Nem igazi rendőrautó természetesen, csak a festése hasonlít, és nem is a rendőrautósága az, ami érdekes, hanem elképesztő mérete. A képen lévő fiatalember illusztráció. Azt illusztrálja, milyen ormótlan egy batár ez az álrendőrautó. És még mondja valaki, hogy nem a méret a lényeg. A standon egyébként mindenféle autóra szerelhető fénytechnikákat népszerűsítenek, de az nem érdekelt. Hanem ettől a szörnyetegtől rendesen megijedtem.

Újra a Cadillacből jelentkezem. Előttem mindenféle régi amerikai verdák suhannak el, van köztük fecskefarkú, van sportos kupé, fogalmam sincs, mifélék. Nem ismerem az amerikai autókat. Az újakat sem, nemhogy a régieket. Egyébként meg egyik sem olyan szép, mint az a Trabi, amit az előbb láttam.

Az East Block csapata több autót is hozott. Mindegyik igényes, tele ötlettel, de ez a Trabant, ez valami csoda. Először a különleges fényezést veszi észre az ember. Aztán, ahogy közelebb megy, és kezdi részleteiben szemlélni a műalkotást, észreveszi, hogy nincs az autónak olyan részlete, amibe ne vittek volna valami szellemességet az alkotók.

Vicces, ahogy itt ülök a kis Cadillacemben és pötyögöm a szöveget a laptopba, néha fel-felpillantok a képernyőről a brummogó motorhangok hallatán. Gyors egymásutánban a következő autók mentek el előttem: egy új meg egy régi, hetvenes évekbeli Corvette, egy Bentley Continental GT, egy vadiúj Mustang, meg egy Audi R8-as. Az S3-ast már észre sem vettem. Egyébként is, kit érdekel a sok gyári kacat egy tuning shown.

A Supráról és az RX-7-ről már említést tettem az előbb, íme a fotók. Ők azok, a filmsztár-autók igazi hús-vér valójukban, kétség sem fér hozzá. És élőben természetesen százszor durvábban néznek ki. A narancssárgát beindították. Nem túráztatták, csak szolidan odagurultak vele a helyére, de még alapjárathoz közel is szívszorító hangja volt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a főszereplő srác a Go – Nyomás – című filmben a bárban, ahol a gyönyörű félmeztelen táncos lány ott vonaglott előtte, de tilos volt hozzá érni.

Dél körül érkeztem meg gazdag holland üzletember jelmezemben, egy Cadillac CTS-ben. A sárga rendszámos tesztautó kicsit kilógott a többi jármű közül az újságíróknak szánt parkolóban – meg mindenhol máshol is –, de ez most mindegy, nem a Cadillac az érdekes, hanem a Tuning Show, ahol már javában folyik a munka, mindenki gőzerővel pakolászik, épülnek a standok, egyik gépcsoda a másik után gurul le a trélerekről.

Mintha egyszer már itt a Belsőségen is lett volna ez a Pom-pom meséinek horrorváltozatából származó árokásó gép-lábú szovjet lépegető. Nyilván hamisítvány, nem kérdés, hiszen egyrészt miféle tuningtraktor bírna hatékonyan mozgatni ennyi hidraulikát, másrészt aki ilyet kendácsol, annak nyilván nem asztala az ásólábak mozgását összehangoló szoftver, meg persze a hardver legyártása. Ez szerencsére nem akadályozta az englishrussia.com olvasóit, csináltak szép 3D-animációt, hogyan is mozogna a négylábú árokásó, ha létezne. Köszönjük Végh Tamás becsületes megtalálónak.

Elsősorban nem a tuning az, ami az autózás témakörén belül megmozgatja a fantáziámat. Ha meghallom a szót, 1,4-es Civicek meg Golfok ugranak be DTM-es versenyautókat megszégyenítő hátsó szárnnyal, meg mindenféle régi verdák, amik éktelen füstokádás mellett vadul szántanak negyed mérföldet. Egyik sem az én műfajom, mondom ezt annak ellenére, hogy ültem már sokszáz lovas kettes Golfban, meg gyorsulási versenyre épített Dedrában és tényleg durva volt.

A tuning akkor igazán jó műfaj, ha van mögötte fantázia, tudás, tapasztalat és persze rengeteg pénz. Általában utálom a túlzó, hivalkodó kocsikat, valahol legbelül azonban én is kisgyerek vagyok, aki a bugyuta történet ellenére is tátott szájjal nézte végig a Halálos iramban című filmet, aztán megnézte a második, sőt a harmadik részt is - nyugodtan ér nevetni. Élvezem, ha az agyam gondolkodásért felelős része tökéletesen kikapcsol, a többi meg bután bámul valami semmit, ami szép.

Hazudnék, ha azt mondanám, szívesebben nézem meg a Tuning Show-n a rózsaszín S2000-est, mint azt a csodálatos ázsiai csajszit, aki vezette – Devon Aoki amerikai, de a vonásait és a nevét elnézve nem sok kétségünk lesz afelől, hogy ereiben japán vér csörgedez –, de azért a Honda is izgi, ráadásul állítólag ott lesz még a Charger és egy Supra meg egy RX7 a filmből, amikre hirtelen már nem emlékszem, de nyilván nagyon durván néznek ki.

Kíváncsi vagyok a drifterekre is. Van már egy-két srác Magyarországon, aki jól nyomja, de ők mégiscsak az európai elit, olyat meg még sosem láttam, csak a jútyúbon. Persze lehet, hogy most sem fogok, mert csak pénteken leszek kint, és a péntek az előkészületek napja, szóval drift nem biztos, de driftautó tuti lesz, az is valami.

A lényeg, hogy egész nap ott leszek a Hungexpón, nézem, hogyan áll fel a Tuning Show, és ha látok valami érdekeset, azonnal küldöm a blogra. A feladat merőben új számomra, nemhogy sosem tudósítottam még élőben, de mobil internetet sem használtam még soha – megint ér nevetni. Tényleg nem tudom, hogy sül majd el a dolog. Csak egy a biztos, Gyulavitéz déltájban egy laptoppal meg egy fényképezőgéppel a vállán kiszalad a Hungexpóra, és ha meglát valami érdekeset, azonnal tudósít. Tessék figyelni a Belsőséget!

De csakis az E24 és az M1 mellett.

Gyerekkoromban két autót akartam. Egy 240-est és egy ilyet. Emlékszem, az átkozott katalógusban azzal vádolták a pengearcú BMW-t hogy hátra legfeljebb a plüssmaci fér be, ami nagyon felháborított. A vádaskodás, nem a helykínálat hiányosságai. A tegnapi luxusautó-vadászat utolsó zsákmánya volt ez a nagyon szép darab.

Az 1999-ben, utód nélkül kimúlt nyolcas sorozat volt életében a gyár csúcsmodellje. Ez volt az első, hatsebességes kéziváltóval és V12-es motorral szerelt szériaautó. Felénk akkoriban volt a rendszerváltás. A legendás, soha el nem készült M8 helyett a 380 lóerős 850CSI volt a legerősebb bukólámpás béemvé. De van remény a feltámadásra, a vadiúj CS Concept mintha az utódlást feszegetné.

És íme egy fehér egyed;

Tegnap szép nyugiban autóztunk Szözsivel a Könyves Kálmán körúton, a fapados Mazda2-t vittük vissza a Miraihoz. És egyszer csak belenéztem a visszapillantó tükörbe, majdnem besz... ööö megijedtem. Akkor még nem tudtam, hogy krokodil, az csak később derült ki, de a látvány akkor is durva volt.

Gyorsan előkaptuk a fényképezőt, mert anélkül úgysem hinné el senki, mit láttunk.

Közben haladt a sor és a külső sáv kicsit gyorsabb volt. Így szép lassan elvonult - igen vonult - mellettünk a dög. Brutális, hatalmas és egyszerre gyönyörű. Ezek a képek igazából szart sem érnek, aki élőben látja, az érti.

Szóval ahogy mellénk ért, benéztem, és nyugodtan kijelenthetem: a top-chop nem megy a fejtér rovására. Gondolom ez azért nem minden autóra igaz, ennél mindenesetre marha nagy hely volt bent. A műszerfal tetejét láttam csak, és világosbarna színű krokodil vagy valami hasonló állat bőrét utánozta. Ha csak nem az volt simán, bár barna krokodilt még nem sokat láttam. Aztán tovább is haladt.

Amikor kicsit eltávolott, akkor vettem észre, hogy a hátsó lökhárítóján meggyűrődött a krómozás. Mondtam is Szözsinek, micsoda silány munka egy ilyen autón, hogy a krómozás ilyen tördezett... de nem csak a lökősön, hanem a rendszámtábla körül is - közben közeledtünk a kocsihoz ismét - na meg a felniken is... ez azért szégyen.

De aztán betérdeltem. Mert egyáltalán nem a krómozás gyűrődött meg, hanem minden krómozott elemre felvitték a krokodilbőr mintát. Szóval a lökős repedezettsége a kroki bőr mintája, a felnin pedig hatalmas pikkelyekben áll a minta... ismét besz... meglepődtem. Na persze az is lehet, hogy inkább sárkány mint krokodil, de ezt alaposan megnézni nem volt időm, mert kapott egy gázfröccsöt és durva V8-as lögybölő, bugyborgó hang kíséretében elhajtott a naplementébe (a Lágymányosi-híd felé).

fotók: Szözsi

Vááá és igen, végre megvan a várva-várt Fudzsivájt Maserati Granturismo! A feketét már ismerjük, láttam egyik este egy pirosat, erre itt ez a gyöngyházfehér rettenet. Még a kocsiból sikerült lekapnom, megyünk tovább, előtte ott áll egy pikk-pakk Ötös BMW. Nem a Bangle, nem a kolbász, azelőtti. Hm, egész jól elfér az S Merga előtt, még mindig tiszteletreméltó, pláne ebben az állapotban.

De a sor elején csak ott áll a fekete Granturismo is, fekete rendszámmal, mi mással, egy ilyen után a befizetnivaló kiadja a mögötte parkoló patent Bömöst, vagy kettőt.

Indulnánk, elhúz mellettünk egy Impreza és egy Lancer Evo, így próbáltunk nyugodtan átmenni a Lánchídon. Pár perccel később gurulunk csöndben a hóesésben, a Puntón már a múlt héten nyárira cserélt gumikon, amikor szembejön egy szintén gyöngyházfehér Phantom. Hazafelé pedig szépen megálltunk a Haller utcában a legpengébb BMW mellett, ez lesz a következő posztom. Nati Puntóstul kiváló pengeverda-mágnesnek bizonyult.

Indiában nemcsak az embereknek, a motoroknak is kasztrendszere van. Legalul húzódik a korábban már tárgyalt robogók népes nemzetsége, majd a kis hengerűrtartalmú, napi közlekedésre termett, strapabíró kétkerekűek. A csúcson a nagyobb köbcentis, egészen formás túramotorok állnak, és az összes többitől különböző és elkülönülő királyi családot alkotnak a Royal Enfieldek.

A napi használatú szaladgálós motorok tipikus képviselője a Hero Honda Splendor. A korai nyolcvanas évek formavilágát idéző, többszínű, dekorcsíkokkal díszített kétkerekűt 98 köbcentis, négyütemű motor hajtja egy négyfokozatú sebességváltón át. Hét és fél lóerejével 85 kilométer/órás sebességre képes gyorsítani, ami nem tűnik soknak, de az ésszerű indai közúti sebességnek kábé a duplája, úgyhogy bőven elég. A cég aktuális büszkesége, a Karizma 223 köbcentijéből már 17 lóerő csalogatható elő, a végsebesség pedig az ön- és közveszélyes 125 km/órát is eléri. Mivel a Honda tevékeny részt vállal a vegyesvállalat működtetésében, a minőség egész jó, azt is mondhatjuk, le a kalappal előtte, hiszen az indiai utakon annyit kap egy év alatt, mint mondjuk Németországban száz alatt se.

A kettes számú bevetési egységet már pilótástul hagyják hátra. Ő bankrabló-sofőrök módjára járó motorral várakozik, és ha jönne egy autó, ami nem fér el mellette, nagy kelletlenül megy egy kört a háztömb körül. Nem sajnáljuk a rendőröktől a sütit, de reméljük, ha megették, és lesöpörték egyenruhájukról a porcukrot, nem rögtön egy zukos költöztetőt fingatnak halálba a zéró tolerancia jegyében.

(Nagyon intenzív ez a tavaszi zsongás a rendőrségnél, egy szívünknek kedves blog, az autózz! a minap egész kis tablót publikált tilosban járó zsarukról.)

Scheerti hívta fel a figyelmem Jakobra, de mielőtt mindenki ledöbbenne, volt már Volvo hot rod előtte is. Hot Rod Jakob a Volvo fennállásának 80. évfordulójára készült, emléket állítva az első széria-Volvónak, szintén Jakobnak, ami 1927-ben készült, Göteborgban.

Leif Tufvesson hotrodépítő műhelyében készített modellt különbözű klasszikus Volvók alkatrészeiből rakták össze. Az acélvázra épített szénszálas kasztnit a modern, 265 lóerős T5 Flexifuel változata hajtja. A kerékmintázat egyszerűen mindent visz.

A Volvo T6 Roadster egy 2005-ös tanulmányautó. Közeli rokonok Hot Rod Jakobbal, a T6 Roadster is a nagytesók alkatrészeiből lett összerakva. Az S80-as háromliteres sorhatosát rakták a hátuljába (igen, a hátuljába) 285 lóerővel. Ez a motor az 1800 kilós S80-ast hét másodperc alatt viszi százra. A többi alkatrész is elsősorban az S80-asból származik, de beépítettek C70 és S60 darabokat is.

Van kedvetek hot rodot építeni Volvóból? Van egy pár elfekvő 240-es fényszóróm, amerikai szabvány, azzal szívesen beszállok. Nem kicsik.