És a két eset nem függött össze egymással.
Sietve igyekszem megnyugtatni az olvasót, senkinek semmi baja nem lett, ahogy a filmek végén szokás mondani, a jelenetek rögzítése közben élő állat nem szenvedett sem maradandó sem bármilyen sérülést. Péter fiam és a feleségem is jól vannak. Én kevésbé: öregedtem vagy tíz évet egy hét alatt.
Hol is kezdjem? Elhatároztuk, hogy eladjuk a Camryt, gondolom ez vezetett a további bonyodalmakhoz. Szóval Rita a múltkor, egy kellemetlen szerdai vagy csütörtöki napon ment hazafelé a kocsival, amikor a viharos időben közvetlenül melléjük csapott a villám. Ők, és a körülöttük lévő pár autó egyből legállt, de miután újraindították a rendszert, és meggyőződtek róla, hogy senkinek semmi baja, továbbhajtott mindenki. A Camryn annyi változás állt be, hogy elmúlt az alapjárata, illetve nem múlt el, csak kicsit lejjebb költözött, olyan 400-500 közé.
Ezt mesélte Rita telefonon, amikor igyekeztem megnyugtatni, hogy semmi baj, a kocsiban nem érheti őket a villámcsapás, mert alul gumi van, meg az egész Faraday kalitkaként viselkedik. Ő ezt letojja, nézzem meg az alapjáratot, mert az szar. Oké.
Aznap se, másnap se volt rá idő: későn estünk haza, de szombaton kitaláltam, hogy menjünk el a ferihegyi repülőmúzeumba. Ott még úgyse voltunk, a gyereket meg trenírozzuk a repülésre, a nyáron hátha kell, ne érje váratlanul az a bizonytalan izé, meg a kicsi hely.
Odafelé az M0-on mentünk, semmi baj nem volt, helyén volt az alapjárat is, mert Prokee tanácsára levettem az akkusarut pár percre. A gyerek nagyon élvezte a repcsiket, amibe lehetett felment, almát evett, pelenkával dobálózott, ürgét etetett, jól érezte magát. Záróra után - gondoltam - elszívok egy cigit, nem szeretek a kocsiban dohányozni, ha ott a gyerek. Mire mindenki meglett, beült, becsatolta magát végeztem is, beültem a vezetőülésbe, amivel ezzel a lendülettel hanyatt estem. Eltört a háttámla. A tövénél. Sose volt az igazi a racsnija, de most nem is azzal volt baj, hanem maga a váz törött el. Persze alapjárat se lett.
A Rita tekintetét nem próbálnám meg leírni, ő szavak nélkül is remekül kommunikál, nagyjából olyasmit olvastam ki belőle, hogy miért nem az anyámmal hentergek inkább, mint törjem el az ő székét. Bocs. Ezzel hogy megyünk haza? Rita beült mögém, a lábával támasztotta az ülést, én meg amennyire lehetett hasizomból tartottam magam. Így.
Otthon nyakamba vettem az internetet, de ne feledjük, ez a háromnapos hétvégén volt. Az se vette fel a telefont, aki egyébként hétvégi elérhetőséget is megadott. Egy árva kárpitost találtam, aki vállalta, hogy kedden megnézi. Az nekünk nem jó, mert akkor nem tudnak vele bölcsibe menni, azonnali megoldás kell. Azt nem tud. Oké, tovább a netre. Végighívtam az összes bontót, minden ismerőst, de senki se tudott semmit, leginkább a telefont se vették fel. Illetve nem: egy nagyon segítőkész bontóst találtam, aki felhívott egy további nyíregyházi kontaktját, de ott kiderült, a bontásra vett Camryből a két első szék kelt el először.
Vasárnap lett, megoldás nem lett. Még hónapokkal ezelőtt terveztem, hogy veszek pár apróságot a kocsihoz, hirdetett is egy srác a nekem kellő dolgok közül, de végül nem hívtam, csak eltettem a számát. Ő se vette fel. Hétfő lett. A gyerekért és az asszonyért anyámék jöttek, vitték őket hozzájuk, úgy hosszú távra, ha nincs kocsi, nincs bejárogatás, beköltözés van. A gyerek se, meg én se bírjuk a külön létet, azonnal cselekedni kell.
Kedd reggel az első dolgom volt felhívni az eltett számot, és csak reménykedni tudtam, hogy lesz vezetőülés, mindegy milyen anyagú, színű, csak legyen. Egyből felvette.
- Heló, kellene nekem Camry ülés, van?
- Van, szürke bőr. Sajnos nem fűthető. Kell?
- Hogyne.
- Van még pár dolog a padláson, ha kell még valami, most szólj lécci, és lehozom.
- Őöö kellene kardánbox, ami a kézifék alatt van. Meg kellene egy balos helyzetjelző, hátsó lámpák, ilyesmik.
- Oké, ami van, lehozom, mikor jössz érte?
- Ma, ha lehet, elég sürgős lenne.
- Rendben, gyere olyan hét körül.
- Ott leszek.
- Szia.
Munka után rohantam a megadott helyre, minden került szépen, ami kellett, megállapítottuk, hogy kicsit lóg a kormányoszlopom felső csapágya, vigyek azt is, oké. A széket még ott betettük, nem akartam magamat büntetni hazafelé is a két BMW kerékkel kiékelt székkel a sztrádán. Elhoztam a régi ülést is, annak szebb a huzata, majd átteszem, az ülésfűtéssel együtt. Közben jól eldumáltuk az időt, bankautomata is nehezen lett, de végül kifizettem, hazajöttem.
Hazafelé hívtam Prokeet, hogy volna-e kedve kormányoszlopot cserélni a Camryben? Ó persze, de előtte nézzük meg, nehogy valami furcsa megoldás legyen, aztán ott álljunk egy kormány nélküli autóval. Jöjjek holnap, tehát szerdán.
Másnap a működő székes, de ismét alapjárat nélküli kocsival meglátogattam a gyereket, fürdetéskor leléptem Prokeehoz, megnézni a kormányt. Odafelé - épp Viktorral beszéltem telefonon - a 6-os úton rettenetes szitálásba kezdett az autó, mintha első defektet kaptam volna. Azonnal félreálltam, megnéztem, nem volt defekt. Nohát.
Lassan tovább hajtottam, 90-re gyorsulva ismét előjött a szitálás. Megint megálltam, megnéztem, Felhívtam Prokeet.
- Figyi, valami van, szitál a kocsi mint a veszedelem, se szaga, se defektje nincs. Olyan 80 körül kezdi, és onnantól felfelé csinálja, ha visszalassítok, csak megálláskor hagyja abba. Utána megint nem csinálja 80-ig.
- Hol vagy?
- A battai lehajtónál.
- Óvatosan gurulj ide, megnézzük, mi a franc van.
Mire 30-cal odagurultam, azon a 2-3 kilométeren, magam is éreztem mi itt a gond. Prokee szaladt ki a garázsból, hogy szuper, ég a fék. Ég. A Fék. Befogott a lelkem. Ha lett volna nálam balta, szétcsapkodtam volna az egészet.
Megpróbáltuk leszedni a kereket, de olyan forró volt, hogy a kerékkulcs átforrósodott tőle. Amíg vártuk, hogy hűljön, megnéztük a kormányt, semmi extra, egy-két órás munka, sztorimennyiségtől függően. De azt semmiképp se ma, előbb a féket, mert ez az autó így nem megy sehova.
Leszedtük a kereket, és úgy lett, ahogy gondoltuk, a fékmunkahenger egyik dugattyúja szorult meg, egy frissen elhagyott porvédő és a szar, saras idő eredményeképp. Nagy nehezen szétszedtük, kipucoltuk, felpolíroztuk a dugattyút benne, de porvédő így se volt, tehát az első pár pocsolyáig fog működni. Közben kicserélődött a kardánbox, meg a helyzetjelző is. De ha már szétszedtük, és úgyis megyek fékért, hozzak egy jobbos féltengelyt is, a belső csukló mintha lógna. Szuper.
Mire végeztünk, éjjel lett. Óvatosan hazaindultam, pocsolyakerülgetéssel és kevés fékezéssel. A 35 kilométert úgy másfél óra alatt tettem meg, minden szuperül ment egyébként, amíg az ölembe nem öntöttem a Mekiben vásárolt fél liter kólát, ezzel felhívtam Prokeet, fuldokoltam a röhögéstől, vidám este volt. A fék ugyan nem fogott be, többször is megálltam ellenőrizni (például a kólás esetnél), de ez így nem volt jó. Megvártam a reggelt, hívtam a bontót, féknyereg van-e? Volt. És féltengely? Az is volt. Rohanás a BMW-vel a bontóba, egyeztetés a szerelővel, mire visszaérek álljanak neki, hozok fékmunkahengert, nyerget, fékfolyadékot (nekem ez akkor is fékolaj), féltengelyt meg fékbetétet is: annak se tett jót a beállás, az biztos.
Péntek délutánra lett meg az autó a szerelőnél. Nem ment simán: nem gyári fék volt alatta, ugyanis ebben elöl kétdugattyús fék volt, a gyári meg egydugattyús. Olyat hoztam. A féktárcsa is nagyobb volt, a féknyereg is. Sikerült végül gyárira visszaállítani az állapotokat. Kikerült a nagy tárcsa, lett új nyeregtartó, meg maga az egydugattyús nyereg, bele szép, új ropogós fékbetét. A műszer szerint a fékhatás tökéletes – tudtam meg a szerelőtől, ahová leadtam a kocsit fékileg, hiszen ezt mégsem bántja otthon az ember, mint egy kárpitbolhát. Már csak a kormány van hátra. Péntek este van.
Munkából rohanás a családért, egy hét különlét mindenkit megviselt, a hazautat a BMW-vel élveztük, a gyerek kurjongatott, megígértem neki, hogy fürdetésre hazajövök. Hibáztam, éjfélre voltam otthon. És a kormányoszlopot ki se cseréltük. De haladjuk sorjában.
Elindultam Prokeehoz, a héten harmadszor. Ha lesz gyerekük, azt biztos rólam nevezik majd el, olyan, mintha hazamennék, a lépcsőházban előre köszönnek a nénik, a telepi srácok már nekem is dudálnak. Hiába, no.
Szóval odagurultam a Camryvel a kormányoszlop cserére. Gondoltam, míg a mester kicseréli a kormányt, addig én leszedem a jobb huzatot az ülésről és ha lesz idő, felteszem arra, ami most a kocsiban van. Csendben, megszokott módon egymást nem zavarva dolgoztunk, amikor Prokee szólt, hogy ha munkafázisokat akarok önöknek megörökíteni, akkor most jöjjek, épp veszi ki a légzsákot a kocsiból. Ezen a ponton örökre megszakadt az ülésszerelő kalandom.
Odamentem a fotóapparáttal, és egyszerre dermedt csend lett. Kisvártatva megszólalt Prokee:
- Te Tibor, ebben az autóban nincs bekötve a légzsák.
- Mi van?
- Ebben az autóban nincs légzsák. Mármint van, ez itt új, nem visszavarrott, de nincs bekötve. Nézd, egy szál elektromos kábel jön be a kormányba, és az jól láthatóan a dudához megy.
Összeomlottam. Megsemmisültem. Ez nekem sok volt. Ott álltam, két fogóval a kezemben, és ismét megkértem, hogy ismételje meg, amit mondott. Megismételte, és folytatta:
- Nem akarok rosszmájú lenni, de lehet, hogy mégis igazuk volt tavaly a kommentelőknek? Nem volt gyári a fék, nincs légzsák, ez több, mint gyanús. Mert nálam is volt ám törött autó, vagy három év alatt jöttem rá, amikor az egyik ficakban észrevettem egy oda nem illő varratot.
- Te figyi, ez az autó nem volt törött. Elöl biztosan nem, tudom, érezem, láttam alulról, megmértem százszor, nem volt törött.
- Oké. Adjunk rá gyújtást így, hogy nincs benne a légzsák, és kiderül, mit mond a visszajelző. Ha nem mond semmit, akkor ez egy nem bekötött légzsák, tehát nincs légzsák és az autó törött volt.
- Adjunk.
Visszatettük az akkusarut, ráadtam a gyújtást, a légzsák közben a garázsban a polcon pihent.
- Na, van airbag-ikon?
- Nincs.
- Akkor indítsd be!
- Most sincs.
- Állítsd le. Fogadjunk, ha kiveszem a műszerfalat, ki lesz véve belőle az izzó, azért nincs.
Nekem már teljesen mindegy volt, kiábrándultan, elcsigázottan hajtottam végre az utasításokat, fejben fogalmaztam a beszélgetést a bontóssal, hogy most, hogy elhoztam pártízezerért cuccot, vissza is vinném a kocsit bontásra, új a hűtő, a generátor, a fék, mennyit ad érte. A Rita meg mivel fog addig járni? Jézusom. Ahogy eszembe jutott a feleségem, megcsörrent a telefonom. Ő volt az.
- Szia, kilenc óra van, mikor jönnél, álmos a gyerek.
- Őőő, hamarosan végzünk, nem megy minden simán, tedd le, este, ha megjöttem, megpuszilgatom.
- Ugye nincs baj?
- Nem, dehogy is, nincs baj, minden rendben, csak kicsit másképp haladunk, mint terveztük.
Még nem tudtam, hogy adom elő otthon, hogy évekig abban a tudatban jártunk egy autóval, hogy az biztonságos, légzsákos, aztán mégse az. Prokee közben kivette a műszerfalat, forgatja, nézegeti, szedegeti ki az izzókat.
- Ebben a műszerfalban nincs is légzsák ikon.
- Nem érdekel, rakjuk össze, és a Dunának megyek vele. - így én.
- Ne izélj már, lehet, hogy gyári technológiával csinálták, nézd, ez a csavar itt miért más színű, mint a többi? - nyugtatgat, látva az arcom színét.
- Nem tudom, rakjuk össze és hagyjuk ezt.
- Valami oka biztosan van, hogy benne van egy légzsák, ami nincs bekötve.
- Nem érdekel Prokee, ne haragudj. Ez a Carmy egy fos, soha többé nem akarom használni. Kérlek rakjuk össze, holnap beviszem egy kereskedésbe, és otthagyom.
- Tudod mit?
- Mit?
- Hívd már fel a srácot, tudod a Camrytalis Kareszt, hogy hogy van ez?
Felhívtam, elmondtam a problémámat, és Karesz kiröhögött bennünket:
- Hülyék vagytok, ez a légzsák nem igényel bekötést, visszajelzője sincs, sima mechanikus cucc, a kormányoszlop megnyomja – mikor már gyűrődik – ez meg az arcodba durran. Ne is nagyon dobáljátok, épp ezért. A következő Camryben lett gyorsulásérzékelő, meg övfeszítő, meg ilyenek. Meg az angol gyártású Carinában, ebben nincs.
- Most ugye viccelsz?
- Nem, de ha nincs más, akkor búcsúznék, jó mulatást!
Még hallottam, míg tette le a telefont, hogy hangosan nevetett: bekötést keresnek, hülyék ezek!
Ismerik azt az érzést? A kőleesés? Eufória? Vidámság? Boldogság? Még puszit is adtam a Camrynek, pedig vele kapcsolatban a múltkori felforrásos eset óta nem vagyok túl közvetlen viszonyban.
Prokee is örült, gyorsan felforgattuk a garázst, hogy a hiányzó műszerfali izzókat pótoljuk, mielőtt kicseréljük végre a kormányt. Ja, hogy közben tíz óra lett? Hujjuj.
- Figyelj Tibor!
- Hm?
- Most akartam leszedni a kormánykereket, és észrevettem, hogy a tartócsavarja laza volt. Te lazítottad meg?
- Nem.
- Akkor most meghúzom, megnézzük, így is lóg-e a kormány. Nézd, így nem lóg. Ez volt a gond. Illetve az alsó csukló még gond lesz, de sokkal jobb. Menj egy kört és nézd meg.
- Oké, ide vele.
Tényleg jobb lett, éjfélre szép, műszerfali izzókkal, meghúzott kormánnyal, elcsigázottan és kimerültem estem haza. Három éjszakányi szereléssel, egy félbehagyott üléssel. A heti mérleg: eltűnt az alapjárat, eltört a szék, megégett a fék. Az alapjáratot kivéve minden megoldódott. Rita elégedetten használja a Camryt, mindenki boldog lett. Ja, a jobbos féltengely helyett balost hoztam. Öregszem. Na irány dolgozni!