Sőt, sokkal kevesebb, hiszen délelőtt kezdtem írni ezt a posztot, most meg éjjel van, volt közte minden, még egy másik poszt is, de az már megjelent. Meg Tibby is nyomott írásokat.
Délelőtt tizenegykor megtörtént a csoda, az előző napinál nagyságrendekkel nehezebben, de nekilendült a csapat. Az Öresund-híd egészen valószerűtlen, az ember hajt a víz fölött kábé húsz percig, úgy, hogy alatta csak a víz, és sehol egy sziget, egy pillér, egy bármi. Aztán feltűnik Malmö, amiből az ember lényegében csak egy pár gyárkéményt, meg pár száz méterrel odébb egy Ikea-áruházat lát.
Az olvasók közben sokat segítenek. Az előző esti szállásnál például egy Dániában élő netszurkolótól kaptunk egy egész lakásnyi felajánlást, de végül nem akartunk a földön aludni. Eredetileg előző nap még azt írtuk, hogy megyünk, de aztán az Insigniába nem fért be egyikünk hálózsákja sem (pontosabban Koppenhágában megtaláltam a Bendéét, a huncut, pedig mindenkiét kiparancsoltam), ezért végül a hotel telefonszámának a kinyomozásában segített, meg utánanézett, hogy tényleg az a hotel-e, ami az Angéla által készített Excel-táblában szerepelt.
Ma, már Svédországban felhívtak bennünket a Pannontól, hogy megtávjavítják nekünk a mobilnetet, de mi tudjuk, hogy igazából valószínűleg azzal van a baj, hogy még régen nem aktiváltuk a roamingot. Ugyanis tudtuk, hogy olcsóbb helyben mobilnetet venni, például az első CE-jelű (különben OK) kútnál vettünk 600 svéd koronáért 5 GB korlátlant egy hónapra. Elment vagy két órám a beüzemelésével, mert többek között kiderült, hogy nincs benne SIM-kártya, az külön van egy lefóliázott izében, másrészt mindenféle kódokra szükség volt, meg svédül adták a használati utasítás egy részét – szóval küzdöttem, de most működik. Aztán befejeztem a posztot, elnézést, de csak délután tudott elmenni, kicsit hosszú lett, de legalább ízes.
Most meg nagyjából ma délelőttnél tartok még csak, holott éjjel fél tizenegy van, Bende vezet a félig havas-jeges, félig száraz aszfalton, toljad Tibby, szoruljon a zabszem. Itt hátul, az irodában kellemes a kuckómeleg (az Insigniának megdöbbentően egyenletes a hőtérképe, és még mindig fenntartom, hogy az egész szellőzése, úgy, ahogy van, szuper).
Tehát délelőtt volt egy első svéd kút, mobilnet-beszerzés, a többiek pedig most kezdenek szembesülni ezzel a végtelenül emberi léptékű, barátságos országgal ami a svédeké. Európa egyik legjobb országa ez, kivételesen jó fej, rendezett gondolkozású, cseppet sem fontoskodó, nyugis, humoros emberekkel, kár, hogy olyan hideg van.
Nekiláttunk hát lemenni a térképről, leesni a papír széléről. Az utak csodásak, Karesz jól nyomja, én kicsit rosszabbul a billentyűket. Tibby orrol is rám, az ő elképzelésében pár óránként születnek a rövid posztok, én úgy terveztem, hogy napi három, kicsit olvasnivalótartalmasabb készül, ráadásul a rohadt mobilnet miatt csúszok is jó pár órát. Mindegy, megesszük a békehambit, toljuk tovább. Valamelyik Vall után már csipőssé válik a hideg, látszik, hogy ezen a környéken tavaly november óta hó borít mindent, az elkotort rakások helyenként két és fél méteresek.
Miközben egy későbbi kút mellett fagyoskodunk, nézzük a helyieket. Srác érkezik Peugeot 206-ossal. Kiugrik, cigit vesz, visszapattan a volán mögé, elszáguld. Végig egy szál rövidujjú pólóban volt, rajtunk meg a tundrabugyi is lilul. Persze nyilván szubjektív is ez, hiszen a Svédország szóra akkor is kötelező lenne fáznunk, ha nyár lenne, és meleg.
A mobilnet birtokában már látjuk, mi történik odahaza, kicsit mellbevágó. Hiszen eddig semmi sem történt – négy magyar csávó beült egy lejm-tesztautóba, elterültek a bőrüléseken, rátették a fűtést, D-be kattintották a váltót, és Tour-ba tették az aktív futóművet. Persze a szándék ennél több, de az még mind csak szándék.
Inkább csak helyi autójellegzetességekről tudunk szólni, hiszen a településeket vagy elkerüli az autópálya, vagy ilyenek nincsenek, Tibbyvel inkább utóbbira tippelünk, a svédek bent fekszenek a hóban, elásva, néha kikelnek, lesöprik a kabátjukat, elmennek a Mekibe, esznek egy hambit, aztán visszafekszenek. Mert házak nincsenek, vagyis alig. Sok a fa, sok a hó, nagyanyó.
A kamionok viccesek – a helyiek nagy része normál pótkocsis teherautóként kezdődik, aztán van rajta egy európaiszor másfélszeres méretű pótkocsi, négy-öt tengellyel, elképesztő erejű, ledes hátsó lámpákkal. Az út mentén pedig lépten-nyomon mindenféle katonai repülőgépek, párban. Ezek végigkísérnek bennünket.
Azért elég nagy a kóma.
Svédországba érve persze azt tettem, ami a legkiszámíthatóbb egy ilyen hülyétől, mint én, a lebablevesszagú-középkorú-háziasszonyozást megkockáztatva betettem az Abbát. De ez is kifáradt már rég, most csend van.
Karesz után átvettem a vezetést valahol ötven kilométerrel Stockholm előtt. Addigra beszéltem a Katival, vele 5:30 körül indult el a vonat Malmőből, azt mondta, hajnalban lesz Stockholmban, tehát mi jóval előtte járunk. Igaz, mi megállunk majd aludni, feltehetőleg Sundsvallban, ami most egy százasra van.
Közben a Konics/Simon párostól is kapom az esemest: ma 20:15-kor végre ők is elindultak Belgiumba a veterán dömperért, majd Bretagne-ba a Renault Celtaquatre-ért. Már ők is gyűrődnek elfele, eszerint.
Hopp, most a vonatpályát is látjuk jobbra, amin a Kati jön mindjárt. Mézeskalács-Ikea faluban hatolunk, csodaházak, a hó közöttük inkább három-, mint kétméteres. Ez itt már nekünk nagyon észak. Egy benzinkút mellett hajtottunk most el, épp csak a teteje látszott a hófaltól. Döbbenet, ennyi hóból a ruszkik már atomreaktorokat építenének mindenfelé.
Hazafelé állítólag van egy meghívásunk a svédországi magyar kolóniától, kapunk lazacvacsorát. A 7 Days spenótós-sajtos kétszersült morzsái után most hirtelen nagy lyukat érzek a gyomromban. Mindegy, haladni kell.
Domsjö most 350 kilométer, Sundsvalltól 250 lesz. A szánk savanyú, a gyomrunk ég, a kedvünk lapos, a bőrünk zsíros, a lábunk büdös. Vár a Pontyom.
A sztori eddig:
1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész
(X) akiknek köszönhetjük: