Nahát, nahát. Úgy látom, ráfordultunk a célegyenesre, drága, öreg Ponton Mercim alatt ugyanis kerekek vannak. Nem, nem a hegesztőkeret zsúrkocsi-futóműve, hanem már a saját felfüggesztése, igaz, a felnik még Csabi tartalék készletéből való, 123-ason használatos darabok. Erős J. K. Rowling-i fantáziával szinte látni benne az autót.
Igazából még ocsúdtam a fényezés minősége fölött érzett eufóriámból, amikor az események viharszerűen pörögni kezdtek. Tominál nagyon foglalta a helyet Dezső óriási teste, ezért mielőbb szabadulni akart tőle, Csabi pedig kapott a lehetőségen, és gyorsan elvonszolta magához tréleren, Egerbe. Bár akkor épp térdműtét előtt állt, aprómunkákat elkezdhetett rajta végezni. És, bár az orvos minimum egyhónapnyi pihenőt javasolt neki, másfél héttel a kórház után sztorink már megint a garázsban találta, egy széken szedegette szét a fékalkatrészeket, kardánt, egyéb kisebb cuccokat.
A felnik (összesen nyolc darab) fényező Tominál maradtak, eredetileg is úgy volt, hogy azokat később festi. Nos, kiderült, hogy a nyolc példány ötféle. Ponton-felnik ugyanis léteztek 4,5-ös és 5-ös szélességben, a peremükön lyukakkal és azok nélkül, hosszanti, lapos, négy réssel a felni és a felniközép találkozásánál, illetve ovális, Zsiguli-szerű lyukakkal a magán, a felnitesten. Valamint ezek mindenféle kombinációi. Egy kerék pedig valami más autóról származott, ha jól emlékszem, az volt betéve pótkeréknek.
Dezsőn tehát egyetlen rá való kereke nem volt, amikor Domsjőben megvettem: az elsőkön rossz volt a lyukminta, a hátsók fél collal szélesebbek voltak a kelleténél. Korábban azt hittem, csak az 5-ös szélességűekkel lesz probléma, azok helyett Németországból vettem két kereket, amelyek addig egy öreg, házi gyártású pótkocsin szolgáltak. Jött a döbbenet: csak az a két felni stimmel az autó évjáratához és méretéhez, amint ez hosszas prospektusböngészés és nyomozás után kiderült. Kellett gyorsan még három. De honnan? A Ponton-felni – pláne, ha konkrét fajtát keres az ember – nincs a közértben, Tescóban, de még bontókban sem találni.
Dani barátom sietett segítségemre, őnála egyszerre fut egy kupé és egy nagy-Ponton restaurálása, és azokon a kocsikon is vegyesen voltak a kerekek, ráadásul ő sem szereti ezt az állapotot. Mázlimra pont három darab, éppen az én kocsimra való, ovális lyukas felnije volt feleslegben – majd ha visszakapom az én autómról valókat, remélem, viszonozni tudom neki. Mindenesetre az új felnik és a szép dísztárcsák már Tominál vannak, Borsodnádasdon, úgy vélem, nemsokára azok is gyári szürkék lesznek, ahogy kell.
Csabi a legutóbbi tudósításkor már készen állt az első futóművel, de erről csak telefonon beszélt. Azóta láttam is az összerakott hidat. Tudják, vannak tételek egy restaurálás során, amiket nem lenne szabad beépíteni autóba, inkább ki kellene állítani a nappaliban. Ez a futómű mindenképpen közéjük tartozik, olyan. Minden új benne, minden megkapta a kellő zsírzást, mindene csillog, horganyzott, fényes, elpucolt.
Aki rakott már be rugót autóba, a képek láttán nyilván elgondolkozik – összerakás közben vajon hogyan sikerül Csabinak ilyen makulátlan állapotban megóvnia a fényezett alkatrészeket? Hogyan, hogyan… Borzalmas precizitással, sok-sok előre gondolkodással, próbálkozással. A Ponton első rugókat például elméletileg annyira össze kell húzni, hogy a menetek közé nem fér be az összehúzó szerszám füle, rongyba burkolva pedig pláne nem.
Sebaj, Csabi szerkesztett egy menetes szárat, amit alulról és felülről betol a lengéscsillapító helyére. A szárat rongyba bugyolálja, miként a végeire applikált, nagy lemezeket is, amikre támaszkodik a menet. Amikor sikerül összehúznia, több spaniferrel leköti az egészet (egy nem elég, azt simán eltépi a rugó, ami, ha ilyenkor kiugrik, lazán megöli a szerelőt), kiveszi a menetes szárat és behelyezi a lengéscsillapítót.
De készen lett a hátsó futómű is, igaz, ott jártamkor épp megjelent egy apró csepp olaj a diffi alatt. Csabi szokása, hogy beszerelés előtt mindent feltölt olajjal és állni hagyja, hogy időben kiderüljön, ha még szerelni kell. Azóta szétszedte a diffiházat, tömítette, most már abszolút dicht, jöhet Cousteau kapitány. Különben pedig… Ez például a másik olyan tárgy, amit a nappaliba képzelnék, nem holmi gépjármű alá.
Amit beszerelés után tervezett betenni a kocsi futóművébe – kitámasztók, fékkiegészítők – azok is tökéletesen elpucolva, horganyozva, polírozva, festve várták a pillanatukat. A múltkori poszt írásakor hiányzott még az egyik hátsó kézifékkötél-csiga, a Ponton-saga egyik legneuralgikusabb alkatrésze. Egyet újonnan sikerült vennem, a másik sehol. Vettem ugyan egy olcsó kézifékkötelet, a végén csigákkal, de azok a Fecskére valók, nem jók. Igen ám, de engem még valamikor március elején megkeresett Kovács Tibor nevű dunaföldvári olvasónk, hogy van neki egy csomó Ponton-alkatrésze, ami megmaradt régről. Ő is egy Ponton mellé kapta azokat, aztán a kocsit eladta, ezek meg egy raktárban porosodnak régóta. Lezúztam hát hozzá egy este.
Tibor csodás kandallókat épít, hagyományosakat, moderneket, de még búbos kemencét is. Cirádás lábakat öntet, tűztereket készít, méretez, samott nélkül megoldja, hogy kiválóan tartsa a hőt a kemence, a kandalló. Súlyos mélységei vannak ennek a szakmának is, kár, hogy már alig páran értenek csak hozzá. Jól eldumáltuk az időt, későn értem haza, de lett néhány jópofa alkatrészem, többek között egy kézifékbovdenen lógó kézifékkötél-csiga párom, az egyik talán még menthető
A másik fontos lelet – és eredetileg emiatt akartam már hónapok óta eljutni Tiborhoz – a papír kürtő. A Ponton szellőzőrendszere egészen más, mint a mai autóké: a hűtőrács két oldalán, a kis fém lamellák mögötti csőbe szívja kétoldalt a levegőt, ami onnan a motortér bal és jobb felén húzódó, első szakaszán fém, majd papír, majd megint fém kürtőcsőbe lép, s Mercedes-hagyományok szerint a két, oldalsó légbefúvón át fűti az utastér felső részét. A fűtőtestek a papír közdarabokban laknak. Az európai kiviteleken egy-egy darab van oldalanként, az én svéd autómon, a vezetőnél kettő.
Hogy miért kell a közdarabnak papírból lennie? A bummogás miatt. A papírság elég nagy baj, mert az autó beszívja ide a vizet, amikor esőben halad, a papír meg nem mindig örül a nedvességnek, pláne ötven éven át. Mit tesz? Szétmállik. Mindegyik Pontonban. Utángyártott pedig nincs. Azaz létezik, de fémből, illetve műanyagból, és az olyan, az bummog haladáskor. Tehát minden pontonos próbálja menteni azt a keveset, ami az eredeti papírcsőből megmaradt. Dezsőben mindkét kürtő alul szétmállott, a Kovács Tibi-féle kürtő viszont csak fent rossz. Szuper alap egy kis ragasztós kombináláshoz, lesz ebből még újszerű cső.
Most nem sorolom fel az egyebeket, csak a futó ügyeket. A belül, az alsó részén szétrohadt főfékhenger is gondot jelentett, hiszen ez nem játék, itt rendes alkatrészre van szükség, pláne, hogy a Ponton rendszere egykörös, szervo nélküli, négy dobfékes. Csakhogy ilyet nem kapni. Vettem én Pontonhoz való új, megmaradt készletes főfékhengert még tavaly, lezsírozva, de hiába írta az eladó, hogy jó a W120-asra is (kis Ponton), az igazából a szervofékes nagy Pontonra való (W180) – egyetlen dimenziója sem stimmel Dezsőével. Olyan pedig, ami őbele való, az egész neten nincs. A régi Unimogé majdnem stimmel, olyat kapni is, de annak a felfogatása más.
Végül Újlaki Peti, a Diplomatjairól híressé vált Opel- (és egyéb) restaurátor sietett segítségemre – megjavítja nekem, mondta. CNC-gépen felfúrják a legközelebbi Ate-karmantyú méretére, esztergál bele vadiúj, túlméretes dugattyút, tökéletes lesz. A gépmunka+dugattyú+karmantyú egy új hengernek alig több mint a feléből kijött. Amiből ráadásul, csak hasonlót kapni. Igazából már készen is van, mehetek érte bármikor.
A múltkori Csabi-túrán kiderült az is, hogy a kardánra való központosító flansnimat valaki még Svédországban kibelezte. Ebben elvileg lenne egy menesztő persely a váltótengely végére, amit egy íves gyűrű, egy rugó, illetve hézagoló alátétek központosítanak az agyrészben, s az egész miskulanciát egy seeger tartja bent. Nekem viszont az a perem pont letört az alumíniumból készült flansniról, amiben a seeger hornya lenne, ezért nem is lehet bele alkatrészeket tenni. Nagyon kéne másik.
Dombi Andris Fecske-Mercikre specializálódott barátom adott egy Fecske-flansnit, hogy próbáljam össze a Pontonéval, hátha egyezik. Fecske-alkatrészt ugyanis sokkal könnyebb szerezni, mint Pontont, olyat találok előbb vagy utóbb - mondta. A 170-esre is felmegy, még a háború előttire is, tehát a tiédhez valószínűleg szintén jó lesz – tette még hozzá. Jó is lett. Efféle alkalmakkor jövök rá, mennyire szeret a védőangyalom, mert e poszt írásának estéjén felbukkant egy jó, komplett flansni a német e-bayen, ráadásul villámáron. Azonnal leütöttem, de még várom a válaszlevelet az eladótól, hogy vette-e az adást.
Így, a vége felé sorra jönnek az összeszerelési drámák. Telefonban például elmondta azóta Csabi, hogy a Dunaföldvárról hozott kézifékkötél-csigák sem jók, mert túlméretesre fúrták azt a részüket, ahová belemegy a kézifékkötél (ami szintén vastagabb a kelleténél), és ha hozzányúl, mállik az anyag, mert öreg is meg vékony is lett nagyon a fala. Most zajlik a matekolás, hogy az immár négy darab rendelkezésre álló, szétbarkácsolható csigából hogyan lesz egy jó.
De Egerben legalább lehetőségem nyílt végre körbejárni Dezsőt, rendes kivilágításban. Tominál, a borsodnádasdi éjszakában erre nem volt sok esélyem, ezért ha úgy vesszük, most vettem át az autót. Hát… Egyik kocsim se volt még így lefényezve az életben. Nemcsak, hogy csillog az összes lemez minden zuga, de hibát sem tudok rajta felfedezni sehol. Tomi erre mondta szerényen, hogy szerinte „elég jó lett”. Fel is hívtam azóta, hogy árulja el, hol lát rajta hibát. Nem tudja, biztosan talál rajta, aki nagyon keres, de azért próbálta úgy, hogy ne legyen – kaptam a választ. Mondom, egészen vicces egy vadonatúj, gyári Ponton-karosszéria 2012-ben.
Csabival való utolsó találkozásunk óta eltelt néhány hét, azóta csak Tibby látta Dezsőt, én pedig telefonon át értesültem a legújabb fejleményekről. A kardán hamar bekerült, követte – volna – a hátsó futómű. Igen ám, de a futómű központi csapja sehogyan nem szeret felcsusszanni a számára kialakított, óriási szilentblokkos tartóba, a sűrű rugók pedig szintén ellenkeznek, és ha akár kicsit is bent van, rögtön ki akarják rántani a csapot. Csabi végül harmadmagával trükkölte be a hátsó hidat a helyére.
A kocsi eleje sem volt egyszerű. Az utolsó szériás Pontonból az átlaggal ellentétben felfelé – ahogy szinte minden, ismert, orrmotoros autóból – nem jön ki a motor. Ennek oka valószínűleg az, hogy amikor 1953-ban megjelent, még nyomórudas motorok hajtották, amelyek alacsonyabb építésűek voltak. S amikor 1957-ben betették az OHC-blokkot, egyszerűen nem alakították át a kasznit. Ezért csak úgy lehet ki-be rakosgatni, ahogy a gyártósoron, eredetileg – azaz alulról, a bölcsővel együtt. Egyébként olyan kevés hiányzik hozzá, hogy kiférjen, hogy az én Pontonomból kifelé még egy lapuló selyempapíron csusszanva, de kijött a blokk, igaz, valaki előtte elgörbítette a tűzfal szélét, hogy ez megtörténhessen. Most, lakatolás után azonban szóba sem jöhetett holmi görbítgetés, ezért Dezső az egekbe emelve várta, hogy Csabi és segítői alulról belehatoljanak a nagy vasakkal.
Bement az eleje, a hátulja, Csabi túrt négy 123-as kereket, most azokon áll. Sárvédők nincsenek fent, mert így könnyebb mindenhez hozzáférni, ráadásul kisebb a sérülés veszélye. Drága jó Csabám most a tető- és kalaptartó-kárpittal küzd egy ideje. Az sem egyszerű.
A kalaptartó csak nagyjából volt behányva, ráfolyt a szélvédő alól a víz, a nap utána megsütötte, ezért girbegurba lett. Csabi lefejtette róla a kárpitot, a papundekli vázat beáztatta, majd formára szárította, s visszaragasztotta a szövetet – most már eléggé korrekt.
A tetőkárpit is újragyártott, ráadásul korábban összeragasztózták a végét, ahol egy keskeny szegélyhez csatlakozna. Csabi tehát nekiállt szövetet nyújtani, vonalban végigvarrni az egészet, hogy szép legyen. Pár napja ezen melózik – állítólag a Fecske- és Ponton-tetőkárpit beszerelésénél kevés utálatosabb munka létezik egy szakember számára. Pláne, ha az Magyarország egyik legjobb lakatosa, nem pedig kárpitos…
Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább