519 ezer, és mi bontottuk meg először

  2009. július 19. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes totalcar flotta szereles w123 fekvolampas

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


Tévedtem. Tudják, még a múltkor. Hogy is fogalmazzak pontosabban – előre ittam a medve bőrére. Akkor azt írtam, hogy kicseréltük Erában a kuplungszerkezetet, -tárcsát, -kinyomócsapágyat, és ezzel meg is szűnt a dobálás, ami kezdett az agyamra menni. Hát egy ló…(síp-síp-síp)-t szűnt meg.

Dobálni kezdett. Megint.

Az úgy történt, hogy akkor, legutóbb hazahoztam a Karesztől a kocsit. Még ott, Viszen kitolattam a garázsából. Kuplung, akár a vaj. Elindultam tőlük, simán lódult, mint babapopsi. A falu határában elsőbbségadás a főútnál, megálltam, újra indultam – ááááhhhhh, egy sóhaj volt, ahogy nekivágott az útnak. Aztán legközelebb Budapesten kellett kuplungolnom, mert a király kegyelméből Kareszéknek szinte a kerítésénél hömpölyög az M7-es. A Róbert Károly körúton mintha éreztem volna egy kis remegést, de gondoltam, még ül befele a kuplungtárcsa, bár ilyet még csak féknél hallottam. Egy kis remegés meg aztán úgyse zavart volna, annyival együtt tudok élni. Másnap a Kati kapta meg az autót.

„Zsolt, ez szörnyű. Nem tudom vezetni, ne haragudj, akárhogy is próbálkozom” – borította ki a szívét este a vacsora fölött, holott tudta, hogy a lelkembe tipor ezáltal. A frissen (és persze tökéletesen, szakszerűen) rendbe tett autóm frissen (és szakszerűen) rendbe tett alkatrészeit pocskondiázta. Nagy lelkierő kellhetett hozzá, hogy összeszedje a bátorságát.

„Dehogyis dobál. Tökéletes. Tegnap csináltuk meg, hazajöttem vele, semmi baja. Ne mondj már ilyeneket” – és hirtelen megkeseredett a tea a számban.

„Nem, hidd el, talán rosszabb, mint előtte” – erősködött Kati.

Ilyen nincs. Pedig a Kati nem szokott hazudni. És eléggé öregautó-tűrő anyagból készült, az Alfámat is elvezette anno, meg a Pandát is. Az Era meg egy öreg Mercedes, amit kamaszkora óta szeret. Másnap feláldoztam az aznapi motorozást, és Erával mentem dolgozni a gyönyörű napsütésben, bár fájt. És tényleg, a kuplung dobált, mint állat. Mi a &$ßđŁ&$Đđ történt?!

Összeszedtem magam, azért valahogy végigcsináltam a napot, késpengévé szorított szájjal, derekasan. Otthon aztán összeomlottam. Zokogtam. Mindenkit fölhívtam, akiről tudtam, hogy látott már az életében öreg Mercedest. Elmélet született ezer. Rossz a tárcsa, mert Valeo, ilyet nem tesz az ember Mercedesbe. Persze, és a Valeo ezek után nem rokkan bele a több ezer Valeo-kuplungos, dobálós Mercedes-használó gyilkosan lesújtó dühébe. Baromság.

Levegős a kuplungrendszer. De nem az. Síkoltatni kellett volna a lendkereket, mert üt. Aha, hogyne. De nem. És kérem, ilyet ne is kövessenek el. Az eszterga sokkal durvább felületet hoz létre, mint a gyári, a lendkerék utána zabálja a betétet. Köszörültetni meg nehéz. Különben is, csak a fék tud ütni, ha hullámos, mert egy ponton (legalábbis nagyjából egy ponton) nyomja a tárcsát. A kuplung azonban körkörös alkatrész, ha egy púp lenne az egész lendkerék, akkor se dobálna a rajta csúszó tárcsa. Ahhoz minimum két felületnek kell görbének, hullámosnak lennie, de itt minden új. Amúgy pedig ellenőriztük a lendkeréken a kuplung felfekvő felületét. Borotválkozni lehetett benne.

Hernádi Géza barátomtól, volt kollégámtól, autógépészet-elméletben felettébb jártas klubtársamtól kértem végső segítséget. Lehet rá számítani. Letöltött nekem egy Sachs által kiadott pdf-et, amiben szinte az összes kuplungproblémára (az okkultakra is) megvan a magyarázat. És közben én is gondolkozni kezdtem. Legyen itt egy kis kitérő. OFF

Amikor az ember egyesben elindul az autóval, a főtengely olyan 1200-1500-at forog percenként. Ez másodpercenként 20-25 fordulat, azaz ennyi Hz-es remegést lenne a pedálon. Persze csak akkor, ha fennállna az a valószerűtlen hiba, hogy egyenetlenség van egyszerre két elemen (tárcsa és lendkerék, illetve szerkezet nyomófelülete és tárcsa párosításban) is. A pedál viszont így lüktet: dü-dü-dü-dü, abban az ütemben, ahogy ezt olvassák. Hat általánost végzetteknek: düdüdüdü. Ez pedig 4-5 Hz. Tehát a főtengely minden ötödik-hatodik fordulatára üt a pedál. Valami más hiba lesz itt. ON

Közben Karesz nézegette odahaza a műhelyben ledobott régi tárcsát, ami egyáltalán nem volt kopott, nem is esett szét a szerkezete. Megtalálta a pdf-ben azt a képet, amelyik pontosan hozzá passzolt. A ferodo (így kell írni, nem ferodol, az a vasas szájvíz lenne) belső szélén színváltozás a többi részhez képest, továbbá enyhe, furcsa lekerekedés a körkörös élnél. A jelenség oka a Sachs szerint: olaj, vagy egyéb szennyeződés a tárcsán. BINGO!

Tehát ahogy az ember engedi föl a kuplungpedált, a szerkezet meg-megtapad, de ahogy a forgatónyomaték megnő a tárcsán, az olaj miatt újra megcsúszik, aztán a rugó további nyomására megint megtapad kicsit, aztán újra megcsúszik. Ez a dü-dü-dü-dü. És ezért üt olyan ritkán, mert néhány fordulaton át csúszik, csak aztán tapad meg.

Honnan jön az olaj? Hát, amikor levettük a múltkor a váltót, bizony szépen volt ott olaj a kuplungharang alján, a nyakamba is jutott belőle egy kisebb adag. Az ám, de miként kúszik fel a kuplungtárcsáig? Hiszen ha a főtengely felől szivárog (márpedig onnan, mert fekete és viszonylag híg az olaj, a váltóé nem sötétedik be ennyire, és sűrűbb is, akármilyen öreg), akkor útjában áll a lendkerék tömbje. Csak sejteni tudom, mi lehet: forgása közben a kuplungszerkezet olyan légörvényt kelt, ami középen beszívja és permetezi befelé az olaj felkapható részét.

Amikor az elméletet összeraktuk a Karesszal, hallottam, amint a vonal túlsó végén rágyújtott egy koporsószögre. Pedig épp leszokóban van.

"Az nagy baj" – jegyezte meg halkan, ám annál vészjóslóbban. "A Burgmann-tömítés (asszem így írják, a múltkor egy kommentelő kijavította, de nem találom a hozzászólását) ment szét. Mit akarsz, 519 ezerig bírta. Viszont a cseréjéhez szét kell döntenünk a motort. A Burgmann fölső felét csak akkor tudjuk kicserélni, ha kivesszük ugyanis a főtengelyt."

A Burgmann régi tömítésfajta, a szimering helyett van, olyan helyen tömíti a motort, ahol a blokkból forgó tengely jön ki. Hátránya, hogy cseréjéhez alaposan szét kell szedni a blokkot, ráadásul két félből áll, és kis ráhagyással, méretre kell vágni, és azt a méretet nem szabad eltéveszteni. Ha túl kicsi a két fél, a karter, alias olajteknő ráhúzásakor összenyomódik, és az összeeresztésnél két lik keletkezik. Ha túl hosszú, akkor összehúzásnál púpot vet, akár ki is bújhat a vályúból. Karesz csinált már ilyet ezret, nem kell aggódni, mondta. És az előnye a Burgmannak? Hát az az 519 ezer kilométer. Szimering nem bírt volna ennyit.

Úgyis készültünk családostul Balatonra, egy hét szabadságra, ugrott belőle két nap, nem nagy dolog, egyre magunktól is átmentünk volna családostul a Kareszékhez dumálni, sörözni, gyerekeket egymásnak ereszteni. Így kettő lett belőle, na bumm. Az aknában.

Így történt, hogy ismét Viszen landoltam Erával. Azzal kezdtük Károlyommal, hogy felbakoltuk a hátulját, úgy, hogy a bakok a lengőkarokat dúcolják alá, így minden olyan szögben állt, mintha az autó rajta támaszkodna a kerekein. Mert, ugye, a kuplungdobálás mellett van még ez a megoldatlan berezgés 45-55 között, negyedikben (meg kicsit harmadikban is 28-35 között), pláne ha gázt adok, és emelkedőre tolom fel a csillagot. Ezen kívül egy teljesen másfajta vibrálás is jön hátulról, olyan 70-80 között, gurulva és erő alatt egyaránt. Mindkettőnek menet közben lehet csak kideríteni a forrását. A terv: a felbakolt autóval először 50-re gyorsítok negyedikben, az emelkedőt a fék enyhe nyomásával szimulálom, majd kipróbálom a 75-öt is, fék nélkül, hogy a második fajta vibrációra fény derüljön.

Felvetődhet a kérdés – minek piszkálni valamit, ami jó, és működik? Era simán tenné a dolgát ma is, ha akár úgy is hagyom, ahogy megvettem februárban. Egy új hibát nem produkált. Tucatjával ismerek embereket – mit tucatjával, százával – akik beleülnek egy ilyen öreg romba, járnak vele pár évet, a végén kicsit kiklopfolják, és eladják jó áron.

Én nem. Sok mindent nem. Például nem szennyezem a környezetet annál jobban, amennyit egy ilyen autó tudott jó korában, már amiatt is van elég bűntudatom. És a drága alkatrések tönkremenéséhez vezető vibrációkat, ütéseket megszüntetem. És vannak emlékeim arról, mit tudtak ezek a kocsik műszakilag, kényelemben újkorukban. Az lebeg a szemem előtt, ahhoz viszonylag közel szeretnék jutni. Mert nem azért van öreg Mercedesem, hogy elmondhassam, öreg Mercedesem van, hanem azért, mert ha jó, akkor élmény benne utazni.

Ha félretesszük a nem létező gyorsulásélményt, elmondhatjuk, hogy ezek a dögök akkor szuper jó kocsik voltak, és még mai szemmel is azok. Persze, egy Suzuki Swift gyorsabb. Egy Yaris takarékosabb. Na és? Volt makulátlan állapotú Renault 5 Alpine Turbóm, abból ültem át egyenesen egy éjjel, a Széna téri taxidroszton vett, halott motoros, automata váltó 200D állólámpás Mercibe, és egy percig nem bántam meg. A Pandám kevesebbet eszik, mégis szeretek az Erával járkálni. Egyébként az Era is mászik lefelé, jó múltkorában még 10,2-10,5-ök szerepeltek az Excel-táblában, nemrég már csak 9,5-öket írtam fel, most a legutóbbi tankolásnál már csak 9,2 l/100 km jött ki, és nagyrészt városban, meg autópályán 125-130 között. Ennél sokkal rosszabbra készültem, hiszen 1585 kiló. Jó ez a régi mercis dolog, úgy, ahogy van, gyorsulni meg gyorsul a Yamahám, ha nagyon száguldozni szeretnék.

A Kati mindig azt mondja, nem is az a baj, hogy öreg autókat veszek, hanem az, hogy mindet, mindig meg akarom javítani. Ez mondjuk nem teljesen igaz, tökéletesen együtt tudok élni kavicsfelverődéses szélvédővel, kitámasztó nélküli ajtókkal, szakadt szőnyegekkel, dísztárcsahiánnyal, lyukas elemekkel ha kell, és nincs pénzem kijavíttatni, de a mechanikai hibák, a rezgések, húzó kormány, ütő fék, füstölés, indítási nehézségek, csúnya csörömpölések, nem működő ablaktörlő rettenetesen zavar mind. Meg a repedt műszerfal is, attól speciel megőrülök.

Ezért szerettem annyira a rémesen lyukas, nem eredeti üléses Bazeget – mert jó volt műszakilag, éppen olyan, hogy elhiggye róla az ember, ez Mercedes. Csak a repedt műszerfalát utáltam. Era műszerfala nem repedt, de a merciséget csak bizonyos sebességek mellett tudja.

Szóval nekem beleírták a nagykönyvbe, hogy rendbe fogom tenni Erát műszakilag, még ha sok időmbe és pénzembe is kerül majd. Egyrészt, mert szórakoztat a folyamat, másrészt, mert bebizonyítom magamnak, hogy öreg autó igenis lehet jó, és minden apró lépésnek úgy örülök, amikor közelebb kerülök a fejemben levő víziómhoz, mintha karácsony lenne. Harmadrészt pedig mert vettem már sok-sok pénzért makulátlan öreg Mercit, és az is tele volt hibákkal, csak nem derült ki elsőre. Magyarországon vagyunk, itt minden autó minden hengerébe beletört már fúróhegyet valami sufniszerelő, erre mérget vehetnek. Öreg autó mellé itt az ember mindig kap egy óriási szaros kenyeret, amit meg kell ennie. Én nem áltatom magam, amikor elkezdem, mindig tátott szájjal száguldok a finom falatok felé, tudom, hogy úgysem úszom meg.

Vissza Viszre, szereljünk. Az autó bakon, máris hatvannal robogok Karesz garázsában. Fékezek. Moraj jön. "Még, még, még!" – ordítja lentről, és ritmikus füstjelek érkeznek a kocsi alól. Megint cigizik. Nyomom a gázt és a féket egyszerre. A sebességmérő mutatója megvadul. Felugrik hetvenötre, visszaesik húszra, meg közte mindent. Ahogy melegszik a fék, úgy fog jobban, rosszabbul, megint jobban, ráadásul a differenciálmű is old, hol az egyik kerék kezd vad pörgésbe, hol a másik. Eléggé kézben tarthatatlan a folyamat, de a jobb hátsó keréknél kijön egy hiba.

"Jobb hátsó kerékcsapágy, így vibrál (mutatja). Menj le, nézd meg te is, majd én nyomom" – mondja Karesz egy izzó csikkel a szája mélyén.

Tényleg vibrál. Csúnyán. Meg valami csörömpöl is. Azonnal megrendeljük telefonon a lellei autósboltból a készletet. Alig tízezer forint, belefér.

"Akkor vegyük le bakról, lássunk neki a motornak, mert az nagy szívás lesz" – mondja Karesz a kávé fölött, ami automatikusan érkezik kétóránként, Margó tolmácsolásában. "Lerángatjuk először a géptetőt, aztán te lemész az aknába, én majd fönt bontok" – osztja el a munkát.

Karesz aknájáról azt kell tudni, hogy akkoriban építették, amikor Magyarország még afrikai uralom alatt senyvedett, az aknaméreteket pedig ennél fogva pigmeusokról vették le. A pigmeusok pedig, mint köztudott, nem magas emberek. Én azonban viszonylag az vagyok a 187 centimmel. És a Tescóban is szédülni kezdek egy idő után a tömegtől, meg a magas polcoktól, meg a béna fényektől, akármennyire is Woody Allent játszok ezzel. A kor, a városi ember paranoiái – az embernek kialakulnak a fóbiái. És egy százötven centis, sötét akna nem tűnik a legjobb helynek arra, hogy ezeket a bajaimat kikúráljam. Ezek után egy órát töltöttem lent egyhuzamban, a hátamon folyt végig a Burgmann kiköpte motorolaj. Meg a szememen. Meg a fülemben. A váltót és a motorblokkot összekötő csavarokat oldottam.

Egyik-másik kifejezetten szemét közülük, szerintem a Citroen Visa kirúgott tervezőit felvette a Mercedes, és a W123-asnál (azaz a kombi nem is W, hanem S123) vetette be őket. A fölső két csavart csak ketten, négykezesben tudjuk kiműteni, háromszoros crovatoltattal, csuklóval, zseblámpával, mindennel. Az önindító is botrányosan nehezen jön le. Szörnyű, ilyenkor nem vagyok büszke a Mercedesre.

Mire minden szét, Margó az ebéd hírét hozza. Áhh…Ebéd… Igen. Az Ángyánéknál mindig ünnep. Nyakig olajosan bevetődünk a konyhába. Nyílik a tizenöt colos Acer, Wifi-led villog, Totalcar feljön. Mi van, a Robertó megint vett egy Suzukit – kérdi Karesz, aki rajtunk, mármint a Totalcaron tartja a szemét. Nem, csak elkezdte megcsináltani, magyarázom, fuldokolva a borsólevesben. Ilyen borsóleves nincs is. Ez nem borsóból van kérem, hanem Theresa nővér rózsafüzéréből, egyenesen a mennyországból hullott alá. Aztán meg a csili. Kicsit csíp, nagyon jó. Délután mindenesetre végig tárva tartjuk a garázsajtót, túl sokszor villan ott az öngyújtó, nem kell nekünk a sújtólég.

Ebéd vége, motor körbeköt, zsiráf és csörlő beüzemel. Apropó, szörnyű lé jött le a hűtőből, nemsokára azt is vennem kell újat. Az olaj viszont hibátlan, sehol spén, forgács benne, csak a gyönyörű, sűrű feketekávé. Nincs benne még kétezer, visszatöltjük majd, semmi baja.

Azt leszámítva, hogy a borzalmas méretű, öntöttvas hengerfejes és blokkos, öthengeres motor alatt csikorogni kezdett a csörlő, és kis híján elfüstölt, és emiatt nekünk megszakadva emelnünk kellett a Karesszel, miközben a Margó nyomta a csörlő gombját, más említésre méltó dolog nem történt. Azaz még egy, de csak miután kitoltuk a motortalan, és így már igencsak roncsautónak kinéző Erát az udvarra.

Behoztuk a motorszerelő állványt. Nem kell valami tudományos dologra gondolni, néhány szögvas összehegesztve, benne deszkák. Ráeresztettük a blokkot, mire halk sóhajtással kettétört. Pedig már sok motort elbírt, a saját szememmel láttam már rajta vagy öt különböző fajtát.

Sebaj, a kinti halomból sebtében túrtunk egy mívesen faragott, a lábai belső felén filccel ellátott (tudja valaki, miért volt ilyen?) raklapot, rátettük az asztalra, annak tetejébe a motort, úgy már bírta.

De a blokk olyan nehéznek bizonyult, hogy ketten nem bírtuk az oldalára borítani. Iszonyatos egy vasdarab, és senki ne akarjon büszkeséget kihallani a hangomból. Újabb csörlős, recsegős-ropogós trükkök következtek, mire eldöntöttük.

A lendkerék belseje tiszta olaj. Ide azért jutott rendesen. A kuplungtárcsán furcsa égésnyomok – na ja, a motorolaj nem szereti a súrlódást. Le a lendkerékkel, mindjárt látjuk majd az olajiszapban tocsogó Burgmannt a főtengely végén. De nem. Nem tocsog olajban, a tömítés körül minden csontszáraz. Mégis váltóolaj lenne? Kimegyünk Erához az udvarra, nézzük az olajat a váltóharangban, a motorból jött az ki, nem vitás.

De hol? Repedt a blokk? Vagy a főtengely középen ereszt, ahol belecsusszan a nyelestengely a váltóból? Az nem lehet, mert a lendkerékrögzítő csavarok porszárazak. Le az olajteknővel, majd meglátjuk.

Ajjaj, az első csavar tövig olajos. A második is, meg a harmadik is. Igazából az összes, a motor hátulja felé eső karterrögzítő csavar olajos. Csak nem az olajteknő repedt meg? Végül, sok-sok kocogtatást követően lehántjuk a dög nagy teknőt a motorról. Mi vettük le elsőként, mert még a hártyavékony, gyári Loctite-tömítés tartotta egyben. A hajtókarcsapágyak is bontatlanok, mert felújítás után a henger száma szerint meg szokták őket pontozni, hogy ne keverjék őket össze. Ezeken csak egy pont van fejenként, a gyári beütés.

„Ha egyszer leveszed az alsó csészéket, és ugyanúgy visszarakod őket, nyomatékra húzott csavarokkal, onnantól fél barral kisebb lesz az alapjárati olajnyomásod, még ha tökéletesek is a csapágyak és a főtengely méreten van. Nem tudom, mitől van, sose magyarázta még meg senki” - mondja Karesz.

Már látjuk. A Loctite egy csomó helyen megrepedt, a forró olaj vályúkat hasított bele. A blokk öntöttvas, a teknő alu, a kettőnek más a hőtágulása. 24 éve és 519 ezer kilométer óta tágulnak, zsugorodnak a felek, más-más mértékben, nem csoda, hogy valamikor egy jó százassal ezelőtt eleresztett a tömítés. Egyébként tiszta fekete rittyó a blokk oldala, tényleg jó régen folyhat. És a legolajosabb azon a részen, ahol a dekni vége belóg a lendkerék alá, ott patakokban ömlött befelé. A Burgmann viszont tényleg tökéletes, egy csepp olaj nincs rajta.

„Hű, ezzel most nyertünk fél napot, ha ki kellene vennünk a főtengelyt, hogy a fölső Burgmannt kicseréljük, az szép logikai játék lenne. Nem beszélve, ugye, az olajnyomásról” - hallatszik egy füstfelhőból, aminek a közepén valószínűleg Karesz van, de épp nem látszik. „Ha már levettük a teknőt, kicseréljük az alsó Burgmannt, abból nem lehet baj” - és már szabja is a tömítést.

Én közben az illeszkedő felületek takarításával bíbelődök, egy perc kaparás a megélezett végű reszelővel, utána pauza, köszörülés, majd megint kaparás, megint köszörülés. Sziszifuszi munka. Gyönyörű a motor belül, egyszer szedjenek szét önök is egyet, lenyűgöző a szépen illesztett, masszív, sokat dolgozó alkatrészek látványa.

Féktisztítóval zsírtalanítunk, rá a blokkra egy vastagabb fajta, olajálló Loctite (hátha valami egyenetlenséget mégis ki kell tölteni), megy vissza a karter, lendkerék, kuplung. Felfedezek még a vadiúj szerkezet egyik fülén valami dudort. Látszik, hogy a támaszkodó felületnek alá tudott mászni az olaj. Ez sem jó jel.

Leköszörüljük, most már passzentosra összehúzható. Nem gyártási hiba, hanem mintha valaki leejtette volna a betonra a szerkezetet. De most sima, és jó.

Mára elég, mindenünk sajog, eleget tekerődztünk, húztuk-vontuk a vasakat. A családom is megjön, gyerekzsivaj, kicsik a gyerekszoba irányában el, nagyok (mi) a konyhába, ismét eszünk, mit eszünk, zabálunk, majd haza a 190D-vel Földvárra.

Másnap a család előtt másfél órával kelek. Lábujjhegyen állítom össze a toalettemet, vagy hogy is mondták az uraknál régen, indulnék már a vasútállomásra, hogy Karesz felszedjen majd Szemesen, de ahogy kinézek a fürdőszoba ablakán, épp begördül a templomnyi méretű, 1978-as Honda Gold Wingjével. Így egyszerűbb, meg szép is az idő, jó ilyenkor motorozni, mondja, amikor kezet rázunk.

Még sosem ültem hátul a Gold Wingen, vezetni is csak akkor vezettem, amikor tavaly meghozta Belgiumból, és még mindenféle kisebb baja volt. De most mint a Schaffhausen. Szuper. A gödrök kimúlnak alatta, a kipufogó négyhengeres bokszernótát rotyog a fenekem alá, pöffeszkedek a fotelnyi szélben, tüdőm teli a reggeli Balaton illatával. Kevés ennél szebb élményt ad az embernek az élet.

Először Lellére megyünk, mert megjött a kerékcsapágy-szett. Karesz kibontatja. Nézegeti a darabokat, csóválja a fejét. „Ebben nincs olyan körmös anya, meg a hozzá való süllyesztett gyűrű? Az a baj, hogy mindig kéne hozzá spéci szerszám, már csináltattam is vagy négyet, de mind eltört, ezért én leszedéskor mindig szétverem az anyát. Kell helyette másik” - magyarázza.

Be az alkatrész-bázisba a gépen, háromféle készlet van. A legdrágább, Febi-fajta tartalmazza a hiányzó cuccokat, de az nem tíz-, hanem valami huszonötezer forint. A másik, asszem Rouille is elég komplett, az csak húszezer. Sóhajtok, hát legyen az utóbbi, anya nélkül nem lehet összerakni a futóművet.

Kupica eperpálinkával lódulunk munkának, Margó főzte még tavaly, kevés lett, de az íze... Repkedünk, mint Johnny Rotten a dupla adag heroin után. Egykettőre lekapjuk a motor elejéről az ékszíjtárcsát, ami az öthengeres dízelmotornál egyben van a kiegyensúlyozó betéttel is. Nehéz, mint a sár. Mert tele is van sárral. Ezzel a Mercedesszel szerintem rendszeresen szántottak, ami földet kiszedtem belőle, arra jobb helyeken téeszt alapítanak.

Ezt is kitakarítom. A súlyos ékszíjtárcsáról tudni illik, hogy nélküle szétrázza magát a 300D motorja, viszont ha valaki ráműti a négyhengeresek valamelyikére, akkor az vibrálja magát halálba. Ez csak erre való, és kell.

Nem látjuk az első főtengely-szimeringet, akárhogy meregetjük a szemünket. Két öl olajsár alatt lakik, csak hosszabb régészeti munka után kerül felszínre. Döbbenetesen szar, ilyen szimeringet nem is láttam még az életben.

Új be, ékszíjtárcsa vissza (ehhez le kell vennünk a lapátot is, mert kifelé még csak-csak jött, de visszafelé nem fér), motor készen van, mehet be a kint álló roncsba. Hát ezzel elbíbelődtünk egy darabig. Én asszem másfél órát gyűjtöttem a pszichiáternek és a rémálomnak való tartalékot az aknában, mert egy motor azért annyira sosem szeretne visszatalálni az övéihez (bakok, nyelestengely, váltóharang, összekötőcsavarok), mint gondolnánk. Szépet birkóztunk a pár száz kilónyi vassal, pedig a váltót is alátámasztottam egy aknadeszkára tett olajemelővel, emeltem, süllyesztettem, a kuplungot is központosította Karesz a pozicionálótüskével, mielőtt összeszerelte, de azért nagy szívás volt. Aztán meg a csavarok nem akartak hazatalálni, a bakoknál főleg, persze ömlött a nyakamba olaj, glikol rendesen. Mire jó ebédhez szólt a nóta, majdnem kész volt minden. Újabb étkezés, újabb tortúra a gyomorfalnak, utána mindketten írtunk egy verziót a „Harcom az ólomszemhéjjal” című hőskölteményre. Pályinka sajnos már nem jöhetett, mert este vezetni készültem, illetve mennünk kellett Lellére az újabb, már koronás anyás kerékcsapágy-szettért, hűtőfolyadékért.

Karesz W126-osával vágtunk neki a távnak. A kocsi megjárta már a hadak útját, volt egy időben letett roncs is, de mivel a korrózió nehezen bírt vele, ezért talpra állította. Kicsit leharcoltabb állapotban van, mint az Era, hiányzik egy rakás apró burkolat, kapcsoló bentről, itt-ott rügyezik is kívül, és vegyesek rajta az elemek, de még így is ég és föld a két autó. Ez nem berreg, nem vibrál, csendesebb is jóval, a rugózása pedig mint az álom. Egy W126-os Mercedes a pokolban is luxusautó, döbbenet.

Birtokunkban a jó csapágyszettel, emelkedettebb hangulatban rakjuk össze a motorteret. De látom, hogy Karesz közben stresszel, húzza a munka végét, bíbelődik a csavarokkal.

„Mi baj? Félsz?” - megyek le Freudba.

„Ez nem lesz könnyű. Volt, hogy két napig püföltem, mire szétjött. Mivel a te autódon még nem volt sok minden szétszedve, készüljünk rá, hogy be lesz gyógyulva az a szemét anya. És a csapágyak külső héja sem akar mindig kijönni, a fekvőlámpáson már nincs olyan nút, mint az állólámpáson volt, amibe bele tudom csúsztatni a dornit, hogy kiüssem” - borong.

Közben beesnek egy csomóan a faluból, mindenkinek van valami sztorija, Géza építési vállalkozó lett nemrég, ontja a történeteket a droidjairól, akik minden létező műveletet képesek drámaian elrontani. Kese pecázni hívja Kareszt, a szomszéddal a kínai és a márkás tornacsukák közti különbségeket kell megbeszélni. Karesz parázik. Ez abból is látszik, hogy a garázst közben teljesen elborítja a füst, csoda, hogy ki nem hívja a másik szomszéd a tűzoltóságot. Aki beesik az ajtón, mindenki elszív nagyjából egy doboz cigit. De a visziek becsületére legyen mondva – egy csepp alkohol nem fogy.

Én ezalatt megemeltem az autót, levettem a kereket, nekiláttam szétszedni, amit tudtam. Végre mindenki lelépett, Károlyom fancsali képpel a földre henteredett. Tárcsafék le. A Mercedesről érdemes tudni, hogy hátul kettős fékberendezést hord, az üzemi fék tárcsa, a rögzítő viszont az ilyen célra alkalmasabb dob. Hát ezért nem szabad bezsírozni a kerékcsavarokat, pláne nem vastagon.

Tiszta kenyőcs volt itt bent minden, a betétek főleg, a zsír az akkurátusan megkent kerékcsavar-garnitúra végéről jutott be. Ezért volt éppen csak megfelelő a rögzítőfékem a vizsgán, kicsit ingatták is a fejüket a szakik, de a minimumszintet elérte.

Féltengely le, felkötöztem dróttal, közben Karesz a koronás anyának látott. Fél perc püfölés után felordított – megindult! Másik fél perc után újabb üvöltés, ezúttal erősebben – az ujjára vágott a kalapáccsal. Hiába, féloldalt fekve nem éppen könnyű az ütögetés, pláne a századik odavágás után.

Valami törmeléket nyomott a kezembe – a koronás anya maradéka. Hát ezt tényleg nem tudtuk volna újrahasználni. Néztük a külső csapágyfelet – az jó. Aztán Karesz bekukkantott a csapágyházba.

„Kétszer ennyi zsírnak kellene itt lennie. Mindig magyarázom, hogy az a zsír, amit a csapággyal adnak, csak gesztus, annál sokkal többet kell használni. A Fecskén még volt zsírzógomb, az ember néha benyomott egy adagot ide – soha nem ment tönkre a kerékcsapágy. De ezeken már nincs. Egyébként ezt az oldalt most nemrégiben cserélték, látszik, majdnem új az anya, azért jött szét ilyen könnyen. Szinte új ez a külső csapágy is, nézd” - mutatja. Bontjuk tovább, kijön a belső oldali csapágy. Rozsdásak, szárazak a görgői.

„Aha, megvan! Összerakás előtt nem kente be elég vastagon a barma. Aztán jól berágódott. Alig van rajta zsír” - mutatja ezt is. Tényleg nem néz ki valami jól. Karesz aztán tesz rá bőven, fél doboznyi belemegy az agyba.

Satuban még leveri a külső csapágyat a csonkról, meg ott van rajta a roppantógyűrű is, ami csak meghúzáskor veszi fel az alakját. Lefelé nekem csak nem akar jönni. „Nem úgy kell” - veszi ki a kezemből a kalapácsot. Körbeütögeti a roppantógyűrű púpos részét, és hopp!, már csusszan is le.

Az összerakás elég egyértelmű, csak a koronás anya visszahúzásával szenved még kicsit Károly, mert túl kell húzni kicsit az új roppantógyűrű miatt, és mint írtam, nincs hozzá szerszáma. De végül szépen összeáll.

Autó kerékre, motor röffent, szépen megjön az olajnyomás, nem folyik sehol, jöjjön a hullafáradt próbakör, még csak este hat van. Nem dobál a kuplung, azaz egészen kicsit igen, mert hiába fújtam rá egy fél doboz féktisztítót, azért nem sikerült tökéletesen megtakarítanom a tárcsát az olajtól. Vagy kiég majd intenzív használatban, vagy ilyen marad, de mivel utánpótlást nem kap, rosszabb már nem lesz. Ennyivel kibékülök már. Újat meg nem fogok megint venni tízezrekért.

Nekiindulunk Andocs felé az erdőnek, jobb hátulról megszűnt a szitáló remegés, azaz egészen enyhe, alig venni észre, majd megyek gumishoz is. De negyvenhét km/h-nál, hegynek felfelé megjön a moraj. Nem olyan széles tartományban, mint régen, olyan 55-ig tart, és mintha enyhébb is lenne. Így sem kellemes.

Megállunk a híres viszi kastély bejáratánál a motorházfedél nélküli ződcségessel, Karesz hátramászik a csomagtartóba. Fülel itt, fülel ott, fel-alá korzózunk a somogyi tájban. Egyértelműen hátulról jön a hang, a motor szépen, gumin ringatózik elöl, jól látszik a vezetőülésből, videót is készítettem, nézzék.

Vissza a garázsba, ezúttal tolatva. Megemeljük az autót, megint bakra. Rángatja, nézi, füsttel gyógyítja. Minden gumin ül, minden ép. Azaz...

„Nézd Csiki! Itt, a hátsó segédkeret bal első nyúlványánál! Rajta ül a bakon.” Nézzük, a bal oldalon alul másfél milliméter gumi látszik, fölül alig egy milliméter a hely, a csavarhúzó apró mozdítására belekoppan a kaszniba. Jobb oldalon, lent kicsivel több gumi látszik, de nem is ez a fontos, hanem hogy fent meg van még vagy öt centi a lemezig.

Szétszedjük a két oldalt. A bakok épek, repedésmentesek, puhák. Egyformák. Majdnem. De a bal oldaliban rövidebb a fémdűbel. Vagy fél centivel. Nem értjük, ilyen hülyék lennének az alkatrészgyártók? Mindenesetre kihézagoljuk három masszív acélalátéttel. Összerak, végre ezen az oldalon is megvan az öt centi hézag.

Ki megint Andocs felé, próba. Mélyebb lett a moraj, de megvan, kár lenne tagadni. Tehát nem a bak volt hiba. De akkor mi?

Amit eddig tudok a korábbi szerelések és a mostani alapján:
– a kardán nem vibrál, működés közben ellenőriztük
– rajta van a kötelező vibrációcsökkentő súly, és jó is
– a Hardyk jók a kardánvégeken
– a 300D-re való, 53,5 centis első kardán van fönt, tehát a sajátja
– jelre raktuk össze a kardánt
– a motortartó és a váltótartó bak jó
– a nyelestengely nem lóg a váltóban
– a váltó kihajtótengelye nem lóg
– a kipufogó nem ér oda a kasznihoz sehol
– a diffi bemenő tengelye nem lóg, egyébként a diffi sem szól
– jók a szilentek a futóműben
– minden segédkeret-bak ép
– a motor simán jár
– a kuplungban minden új

Nem értem, nem értem. Még utolsó erőnkkel diagnosztizálunk egy kotyogó, zörgő jobb hátsó féltengelyt, ilyenem van otthon jó is, majd legközelebb kicseréljük. De ennél sokkal pocsékabb féltengelyű autók sem adták azt a morajt, mint az Era. Háda Szabolcs barátom, giga-123-as guru szerint az öthengeres motor és a 3,46-os diffi együttese nem jó kombináció, bár ez az eredeti felállás. De akkor miért csinálja harmadikban is? Hiszen olyankor sokkal rövidebb az összáttétel. Sághi Iván Merci-guru barátom azt mondja – ezek ilyenek, fogadjam el, neki volt egy patent, alig futott belgiumi 123-asa, az is csinálta. Karesznek akkor múlt el az ugyanilyen zaj a 126-osában, amikor négygangos helyett ötös váltót tett föl. Illetve most automata van rajta, azzal sem csinálja.

Ahány ember, annyi válasz, de úgy látom, a világon még senki nem jött rá a tipikus Merci-moraj forrására, ami annyi öreg (és nem is annyira öreg) Mercedes-használó életét megkeseríti. Ne aggódjanak, én tovább kutatok. De megint pár lépéssel Mercedesebb lett a kombi, ami nettó öröm.

Különben meg - egy laikus most beleülne, azt mondaná, szuper a kocsi. Csak én nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr741232086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csikós Zsolt 2009.07.20. 13:47:24

@zöldi: Volt automata Mercim. Akkor szerettem meg, amikor kicseréltettem benne a váltót kézire.

Automata - soha.

Csikós Zsolt 2009.07.20. 13:49:29

@SsPL71:
Minden hátul tárcsás Mercin ilyen fék van. Iszonyat szopó, amikor behúzva berohad a rögzítőfék, el nem tudod képzelni. Láttam ilyen autót, elöntötte a víz a rosszul vízelvezetett ház mélygarázsát - többször. Az autó meg egy romániai kiküldött japáné volt, aki valamiért itthagyta egy évig. Alig bírta kivonszolni a tréler, mert még kanyar is volt a feljáróban.

Csikós Zsolt 2009.07.20. 13:51:10

@Jamesblond:
De egy Lada nem megy el teljesen bontatlanul 520 ezer kilométert... Tudod, ezek a fránya arányok. Ennyire távolra azért a Mercedesnél se gondolkodtak. 300 ezer km, 20 év, addig még úgy-ahogy elláttak. Aztán szerintük irány a bontó.

Csikós Zsolt 2009.07.20. 13:53:36

@Aaron Ross:

Pont kétszer annyit eszik városban. Ez meg sokat megy városban. Haverom csúcsszuper módon beállított (tényleg, mert ha országutazik nagy ritkán, akkor 9-et eszik neki) városban 17-et kajál, ugyanúgy, ahogy nekem 9,2-t. Télen 25-öt is mért már. És telétől teléig jár. :-)))

Ja, és a 126-os még nehezebb.

mtk001 2009.07.20. 14:13:34

SZép volt ! Sajnos egy kolléga már lelőtte a Surányi Endre hasonlatot ...

Szerintem is burgmann a tömítés, mert így hívják a gyártóját, kár volt a suzukis dumát bedobni az egyik beírónak.

tlantos 2009.07.20. 14:41:08

Tetszik a kiiras ott fenn. Reszemrol orulok, hogy az ilyen szivasoktol megkimel az elet :)
Viszont nem ezzel kellett volna kezdeni, illetve a multkori kuplungcserenel nem illett volna szemrevetelezni a regi kuplungot, es erre mar akkor rajonni?

btw minek ERA-t tokeletesre csinalni? Akkor a zold minek? :)

amatőr 2009.07.20. 14:42:25

@mtk001:
Én voltam... tényleg csak most villant be hogy kinek a stílusára emlékeztet Cs. Zs. (a negyedik béből...), pedig gondolkoztam rajta eddig is.

( Sráckorom egyik kedves emléke, amikor elbicikliztem Bandi bácsi lakásához könyvet dedkáltatni, szegény nagyon meghatódott. Még megigérte, hogy próbál szerezni egy régebbi, megszerezhetetlen könyvéből, de sajnos pár hét múlva meghalt. )

zöldi 2009.07.20. 14:47:20

@Csikós Zsolt: Én meg kéziváltósat nem veszek többet. Leglább nem veszünk össze :-)

zöldi 2009.07.20. 14:51:32

Burgmann Vs Burmann: Kötekedők írják be a gugliba hogy "burgmann tömítés" illetve hogy "burmann tömítés". Az egyikre 1000szer annyi találat jön fel...vajon melyikre??

Csikós Zsolt 2009.07.20. 15:00:46

@zöldi:
Dehogynem. A DSG-váltós állólámpáson :-D

Inner Circle 2009.07.20. 17:12:44

@SsPL71: a régi Alfa 115-ös szérián (Giulián és társain, ha nem is a legelsőkön) is duál hátsó fék van, mint Erán: üzemi tárcsafék és kézi dobfék. A 116-osokon (Alfetta és innen tovább: GTV, Sei, 75, etc.) már a kézifék szerepét is a tárcsás rendszer látja el. Ezt a 116-tulajok nagy része csak addig tartja előrelépésnek, amíg nem kell a rendszert szétszedni és összerakni :-) (Mellesleg itt a négy betétből csak kettőre hat a kézifék.)

zazooo 2009.07.20. 17:35:44

érdeklődöm, hogy az említett kupplunghibaazonosítós pdf közkinccsé tehető -e esetleg :)
művelődjünk köz, mert az jó.

zazooo 2009.07.20. 17:43:49

@Inner Circle: én úgy hallottam hogy minden 4 tárcsafékes autón külön kis dobfék a kézifék, ezért is drága dolog. a mostaniakon lehet hogy nem, de majd meglesem az octaviát...

Csikós Zsolt 2009.07.20. 19:11:20

@zazooo:
Sajna mélben kaptam, ide nem tom, hogy lehet belinkelni, meg nem is tudom, hogy közkinccsé tehető-e, hiszen belső anyag. Írj privátban, elküldöm. Kék névre kattintasz (enyimére).

Nem mindegyik ilyen, egy csomó fajtán ilyen szorítós megoldást használnak. Drága Alfasud Sprint, milyen jó hamburgerszag volt, amikor nekiálltam éjjel szerelni az első féknél... Mármint az ujjamnak

komikus 2009.07.20. 19:12:10

A Bogár és a 123-as a világ két legjobb autója.Mutassatok még egy ilyen autót,amelyik ennyit kibír!

foolproof 2009.07.20. 19:25:10

@komikus: Pl. Toyota Hilux, ill. Landcruiser, Peugeot 504, Ford pick-upok 48'tol 1956-ig bezarolag, ilyesmik. De azert igazsagod vagyon, bar a csotany kene a halalnak, inkabb a a kaffermernyo!

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.07.20. 19:25:26

2002-ben én láttam ezt az autót totálra törve egy kereskedésben, a régi rendszámával.
Ott flexelték reggel nyolctól este tízig.

Isgyu 2009.07.20. 19:42:12

Valaki árulja el nekem akkor miért nem használják ezt a grafitus (bur...an vagy hogy hívják :)) tömítést a mai autókban ha ilyen jó és ennyit kibír???

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.07.20. 19:52:26

Isgyu:
Valószínűleg a marketingesek nem tudták helyesen betűzni.
Akkor még azt hitték, hogy a szimeringet... szimmerringet... szimmeringet... szimerringet... szal hogy a másikat könnyebb :)

zöldi 2009.07.20. 20:02:07

@Csikós Zsolt: A próféta szóljon belőled. W108 6,3 blokkal, natürlich.

scsaba1 2009.07.20. 20:16:14

@Isgyu:

Összesküvés elméleteket kedvelők szerint: a tervezett avulás miatt.

Másik verzió: a cikkben is írva van: ehhez szakértelem kell, a szimeringet meg egy sziromvirágarcú maláj vendégmunkás is be tudja tenni a helyére. Vagy egy ipari robot.

vagy nem tudom

Mioporfeszosz (törölt) 2009.07.20. 20:47:44

@Isgyu: Túllépett rajta a technika, mint a mechanikus adagolós szívódieselen, azért.
Ide megfelel, de egy olyan 16 szelepes vagy netán turbó benyás blokkon, amit üzemszerűen már városban is 4ezret pörgetsz, merhogy egyhatos létére a 150pacit közelíti, autóúton előzésben meg akár a 7ezret nyaldossa a mutató, ez a grafitos izé hamar keményre égve darálódna széjjel, és ömlene az olaj.
Nomeg a szimeringhez már régen ki van találva a "szívásmentes" szimeringházas magoldás, ahol a komplett blokk és főképp a főtengely kivétele nélkül pikpakk cserélhetsz tömítést.
Ezen felül az is igaz, amit elébb írtak, a tengelyre egy kész tömítést ráhúzni egy pillanat, mielőtt a helyére illesztik a szerelősoron, egy ilyen tömítés beigazgatása sokkal időigényesebb, nagyobb kézügyességet igényel, több hibalehetőséget hordoz.

Csikós Zsolt 2009.07.20. 21:12:02

@Mioporfeszosz:
Csak azt felejted el, hogy ezek a régi Merci-dízelek tipikusan nagyobb fordulaton működtek, mint a maiak. 4200-4400-, a 300D-nél 4500 volt a max. ford, márpedig a mostani CR-ek java része nem forog 4000-nél többet. Persze üdítő kivételek vannak, Ford, Mazda, asszem a Honda is, biztos vannak még példák. De a fordulatszám emelkedése, csökkenése egyáltalán nem jellemző tendencia a dízeleknél az idő függvényében. Még a benzineseknél sem okvetlenül, az olasz és japán autók motorjai simán 6500-6900-7800-as fordulatoknál tartottak negyven évvel ezelőtt, és egyik-másik még tartós is tudott úgy lenni (Fiat 127, 128, Nissan Bluebird). Csak borzalmas volt a nyomatékuk, ezért is másztak később visszább a teljesítményadatokkal, fordulatszámokkal. Mert a nettó lóerővadászat nem mindenkinek a sportja, ere rájöttek.

A második lesz a helyes megfejtés: a Burgmannt nehéz szériagyártásra optimalizálni, a szimeringet könnyű.

sámuel 2009.07.20. 22:16:33

Ha jól emlékszem, a Chateu Visz étterme vezeti az idei MBTBD-féle Étteremkalauz toplistáját. Mondjuk a drágábbik csapágyszett árából jönne ki a kétfős... Na, csak mondtam. (Egyébként a Kistücsök is marha jó Szemesen.)

Devil1 2009.07.20. 22:35:11

Csiki, nincs mese, venned kell egy 126-ost ha igazi mercedes-es Mercedest akarsz! :D

T-boy (törölt) 2009.07.20. 22:37:54

Egyszer tettem valami szuper turbódízel
olajat a 123-asba,had legyen egy jó éve-
rögtön elkezdte pazarolni az első-hátsó
szimeringnél.És mivel strapás a csere,egy
darabig tűrtem,aztán kapott egy sima 20-40es
Shell Helix-et.Minden gond megszűnt..

Amúgy a 6 hengeres 6,5 tonnás Merci
teherkocsiknál ugyan ez szimering volt.

tom1034 2009.07.20. 22:43:17

van ott a képeken a háttérben 1-2 állólányka ha jól látom!?
nincs véletlenül egy frankó eladó 200d köztük?:)

T-boy (törölt) 2009.07.20. 22:55:10

@komikus: Hát,hogy a Bogár mennyit bír ki..
De a vezetőnek,és főleg az utasoknak,hozzá
kell idomulni.Egy-két száz kilométer után
garantáltan elzsibbadnak a hátul ülők.

dennisthemenace 2009.07.20. 23:32:57

@zazooo: Nem feltetlenul. A Fiat 124-125-oson sem volt kulon kis dobfek.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 08:06:49

Tiszta szerencse, hogy az ilyen vén roncsokat ilyen "olcsó" fenntartani :)

totalcar.hu/magazin/kozelet/oregauto

Hányadik, hiábavaló javítás is volt ez?

Acmee 2009.07.21. 08:31:56

@Il mio nome è Nessuno:

Azt nem számolod, h ha az új verdánál előjön egy elektricski hiba, azt ált. 99%-ban nem tudják normálisan javítani. Jó, ezeknél a merciknél a vákuumrendszer a szívás, de a toldások-osztások teljes cseréje 99%-ban eredményre vezet.

Tudod, az a nem mindegy, amikor egy mikrorepedés van a nyáklapon, vagy látsz egy szétcsúszott csatlakozást, eltörött alkatrészt...

(no azt ne tegyem hozzá, hogy a "digitklíma", ABS, 4x elektricski ablak, közp. zár, tempomat, hidrós hátsó, állítható deréktámasz(ortopéd ülés), ülésfűtés, mikroszálas h. szélvédő-párátlanítás és még ezer más dolog rendelhető extra volt ezekben az autókban(holott a mai autók nagy részénél is extraként szerepel). Akkor a fogyasztáson(és a literteljesítményen) kívül hol a fejlődés? Főleg úgy, hogy ezek -mint a példa mutatja- 500ezret vígan elmentek megbontás nélkül.)

Tény, hogy áltag halandónak nem éppen szerencsés egy ilyen autóval közlekedni, de ha az átlag halandó kifog egy elektronikahibás kocsit, akkor boldog lenne, ha a világításon kívül semmi nem lenne "áramos".

Akinek pedig van egy kis műszaki vénája, már tökéletesen elboldogul ezekkel a verdákkal, mert a lógásokat, töréseket, szakadásokat a vakon kívül mindenki látja. Nomeg erre vannak a márkaklubok.

És ha összehasonlítod egy márkaszervízben elvégzett olajcsere árát(ritkán áll meg 50 alatt(VW), akkor még elég sokáig lehet szervizelni ERA-t annak az árából. Nomeg a 10papíros rezsióradíjból is kijön 1-2apróbb alkatrész.

Nem vitázni szeretnék, de a keleti autón edződött magyarnak pont hogy semmibe nem tart egy ilyen autót szervizelni(főleg úgy, hogy itt a gyári alkatrészek kibírnak egy "keveset", ergo ami alkatrészt kicserélsz(gyári alkatrésszel, ugyanis a Mercedes a mai napig biztosítja az alkatrészellátást még a 23-asokhoz is), az többet nálad tönkremenni nem fog, az tuti. Erre még ráfejelném, h nézd meg a magyar használtautó piacot, nem fogadnék, h jobban jársz egy 5-10éves használttal.)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 08:32:23

„Ha már levettük a teknőt, kicseréljük az alsó Burgmannt, abból nem lehet baj”

Hogy az évek során összecsiszolódott tömítést és tengelyt megbontva, egyik felét vadiújra cseréljük, frankó kis aszimmetrikus tömítést és egyenetlen termikus terhelést létrehozva ezzel? Tényleg, abból mi baj lehet?

Mondjuk nem egy agytröszt a fickó, ha a negyedik széttört kendácsszerszám után sem esett le neki, hogy tán meg kéne venni a gyári célszerszámot, és akkor a kedves ügyfelekkel nem kell 20 rugós csapágykészleteket vetetni.

(Fájdalom olvasni, amit ez a mekkmester mûvel, az MBCCnél valszeg sikongatnak.)

Acmee 2009.07.21. 08:36:59

Zsolt: Most ütötte ki a szemem. Erát már újrafényezték? Gyárilag nem volt felhúzva az alvázvédelem oldalra.(?) Nomeg a küszöbnek (a díszlécek alatt, ahol az emelési pontok is vannak) feketének kellene lennie.(?)

Acmee 2009.07.21. 08:42:10

@Il mio nome è Nessuno:

Lehet, h több Mercit látott életében, mint Te!

Amúgy pedig a gyári szerszám is törik. (Nem 30éve nem mozdított csavarokra tervezik azt sem).

Baszki, ne higgyük már azt, hogy a márkaszervízben a lecserélt gyári robotok dolgoznak. Basszus, a mai márkaszervizes szerelők nagy része már csak az OBD kábelhez és a kiolvasóprogramhoz ért... Annyira bírom ezt, mikor azt hiszik, h ha márkaszervíz, akkor tuti.

Az évek alatt összeszedett tapasztalatot semmi nem pótolja!!!

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 08:44:49

@Acmee: "Azt nem számolod, h ha az új verdánál előjön egy elektricski hiba, azt ált. 99%-ban nem tudják normálisan javítani."

Baromság, minden elektronikai hibát ki lehet javítani, ráadásul a modern diagnosztikai rendszerekkel nagyságrendekkel gyorsabban. Egy régi buszrendszer nélküli autóban napokig szopsz a multiméterrel, mire rájössz, hogy ki csócsál több áramot a kelleténél.

"Tudod, az a nem mindegy, amikor egy mikrorepedés van a nyáklapon"

Ez egy ökörség, a gyártás során automatizált kamerarendszerekkel vizsgálják a nyákokat, és rázópadon/klímakamrában is tesztelik a vezérlôegységeket, ott a büdös életben nem reped el semmi magától. Találj ki valami más mesét.

"vagy látsz egy szétcsúszott csatlakozást"

Szintén ökörség, az összes csatlakozó reteszelve van.

Öreg, a leghalványabb fingod nincs az autóelektronikáról, fejezd be a szakértést.

Acmee 2009.07.21. 08:56:36

@Il mio nome è Nessuno:

Öreg, akkor nézd meg pl. a Volvo S60-V70 műszerfal-vezérlő paneljét. A gyári helyén elreped a nyák. Egyszercsak faszságokat kezd el a kiírni a board, utána nem működik ilyen-olyan visszajelző és még sorolhatnám. Nem egy Volvonál...

Minden elektronikai hibát lehet javítani, ezt nem vitatom. Csak az a nem mindegy, h egyáltalán megtalálják-e, mert a márkaszervizek nem épp jeleskednek az ilyen olyan visszajelző-felvillanások, majd elalvások, minden ok nélküli hibajelek kiderítésén. Szimplán nem szopatják magukat vele. Láttam, illetve a közeli ismeretségből hallottam is párat(pl. minden ok nélkül leálló Leon(relé hiba).

Napokig szopsz a multiméterrel? Öreg, ezekben összesen nincs 100m kábel (túloztam...)

Nomeg hagyjuk már a nagypofájú dumát, főleg egy öreg autókról szóló posztban(ahol direkt minden, ami lehet mechanikus)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 09:05:12

@Acmee: "Lehet, h több Mercit látott életében, mint Te!"

Tudod, valamit "látni", meg szakszerûen megjavítani, az két különbözô dolog. Egyébként elmagyarázhatnád, hogy az én szerelôi képességeim hogy jönnek ide, ha én még egy csavarkulcsot sem tudnék felemelni, attól ô még ugyanolyan kendácsoló balfasz maradna.

"Amúgy pedig a gyári szerszám is törik."

Mutass néhány törött gyári szerszámot.

"(Nem 30éve nem mozdított csavarokra tervezik azt sem)."

Nem hát, mert azt hülyék tervezik, nem lehet mindenki olyan kurva okos, mint te. 130Nm-re tervezett gyári kerékkulcs eltörik 131Nm-nél, persze.

"Baszki, ne higgyük már azt, hogy a márkaszervízben a lecserélt gyári robotok dolgoznak."

Ez a hülyeség csak a te fejedben létezik, senki nem mondott ilyet.

"Basszus, a mai márkaszervizes szerelők nagy része már csak az OBD kábelhez és a kiolvasóprogramhoz ért..."

Kár, hogy nem OBD protokollt használnak a márkaszervizek, mert ezredét sem látja a gyári rendszernek, de folytasd nyugodtan.
(Az OBD aljzatban van már pár éve DCAN is, sôt, az újabbakban ethernet.)

"Annyira bírom ezt, mikor azt hiszik, h ha márkaszervíz, akkor tuti."

Én meg annyira bírom, hogy a büdös életben nem láttál se márkaszervizt belülrôl, sem gyári tesztert, mégis ennyire kurvára meg vagy gyôzôdve róla, hogy ott mi hogyan megy.

"Az évek alatt összeszedett tapasztalatot semmi nem pótolja!!!"

Mint ahogy a gyári továbbképzést, szervizdokumentációt, mûszer- és célszerszámparkot sem. Ezért van az, hogy egy ilyen retkes putriban az életben nem fognak minôségi munkát végezni, akkor sem, ha személyesen a Jóisten pörgeti ott a csavarkulcsot.

Acmee 2009.07.21. 09:48:36

@Il mio nome è Nessuno:

Nem veszem fel a kesztyűt, de: Törtem már el nagyon jó minőségű krovát, nem egyet. Képzeld, berohadt csavarokon. Hülyék tervezték? Nem, ezt egy szóval sem mondtam.

Nem mondtam semmit az autószerelői képességeidre, viszont amennyire isteníted az elektronikát, biztos vagyok benne, h egy adagolót be nem tudnál állítani(képzeld, jópáran, hasonló "kendácsolók" közül hang alapján állítják az adagolót(nem lesz teljesen pontos, de jobb, mint tréleren vinni...)

Az OBD-t egy példának mondtam ,tisztában vagyok vele, h ezerféle szabvány létezik azon kívül.

Képzeld, láttam márkaszervízt belülről. Dolgozni nem dolgoztam ott, hála Istennek ennél magasabb szinten vagyok.

Viszont azt is tudom, h sokszor egy szaki alapossága, és az "azért sem baszik ki velem ez a szar" érzés sokkal többet ér, mint egy kiglancolt, csilli-villi vevő ájultató műhely. Képzeld, nem mindenki durbelebum módszerrel áll neki a munkának.

Ahogy nézem vmi márkaszervíz-közeli fickó lehetsz, ezért véded ennyire azokat a módszereket. Viszont a lelkiismeret ott elveszett fogalom(érkezett vissza onnan autónk csöpögő gázolajszűrővel(ami nem havonta csöppent egyet, egy "rárakom a gyújtást" alkalmával kiderült volna, érkezett már vissza autónk a hengerfejbe ragasztott izzítógyertyával(MERCEDES márkaszervíz!!!!!), mert megszakították a menetet benne, és még sorolhatnám.) Ez mind-mind a "nem az enyém, leszarom" illetve az "úgyis jön másik kuncsaft", valamint a "bele kell férni a normaidőbe" miatt van.

Volt elég tapasztalatom márkaszervizekkel kapcs. (Suzuki, Gilera(100-nál a belsőben leeső gyertyapipa, közvetlen kötelező szervíz után 2km-re), VW(csöpögő gázolaj,istentelen összegű kötelező szervizek), Mercedes(beleragasztott izzítógyertya), Fiat(kormányszervó-balfaszkodás, egy kis műhely egy 2000Ft-os relécserével megoldotta az amúgy "kormányoszlop cserét"), Opel), köszönöm nem kérek belőle. Inkább olyanra bízom a verdát, aki tudja, h az egy kuncsaft elvesztése is fájó pont számára.

Köszi, elegem van a márkaszervizekből...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.21. 09:53:46

@Il mio nome è Nessuno:
Hagyd már ezt a hülyeséget.
Ki a fenét érdekel a márkaszerviz?
Az ember azért vesz öreg autót, hogy a közelébe se kerüljön.

A magam részéről úgy vagyok vele, hogy inkább szedem le a hengerfejet negyedszer is és szerelgetek éjszakán át, mint hogy 60e ft-ot fizessek egy márkaszervizben 4l olajért, meg 3l ablakmosóért...


Az elektronika meg más kérdés. Amíg működik, nagy öröm. Mikor nem működik, és a hiper márkaszervizben sem találják a hibát, az a szívás.
Egy barátom arra specializálódott, hogy az ilyen hibákat javítja meg. Baromi jól keres vele, és röhög a fiszfasz módon tervezett autókon, meg a tarkóvakargató márkaszervizeseken.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.21. 10:12:11

@Il mio nome è Nessuno:

Nem ismerlek, így nem tudom, hogy mivel foglalkozol, mi érdekel, miegymás.

Csak azt tudom elmondani, amit én szeretek, gondolok, teszek....

Van egy régi moszkvicsom, aminek a feltámasztásán ügyködöm. Nem napi használatra lesz. Rengeteget szoptam már vele. De ennek ellenére élvezem a munkát.
Ez autótól független dolog, az ember lelkében zajlik le. Mikor magad rájössz a hibára és azt meg is tudod javítani, az egy igazi sikerélmény. A sikerélmény pedig egy olyan dolog, ami nagyon fontos, mert az ember úgy van megtervezve, hogy ez hajtja. A sikerélményekkel vastagon megtűzdelt ember boldogabb, magabiztosabb, miközben egy csomó hasznos tudást is megszerez. Mellékesen lesz egy jó/nem jó autója.
(nyilván az élet minden területén lehet sikerélményt szerezni, de a szervizben való ücsörgés nem az)

Nálunk a klubban megfigyelhető, hogy a tagság több csoportra oszlik. Vannak a gazdag, de rá nem érő, hozzá nem értő emberek. Nemrégiben beszélgettem az egyikkel, aki épp a friss motorgenerálnak örült.
Közben játszottam a gondolattal, hogy vajon ugyanazt az örömöt érezte-e, amikor ment a kocsiért és a szervizben a kezébe nyomták a slusszkulcsot, hogy "kész, ott áll a kerítés mellett, viheted", vagy én örültem-e jobban, amikor magam összeraktam a motort,majd hajnali 2-kor elfordítottam a kulcsot és beindult. Na ezeket a pillanatokat nagyon szeretem.

Az öreg autó egy hobbi, a márkaszervizes autó pedig egy fogyasztási cikk.

Rocko- 2009.07.21. 10:15:44

igazából felesleges Edével vitázni. ô nem fogja megérteni, h Csikós ezek ellenére (vagy mellett?) szereti az öreg Merciket, minket nem lehet meggyôzni, h újat vegyünk.

mondjuk igazából azt nem értem, h mit keres itt, ha értelmes ember létére - aminek ô vallja magát - nem sikerült feldolgozni az elsô képen lévô bekezdést.

Djorkaeff 2009.07.21. 12:47:43

Il mio nome è Nessuno:
édesapám, ne légy teljesen agyment. Meglehet, a márkaszervízek fel vannak szerelve mindenféle fasza szerszámokkal, teszterekkel, kutyafaszával, elismerem. Viszont amíg ezen márkaszervízekben nem képesek emberi módon, nem lekezelően foglalkozni velem és autómmal, ráadásul mindezt jópár tizezresért teszik, no, addig én nem megyek hozzájuk.
Más: ugyanezen szervízek faszra vesznek a 32 éves kocsimmal (azt meg majd eldöntöm én, hogy milyen kocsival akarok járni, jó?), én meg otthon magam beállítom az adagolómat, úgy, hogy fent említett Karesz borzasztóan türelmesen magyaráz skype-on ugyanazon 3 napon keresztül, mindaddig míg beindul a csotrogány. És ezt nemcsak velem teszi meg, hanem jópár más emberkével is. Azzal ne gyere, hogy Karesz ezzel a márkaszervízesek (netán kollégáid, ismerőseid, akármijeid???) zsebéből veszi ki a zsozsót, mert mindaddig míg egy szervízben nem képesek normálisan foglalkozni az emberrel, addig én személyesen nem kívánom sem a társaságukat, sem munkájukat (arról nem beszélve, hogy a suskát mindig beszedik a büdös ribancok, de az esetek nagy százalékában nem vállalják a felelősséget egy elcseszett munkáért.

Acmee 2009.07.21. 13:02:16

úgy vélem elég jól lukra futott a srác :DDDD

tom1034 2009.07.21. 13:17:42

ez egy hülyegyerek ne foglalkozzunk vele! mi a szarnak írogat ide?hobbiról mint olyan már hallott? amúgy kíváncsi lennék hogy a kárpát utcában mit szólnának erához ha megjelenne vele csikós!:)

ROY9791 (törölt) 2009.07.21. 13:29:52

Egy szép régi Bmw E30, 318i-m van, M40-es motorral, '90-es évjárat. A kasztnija rendesen rohad, a jobb első váznyúlvány is. A difije bőg, mint egy kanos bika, a váltója kettesben, hidegen üt. Telók rugók már olyanok, mintha egy Citroën kacsában ülnék. Mégis imádom, és felújítom. Kb másfél milliót akarok rákölteni, így lesz egy új autóm, ami még 15 évig simán elmegy. Inkább ez, mint egy új Swift 3 millióért, ami már négyéves korára szarrá megy.
És majd a Bömit adom a gyerekemnek 18-dik szülinapjára (terveink szerint ez 23 év múlva lesz), hogy lássa abban a letűnt korban voltak igazi jó autók is, nem csak lelketlen, karaktertelen; elektronikával teletömött bádogteknők. Minden tiszteletem a jól kitalált új kocsiké, de sajna egyre kevesebb van belőlük.

Ezek meg különösen tetszettek:

"És vannak emlékeim arról, mit tudtak ezek a kocsik műszakilag, kényelemben újkorukban. Az lebeg a szemem előtt, ahhoz viszonylag közel szeretnék jutni. Mert nem azért van öreg Mercedesem, hogy elmondhassam, öreg Mercedesem van, hanem azért, mert ha jó, akkor élmény benne utazni."

"Szóval nekem beleírták a nagykönyvbe, hogy rendbe fogom tenni Erát műszakilag, még ha sok időmbe és pénzembe is kerül majd. Egyrészt, mert szórakoztat a folyamat, másrészt, mert bebizonyítom magamnak, hogy öreg autó igenis lehet jó, és minden apró lépésnek úgy örülök, amikor közelebb kerülök a fejemben levő víziómhoz, mintha karácsony lenne."

Kurva jó cikk volt!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.21. 15:32:08

@Il mio nome è Nessuno: Hrzrasn, neked csak a neved változott, a stílusod nem! Én elhiszem, hogy lelkiismeretes emberek úgy terveznek meg dolgokat, hogy igyekeznek minden lehetséges hibát kizárni, de azt nem, hogy mindig, minden esetben sikerül. A csatlakozók meg reteszelősek, de a szerelők meg nem mindig elég gondosak -és máris ott a lecsúszott csatlakozó. Vagy a beázott, oxidált stekker, bármi. Persze ezt új autók mellett nehéz elképzelni, de azért kérdezz meg olyat, aki látott már tíz évesnél öregebb gépet. Arról nem is beszélve, hogy a szerelőket is azért tartják a szalonok, mert az autókkal elő szokott fordulni, hogy elromlanak. Még a villanyosságuk is.
Tényleg nem értem, miért itt ciánozol evvel az öregszarozással, nem kell egyetértened vele, de megértened nem ártana, hogy van, aki ezt nem feltétlenül kényszerből csinálja, hanem mert szereti, élvezi. Például lehet, hogy én mondjuk kifejezetten 124-es mergát akarnék, vagy egyes Golfot, abból is kis lámpásat (egyiket sem akarom, de bármelyikből elfogadnék egy patent példányt, sőt, ha a piaci érték nem számítana, lehet, hogy előbb kellene, mint sok új kocsi), mert nekem az tetszik. Ezekből ha megpusztulok sem tudok újat venni. Természetesen lehet találni nagyon megkímélt darabokat, drágábban mint a többi, de valamikor azokkal is foglalkozni kell -és ezt általában tudják is azok, akik ilyesmire adják a fejüket. És ha ezt választották, akkor azért, mert nekik megéri mindezzel együtt is. Vagy talán pont ezek miatt. Neked egy új elektronikai rendszer megtervezése/tesztelése/megnézése okoz orgazmust, másnak meg a gépzsírban turkálás, koszos alkatrészek tisztogatása.
Ja, és biztos lehetsz abban, hogy nem lehetsz teljesen biztos benne, hogy drágább egy ilyen gép fenntartása, mint egy újabbé -tudod, értékvesztés, Casco, márkaszervízes óradíjak, az esetleges THM mind hozzátartozik. De az ultimate érv, az bizony a szerelem.

lapa · http://www.lapanet.hu 2009.07.21. 16:54:04

@streetsta: annyira tudtam, hogy kamu a nikk, csak lusta voltam visszanézni kiket vágtak ki a múltkor pontosan. az lejött elég korán, hogy annak a szupercsapatnak az egyik tagja, akik a törhetetlen célszerszámokkal építik az 50 évig hibátlanul csatlakozó mai autókat.

Ubul1 2009.07.21. 18:06:07

@streetsta:
Ez valszínű nem hrazbal elvtárs, hanem a másik címeres haverja kvalitásaköbön. kísértetiesen egybevág a kényszerszabi 1. napja meg ennek a baromnak a megjelenése itt. De lehet h a másik balfaszt is kitiltották és szerencsére csak a hülyébbik jött vissza a másik épp bevágtamadurcit a TC-re játékot űz. Annál jobb, mindkettő szarjon sünt.
De már egy ideje erősen hiszem hogy ezek valami utolsó raktári részleghez eldugott buzik valahol München mellett, ahonnan megpróbálják a Betriebleiter seggéből megmutatni hogy milyen jól reszelik a fingot mikor elméleti síkú böfögésről van szó. Ott normális fazon nem szabadul el az autocades próbapad mellől este 6 előtt, ez meg itt pisál a ventillátorba álló nap. De a hülye parasztja legalább jutna el racionális érvelésig, de arra már az ovis pisikása keverés idején se volt képes, helyette pistike beletörölte a taknyát a hátába stb...

Ubul1 2009.07.21. 18:31:01

@streetsta:
Ráéreztél ezzel a kontakthibás stekkerrel, ott van a szar elásva, most hol nem szarom le h az biztosított ám gyerekek, hát akkor az nem jöhet szét, ugye? Naná baz+ nem is azzal találkozok minden nap, hogy ott röhög a szétcsúszott stekker a motortér közepén, aztán játsza az elszabadult anakondát a kábelköteg, hanem faszán megmozdul az érintkezősor, a tömszelence ami eddig patent felfeküdt az illeszkedő élekre ereszteni kezd, látni nem lehet semmit se, még így használja a haverunk a szarát, szépen reggelente rááll a párától gőzölgő gyepre, törökfürdőt csinál ezzel a motortérben, minden be van fülledve, szépen eszi az ötvözetből készült kontaktorokat a csatin belül, átmeneti ellenálás megnő, esetleg ettől melegszik is pár fokot, a fesz leesik a meg nem engedett szintre, ami félvezető cuccoknál pláne ha komolyabb akár 0.3V eltérés is lehet, aztán egyszer csak meghülyül, és kötési séma nélkül de min egy nyavalyás kapcsi rajz nélkül faszikám leszophatja magát mire megoldja a hibát. És a SZAGSZERVÍZ is eszi az ilyennel a kefét és a t. balek buxájára kicserélnek 5 fordulóban mindent ami ezzel összefügg, aztán egyszer csak véletlen megoldódik. Jellemzően amúgy is a szagszervízes barmok ahhoz a leghülyébbek aminek a logója kint van a bejárat felett. A legjobb a winkler 2-es GTi-je volt amit VW-es autóvillanyásztól vett és maga a gép is kőegyszerű egy jobb szaki szemében, és mégis hemzsegett a hibától, sőt faszikámnak fingja nem volt h hány mosópumpa is van benne, Igen 1 db és az nyomja hátra is, a slag az alvázban fut végig, ha szétmegy áztatja az alvázat belülről a csomitartóban, és kb 5 mp míg a víz hátulra ér az addig csont szárazon integető lapátnak.
És ugye cca 8 évesnél fiatalabb gépekhez meg nem mész be a boltba h komplett szervíz dokut akarok ehhez a motorszámú évjáratú stb géphez. meg sorolhatnám. Persze ha megtehetném akkor valami full fapad de új gépet vennék én is max 8 éveset kevés km-mel 1. tulajtól de ki a fasz fog annyit költeni 2500km kedvéért évente?! Mert itt egyesek asziszik hogy ha nem ostya az egész bódé és nem esik szét a motor már szürreális lóvét kérhetnek egy ilyenért.

Rocko- 2009.07.21. 19:00:31

@Ubul1: egyrészt stílusból fel lehet ismerni, mindegy mi a nickje, fel lehet ismerni Edét.
másrészt qualitet nincs kitiltva, pár napja írt egyik posthoz.

Ubul1 2009.07.21. 19:12:19

@Rocko-:
honnan tudod h ezt a barmot edének hívják? Nem mintha bárkinek hiányozna de miért tiltották ki ezt a mitugrászt?

Ubul1 2009.07.21. 19:14:19

@Rocko-:
és stílusnak ezt a kupac fost nem nevezném, még néha az enyém se az, de legalább az nem ilyen gennyes tartalmatlan szar.

29 Palms 2009.07.21. 21:07:40

@Peeroy

"Inkább ez, mint egy új Swift 3 millióért, ami már négyéves korára szarrá megy."

Nekem van egy 4 éves Swiftem, de az istennek nem találom hol és mi ment rajta szarrá...

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 21:33:27

@Acmee: "Öreg, akkor nézd meg pl. a Volvo S60-V70 műszerfal-vezérlő paneljét."

A mûszerfalat nem vezérli semmi, az egy darab mûanyag. Viszont jópár vezérlôegység ül mögötte, esetleg elmesélhetnéd, melyikre gondoltál. Persze linkeld be nyugodtan a Volvo vonatkozó SBTjét, ha ez egy létezô hiba, akkor dokumentálva is van.

"Minden elektronikai hibát lehet javítani, ezt nem vitatom."

Ugyanúgy, mint ahol egy motoron is meg lehet találni, hol szív falsot.

"Csak az a nem mindegy, h egyáltalán megtalálják-e, mert a márkaszervizek nem épp jeleskednek az ilyen olyan visszajelző-felvillanások, majd elalvások, minden ok nélküli hibajelek kiderítésén."

Ez egy hülyeség.

"Láttam, illetve a közeli ismeretségből hallottam is párat(pl. minden ok nélkül leálló Leon(relé hiba)."

Tehát mivel az 1 db kereskedô béna volt belenézni a VAG hibadokumentációjába VIN alapján, levontad a zseniális következtetést, hogy MINDEN márkakereskedô így dolgozik. Ja, oké.

"Napokig szopsz a multiméterrel? Öreg, ezekben összesen nincs 100m kábel (túloztam...)"

Kurvára el vagy tájolva sajnos. Azért majd egyszer számold meg, hány ér fut a fôkábelkorbácsban a bal küszöb alatt. A hossznak amúgy baromira semmi köze a komplexitáshoz, persze folytasd nyugodtan.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2009.07.21. 21:41:05

Anno az első 123-asommal becsörtettem az egri márkaszervizbe (még volt), nagyon udvariasak és segítőkészek voltak, hiába hogy az egyik álláson egy ML volt, a másikon meg az én kis rozsdaboglyám.
Szóval rendesek voltak. Ki is pucolták az üzemanyagrendszert egy csomó pénzért, csak attól nem oldódott meg az indítási problémám.
Akkoriban még nagyon láma voltam :)
1 hét múlva raktam bele egy másik önindítót, pöcröff. Meg kellett volna hallaniuk, hogy beteg az a tekerés, meg bizony.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 21:42:45

@streetsta: "A csatlakozók meg reteszelősek, de a szerelők meg nem mindig elég gondosak -és máris ott a lecsúszott csatlakozó."

...és ilyemkor NYILVÁN a gyáró hülye, meg a rohadt elektronika, nem pedig a fakezû barom, aki nem tud szerelni. Ha elrakod pár foggal a vezérlést, és a szelep meg a henger randevúznak az égéstérben, akkor meg nyilván az a marha lesz a hibás, aki a motort tervezte.

Én kérek elnézést, professzor úr!

Rocko- 2009.07.21. 21:46:57

@Ubul1: nem tudom, és nem állítom, h ki lett tiltva. igyekszem ignorálni a hozzászólásait. csak annyira idegesítő a stílusa, h azt meg lehet ismerni, tök mindegy milyen nick mögé bújik.
amúgy Edelweiss néven írt, aztán Hrzrasn, most meg Il mio nome è Nessuno. h előtte ki/mi volt és utána mi lesz, ki tudja.
különösebben nem izgat, mint mondtam, a stílusáról meg lehet ismerni. onnantól kezdve meg megy az ignore.

Rocko- 2009.07.21. 21:49:21

@Ubul1: nem tudom, és nem állítom, h ki lett tiltva. igyekszem ignorálni a hozzászólásait. csak annyira idegesítő a stílusa, h azt meg lehet ismerni, tök mindegy milyen nick mögé bújik.
amúgy Edelweiss néven írt, aztán Hrzrasn, most meg Il mio nome è Nessuno. h előtte ki/mi volt és utána mi lesz, ki tudja.
különösebben nem izgat, mint mondtam, a stílusáról meg lehet ismerni. onnantól kezdve meg megy az ignore.

Rocko- 2009.07.21. 21:50:35

@Ubul1: nem tudom, és nem állítom, h ki lett tiltva. igyekszem ignorálni a hozzászólásait. csak annyira idegesítő a stílusa, h azt meg lehet ismerni, tök mindegy milyen nick mögé bújik.
amúgy Edelweiss néven írt, aztán Hrzrasn, most meg Il mio nome è Nessuno. h előtte ki/mi volt és utána mi lesz, ki tudja.
különösebben nem izgat, mint mondtam, a stílusáról meg lehet ismerni. onnantól kezdve meg megy az ignore.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 21:58:23

@Mk412: "Ki a fenét érdekel a márkaszerviz?
Az ember azért vesz öreg autót, hogy a közelébe se kerüljön."

Sírva könyörgöm, magyarázd el, hogy hogyan keverted ide az ÖREG autókat, mikor az eredeti felvetés az volt, hogy az új autókban "nem lehet" megjavítani az elektronikai hibákat - ami egy ökörség, megfelelô tudás és eszközpark kell hozzá.
Ez jellemzôen a márkaszervizeknek van meg (meg aki megveszi).

"A magam részéről úgy vagyok vele, hogy inkább szedem le a hengerfejet negyedszer is és szerelgetek éjszakán át"

Kár, hogy egyetlen szervizben sem dolgoznak neked ingyen, a saját idôdet meg nem fizetteted ki magaddal, de nyugodtan csúsztass. (Egyébként meg mindenki eldöntheti, hogy leszedi-e maga négyszer a hengerfejet, vagy megbíz vele egy hivatásost, akinek elsôre sikerül, viszont pénzt kér érte.)

"Az elektronika meg más kérdés. Amíg működik, nagy öröm. Mikor nem működik, és a hiper márkaszervizben sem találják a hibát, az a szívás."

Kérdés, hogy az adott márkaszerviz hogy van felszerelve. Megfelelô mûszerek és tudás birtokában megtalálják - ha nem sumákolták el a képzéseket.

"Egy barátom arra specializálódott, hogy az ilyen hibákat javítja meg."

A "megtalálhatatlan" hibákat? :DDD

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 22:00:19

@Mk412: Nem tudom, hogy az istenbe sikerült idekeverned a hobbiautódat, mikor a mindennapi használatú autókról van végig szó.

Arra meg ugy a régi autók mûszakilag, komfort, biztonság, menetteljesítmény és vezetési élmény szempontjából is nagy határ szarok a maiakhoz képest, mint ahogy a maiak is azok lesznek 20 év múlva. Ha a fejed tetejére állsz, akkor is.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.21. 22:07:14

Mivel ezt a felemás kókányolt tömítést úgyis meg kell bontani elôbb-utóbb, itt egy rövid leírás, hogy is kell ezt normálisan csinálni:
img20.imageshack.us/img20/2896/dichtring3.jpg

...és PÁRBAN cserélni bazmeg, PÁRBAN!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.21. 23:03:30

@Il mio nome è Nessuno:

Az eredeti feltevés nem az elektronika javíthatósága volt, hanem a házi kendács kontra jól felkészült márkaszerviz "ellentét".

A "megtalálhatatlan hibák" alatt értsd a márkaszervizben meg nem talált hibákat.


"Arra meg ugy a régi autók mûszakilag, komfort, biztonság, menetteljesítmény és vezetési élmény szempontjából is nagy határ szarok a maiakhoz képest, mint ahogy a maiak is azok lesznek 20 év múlva. Ha a fejed tetejére állsz, akkor is."

Sosem állítottam, hogy ez ne lenne igaz. Elmondom, hogy mikor tartósabb moszkvicsozás után beülök az egyes puntómba, "business class" érzésem van. Olyankor mindig megállapítom, hogy milyen fasza kis kényelmes autó ez, megy mint a rakéta, első fékezésnél meg lefejelem a kormányt. És majdnem kétszer annyit megyek ugyanannyi üzemanyaggal...
És csendben...

Egyszer ha rádjön a mesélhetnék, leírhatnád az autós múltadat, hogy kezdted, mit mikor miért, stb.

Én megértem Csikóst a szenvedélye miatt, és még sokan. De valahogy mindig előkerül ez az újautó-régiautó ellentét.
Ennek semmi értelme.
Tudom, hogy nem vagy hülyegyerek, nem tudnék olyat idézni tőled, ami oltári butaság lenne. Az autós múltadat pedig azért feszegetem, mert kíváncsi vagyok, hogy a vélemények, amiket olvasok tőled, milyen körülmények között lettek azok amik.
Én a magam részéről nem szeretem, ha a napi használatú autóm megbízhatatlan. Szeretem csinálgatni. Érted, dolgozol vele, javítgatod, és a végére úgy áll ott előtted, hogy a saját kezed munkája. És frankón működik. Pedig még délután a fél autó kosárban volt, estére meg megy. Hálistennek ritkán kell hozzányúlnom, de mióta megvan, apránként az összes alkatrész volt már a kezemben. Ismerem a szerkezetet, amit használok és ez jó érzés.
Ha új autót vennék, szerintem apránként azt is darabokra szedném. Megölne a kíváncsiság, hogy mi van egyik-másik dolog mögött.

Így már talán érthetőbb, miért ragaszkodik némely ember a jól ismert szerkezetekhez.
Vannak, amiket megszeret az ember. Én pl. a ki nem állhatott körforgalmakat egyenesen imádom, ha moszkvával megyek. Szeretem ahogy fordul. Szeretek a kinyitott pillangóablak keretébe kapaszkodni, miegymás...

Csikós úr ezt úgy éli át, hogy mindennap megteheti, míg én csak ünnepnapokon veszem elő.


(bocs a háború és békéért)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.21. 23:46:59

@Il mio nome è Nessuno:
"Hogy az évek során összecsiszolódott tömítést és tengelyt megbontva, egyik felét vadiújra cseréljük, frankó kis aszimmetrikus tömítést és egyenetlen termikus terhelést létrehozva ezzel? Tényleg, abból mi baj lehet?"


Ez papíron biztos szar, és ez a gyakorlatban sokszor úgy szokott kinézni, hogy kicseréled csak az alsó részét, és így is elmegy még 500ezret.

Egy rárohadt anyát meg igenis le lehet onnan verni, mert többnyire bírja a szerkezet. Legalábbis a 123-as biztos.

Van valami gyanúm, hogy közöd lehet valami tervezőprogramhoz. A gyakorlati munka elméletivé tétele helyett inkább segíts Csikós úrnak kiszámolni, mely sebességtartományban interferálhat egymással az öthengeres motor lüktetése és a kardántengely által okozott fordulatszám ingadozás adott áttételek mellett.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.21. 23:54:41

@Il mio nome è Nessuno: Természetesen egy olyan hibáért, amit nem a gyárban követek el, azért nem a gyártó a hibás. Persze van olyan élénk a fantáziám, hogy el tudjam képzelni, hogy esetleg, netalántán a gyárban is előfordulhat, hogy valaki rosszul csatlakoztat bármit bármihez. De persze tökmindegy, mert nem erről volt szó, hanem arra reagáltam, hogy már-már úgy beszélsz, mint ha az autók elektronikájában nem fordulhatna elő hiba (különös tekintettel az új BMW-kre). Nem gyárilag, hanem mondjuk 3-6 éves korukig nem lehetnek elengedett forrasztások, rossz érintkezések, repedt NYÁKok. Ha nem haragszol, ezt így, ebben a formában nem hiszem el. Azt, hogy mindent megtesznek ellene, azt készséggel.
Volt már korábban is szó róla, és senki nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről, miszerint minél bonyolultabb, összetettebb egy rendszer, annál több hibalehetőség is van benne. Nem hiba, hanem alkatrészek, részegységek, amik meghibásodHATnak. És a több lehetőségből nehezebb is kiszűrni a hibát. Nem, ne akarj nekem ugrani, nem akarok T-modellel járni, csak mert az egyszerűbb, én is jobban szeretem, ha nem kell szelepet, megszakítóhézagot, gyújtást állítanom, zsírzófejeket karbantartanom, izzadni a rásegítés nélküli kormánnyal, tekerni az ablakot, sebességet váltogatni a belvárosi dugóban, sőt, annak is örülök, ha az ABS/ESC/TCL, bármi odafigyel helyettem is (hiszen nem tudhatok mindig tökéletesen reagálni)meg a klíma is hűti a gyöngyöző homlokom.
Ja, köszönöm a megtisztelő professzori címet, de ha nem baj nem használnám -cserébe én meg nem foglak lekisfiamozni. Tudod, kölcsönös tisztelet.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 07:39:22

@Mk412: A hobbiautókat a kutya nem bántotta, rögtön gondoltam, hogy nem a Moszkvával jársz dolgozni. Az Alfa is pl egy határ szar megbízhatóság szempontjából, de ez még nem jelenti azt, hogy ne vennék egyet alkalomadtán *hobbiautónak*.

Kendácsolás alatt is szerintem jól tudod, mit értek, mindenkinek adva a lehetôség, hogy dokumentációt, szakirodalmat, célszerszámokat szerezzen be, és folyamatosan továbbképezze magát - a többiek meg hülyék maradnak. Ehhez nem kell márkaszerviz, ehhez agy meg ambíció kell. Nyilván az az állat, aki kicserél egy fél tömítést, az életben nem fogott a kezében semmiféle dokumentációt, de mûszaki érzéke se sok.

Múltam olyan szempontból nincs amire te gondolsz, kaptam az oviban egy E30 katalógust, és eldöntöttem, hogy nekem ilyen lesz. E23 kivételével végigjártam a 3-as szamárlétrát (E30/E36/E46/E92), persze a nem sajátok közül sokkal több vezettem. Gyerekkorom meghatározó élményei az E30/zöldségesmerci/babybenz/bogár körül forogtak (szoci gépek szinte teljesen kimaradtak, Trabantban pl sosem ültem). Ha sztorikat akarsz, Qualität-et kérdezd inkább, neki rengeteg autója volt.

Amúgy az, hogy valaki nem érez vonzalmat a régi autók iránt, nem jelenti azt, hogy nem tud és nem szeret szerelni - de én pl úgy vagyok vele, hogy a karbantartás a szerviz dolga, én csak a retrofittel foglalkozom. Nem pazarlom az idômet arra, ami már mûködött az autóban (javítás, karbantartás, felújítás stb), hanem csak arra, ami még sosem (retrofit).

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 07:57:12

@Mk412: "Ez papíron biztos szar"

A valóságban is szar. Egyrészt ezeknek össze kell kopniuk, másrészt a kopott alsó és az új felsô találkozásánál szivárgás léphet fel. A termikus terhelés sem azonos, a még be nem kopott félnél nyilván nagyobb. Az sem mindegy, hogy be lett-e dolgozva a tomítés rendesen, mert ha túl szoros, a magas súrlódás miatt repedés keletkezhet a fôtengelyen. Nem hülyék ülnek a Benznél, az olajozott kalapácsnyelet meg a vágási segédletet nem véletlenül találták ki.

Ha látni szeretnéd az "ezt így kell" és a "jó lesz az úgy is" iskolák közötti különbséget, vess egy pillantást a német, és a magyar használtautópiacra. Bár tôlem aztán mindenki úgy kúrja szét az autóját, ahogy akarja.

"és ez a gyakorlatban sokszor úgy szokott kinézni, hogy kicseréled csak az alsó részét, és így is elmegy még 500ezret."

Azt megvárnám.

"Egy rárohadt anyát meg igenis le lehet onnan verni, mert többnyire bírja a szerkezet. Legalábbis a 123-as biztos."

Nem a rárohadt anyákról volt szó, hanem arról, hogy ez a barom célszerszám hiányában verdesi le.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 08:01:52

@streetsta: Aki olyan érvekkel operál, hogy "azért szar, mert szét lehet baszni", az szimplán hülye.

Aki meg képtelen egy szimpla szerelési utasítás végrehajtására (csatlakozót kattanásig betolni, reteszt ráhúzni), az ne szereljen autót, válasszon magának más szakmát, áruljon pl zöldséget.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.22. 10:13:16

@Il mio nome è Nessuno: drága Senki, remélem ezt nem az én soraimból olvastad ki -ha igen, nagyon gyorsan gyere le a szerről, mert nem tesz jót. Megpróbálom mégegyszer: te úgy írsz a fedélzeti elektromosságról/elektronikáról, hogy hibátlanra van tervezve, nem lehet semmi baja, ha meg mégis, pillanatok alatt orvosolható. Erre mondom én azt, ennek ellenére előfordulhatnak hibák (elő is fordulnak), és sok esetben csak igen drága alkatrész egységek cseréjével oldható meg a javítás. Hogy ezzel mit akartam mondani? Semmit, azon kívül, hogy az elektromos/tronikus dolgokkal is lehet szívni, hiába mondja valaki azt, hogy nem -és ez természetesen áll a mechanikai dolgokra is, csak ugye kinek mire áll rá jobban az agya.
Ha valamire igazán kíváncsi vagyok, az az, hogy hány tíz-tizenöt-húsz éves Bimmert kaptatok szét laboratóriumi körülmények között, hogy átvizsgáljátok, hibafeltárjátok, és esetleg javítsátok az elektromos bajaikat. Vagy ez már teljesen kívül esik a fejlesztési területen, és ilyesmit magánszorgalomból csinálsz/csinálnál?

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 13:13:05

@streetsta: "te úgy írsz a fedélzeti elektromosságról/elektronikáról, hogy hibátlanra van tervezve, nem lehet semmi baja"

Senki nem állított ilyet, igenis léteznek elektronikai hibák - csak épp nem azok a baromságok, amiket itt mórickáék összehordanak.

És bármilyen hihetetlen, a 20 éves autók állapotával is tisztában van a gyártó, mert értékes tapasztalatok szerezhetôek ezáltal. Magánszorgalomból is szedtem szét E30at ismerôsnek, nemhogy szétcsúszva nem volt semmi, de én szakítottam le a plombákat mûszeregység csatlakozójáról. Annyi a titok, hogy nem balfaszokkal kell szervizeltetni az autót.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 13:16:49

@Djorkaeff: Balfasz módon dolgozik, ez ugyebár tény. Cáfold, ha tudod, a picsogásod viszont nem érdekel.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.22. 14:38:42

@Il mio nome è Nessuno: Nem, nem hihetetlen, csak kérdeztem, hogy zajlik ez nálatok, milyen szinten foglalkozik vele a R&D, van-e rá kapacitás.
Ami Karesz szerelési tapasztalatát és módszereit illeti, csak azt tudom mondani, hogy bár őt ilyen szempontból nem ismerem, csak együtt motoroztunk (ha olvasod, üdv innen is), biztos vagyok benne, hogy sok év tapasztalata igenis hogy tud annyit számítani a legtöbb területen, mint az a néhány továbbképzés, amit a szakszervízeseknek tartanak. Lehet, hogy rosszul gondolom, de el tudom képzelni, hogy olyan hibajelenségek kezelésére, diagnosztizálására nem is készítik fel a márkaszervízeseket, amit egy 20-25-30 éves autó tud produkálni, mivel azokkal jó eséllyel soha nem fognak találkozni, tudjuk milyen okokból. Ráadásul azt is tudjuk, hogy az ilyen autóknál az alkatrészek autó értékéhez viszonyított drágasága, a tulaj pénztelensége, esetleg az alkatrész beszerezhetetlensége miatt bizony, ami szakszervízben cserés lenne, azt az öreg autón javítják. Én legalábbis a fejemet tenném rá, hogy motorvezérlő- vagy bármilyen elektronikát csak kompletten, esetleg nagyobb részegységeiben cserélik a szakember-overallos arcok a műgyanta padlós műhelyben, míg az ilyen-olyan okból behatárolt lehetőségekkel rendelkezők szerelői javítják, és ez persze igaz ez egy csomó mechanikus alkatrészre is, lásd mondjuk VAG csoport ablakemelőit, amihez a Berner külön kis javító műanyag biszbaszt forgalmaz, mert a gyártótól csak komplett egység rendelhető.
Aztán eszembe jut még egy sztori az ilyen jellegű erősen lekezelő hozzáállásról: valami ázsiai expedícióról forgattak nyugati filmesek, a konvoj egyik teherautójának valamilyen nyűgje lett, amihez a góbi sivatag közepén kellett szerelgetni. Apró mongol emberek elhárították a hibát, szerelnék vissza a deklit, de nincs tömítés. Sokat látott nyugati arcok tanácstalanul pislogtak, de igazán csak akkor kerekedett el a szemük, amikor a mongolok kartonpapírt vettek elő valahonnan, körberajzolták a deklit rajta, a dekli illeszkedő peremét bekoszolták, rányomták a kartonra, az így kapott belső kontúrt is kivágták, deklit megtisztították, a kartont a megfelelő helyeken kilyuggatták, bezsírozták, oszt ment fel a helyére. A nyugatiak meg nem értették, hogyan sikerült a semmi közepén tömítést gyártani a kocsi alá. Nna ezek a kis emberek a büdös életben nem láttak továbbképzést, PDF-eket, szerelési könyveket, egész egyszerűen volt gyakorlati tapasztalatuk. (Nem, nem tudtak volna fedélzeti elektronikát javítani, szenzorokat hibafeltárni).
Jah, még valami: egyre kevésbé értelek, amikor ide írsz, meggyőzni akarsz másokat, vitatkozni velük (ezt gondolnám az alapján, hogy milyen vehemenciával véded a saját mundérod becsületét), vagy csak kinyilatkoztatni? Mert az, ahogy megnyilvánulsz rendszeresen, az emberek 99 százalékában inkább fog zsigeri ellenkezést kiváltani, mintsem elgondolkodjanak azon, amit mondasz. Tudom, hogy kommunikációs tréningre csak a saleseseknek, meg marketingeseknek kell járniuk, de talán te is elleshetnél néhány trükköt tőlük -már ha az a cél, hogy embereket meggyőzzél. Ha csak felháborítani akarsz másokat, akkor ne változtass, jól csinálod, csak az a baj, hogy nem szép dolog másokat ismeretlenül lebalfaszozni, primitívezni, picsogózni, hogy a kevésbé és sokkal durvább jelzőidet ne is említsem. Ja és talán az is szempont lehet, ha valóban a BMW-nek dolgozol, hogy a céged hírnevét ne rontsad a durva megnyilvánulásaiddal. Persze, nincs az örökké változó nicked mellé téve a bajorok logója, de mindenki tudja, hová tartozol, pontosan úgy, mint SB esetében. Talán ezeket a szempontokat is érdemes lenne figyelembe venni kommenteléskor.

Acmee 2009.07.22. 15:04:47

@Il mio nome è Nessuno:

Amúgy az a nyák, amit írtam a Volvoknál mechanikai feszültség miatt reped el a használat során. Arra nem tudok válaszolni, hogy a sok hőtágulás okozza, hogy a gyári helyén egyszerűen elreped a nyáklap, vagy éppen a jó minőségű magyar utak okozta, hirtelen fellépő dinamikus terhelések. Azt viszont tudom, h egy barátom ettől szenved nagyon(A Leon pedig konkrétan unokatesómé...), mert szépen lassan hullanak ki a visszajelzők a sorból. A műszeregység vezérlője 280eFt lenne, ami kicsit borsos(amúgy ha nem létezik ilyen alkatrész, akkor hogy magyarázod, hogy a műszerfalvilágítás fényerejétől a boardcompon, refivisszajelzőn át az üzemanyagszint mutató is trükközik. Ha ezeknek az elemeknek a működését nem egy egység vezérli, akkor hogyan tudnak "egyszerre" (értsd:nagyon egymásutánban) megfikkanni, majd egyszercsak megjavulni.)

Amúgy pedig a fogalombaszáson és a hülyeségezésen kívül nem nagyon láttam pontos bizonyítását a kijelentéseink ellenkezőjének(ha már ennyire a bizonygatáson vagy fennakadva). A stekkerekkel kapcs: Nem egy eloxidálódott gumipakolásos, ilyen-olyan biztonsági rögzítővel ellátott stekkert láttam, amit a gyáron kívül még senki nem bántott. Hiába állít akárki akármit, az 5-10évnyi rezgés, ilyen-olyan behatások, gumikeményedés, stb. nagyon is képes elrontani egy amúgy tökéletes stekkert, amit aztán kereshetsz, mert kívülről nem igazán látszik...)

loláb 2009.07.22. 17:32:21

@Il mio nome è Nessuno:
"Az Alfa is pl egy határ szar megbízhatóság szempontjából, de ez még nem jelenti azt, hogy ne vennék egyet alkalomadtán *hobbiautónak*."

Nocsak, nocsak, coming out?

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 22:26:34

@loláb: Sosem mondtam, hogy ronda lenne az Alfa. Csak egy megbízhatatlan fos, valszeg felgyújtanám, ha otthagyna valahol, vagy havi rendszerességgel kéne szervizbe hordani (van ezirányú tapasztalatom bôven, szerencsére nem az enyémek voltak). Hobbiautó más tészta, ha szét van esve 2 hétig, akkor szét van esve, garázsban elfér, nem siet sehova. De mivel saját garázsom nincs, kénytelen voltam olyan hobbiautót választani, ami napi használatra alkalmas :)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 22:51:40

@Acmee: "Amúgy az a nyák, amit írtam a Volvoknál mechanikai feszültség miatt reped el a használat során."

Ilyen nincs egy gyári állapotú autóban. A PCBket szigorúan tilos hajlíthatni, nem fogsz nekem olyan élô embert mutatni, aki olyan felfogatást tervezne, ami mechanikai feszültséget okoz.

"Arra nem tudok válaszolni, hogy a sok hőtágulás okozza, hogy a gyári helyén egyszerűen elreped a nyáklap"

Mutass errôl egy képet.

"vagy éppen a jó minőségű magyar utak okozta, hirtelen fellépő dinamikus terhelések."

Kizárt, a büdös életben nem tudod közúton reprodukálni azt, amit a rázóasztalon meg a tesztpályákon kapnak a vezérlôegységek.

"Azt viszont tudom, h egy barátom ettől szenved nagyon(A Leon pedig konkrétan unokatesómé...), mert szépen lassan hullanak ki a visszajelzők a sorból."

Ha ismert hiba, akkor a garin túl is megjavítják, linkeld be a vonatkozó Volvo SBTt.

"A műszeregység vezérlője 280eFt lenne, ami kicsit borsos(amúgy ha nem létezik ilyen alkatrész, akkor hogy magyarázod, hogy a műszerfalvilágítás fényerejétől a boardcompon, refivisszajelzőn át az üzemanyagszint mutató is trükközik."

Ismét: a mûszerfalnak nincs vezérlôje, az egy darab mûanyag. Az óracsoportnak van saját PCBje és buszinterfésze (különben honnan venné pl a CC-adatokat), de a mûszerfalvilágítást a Lichtmodul vezérli Kl.58g-n kereszül, a fényerôt pedig K-CANen küldi ki. Kizárt, hogy erre csináljon külön vezérlôt bárki is.

"Amúgy pedig a fogalombaszáson és a hülyeségezésen kívül nem nagyon láttam pontos bizonyítását a kijelentéseink ellenkezőjének(ha már ennyire a bizonygatáson vagy fennakadva)."

Egyelôre ott tartunk, hogy te próbálsz itt elôadni egy hibát, holott még azzal sem vagy tisztában, milyen vezérlôegységek ülnek a mûszerfal mögött egyáltalán.

"Hiába állít akárki akármit, az 5-10évnyi rezgés, ilyen-olyan behatások, gumikeményedés, stb. nagyon is képes elrontani egy amúgy tökéletes stekkert"

SENKI nem állította, hogy egy autóban bármi is ÖRÖKKÉ tartana, persze csúsztass nyugodtan. Arról volt szó, egy elôírásszerûen lereteszelt csatlakozó a büdös életben nem csúszik szét magától.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.22. 23:30:16

@streetsta: "biztos vagyok benne, hogy sok év tapasztalata igenis hogy tud annyit számítani a legtöbb területen, mint az a néhány továbbképzés"

Lófaszt. Azt a tudásanyagot te otthon a sufniban a büdös életben nem találod ki fejbôl - ékesen bizonyította ezt a Burgmann-tömítéses példa is. Én nem a levegôbe okoskodtam, hanem belinkeltem a gyári RA-t.

"Lehet, hogy rosszul gondolom, de el tudom képzelni, hogy olyan hibajelenségek kezelésére, diagnosztizálására nem is készítik fel a márkaszervízeseket, amit egy 20-25-30 éves autó tud produkálni"

Most ôszintén, szerinted mennyiben tartalmaz egy autó más komponenseket 20 évesen, mint újan? Szerinted mely komponenshez ne létezne gyári dokumentáció? Arról nem beszélve, hogy a haverod a sufniban ha ezer évig él, sem fog annyi Mercit látni (többmilliót) ahány autóból szerzett tapasztalatok alapján készülnek a hibadokumentációk - egy márkaszerviz már sokszor alvázszám alapján tudja, merre kutakodjon. Azt meg aztán végképp ne akard elmesélni nekem, hogy létezik ember a bolygón, aki jobban ért az öreg vasakhoz, mint azok, akik a gyártók classic centereiben dolgoznak. Egy márkakereskedô mindehhez a tudásbázishoz hozzáfér (sôt, a mérnökökkel is beszélhet, ha akar), csakis a motivációján múlik, milyen mélyre ás. A lehetôség adott.

De mint már mondtam, a dokumentációk (ill. jó része) bárki számára hozzáférhetôek, csak a haverod hülye ahhoz, hogy továbbképezze magát.

"mivel azokkal jó eséllyel soha nem fognak találkozni"

Dehogynem.

"Én legalábbis a fejemet tenném rá, hogy motorvezérlő- vagy bármilyen elektronikát csak kompletten"

Nyilván. Pákával kurvára ne kókányoljon senki egy motorvezérlôben.

"esetleg nagyobb részegységeiben cserélik a szakember-overallos arcok a műgyanta padlós műhelyben"

Nem cserélnek PCBt egyetlen márkaszervizben sem, csakis komplett vezérlôt.

"míg az ilyen-olyan okból behatárolt lehetőségekkel rendelkezők szerelői javítják"

...nulla szakképzettséggel. Az ilyen barmok kezét legszívesebben levágnám. Ahol a PCBn elszállt egy alkatrész, ott kapott a többi is, illetve ugyanannyi üzemórát lehúzott ugyanolyan körülmények között, és idô kerdése, mikor adják meg magukat a többiek.

"lásd mondjuk VAG csoport ablakemelőit"

Nemcsak a VAG, de senki más sem árul külön ablakemelô-alkatrészeket, csakis komplett szerkezetet. Ebben a formában veszik meg ugyanis, és szökôévente egy szarik be, mi az istennyilának tartanának egy csomó alkatrészt? A semmire?
(Amúgy pl egy BMW-emelôszerkezet 100 EUR alatt van, filléres tétel. Jó, hogy nem a vezérmûláncot akarod megvenni szemenként, vagy az örvényszelepeket egyenként.)

"amihez a Berner külön kis javító műanyag biszbaszt forgalmaz"

El ne meséld nekem, hogy ezt bármelyik VAG kereskedô ne tudná megrendelni a Bernertôl, és berakni neked. Kérdezd csak meg Cirit.

"a mongolok kartonpapírt vettek elő valahonnan, körberajzolták a deklit rajta"

Hogy mitôl számít olyan kurva nagy teljesítménynek, hogy valaki kartonból tömítést buherált, számomra rejtély, mint ahogy az is, hogy a *filmeseknek* miért kellett volna érteniük ehhez. Azt persze gondolom sejted, mennyire tartós egy begyömszölt karton egy rendes tömítéshez képest.

"amikor ide írsz, meggyőzni akarsz másokat"

Senkit nem akarok meggyôzni, csak az ökörségeiket javítom ki. Leszarom, hogy mit gondolnak rólam.

"Tudom, hogy kommunikációs tréningre csak a saleseseknek, meg marketingeseknek kell járniuk, de talán te is elleshetnél néhány trükköt tőlük"

Nem te fogod megítélni, milyen tréningekre van szükségem, már csak azért sem, mert halvány fogalmad nincs róla, kikkel, és hogyan dolgozom, valamint a munkám eredményét sem te értékeled. Magánemberként meg úgy beszélek, ahogy nekem tetszik, sem neked, sem a munkáltatónak sincs hozzá semmi köze. Én sem pofázok bele, hogy te mit csinálj, vagy hogyan írj.

"Ha csak felháborítani akarsz másokat, akkor ne változtass, jól csinálod, csak az a baj, hogy nem szép dolog másokat ismeretlenül lebalfaszozni, primitívezni, picsogózni"

Engem meg mások ostobasága és beképzeltsége háborít fel, szóval egálban vagyunk. A balfaszozás vagy primitívezés meg nem sértegetés, hanem tényközlés - meg is szoktam indokolni, hogy mit miért írtam, de cáfolat valahogy sosem érkezik. Sértegetés az lenne, ha én itt anyáznék, vagy köcsögöznék. Aki aszimmetrikus tömítést rak egy fôtengelyre, az egy kretén. Ez bizonyítható tény, nem sértegetés.

"Persze, nincs az örökké változó nicked mellé téve a bajorok logója"

Én itt magánemberként vagyok jelen és a magánvéleményemet írom, neked kurvára semmi közöd nincs hozzá, hogy ki vagyok, mit csinálok, vagy hol dolgozom. Mint ahogy én sem turkálok a te dolgaidban.

Djorkaeff 2009.07.23. 00:29:10

Il mio nome è Nessuno:
édesapám, szerintem iratkozz be valami jógatanfolyamra, vagy menj el a Szaharába meditálni, vagy akármi... Mi van, nem akar az asszony, vagy nem megy már az eksün, vagy csesztetnek a főnökök?
Komolyan mondom, mintha 220-ba lennél beszúrva.
Mi itt alapvetően nyugis emberkék vagyunk, valszeg a többség messze nem olyan szagképzett mint TE (én biztosan nem), meglehet okoskodunk is csöppet, de attól még emberi megnyílvánulásaink vannak nagyrészt. Szerintem higgadj vagy menj pihenni mert ebbe belehalsz rövidesen.

loláb 2009.07.23. 08:05:24

@Il mio nome è Nessuno: Lehet, csak régebbben olyan vehemenciával támadtad a fos olasz autókat, sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyetolvasok tőled.
Azt hittem vagy annyira pragmatikus, hogy ami műszakilag egy fos az nem kéne, még akkor sem, ha gyönyörű (mint mondjuk egy régi alfetta, vagy gtv).
De nem, és szerintem ez egyáltalán nem baj.

Acmee 2009.07.23. 08:15:12

@Il mio nome è Nessuno:

"A -----műszeregység------ vezérlője 280eFt lenne,"

Erre Te:

"Ismét: a mûszerfalnak nincs vezérlôje, az egy darab mûanyag."

Akkor ki a hülye, Én vagy Te??

Pont ezért nem MŰSZERFALAT írtam, erre engem javítasz ki, miközben Te írsz hülyeséget, hát gratulálok ecsém...

Amúgy pedig amint ki lesz cserélve az emlegetett alkatrész, lefényképezem és belinkelem Neked(mivel ugye MŰSZEREGYSÉG nélkül nehezen használható egy autó, márpedig a srácnak a jobb keze-bal lába az autó(munkaeszköz).

"Lófaszt. Azt a tudásanyagot te otthon a sufniban a büdös életben nem találod ki fejbôl - ékesen bizonyította ezt a Burgmann-tömítéses példa is. Én nem a levegôbe okoskodtam, hanem belinkeltem a gyári RA-t."

Lásd ERA előző viszi szerelését!! A gyári anyagok írnak olyat, hogy "vízpapíron finomítsd a felületet, mert különben rövid úton elkezdi hányni a gázolajat"??? Nem. Maximum a Haynes könyvekben találsz ilyen gyakorlati tippeket(amiket szintén a tapasztalat szült). Ja, de akkor meg azt nem értem, h minek születtek a Haynes könyvek, ha a gyári doksi olyan überistenkirály.(?)

Mondok egy példát: A szaki, aki nekünk a motort összerakta mesélte a sztorit: A 70-es 80-as években vmikor végzett géplakatosként, majd ráált a motorblokkok generálozására. A 13. motort csinálta már, amikor elkezdtek visszajönni az első darabok. Kompresszió 0. Szétszedte a motorokat, akkor látta, hogy a gyári(!!) hüvelyekben a hónolás csak dísznek volt, így a motorok rövid úton rommá koptak. Ezután a gyárból, zsírpapírban kapott hüvelyeket hónolta, és utána szerelte be a motorba. Láss csodát, utána nem estek szét a motorok.

Tudom, most az jön, h persze, mert a szoci autógyártás mindig is szar volt(tény.), de a tapasztalat nem helyettesíthető(max. egy könyven leírt, másik ember tapasztalataival).

Amúgy pedig innentől asszem ignore, mert maximális rosszindulattal szemben kurvára nem egy élmény vitázni...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.23. 08:16:51

@Il mio nome è Nessuno: Hááát, én arra gondoltam, hogy akár normális stílusban is kommunikálhatnál, de ha nem, hát nem.
Nem állok neki tételesen, pontokba szedve válaszolni mindarra, amit leírtál, nincs értelme. Mindenesetre én a belinkelt oldalon a csak és kizárólag párban cseréljük kitételt nem láttam a burgmannra.
A gyárban tevékenykedő szerelők, gyári classic centeresek biztos sokmindenhez értenek, sokmindent láttak, de te egész biztos vagy benne, hogy ez igaz minden márkaszervízesre is, a világ minden országának minden városában? És a márkaszervízes ugyanúgy találkozik az 1000 Euro értékű autóval (különösen Európa keleti felén), mint a még garanciálisokkal? És ezekben ugyanolyan jellegű hibák lépnek fel? Bennem kétségek vannak, hogy finoman fogalmazzak.
100 Euro még az átlag németnek sem filléres tétel, meggondolja, mire költi. Azt a műanyag baszt meg persze ugyanúgy megrendelheti a VAG-os a Bernertől, esetleg a gyári beszállítótól (gondolod, van cikkszáma külön, amire hivatkozva a központból kérheti?), csak elgondolkodtató, hogy egy rendszeresen, tervezési vagy gyártási hibából tönkremenő kis biszbaszt külön beállít a listájába egy nagy cég -tehát igény van rá rendesen, mert ugye minek is cserélné ki az ember a motort, síneket, bowdent, vagy tudomisénmit, amivel ezek működnek.
Egyébiránt a balfaszozás és primitívezés bizony sértegetés, ilyesmiért hevesebb vérmérsékletű emberek tettlegességhez folyamodnak (úgyismint szájon verik az illetőt, de úgy rendesen, és még azt is megkérdezik, hogy anyád mér nem tanított meg rendesen viselkedni, illetve tűzoltófecskendővel állnak neki a delikvens szájának kitisztításához). Ja, a kretén szó használata esetleg újságárusnál rendben van, de a másikat minősíteni csak akkor célszerű ezzel a kifejezéssel, ha sértegetni akarod. Csak azt nem értem, ha magaddal és másokkal szemben ennyire igényes vagy, ha szakmai/technikai dolgokról van szó, akkor nyilvános megszólalásaidnál miért is nem vagy legalább ennyire igényes a megfogalmazásban.
Az meg, hogy hol dolgozol, akár valóban kurvára lényegtelen lehetne, de te hozod mindenkinek a tudtára, tehát ne csodálkozz, ha valaki visszautal rá. Van itt egy-két olyan arc a kommentelők között, akitől egy pillanatig sem lep meg a mérhetetlenül primitív stílusa, amivel másokkal beszél, de egy állítólag kiművelt emberfőtől ez nagyon furcsa. Persze ha neked ez kell, hogy ne kapjál szívinfarktust, ne legyen stroke-od, vagy pszichés jellegű problémáidat kezeljed, akkor primitívezz, faszozz, szarozz, seggezz, kreténezz kedvedre, ahogy mondani szokták, inkább ez jöjjön ki, mint a mentő.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.23. 21:30:55

@loláb: Ácsi, ácsi, tôlem sosem olvastál olyat, hogy "szar olasz", legfeljebb azt, hogy "szar Alfa" - ami ugye tény. Viszont van ott még egy tömeggyártó is, a Fiat, aki bár nem áll a technika csúcsán, mégis milliós példányszámban adott el autókat eddig, ami nem sikerült volna, ha azok minden sarkon szétesnének. (Mondjuk azok sem rondák, a Punto3 szerintem a maga árkategóriájában az egyik legszebb és legjobban sikerült autó.)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.23. 21:44:28

@Acmee: "Akkor ki a hülye, Én vagy Te??"

Ezt írtad:

"Acmee 2009.07.21. 08:56:36
Öreg, akkor nézd meg pl. a Volvo S60-V70 műszerfal-vezérlő paneljét."

Nyilván én. Ezek után tedd meg azt a szívességet, hogy ha nem tudsz egy épkézláb kérdést megfogalmazni, és az alapfogalmakkal sem vagy tisztában, ne akarj velem kommunikálni. Baszottul unalmas ugyanis órákon keresztül faszságokon vitatkozni, és azon szkanderozni, hogy akkor mi volt tulajdonképpen az eredeti kérdés, ki mit mondott.

"Amúgy pedig amint ki lesz cserélve az emlegetett alkatrész, lefényképezem és belinkelem Neked"

Ennek örülök. Lehetôleg a szerviz hibadokumentációjával együtt, ahogy már kétszer is kértem.

"A gyári anyagok írnak olyat, hogy "vízpapíron finomítsd a felületet, mert különben rövid úton elkezdi hányni a gázolajat"??? Nem."

De.

"Ja, de akkor meg azt nem értem, h minek születtek a Haynes könyvek, ha a gyári doksi olyan überistenkirály."

Talán nézd meg az árcédulákat, nagyokos.
(A Haynes meg a Bentley mint szakkönyvek, ezen most felröhögtem.)

"A 70-es 80-as években vmikor végzett géplakatosként, majd ráált a motorblokkok generálozására."

Viccesek ezek a kôkorszaki sztorik, amiket elôadsz, kár, hogy az aktuális témához kurvára semmi közük. A szoci autóipar nem véletlenül fosta össze magát, amint kirúgták a hóna alól az állami mankókat 89ben, hanem mert híg fost termelt. Annyira híg fost, hogy annál még a házi kendácsolás is jobb minôségû volt, rontani tehát nem lehetett rajta, sôt! Próbáld meg ugyanezt a mutatványt egy korabeli Merci motorral házilag, fejbôl, aztán majd meséld el, mire jutottál:
img188.imageshack.us/img188/4572/honen1.jpg
img127.imageshack.us/img127/5682/honen2.jpg

"Amúgy pedig innentől asszem ignore"

Nyilván egyszerûbb sértôdve félrevonulni, mint a felvetéseimre érdemben reagálni, de te ettôl sajnos nem leszel okosabb.
Persze ez egy szabad ország, te meg azt csinálsz, amit csak akarsz.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.23. 21:48:14

@Djorkaeff: Szívbôl leszarom, hogy szerinted mit kéne, vagy mit nem kéne csinálnom, mert semmi közöd hozzá.

loláb 2009.07.23. 22:20:33

@Il mio nome è Nessuno:
"tôlem sosem olvastál olyat, hogy "szar olasz"
Jó, lehet, hogy túloztam kicsit, de kb ez a hozzáállás jött le, álmomban sem gondoltam volna, hogy pont tőled olvasok elismerést egy akármilyen olasz autóra.

Megleptél, na!

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.23. 22:33:14

@streetsta: "Hááát, én arra gondoltam, hogy akár normális stílusban is kommunikálhatnál, de ha nem, hát nem."

Én meg arra gondoltam, hogy ne terjesszetek olyan egetverô ökörségeket, amikrôl nyilvánvalóan nem bizonyosodtatok meg, és ne fikázzátok olyan emberek munkáját, akiknek a szakmájáról a leghalványabb fogalmatok sincs. De ha nem, hát nem.

"Nem állok neki tételesen, pontokba szedve válaszolni mindarra, amit leírtál, nincs értelme."

Pedig nyugodtan. Hogyne lenne értelme.

"Mindenesetre én a belinkelt oldalon a csak és kizárólag párban cseréljük kitételt nem láttam a burgmannra."

Remélem ezt valami viccnek szántad, ennyire hülye nem lehetsz, hogy szerinted a felemás tömítés jó ötlet (egy olyan tömítésnél, aminek össze kell kopnia!), és a két félre is csak véletlenül NINCS külön RA.

"A gyárban tevékenykedő szerelők, gyári classic centeresek biztos sokmindenhez értenek, sokmindent láttak, de te egész biztos vagy benne, hogy ez igaz minden márkaszervízesre is, a világ minden országának minden városában?"

Igen, mert ôk hozzáférnek mindehhez a tudáshoz. Innentôl kezdve már csak a motivációjukon múlik, mire viszik, és mennyit tanulnak. A sufnis haverjaid viszont a büdös életben nem fognak szakmai tanácsot kapni a gyári mérnököktôl, ha tökönszúrják magukat, akkor se. A tapasztalatot is megbaszhatják, mert az életben nem fogják kiszopni a kisujjukból pl a hengerfej meghúzásának nyomatékait és sorrendjét:
img40.imageshack.us/img40/8821/zylinderkopf.jpg
img149.imageshack.us/img149/4752/zylinderkopf2.jpg
Vezérlést sem fognak beállítani fejbôl:
img100.imageshack.us/img100/930/steuerzeiten.jpg
De állófûtést becsövezni sem:
img40.imageshack.us/img40/9611/standheizung.jpg
...vagy azt sem fogják tudni, hogy a fôtengely csészéit ha megbontják, összerakás után új olajszûrôt kell rakni az autóba, és újabb 1500km után kuka. Holnap reggelig sorolhatnám az ilyeneket, és ez még csak egy szaros kôkorszaki W123, a mai autók ehhez képest fényévekkel komplexebbek!

"És a márkaszervízes ugyanúgy találkozik az 1000 Euro értékű autóval (különösen Európa keleti felén), mint a még garanciálisokkal?"

Igen. Sajnos fogalmad nincs, mi mindent hordanak márkeszervizbe a tulajok, messze nem csak a raritásokat. Meg persze a gyártónak is vannak saját autói, öregek is, és nem dísznek tartják a vitrinben. Bármilyen hihetetlen is, ôk sem hülyék, hogy ne használják fel a régi autókból nyert hosszútávú tapasztalatokat a következô generációkban.

"És ezekben ugyanolyan jellegű hibák lépnek fel?"

Még egyszer felteszem a kérdést: szerined hány, eltérô alkatrész van egy régi autóban, mint egy újban?

"100 Euro még az átlag németnek sem filléres tétel, meggondolja, mire költi."

100 EUR egy komplett megchanikáért BMWs viszonylatban lófasz.

"Azt a műanyag baszt meg persze ugyanúgy megrendelheti a VAG-os a Bernertől"

Akkor meg mi a problémád? Megkaptad a márkaszerviztôl az alkatrészedet, olcsón, csókolom.

"gondolod, van cikkszáma külön, amire hivatkozva a központból kérheti?"

Már mondtam, hogy kérdezd Cirit.
Ez a munkája, egész véletlenül pont a VAGnál.

"elgondolkodtató, hogy egy rendszeresen"

Na most ugye a meghibásodások konkrét számáról nulla információd van, de persze nyugodtan fogalmazz kijelentô módban.

"tervezési vagy gyártási hibából tönkremenő"

Fogalmad sincs sajnos, mi mindentôl mehet tönkre valami, mint ahogy arról sem, hogy az adott esetekben konkrétan mitôl ment tönkre a szerkezet.

"kis biszbaszt külön beállít a listájába egy nagy cég -tehát igény van rá rendesen"

Na most ugye arról sincs fogalmad, hogy mekkora az igény rá, mert az eladási számokat nem ismered, tehát az igényeket sem tudod megítélni. Arról sem hallottál még, hogy product maintenance is létezik a világon, ahol a gyártó a szerzôdéses és törvényes kötelezettségén felül biztosít alkatrészt a készlet erejéig, ha nem jár jelentôs többletköltséggel (akár a gyártás befejezése után is). Azt sem tudod megítélni, hogy mennyire képezi integrált részét egy görgô az emelôszerkezetnek, és mûszakilag indokolt-e egyáltalán külön cserélni - semmiféle gyártási tapasztalattal nem rendelkezel az adott területen, persze szakérts tovább nyugodtan.

"mert ugye minek is cserélné ki az ember a motort, síneket, bowdent, vagy tudomisénmit, amivel ezek működnek."

Motort mindig is lehetett kapni külön.
Soha nem is volt az emelôszerkezet része.
Ott mûszakilag indokolt a *külön* csere.

"Egyébiránt a balfaszozás és primitívezés bizony sértegetés, ilyesmiért hevesebb vérmérsékletű emberek tettlegességhez folyamodnak"

Ha valaki olyan primitív barom, hogy ez az egyetlen ellenérve, akkor egyrészt igazam volt, másrészt jöjjön bátran. Tudod pubi, az interneten fenyegetôzni azért nem vall túl sok észre, mert lehet, hogy felfújt arccal becsengetsz az illetôhöz, aztán egy fejjel magasabb ember nyit ajtót.

"Ja, a kretén szó használata esetleg újságárusnál rendben van, de a másikat minősíteni csak akkor célszerű ezzel a kifejezéssel, ha sértegetni akarod."

Ha valaki tizedszerre sem ért meg valamit, az egy kretén. Ez nem sértés, hanem tény. Mit mondjak rá szerinted, hogy okos?

"Csak azt nem értem, ha magaddal és másokkal szemben ennyire igényes vagy, ha szakmai/technikai dolgokról van szó, akkor nyilvános megszólalásaidnál miért is nem vagy legalább ennyire igényes a megfogalmazásban."

Ez legyen az én problémám.

"Az meg, hogy hol dolgozol, akár valóban kurvára lényegtelen lehetne, de te hozod mindenkinek a tudtára"

SOHA nem írtam le ide egyetlen szóval sem, hogy hol dolgozom, vagy milyen partnercégekkel vagyok kapcsolatban.
És pontosan bemutattad, miért nem is fogom: mert olyan hülyeségeket adtok a számba, hogy ha ideírnám ki vagyok, a hátralevô életemet a TI hülyeségeitek miatti magyarázkodással tölthetném - nekem meg van jobb dolgom, elhiheted.

"Van itt egy-két olyan arc a kommentelők között, akitől egy pillanatig sem lep meg a mérhetetlenül primitív stílusa, amivel másokkal beszél, de egy állítólag kiművelt emberfőtől ez nagyon furcsa."

Hát öcsi, az élet nem olyan, mint a filmekben. Én is tudnék neked olyan, volt igazgatótanácsi tagot mutatni (gyártót, nevet nem írok), aki minden további nélkül a falhoz kúrta a cipôjét, ha felhúzták. Az élet nem habostorta.

"Persze ha neked ez kell, hogy ne kapjál szívinfarktust, ne legyen stroke-od, vagy pszichés jellegű problémáidat kezeljed, akkor primitívezz, faszozz, szarozz, seggezz, kreténezz kedvedre, ahogy mondani szokták, inkább ez jöjjön ki, mint a mentő."

Látod ebben egyetértünk. Freud óta tudjuk, hogy az elfojtás frusztrációhoz vezet, ezért én soha nem csinálok ilyet, amit gondolok, kimondom. Nincs is gyomorfekélyem, nyugodj meg.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.23. 22:45:04

@loláb: Ültem a Punto3-ban, és szerintem meglepôen sokat hoztak ki abból a szûk büdzsébôl. Sôt, 60 ló alatti elsôkerekesekkel is szoktam közlekedni, anélkül, hogy leesne az aranygyûrû az ujjamról. Messze nem vagyok annyira elfogult, mint amennyire sokan láttatni szerenének.

Mikor idetévedt a fél Alfafórum, akkor is leírtam, hogy azzal semmi gond nincs, ha valaki egy megbízhatatlan szart szeret - amíg nem hiszi azt, hogy az a minôség etalonja. Önigazolásra meg ugye erôsen hajlamos a sok nethuszár.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.24. 08:43:12

@Il mio nome è Nessuno: Nem, természetesen nem gondolom, hogy egy tömítésnek csak az egyik felét cserélni tökéletes megoldás -hogy medddig jó, ha jó-e egyáltalán, az kiderül idővel.
Te azt mondod, hogy azért, mert valamit tönkre lehet tenni azért még nem szar -és ez persze igaz is. Erre én azt mondom, hogy azért, mert valaminek utána lehet nézni a rendszerben, még nem jelent semmit. Az én eddigi összes tapasztalatom ellent mond annak, hogy el tudjam képzelni, amint egy Opel/Fiat/Volkswagen, bármi márkaszervízben nekiállnának hosszas levelezés és telefonálgatás árán összeszedni olyan információmorzsákat egy adott esetben 30-40 éves típsut illetően, amiből a legidősebb szakijuk sem látott az utóbbi 20 évben egyet sem. A kedves delikvens a büdös életben nem fiogja kifizetni az extra időt, a tulajdonos meg nem fogja hagyni, hogy a beosztottja erre pazarolja a drága idejét egy ripsz-ropsz olajcsere helyett. Marad az, hogy a szerelő magánszorgalomból utánanéz, olvas -bár szerintem manapság a legtöbb, legértékesebb használható adathoz a neten, fórumokon jutsz hozzá. beszúrnám ide a múltkori történetet, amikor is egy márkára szakosodott szervízből dobálták ki a nyolcvanas évek eleji, gyári szerelési-, karbantartási útmutatókat, mert hozzájuk ezek az idős gépek már nem jutnak el, annyit nem ér meg a könyvek megtartása, amennyi a rájuk eső tárolási díj a műhelyben -ezek az autók márkaszervízben nagyjából tizenöt-húsz éve nem jártak. Szóval a gyári adatbázishoz jó, hogy hozzá lehet jutni, de ezt a szolgáltatást a normál young-, oldtimeres, veterános nem engedheti meg magának, mert drága, ezért biztos vagyok benne, hogy -legalábbis itthon szinte senki nem veszi igénybe. Németország már más tészta, ahol a Porsche, Mercedes, BMW nyomtatott médiumokban reklámozza az ilyen jellegű szolgáltatásait, ráadásul a börzéken, kiállításokon saját standdal jelennek meg. Igaz, én azt gondolom, ez sokkal inkább az image-építésről, polírozásról szól.
Ha viszont tudsz olyan magyar márkakereskedőről, aki igénybeveszi ügyfelei számára az anyagyárnál felhalmozott tudásanyagot az ügyfelei 30-40 éves autóihoz, osszad meg velünk, jó lenne tudni ilyen lelkes emberekről. Jó, oké, egyet biztosan tudok én is, a Pásztorék, de ők azért nem a normál, nem túl nagy pénzű oldtimeresek ligájában játszanak.
Mindenesetre nehezen képzelem el azt a tulajt, aki a T1/T2 Transporterével, kutyacsont Escortjával, első generációs Mazda 323-jával, felezőváltós Mitsubishi Coltjával, Fiat 127-jével bemegy a helyi kereskedésbe, és valami komolyabb hiba javítását kéri.
"Még egyszer felteszem a kérdést: szerined hány, eltérô alkatrész van egy régi autóban, mint egy újban?"
Karburátor? Megszakítós gyújtás? K-jet? Overdrive-os váltó?
Nagy francokat szakértek, említettem egy példát arra, hogy van olyan alkatrész, amit a gyártó nem forgalmaz, cak szerelési egységként, míg más forgalmazó meg igen -hogy esetleg a Volswagen/Audi/Seat/Skoda szervízebn nem tudnak, nem akarnak tudni a kis biszbasz külön rendelhetőségéről, mert az anyagilag nem érdekük, az más tészta (Nem állítom hogy így van, de nem lenék meglepve, ha így lenne. És még az indokaikat is megértem!)
Az intereneten pubizás, öcsizés, hülyézés vajon sok észre vall-e? Elgondolkodtató, miért is hiszed, hogy bárki fenyegetett -én biztosan nem. Nem azért, mert félnem kellene a nálam egy fejjel magasabbaktól, olyanból statisztikailag kimutathatóan sincs túl sok, meg ráadásul nem jellemző rám az ilyesmi.
ja, még valami az általad osztogatott jelzőkkel kapcsolatban: egy sör mellett vitatkozva, széles mozdulatokkal gesztikulálva vitatkozni a haverokkal, am ásikat picsába küldeni, lehülyézni, bazmegezni, nagyon más dolog, mint egy írott formában folyó párbeszédben tenni ugyanezt kvázi ismeretlenekkel. Talán nem értetted meg, de pont ez a lényeg, hogy amit te itt megengedsz magadnak a többiekkel -adott esetben akár velem- szemben, egész biztosan nem tennéd meg egy hirtelen, mondjuk veterán találkozón kialakult vitában. Mert itt csak felhúzza magát valaki a beszólásaidon, életben meg lehet, hogy utánad dobnak egy keresztkulcsot.
Természetesen nem írtad le konkrétan a cég nevét, de számos hozzászólásodból kiderül. Egyébiránt persze tökmindegy, dolgozhatnál a Cherry QQ fejlesztésén is, nem ez a lényeg.

Aki meg a cipőjét a falhoz kúrja, áramot vezessen, ne céget. A legszebb, amikor ilyen emberek bunkóznak, primitíveznek le másokat, meg emlegetik a balkánt. Nyehhehe.

Djorkaeff 2009.07.24. 13:50:51

Il mio nome è Nessuno:
így van, adj nekik, a kis büdös okoskodó faszoknak! Alázd le, kurvanyázd, küldd a picsába! Kell ez, jó ez neked, csak így tovább!
Ne sajnáld, mert még elbízzák magukat a kis köcsögök!
Én neked szurkolok!!!

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.25. 17:23:28

@streetsta: Megcsináltam helyetted a házifeladatodat, és megkérdeztem Cirit.

6N Polo-t kérdeztem tôle elôször, mert azt gondoltam, elég elterjedt, de kiderült, hogy erre a típusra nem jellemzô, hogy problémák lennének az ablakemelôszerkezettel. Ennek ellenére kapásból megmondta a Berner mûanyag üvegtartó papucsának cikkszámát, 173333. Természetesen bármelyik VAG szerviz megrendeli, és beszereli neked.

Golf IV, Bora, Toledo, Leon, ezekkel volt gond inkább, de itt sem kell komplett szerkezetet venni, a VW-javítókészlet cikkszáma 1JM898461. A tartalmát is elküldte, ezt szintén továbbadom:
img197.imageshack.us/img197/6520/picture251.jpg

...persze nyilván egyszerûbb feltenni a "Móricka elképzeli a világot" címû lemezt, és a sufnis haverjaiddal hülyeségeket sugdosni egymás fülébe, mint felemelni a segged, és megkérdezni valakit, akinek TÉNYLEG ez a szakmája, és nem csak HISZI, hogy ért hozzá.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.25. 17:34:12

@streetsta: "Ha viszont tudsz olyan magyar márkakereskedőről, aki igénybeveszi ügyfelei számára az anyagyárnál felhalmozott tudásanyagot az ügyfelei 30-40 éves autóihoz, osszad meg velünk"

Bármelyik, ha megfizeted.

"Karburátor? Megszakítós gyújtás? K-jet? Overdrive-os váltó?"

No, hát akkor fussunk neki harmadszorra is: szerinted UGYANABBAN az autóban, amihez újkorában TELJES szervizdokumentáció volt, húszéves korára mennyiben lesznek mások az alkatrészek? Van komolyan gondoltad az a baromságot, hogy ne lenne meg bármelyik márkakereskedônek az összes szaros karburátor dokumentációja, amit valaha is Mercikbe szereltek?

"Talán nem értetted meg, de pont ez a lényeg, hogy amit te itt megengedsz magadnak a többiekkel -adott esetben akár velem- szemben, egész biztosan nem tennéd meg egy hirtelen, mondjuk veterán találkozón kialakult vitában."

Akit itt lehülyézek, azt szemtôl szemben sem fogom professzornak tartani, ezt elhiheted. Sôt, ilyen emberekkel eleve egy társaságba sem járok, mert az ostobaság jobban taszít, mint a legbüdösebb hajléktalan.

"Mert itt csak felhúzza magát valaki a beszólásaidon, életben meg lehet, hogy utánad dobnak egy keresztkulcsot."

Egyrészt, attól az illetô még hülye marad, másrészt ne aggódj te amiatt, hogy ne tudnám a keresztkulcsot visszajuttatni jogos tulajdonosának.

"Aki meg a cipőjét a falhoz kúrja, áramot vezessen, ne céget."

...mondod ezt te, aki már olyan kurva sok konszernt vezetett, és tudja, mivel jár ez. Ha neked kéne csinálni, asszem az elsô napon pityeregve szaladnál haza.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.07.25. 19:15:19

@Il mio nome è Nessuno: Csodás, igazán örömteli, hogy a Berner cucca olyan keresett, hogy még a VAG emberei is fejből nyomják a cikkszámot -mivel sajátjuk ezek szerint nincs. Csak valami nagyobb kiszerelésben. Igaz, nem az volt a lényeg, hogy létezik-e, hanem hogy a gyár ezt az alkatrészt nem árulja, csak egy olyan csomagot, amiben ez IS benne van. Persze, azok a kis hülye ismerőseim, akik tisztességes kis szervizt visznek ezt sem tudják jól. Persze, igazad van, ha én komplett szerkezetet írtam, és nem javítókészletet, ami ugyanúgy egy rakás egyéb alkatrészt is tartalmaz a szükséges egyetlen baszon kívül, akkor hülye vagyok, mér is nem fogalmazok pontosan, hamu a fejemre.
Móricka mit is képzelt el? Hogy csak egy független cég forgalmaz egy alkatrészt-ezek szerint egyedül- egy nagy vállatcsoport autóihoz ? És akkor ehhez képest a helyzet mi? Hogy a VAG forgalmaz olyan csomagot, amiben benne van ez, vagy valamilyen hasonló alkatrész. Csodás, cáfolva van mindenki, a világ megmenekült, mert te ezt is megmondtad.

"Ha viszont tudsz olyan magyar márkakereskedőről, aki igénybeveszi ügyfelei számára az anyagyárnál felhalmozott tudásanyagot az ügyfelei 30-40 éves autóihoz, osszad meg velünk"

-Bármelyik, ha megfizeted.

Tehát annak azért ára lesz, nem is kicsi, mivel nem teszi napi rendszerességgel. De inkább azt fogja mondani, ilyesmivel nem fog foglalkozni, mert az alatt az idő alatt, amíg az én szarommal bohóckodik valaki, 40 olajcserét, fékbetét cserét, légszűrőcserét, vagy bármit megcsinálnak. Persze, elméletben nem így van, a monitor előtt ideális világot is lehet vizionálni, ahol minden márkaszerviz a saját márkájának összes típusát tudja javítani, de én azért mégis inkább arra szavaznék, hogy udvariasan bár, de széttett karokkal el fognak küldeni, hiszen se célszerszámuk egy harminc éves váltóhoz, motorhoz, bármihez, sem pedig tapasztalatuk. Legalábbis ahogy Móricka elképzeli.
Mondjuk én még azt a baromságot is el bírom képzelni, hogy Magyarországon nincs minden szerviznek meg a 20-30-40 éves dokumentáció (tudod, itt 20-30-40 éve még nem voltak ám olyan márkaszervizek, mint manapság. Cucilizmus, KGST, ilyesmi.), sőt, még azt a baromságot is lehetségesnek tartom, hogy ha esetleg meg van, nem fogják elővenni, mert a szükséges tapasztalat sincs meg a szerelőknek ezekhez a régi dolgokhoz, és inkább neki sem kezd. Sőt, azt a baromságot is simán el tudom képzelni, hogy ez így rendben van, mert az egy nagyon más technológia volt, amivel akkoriban dolgoztak. Mindentől güggetlenül közbevetném, hogy láttam én már olyan BMW-t, aminek a gazdája a saját tulajdonában álló (igaz VAG csoport) márkaszervizében intézte a karbantartást. No, csak szelephézagot nem állítottak a frissen szervizelt öreg hetesen. Okoztak ezzel jónéhányunknak fejfájást, mert az volt a kiindulási alap, hogy minden tisztességgel meg volt csinálva rajta, csak vidékről Budapestre feljövet romlott el a kocsi. Ez volt a legutolsó, amit megnéztünk (illetve ezt már valami sufnis fasz csinálta, aki még nem látott autót közelről). Persze, lehet, hogy a szelephézag állítás csak BMW sajátosság, Volkswageneken már 30-40 éve sem kellett ilyesmit csinálni, meg más autón sem, tehát ez egy aljas dolog, hogy elvárja az ember a szerelőtől, hogy szelephézag-állítson egy időszaki karbantartás során. A saját főnökének az autóján.
"Sôt, ilyen emberekkel eleve egy társaságba sem járok, mert az ostobaság jobban taszít, mint a legbüdösebb hajléktalan." Ezt jól teszed, minek keserítse az ember a saját és mások életét.
"másrészt ne aggódj te amiatt, hogy ne tudnám a keresztkulcsot visszajuttatni jogos tulajdonosának."Dehogy aggódom, nem olyan családból származom én, meg aztán nem láttam még olyan fórumozót/kommentelőt, aki ne biztosított volna mindenkit arról, hogy kockás a hasa, súlyemelő bajnok, és a fekete övét csak azért nem hordja, mert egyrészt szerényebb ő annál, másrészt a hétköznapi ruhájához nem, csak a nindzsaszerkójához passzol, azt meg csak különösen fontos bevetéseken veszi fel -mondjuk ha világot kell menteni, vagy ilyesmi.
"...mondod ezt te, aki már olyan kurva sok konszernt vezetett, és tudja, mivel jár ez. Ha neked kéne csinálni, asszem az elsô napon pityeregve szaladnál haza."
Talán a sírást vissza tudnám fojtani, de biztos egy picit meglevesedne az orrom. Viszont ha ilyen helyzetbe kerülök, jó előre elkezdem majd a cipődobálást gyakorolni, mert ezek szerint az segít. Meg is kérdezem az ismerőseimet, akik jártak már irodaház legfelső emeletén, meg láttak már igazgatót közelről, mások hogyan csinálják, biztos vannak speciális technikák, amitől igazán jó lesz az ember ezen a területen. Meg ha találkozom olyanokkal, akiknek a titkárnő úgy köszön, hogy igazgatóúrkérem, elmesélem, hogy valamit rosszul csinálnak, jobb lenne egy kicsit változtatni a módszereken. Ja, és ha valamelyik kollegát cipődobáláson kapnák, akkor tudják, igazán jó szakemberrel van dolguk, érdemes lesz odafigyelni rá a jövőben.
Többek között ezért is érdemes idejárni kommenteket olvasni, meg másokkal párbeszédet folytatni, mert nem csak hogy autószerelési, -vezetési és -karbantartási tapasztalatokat lehet cserélni, de életviteli és cégvezetési tanácsokat is kaphat az ember a tapasztaltabbaktól. Érdemes alázattal, és tisztelettel olvasni mások hozzászólásait, mert láthatott az ember bármennyit is a világból, vannak, akik legtöbbünknél többet tudnak a dolgok folyásáról.

iota draconis 2009.09.01. 10:39:19

> na ja, a motorolaj nem szereti a
> súrlódást.
Úgyszólván dísznek töltik a motorba :D

popoytigi 2011.01.02. 14:23:52

Sziasztok.Végig olvastam a vitátokat és jókat derültem rajta.Saját véleményem annyi,hogy a szakszervizek még kurvára nem állnak a helyzet magaslatán szó szerint csak tapogatóznak tóth a p...n, de ezt jó pénzért csinálják és átlagban sajnos nem sikerül nekik a hibát kijavítaniuk,de attól a "paraszt keményen tejel"a semmiért.Pár ismerősömmel már elő fordult.De nem is ez a lényeg én egy 525tds BMW-ét cseréltem le 2 éve 1 öreg 126-os Mercire amire már azt mondják,hogy már nőben is öreg,és mit mondjak róla....hát semmi rosszat nem lehet rá mondani.3000-es szívó diesel nem egy verseny autó az igaz,hogy két suzuki súlyával azonos kb, és csak 89le.De nem írok regényt minden nap használom és minden nap beindul még minusz 20-ban is kettő éve soha nem hagyott az úton és sztem nem is fog.Volt egy sztorim vele megálltam szundítani egy kicsit aztán jól el aludtam mikor felébredtem a hőmérő ki volt akadva mert elfelejtettem bekapcsolni az elektromos ventilátort.motor járt de persze víz nélkül legalább 3-4 órát,gyorsan leállítottam,aztán másfél óra várakozás után megnéztem,a hőmérő még mindig kiakadva,de mivel mennem kellet volna tovább nem volt mit tennem beindítottam agy kólás flakont szétvágtam,aztán a közeli pocsolyából elkezdtem felönteni a tűz forró motort.Gondolhatjátok hogy a gőzmozdony elbújhatott volna mellette pattogott gőzölt a hűtő mozgott benne és aztán minden megnyugodott.Más motor már szétrepedt volna de ez kibírta,és a mai napig pöcc röff kicsit füstölög azóta de ennyi.Még vmi barátom kamionozik európában mindig mondja, útszélén lerobbanva csak ezek a full elektronikás szarok vannak öreg autót nem sűrűn látott.És én hiszek neki.Szóval az öreg Mercedes az AUTÓ.

popoytigi 2011.01.02. 14:53:57

Sziasztok.Megint itt vagyok mert az előbb csak a 126 osomról szóltam,de azt nem írtam le,hogy előtte volt egy 123as is amit 6 évig hajtottunk a feleségemmel közösen.Ez egy kicsit már háklisabb volt a hidegre a minusz 10-12 már problémát okozott neki,de ez csak a 2,4 es motorral volt ami nem szereti a hideget.Ettől eltekintve 6 év alatt alig kellet javítani,égők, telók elől, fékbetét, izzítógyertya és ennyi,a motorhoz végképp nem kellet nyúlni.A kasznija meg atom.Egyszer telefonált a feleségem,hogy leléptek elé ő megállt hátulról belement egy suzuki,én elsőre azt kérdeztem ,mi baja lett a suzukinak???Nekem vonóhorog is volt a kocsin és sejtettem,hogy lerendezte a hátulról érkezőket.Igazam lett.A Mercinek semmi baja nem lett szegény MI autónknak félig totál lett az eleje.Szóval a 123as egy örök autó de a 126 gyönyörű és ezek még mindig AUTÓK.

blogdog 2011.01.23. 10:36:13

Zsolt,nálad a a pont.
Nálam minden szerelésnél elbasztak valamit,de legalább jó drágán. /zúg,kuplung,kulissza,f.tengely..stb.és még csak rájuk sem tudom verni("az olyan volt és kész")/
KELLENEK a KARESZEK most már csak ott van bizalom!
Nekem is u.ilyen autóm (1983zöld)és gondjaim vannak.Privi ment,remélem válaszolsz.

! Egy jó difi 3.54 es (ft-k) elad vagy csere jó 3.46-ra.

(nincs szebb zene annál mint amikor megszólal az öt henger)

robijoe 2017.11.18. 16:49:42

Így újraolvasva is jó.

robijoe 2017.11.18. 16:52:32

Érdekes ehhez enged hozzászólni,az újabb értelmetlen "cikkekhez" meg nem, mindegy , jóformán úgyis csak a Csikós tud írni irodalmi lágy is elfogadható formában....
süti beállítások módosítása