"Szervizautó miatt nem illik reklamálni. Főleg akkor nem, ha az a férjemé. Az alábbi sorokat egy héttel ezelőtt írtam, amikor egy napra megkaptam használatra a Pandát, családunk szervizkocsiját. Hála Istennek, másnap már Zsolt ment vele, én átültem a frissen rendberakott kombi Mercibe, azaz Erába" - Massányi Katalin, a feleség.

Nem tudom, másoknál hogyan zajlik egy átlagos hétköznap reggel, de nálunk szinte mindig rohanás. Akinek legalább két kicsi, ovis gyereke van, biztosan megért. „Vedd már fel a cipődet!” „Tedd le a játékot, menni kell az oviba!” „Még mindig nincs rajtad a kabát?” Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tucatszám hangzanak el egy reggelen, főleg azért, mert az első kérések hatástalanok, mintha megsüketült volna a gyerek. Sok szülő szerint ebben a korban szelektív hallás alakul ki a kicsiknél. A „Kérsz egy kis csokit?” kérdésre azonnal reagálnak.

Ez is egy ilyen átlagos reggel volt. Egy kicsit talán mégis stresszesebb, mert a tornaóra miatt a szokásosnál is hamarabb kellett bemenni az oviba. Ebben a kapkodásban kaptam meg a fontos instrukciókat Pandánkhoz. „Tudod, hidegen elengedi alapjáraton a benzint, ezért nyomkodni kell a gázt. De nem lassan, komótosan, hanem gyorsan, tá-tá-tá-tá. Szívató kihúz, de ne felejtsd el visszatolni, ne bőgjön feleslegesen a motor.”

Persze, persze menni fog valahogy. Remélem. Mi jöhet még? És akkor a tornazsák száját összehúzó madzag műanyag bigyójára lépek zokniban. A francba, ennél csak az volt rosszabb, amikor egy matchboxokhoz méretezett (8 mm magas) műanyag útterelő bójára léptem teljes testsúlyommal, amit akkor nagyon soknak éreztem.

Végre kész mindenki, irány az autó. Ma tehát Zsolt autójával megyünk, mert az enyémet leviszi munka után a Kareszhoz szervizelni az Era helyett. Még jó, hogy a gyerekek (is) szeretik. Az ajtóból gondoskodó és aggódó kedvesem utánam kiált. „Indítsd be, mielőtt berakod a gyerekeket.”

Jó, akkor várjatok a kocsi előtt, esetleg menjetek vissza a járdára, mondom, mire Norbi hanyatt esik és üvölteni kezd. Mindjárt kész, ne mozduljatok. Próbálom felidézni az imént kapott használati útmutató részleteit. Szívató ki, rugdosás, indítás és közben is rugdosás. Vagy nem? Előbb rugdosás, indítás, ha elkapta szívató ki. Hogy is mondta? Már nem áll az ajtóban, kérdezni nem megyek vissza, ma reggel másodszor lettem csuromvizes. Megzavarodva próbálok életet lehelni a kicsikébe, de nem igazán akarja a hidegben. Csak nehogy lemerüljön az akku. Hagyom ébredezni és inkább mégis beültetem a gyerekeket. Háromajtós autóba, pláne, ha ekkora, nem egyszerű bepréselni és bekötni a gyerekeket a gyerekülésekbe, de sikerül.

Na lássuk, nem adom fel, mégiscsak ciki lenne egy autós újságíró feleségének, ha nem tudná beindítani a férje kocsiját. Volt nekem már Fiat 500-asom, nem is túl régen, néha hidegben az is nehezen kapta el, de végül mindig beindult. És akkor hallgatok inkább az ösztöneimre, meg a fülemre. Szívatóval nem indult, ezért a nélkül sokszori rugdosásra próbálom. És igen! Most már csak életben kellene tartani. Eszembe jut, hogy az is elhangzott, ez a nehezebb feladat. Rugdosok, amilyen gyorsan csak lehet, kicsit kihúzom a szívatót, az ordító motorhangra lassan és finoman, már amennyire egy ilyen régi autónál lehet, visszatolom és leáll, pedig rugdosom szorgalmasan.

Kezdhetem elölről az egészet. Talán harmadszorra teljesül a vágyam. El kéne indulni végre. Bakkecske módra kirángatjuk magunkat a hóból, és akkor kapom az első kritikát. Apának ez jobban ment, ő nem rugdosta ennyire. Köszi Bálint, nekem nem megy úgy. Valahogy elugrándozunk a főútig, próbálom váltásoknál a jobb lábammal nyomni a féket és a gázt is, nehogy leálljon a motor, de nem mindig sikerül. Az 500-asban közelebb voltak a pedálok, annál jobban ment. Milyen szerencse, hogy nem hordok magassarkút, most biztosan letörne a sarka.

Kezd melegebb lenni a motor, kicsi szívató van még rajta, de amikor folyamatosan haladunk, inkább visszatolom. Huuuuuuuuh megyünk, minden rendben. Végül is nem is volt olyan nehéz, kicsit rá kell érezni a dolgokra. Ha végre jönne a tavasz, egy kis meleg, kinyithatnánk a tetőt is, az lenne jó. Norbi is ezen gondolkozik, megkérdezi, hogy kinyitjuk-e.

Ha a tavasz nem is hozza, a jól megcsinált fűtőrendszer ontja a forró levegőt. Az egyik kanyar után valami furán zörögni kezd hátul. Alapvetően sok minden zörög, de azok megszokott zajok. Bálint hátrahajolva ellenőrzi a csomagtérajtót, az zárva, így levonja a következtetést. „Szerintem a kipufogó zörög, lehet, hogy leszakadt.”

Semmi gond, majd az ovinál megnézzük, mondom, és próbálok nem túl idegesnek tűnni, de szerencsére, ahogy megjelent, el is tűnik a zaj. Innentől sima az út, csak azt nem tudom megszokni, hogy mindenki a fenekemben jön. Mi a franc bajuk van ezeknek, igazán nem megyek lassan. Na igen, elszoktam a csapott hátú kocsiktól, kicsit nyomasztó ez.

Oviba be, ki, parkolás a Mexikói útnál, megy minden, mint a karikacsapás.

Munka után már a földalatti végállomásától görcsöl a gyomrom, de lehet, hogy csak az ebédre evett rakott karfiollal volt egy kis gond, az autóval talán most nem lesz. A reggel bejött módszerrel indítom, és valahogy egészen hamar sikerül most életben tartani. Hurrá! A bakkecske persze most is ugratja az autót, de szerencsére ezt csak két fiatal srác látja. Ők viszont örülnek, hogy erősítem a „női vezetők” táborát.

Kicsit élvezni is akarom a Pandát, ezért a huplis úton megyek az ovi felé. Pandácskával sokkal jobbak ezek a kis ugratók, mint a 190D-vel. Ebben az autóban az 50 km/h is száguldásnak tűnik. Oviba be, ki, elindulással semmi baj, persze, meleg a motor. Pechemre ma estére sikerült összehozni egy kis gyerekes szülinapozást egy barátnőmnél, aki körülbelül 20 percre lakik, lehet, hogy hazafelé nem lesz egyszerű. Miközben felé tartunk a gyerekekkel, azon filózok, hogy ha keveset maradunk, nem hűl ki annyira a motor. Sajnos azonban hónapok óta nem találkoztunk, gyorsan múlik az idő, és én még nem törődök vele, hogy ennek böjtje lesz.

Szerencsére viszonylag könnyen beindul, és még az alapjáratot is sikerül megtartani, de tiszta pára az ablak, így nem indulhatunk el. Bálint megint a segítségemre siet. „Anya ablakot kéne törölnöd, hogy kiláss.” Köszi Bálintom, kár, hogy belül nincs ablaktörlő. A hátsó ülésről biztos nem látta jól, hogy miért nem látni ki. Indulás. A bakkecske még mindig jól érzi magát, kedves kis autó ez, nem akarja elveszíteni. Bálint kedvesen megjegyzi, hogy apának sokkal jobban megy a Panda vezetése, és ő nem rugdossa annyit a gázt, nem ugrándozik az autó sem. Próbáljuk megfejteni a rejtélyt, mi lehet velem a baj?

És akkor Bálint hirtelen megvilágosodik. „Szerintem megszokta a Panda, hogy apa a gazdája. Őt jobban szereti.” Hehe, persze.