Hát ezt is megértük. Családunk mindenkori biztos tartóoszlopa, a feleségem 190-es Mercije, máshogyan mondva - az „újautónk” is megérte a félmillió kilométert. 432 ezerrel vettük 2006 márciusában, tehát mi tettük bele a gyűjtemény közel egyhatodát.
Nem kevés kilométer ez egy huszonsok éves kocsinak, hiszen pontosan a válság előtti magyar átlagos autóhasználatnak, évi 12 ezer kilométernek felel meg. Úgy ment ennyit, hogy mellette mindig fut még napi használatban egy másik autó (az enyém), mellesleg Kati jár motorral is (dolgozni pedig BKV-val), hétvégén pedig tesztautózunk, veteránautózunk, amikor lehet. Tehát ha megy, intenzíven megy.
Efy túlélt már egy szomszédos helyen parkoló 124-es kombit, Mazda 626-ost, Alfa 75-öst, Fiat Pandát, életének szála párhuzamosan futott a hétvégenként befogott Bazegével közel két évig, sokat konkurált Erával, végignézte a zöld állólámpás megújulását, most meg még a Pontonét is aktívan figyeli. Hű társa a Bianchi, aki nagyjából azóta van újra forgalomban, amióta ő nálunk van. Lakott garázsban, kényszerből kicsit utcán, most meg ismét az utcán, mert odabent megint kevés a hely.
Nem mintha hinnék a napi használatú autó langymeleg garázsban tartásában – a vízzel, sárral, sós latyakkal telihordott autókarosszérián csak katalizálja (értsd: gyorsítja) a kémiai reakciókat a hő. A népesség azon elenyésző hányadát leszámítva, amelyik hazaérés után minden este alaposan átmossa tiszta, langyos vízzel az összes üreget, hajlatot az autón, majd hajszárítóval páramentesít mindent, mielőtt beállna a garázsba, a többség autójában feltehetőleg inkább kárt tesz a meleg.
Hülyeség, mert kiszárad bent magától is? Lol. Bontottak már meg autókarosszériát több napnyi fűtött garázsban állás után? Az összes eresztékben ott lesz a vizes sár, ne áltassák magukat. Az, hogy a kocsi felszíne hamar megszárad, semmit nem számít. A garázs igazából arra való, hogy a nap ne égesse a gumi és műanyag alkatrészeket, a fényezést. No meg, hogy a gazdi nyáron hűvös, télen meleg autóba szállhasson be, és ne kelljen kaparnia a jeget. Napi használatú autó esetében a garázs a tulajdonosért van, nem az autóért, ami rendben is van így, csak senki ne magyarázza, hogy ez az életmód az autónak jót tesz.
Efy tehát kissé ridegtartásban él. Maga a tulajdonos, Kati is szeretett volna egy posztot írni a kocsiról, de amikor én ennek az írásnak nekiláttam, ő még csak ott tartott, hogy a mentegetőzéseket fogalmazta, miért néz ki úgy a 190-es belseje, mint a szeméttelep. A női autók már csak ilyenek, többet ülnek bennük gyerekek, akik morzsáznak, csokiznak, banánt kennek, kinderfigurák törmelékeit szórják szerteszéjjel, sáros a cipőjük, pisis a bugyijuk, büdös a szájuk.
Tehát a női autó csak koszolódik, és soha nem tisztul, mert amikor apa a hétvégén (saját) autót pucol, anya inkább főz, tulipánt egyel a kertben, tudomisén. Kati még a jobbfajta csajok közül való, mert havonta egyszer legalább elmegy az Imóba, és egy vakszos takarítást rádob a Mercire, szól, ha valami rendellenességet hall, és a műszerfalat is át szokta törölgetni impregnált kendővel. Nem is várnék többet.
Tehát Efy kapja valamennyi autónk közül a legkevesebb gondoskodást. Rajta mindig jó, és viszonylag pontosan a szezont követő gumi van, alázattal megkapja a kötelező olajcserét, fék- és futóműellenőrzést évente. Aztán mást nagyjából semmit, csak ha kéri.
Nem tartottam valami nagyra a típust, amikor megvettük (Kati se), de Karesz barátunk, mint stabil mercis háttér, az állólámpásból származó kallantyúval nyitható tolótető, a szerény fogyasztás ígérete, valamint a gyári állapot és a szinte végig egytulajos előélet logikussá tette, hogy őt vegyük, még a sok kilométer ellenére is. Az legalább annyi volt, amennyi, jobb szembenézni az ellenséggel, mint rettegni tőle, mikor csap le az árnyékból.
Sokadszor is szeretném revideálni a 190-esről alkotott korai nézeteimet. Hat év után, teszem hozzá – tehát ez nem egy „megvettem, beleültem, jajdejó”-típusú Népítélet. Mert ezzel az autóval, ráadásul úgy, hogy annyi kilométerrel vette a Kati, amikor a többit már ki szokták dobni – nos, ezzel az autóval nagyon kevés a baj. Vásárlás után egyszer sokba került, de rendbe tettük, mechanikailag azóta szinte semmi nem volt vele.
Egyszer letört a segédberendezésszíj-feszítő görgő a fedélről (a mai napig nem értem, hogyan), azt Karesznél egy óra leforgása alatt megbütyköltük. Bekrepált az indítómotor gyorsító bolygóműve is valamikor 470 ezer kilométernél. Naná, hiszen a ház belseje és a fogaskerekek valami danamid-szerű műanyagból készültek. Vettem kisipari magyart, tiszta fémből. Örök élet plusz egy nap, gondoltam. Nos, az majdnem bírt három évet, aztán egy februári délutánon Kati lerohadt az autóval a budakalászi Cora parkolójában.
Felhívtam Kemény Attilát (tudják, övé a Matra 530LX és az Opel Olympia Rekord, amikről már írtunk), hogy tudna-e segíteni, hiszen ott lakik. Mire kábé fél óra múlva utána szóltam, hogy megadjam a Merci-bontó számát Ürömön, már el is vitte Katit dolgozni, az autó pedig ott állt szétszedve a garázsában. Másnapra készen volt, felújított elektromossággal, kicserélt, gyári bolygóművel. Azóta az van benne. Soha többé kisiparit, még akkor se, ha örökéletű.
Egy izzítógyertya tönkrement az idők során, egy garnitúra hátsó féktárcsa elkopott, azt a Bálint cserélte ki. A hűtő is szivárogni kezdett a fölső, műanyag csőnél, egyszerűen szétmállott az anyag. A napi számláló, amióta megvan, nem megy, az ablakmosószint-visszajelző sem jó, de lekötöttem, hogy legalább a lámpa ne világítson állandóan. Majd ha túl leszünk minden veteránon (lol), veszek bele úszót. A jobb hátsó ajtónál folyton leesik a központi zár vákuumcsöve, ezért a harmadik szét-össze után lekötöttem az egészet a francba. Egy bal első ablakemelő szerkezet is ropogni kezdett, kicseréltem egy Sághi Iván barátomtól fillérekért kapott, szinte újra. Négy kar van benne, plusz mindenféle csúszósínek – hogy minek kellett ezt így túlkomplikálni… Az állólámpásé fele ennyivel is csodásan működik.
Efy megjárta velünk Olaszországot, Horvátországot, szállított alkatrészeket a zöld Merci, a Ponton, a Puch felújításához. Vele húztuk haza a Morinit az eladott régi garázsomból, ő vitte le a motor elemeit fényeződni Kareszhoz, az ő csomagtartójában tette meg az utat szétszedve Dunaszerdahelyre, Gyurihoz, összerakásra. Bálint élete kétharmadát, Norbi közel az egészet ebben az autóban töltötte, egyikük most kilenc, másikuk hatéves. A család mindig háttérben maradó, de annál oszloposabb tagja a 190-es, láthatják.
Ha kell, megy 165-öt, kvázi újautós csendben utazik 145 táján, pályán alig hatot eszik. A fogyasztása csak télen, dugóban, kétszer öt kilométeres használatban szokott bedurvulni – olyankor megüti a hetet. Kati szorgalmasan vezeti a listát, látjuk a hullámzást: nyáron hatkettő, télen hétegy, nyáron megint hathárom, télen hét…
Régóta szivárog a motorjából az olaj (Kemény Attila egyszer cserélt egy első szimeringet, akkor jobb lett, de azért maradt némi csöpögés), Karesz nem akarja piszkálni, mert amikor elviszem hozzá, és lemossuk a blokkot, hogy lássuk, hol jön, soha nem látunk semmit, a koszos motoron pedig egyenletesen vékony még a réteg. Végül is, nem sok, ritkán pár csepp az aszfalton, ennyit kibírnak a fókabébik.
A futómű, a váltó, a fék most is szenzációs, a 190-es tudja azt a fura kombinációt, hogy terhelten és terheletlenül is nagyjából semlegesen kanyarodik, mellesleg kiválóan rugózik. És mivel könnyebb, mint sok mai kiskocsi (1,2 tonna), ezért a 72 lóerős szívódízele egészen jól viszi, simán lehet vele tartani a forgalom ritmusát, még ha az hektikus is. Csak húzatni kell, mint egy benzinest. Naja, a szívódé más világ, mint a turbó.
A legtöbb probléma a karosszériával kezd lenni. Ugyan a 190-esen kiváló a korrózióvédelem, hiszen azok a rügyek, amik bő hat éve megvannak rajta, még ma sem fajultak lyukká, de mi teszünk érte, hogy elfogyjon. No meg – ez az autó már 26 éves, mindjárt veterán. A megvétele után egy hónappal egy Y-ban szabálytalanul megforduló furgonos beletolatott a bal első ajtóba a Keresztúri úton, s csak a szemtanúk együttes nyomására volt hajlandó betétlapot adni a Katinak. Akkor kijavíttattuk ezt is, és a vásárláskor a kocsival együtt kapott jobb első sárvédőnyomást is, sőt, a szintén a kézhez kapása óta nyomott motorházfedelet is kiegyengette kicsit a lakatos. Én meg feltettem akkor egy szép, új maszkot.
Egy nappal azután, hogy elkészült, rúgásnyomot fedeztünk fel reggel a frissen elkészült bal első ajtón, Katinak el is ment a kedve az egésztől, azóta úgy van, horpadtan. Este még semmi baja nem volt, az utcánkban lélek se jár. Bosszú volt? Most már mindegy. Aztán én egyszer kicsit nekiparkoltam a jobb első sárvédőjének a Mazdámmal (az alig látszik), majd magával a Mercivel húztam le a önnön bal hátsó sárvédőjéről a glazúrt a kertkapu oszlopán.
Nemrég egy Clióval jöttek bele hátulról a Mexikói úton – a renault-s helyből elkezdett kioktatni, hogy nincs semmi baja a kocsinak, hiszen látszik. Laza csávó volt, egyfolytában széles, ideges mozdulatokkal gesztikulált, totál hülyének nézett. Hát – ott ordítottam, pedig mélységesen hiszek az emberek közötti, békés ügyintézésben. De néha elfogy a cérna. Aztán amikor kihívtam a rendőröket, kiderült, hogy már a harmadik autótöréses ügye egy hónapon belül, a jogsija meg még nincs fél éves.. Mondjuk a Renault eleje elég csúnyán szétment, a Mercinek pedig tényleg csak a lökhárítója karcolódott össze.
Sok baja akkor nem lett, ellenben valamivel később, amikor leesett a hó, a Kati ment neki hátulról egy szerencsétlen kiás csajnak az Erzsébet királyné úton. Klasszikus, túl kis követési távolságos, hirtelen fékezős szitu volt, elintézték kis riadalommal, bocsánatkéréssel, betétlappal. A biztosítós számla szerint a Kia Cee’den valami horror kár keletkezett, a Mercin kicseréltem az egyik fényszóróüveget, Torjay Laci vett nekem új maszkbetétet, magát a krómkeretet kézzel simára görbítgettem (olyan vékony anyagból van, mint a sörös doboz). Most legalább nem néz ki teljesen roncsnak, de az ütköző borzasztó randán áll – sajnos a hossztartó vége kicsit elgörbült, azért. Valamikor meg kell csináltatni ezt is, remélem egy éven belül megtaláljuk a módját. Szegény, mielőtt ez történt, távolról még egészen mutatós kis 190-es volt. Mindegy, ami késik, nem múlik.
De van már rozsda is. A jobb első ajtón, például, meg a bal első doblemez tetején, a motortérben. Semmi halálos, de ha megtartjuk, egy-két év, és muszáj lesz masszívan költeni a lemezekre. A régóta betegeskedő hátsó sárvédőíveknek megvettem már az utódját, de félek – ha szétszedjük a bódét, találunk már foltozni valót rendesen. Mindegy, egy évet bírnia kell, mert sokan állnak előtte a sorban. Ilyen egy új autó élete, ha a fő mánia a családban a veteránozás. Nem könnyű neki.
Most pedig jöjjön a bizonyítvány. Mert vannak emberek, akik vezetik, hogy mit költenek - nekik sokszor úgy tűnik, drága az autófenntartás. És vannak, akik nem, ők csak a nagyobb tételekre emlékeznek (esetleg) és van valami homályos érzetük az általános költségekről – nekik általában olcsón fut az autójuk. Pedig csodák nincsenek, valójában mindenkinek nagyjából ugyanannyiba kerül az autózás, csak annak nem, aki fillérekért kihúzza a néni alól a karban tartott öreg Golf dízelt, nullát költ rá, vizsgát csak levelezőn végeztet, és sütőolajjal jár. Mi azért írjuk az összes kocsit, és annyit biztosan ki merek jelenteni: a 190-es mind közül a legsekélyebb pénznyelő kutunk. Íme, hat év és 68 ezer kilométer főbb költségei:
- vételár: 590 000 Ft (2006.03.)
- vásárláskori háromhengerezés megszüntetése, új lánc, olajok, termosztát, fékbetét, hengerfej-javítás, egyebek: 175 000 Ft (2006.04.)
- segédberendezésszíj-feszítő, első dekni: 25 000 Ft (2006.10.)
- adagolóba hidegindító patron: 12 000 Ft (2007.03.)
- 8 új hidrotőke, kürtjavítás: 30 000 Ft (2007.09.)
- indítómotor bolygóműve: 11 000 Ft (2008.04.)
- gázolajfolyás megszüntetése, kardánközép-csapágy: 10 000 Ft (2008.06.)
- akku: 25 000 Ft (2008.08.)
- 1 db izzítógyertya, hűtőcsere, első keresztstabi szilentjei, ablaktörlő-lapát: 62 000 Ft (2009.02.)
- kormánymű cseréje (szivárgott az olaj), ablakemelő-szerkezet: 53 300 Ft (2009.12.)
- első fékbetétek: 6200 Ft (2010.03.)
- indítómotor felújítás, bontott bolygómű: 25 000 Ft (2011.01.)
- ablakemelő: 3000 Ft (2011.08.)
- fényszóróüveg, maszkbetét: 10 000 Ft (2012.01.)
És a nyers gazdasági mutatók:
Összes kiadás (gumikkal, vizsgáztatásokkal): 666 630 Ft
Összes üzemanyag: 1 353 000 Ft
Összes költség (mínusz vételár, átírás): 2 019 630 Ft
Összes költség (vételárral, átírással): 2 679 630 Ft
Kilométerenkénti összköltség üzemanyaggal (mínusz vételár, átírás): 29,7 Ft
Átlagfogyasztás: 6,75 l/100 km
És ha eladnánk ma, mondjuk 340 ezerért, amennyit nagyjából ér is, a következőképpen nézne ki a számolás – figyeljenek, ez a legérdekesebb rész:
Az összköltség hat évre: 2 329 630 Ft
Havi fenntartási költség üzemanyaggal: 31 913 Ft
Üzemanyag nélkül számolt fenntartás hat évre: 976 630 Ft
Havi fenntartási költség üzemanyag nélkül: 13 379 Ft
Egy kicsit szoftosan is összefoglalom. Ez az autó, ütve-vágva, nyúzva, külföldre repesztve nem lassan, télen-nyáron használva alig 13 ezer forinttal terheli meg a pénztárcánkat. A legfájóbb költsége a gázolaj, amit megeszik, az hatéves távlatban közel egy húszasra jött ki havonta, és félek, az elmúlt egy év üzemanyagárai mellett most már megvan 25 ezer is.
Ha 2006 márciusában 600 ezer forint beugróval veszünk egy kétmilliós új Swiftet a Katinak, az most érne talán kilencszázezret. Megevett volna nagyjából ugyanannyi üzemanyagot, mint a Merci – lehet, hogy literre hangyányival kevesebbet, de sokáig jóval olcsóbb volt a gázolaj, ezért a számolást nem borítja fel nagyon, ha egálnak vesszük. Az 1,4 milliós hitel biztosan belekerült volna 2,6-ba hatéves futamidővel, tehát összesen 3,3 milliót költöttünk volna el.
Ha azt a Suzukit most eladnánk, már így is kijönne 2,3 misi költség. Annak is belekerült volna a fenntartása ez alatt olyan 300 ezer forintba, az már 2,6 millió. Cascót is fizettünk volna rá, mert nem vagyunk teljesen hülyék, jóindulattal az is kijött volna 600 ezerre hat év alatt, azaz 3,2 mihálynál tartunk. Feltételezve persze, hogy hat év alatt nem romlik el az a 2006-ban még új, de most már azért szintén használtaska Swift. Osszuk el ezt a 73 hónappal, amiről a posztban végig szó volt: 43 800 forint havonta. Ennyibe került volna, és akkor nagyon szűken számoltam a hitelt, a cascót.
És látják (hogy egy alternatívát nyújtsak), ebből lehet fenntartani a sok kedves veteránautót: két új Swift helyett két öreg, napi autóval kell kibékülni, s ez 60 ezer forintos nettó megtakarítást jelent havonta. Oké, csak ötvenet, mert az én járós autóim általában többet esznek (Alfa, Era, Mazda), és/vagy többet is költünk rájuk (Mercik), mint a Katiéra. De itt semmi sem ördöngösség – van, akit a négy légzsák, a pukimentes vezetőülés és a biztos garancia (egy ideig legalábbis) dob fel, mást pedig a veteránozás - a számológép a végén ugyanazt a számot dobja ki. Hál’istennek sokfélék vagyunk.
