Túl a vályii V8-askon és a winkleri kultmánián – bevallom, nekem is ezek jöttek be a legjobban a Tuning Show felhozatalából – egy harmadik vonalat is felfedeztem. Még nem erős, de már létezik, kicsit olyan volt, ahol felbukkant, mint huzat a börtönben.

A csajokról van szó, akik már nem csupán dísz-, terep- és hormonképző tárgyakként voltak jelen a kiállításon, hanem lehetséges alanyként is. Nem akarok az olvasóval kézen fogva eltévedni a magyar nyelvtan gubancos útvesztőiben, maradjuk annyiban: a Nő, mint tuningautó-vevő, -felhasználó és –építtető is felbukkant. Bár konkrét tulajdonosokat nem láttam (vagy ha igen, ez nem volt rájuk írva), némelyik installációtól konkrétan lepetéztem, hogy maradjunk a témánál.

Húsvét hétfő lévén, nagyobbik fiammal, Bálinttal mentünk ki, hogy utána a locsolás oltárán is áldozni tudjunk egyet, ő, a hat évével nagyjából eufóriában töltötte az első órát, kómában a másodikat. És a legérdekesebb dolgokra ő hívta fel a figyelmemet. "Apa, Apa, ez az autó ráment a Micimackóra!" – kiabálta kétségbeesetten, hiszen Micimackó és az agresszió az ő szótárában nem férnek meg egy lapon.

Szóban forgó kocsi – egy bakancs-Micra – A. A. Milne kreációján gyakorolta éppen, milyen lesz, ha majd később egyszer bigfoottá építik át. Addig is csudacsajos gépként kell kihúznia az éveket. Fényezésén a Walt Disney produkció termésének jókora hányada.

Utasterének burkolatai a konyhában sok időt töltő háziasszony legkedvesebb anyagát, a márványutánzatú greslapot utánozzák.

Mellette pedig még így, a harmadik napon is őszinte mosolyú hosztesz, aki – miután a szórólapot szabad kéz híján nem tudtuk elvenni (a Bálint már a nyakamban ült ekkor), kólás gumicukrot vett elő. Nem tudta, hogy ez olyan ritkaság, amit a fiaim imádnak, de irtó ritkán kapnak – a Bálint kis híján levetette magát a nyakamból a hosztesz ölébe, annyira örült.

Kicsit odébb, az East Block standján még valószerűtlenebb jármű ácsorgott. Na nem azért, mert nők nem használnak ilyet – Maruti volt a szóban forgó kocsi – hanem mert soha nem gondoltam volna, hogy EB-ék ilyen autót, ráadásul épp ilyen stílusúra faragnak egyszer.

Cuki banánzöld fény, virágok, méhecskék a fényezésen, esküszöm, még a büdös, indiai kárpitragasztó-szag se volt meg, csak a gőzölgő augusztusi széna illatát éreztem – vagy csak hallucináltam?

Miközben Bálint az ajándék Túró Rudi burkolásával, valamint autónyi értékű, airbush-fényezések összecsokizásával foglalta el magát, én kicsit nekifeküdtem a kocsinak. Kalaptartóján egész budoár, csomagtartójából büdiár a (talán a családod jelképező?) fél pár cipők kollekciójából.

Nem úszta meg az ajtó sem: krómfogantyú, libazöldből banánsárgába áttűnő, otthonos látványú, ám annál kevésbé bőrbarát tapintású, kemény, műanyag burkolat, plusz a tuningautóba kötelező tuninghangszóró.

A Maruti műszerfala sosem volt egy rakétairányító központ, szépnek se mondta volna senki, de EB-ék kihozták belőle, amit az eredeti alakzat nagyjábóli megtartása mellett lehetett. Amit formákkal nem lehetett, azt megpróbálták airbrush-pisztollyal, amikor az is kevésnek bizonyult, jöttek a kenyőcsös tégelyek. Így már kerek. Ha a csajoknak ilyen dolgok készülnek, elgondolkodok rajta, hogy átoperáltatom magam.

Na meg persze a VW Beetle. Alapból utálom ezt az autót, retrónak szar, pontatlan és hiteltelen, autónak egy borzalmasan elrontott IV-es Golf, a régi Bogár kedves volt, stílusos és kicsit béna, ez nettó pöffeszkedő, ízléstelen. És nagyon béna. De így azért nagyon más…

Két csajos Beetle-t is találtam, mindkettő tetszett. Ez, a fehér oldalperemes gumikkal, króm dísztárcsákkal, a külső, matt pink fényezéshez hozzápasszintott karimájú kormánnyal és belső elemekkel különösen.

Mindig is gáznak éreztem, hogy a Beetle-hez kis virágvázát lehetett rendelni, ez a fajta extra szerintem már az ötvenes évek Bogaraiban is vércikinek minősült. De esküszöm, ebben a pink cuccban bejött… Látják, így kell másfél tonna, über-ízléstelen gagyit összelapátolni szuper tuningverdává. Ez a művészet, engem arról meggyőzni, hogy egy ilyen kocsi lehet jópofa. De sikerült.

A másik Beetle egy kabrió volt, erősen a nagypénzes német falusi tuningirányzat követelményi szerint, de már lendületben voltam – drukkoltam a flexnek és fújoltam a Beetle-re.

Így szétszabdalva még mindig elviselhetőbb, mint eredetiben. De hogy ki nézi majd a csomagtartó mélyébe eldugott tévét?

Ráadásul rögtön kettőt, hogy tényleg teljes legyen az elmebaj? De a Tigris fasza volt a motortérben, a Bálint nagyon odavolt érte. De ettől még nem lesz Füles az Era gépházában.

Az ízlések és pofonok jegyében, csikósos beütéssel (a valódi lovas emberre gondolok, nem magamra) átalakított Twingónál inkább azért pihentem meg, mert jólesett a színkavalkád után a fekete-fehér.

Pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy kéne-e, aztán vetettem egy pillantás a műszerfalára, és döntöttem. De a kerekei azért jók.

Még érdekesebb pszichológiai kérdéseket feszeget, hogy miért áll neki bárki egy Daewoo Nexiát tuningolni, de hát a nők mindig is furcsán álltak az autókhoz.

Ha viszont a kocsi Vikié, és ennyi pénzt borított bele, nem tudom, miért kellett ennyire kriptafekete belteret rittyentenie.

Aztán, hogy a húsvét is eszünkbe jusson, volt morcos Corsa nyuszikkal és kis kosarakkal.

Végül, hogy lássuk, lassan az összes elképzelhető igényt kielégíti a tuningipar - minden szűzleány legszebb álmára is sor került.

Esküvői CL500-as Mercedes, kívánságra Swarovski (vagy valami egyéb) kristályokkal behabarva. Ó, a könnyem is kicsordult, bár lehetnék nyoszolyólány azon az egybekelésen, amikor bevetik ezt a romantikus bálnát. És bár nézhetném végig, hogyan száll be az ara a kötelező, jobb hátsó helyre - mert ugye, ez kétajtós…