Nagy médiavisszhangot kavart a Top Gear 13. évadjának első adásában tartott „leleplezés”, melyben a már-már misztikus-mítikus Stig levette bukósisakját. Volt meglepetés persze, hiszen mintegy fél percnyi áll után előkerült a hétszeres F1 világbajnok, Michael Schumacher arca is.

Tapsvihar, őrjöngés, hurrá torpedó a stúdióban és mégis... Kétség nem fér hozzá, hogy a TG stábja kőprofi, hiszen a legutóbbi évad után támadt zavart (melynek során Ben Collins állítólag leleplezte magát) használta fel arra, hogy az aktuális szériát reklámozza. Persze csak egy újabb összeesküvés-elmélet az is, hogy ők maguk szivárogtatják az infót, de nem teljesen légből kapott, hiszen ez a média világában teljesen elfogadott, szokványos eljárás.

Szóval történt, ami történt, Clarkson nagy csinnadrattával beharangozta, hogy majd most, csak itt, csak a nézőknek lelepleződik Stig. Végül is, szó nem érheti a ház elejét, ígéretét be is tartotta, de persze úgy, hogy a kétkedés csíráját bőven megöntözte, hadd szökjön szárba. Nem szopjuk be a mesét. Miért?

Hazudott volna a Top Gear? Átverve érzi magát több tízezer tévénéző? Nem. Nem kellett lódítani, elég csak összeadni a műsorban feltűnő Ferrari FXX-et és Schumachert. Alakul a kép, az újabb elmélet, mert lett légyen bármilyen profi versenyző a csapatban, Maranellóban kemény fejek ülnek, el tudjuk képzelni, hogy Michaelhez kötötték az FXX-et, így ő futhatta a zseniális 1:10-es köridőt a tesztpályán. Ezzel két légy kenődött szét a szélvédőn egy csapásra, hiszen köridőt mértek a Ferrari féltett kincsének, ráadásul a leleplező-szálat felkapva jókora hírverést is sikerült csapni, na és persze a sztárinterjú sem maradt el (legszebb rész, amikor Clarkson a Hill-féle felöklelésre kérdez rá).

Persze ettől még simán elképzelhető, hogy néhanapján ő az EGYIK Stig, bár nem tudjuk elképzelni azt a helyzetet, hogy egy Schumacher formátumú sztár a BBC-nek dolgozna egy bukósisakban. Hóban, fagyban, rizikós helyzeteket felvállalva? Néhanapján bristoli akcentussal? Az az ember, akit az egész angol nemzet kollektíven gyűlölt, mikor Damon Hill a világbajnoki címtől esett el miatta?

Nem, nem hisszük el, maradjunk inkább annyiban, hogy a Stig egy fenomén marad továbbra is. Profi versenyzők és kaszkadőrök bújnak a bőrébe és ezidáig gyönyörűen teszik a dolgukat, igazi profik módjára vezetnek bármit, aminek kereke van.

Ahogy a parizerből is, autóból is a frissebb a jobb. De arra nem számítottam, hogy a Mercedes rögtön téliszalámit ad.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy jópofa elmebetegek aktív csoportja a szó szoros értelmében belevágott a magyar Benzomino elkészítésébe. Nos, ahogy ígértük, folyamatosan informáljuk a műértő közönséget. Lelki támogatásunkkal igyekszünk ösztönözni a flexkorong lemezlovasait, a végeredményre mindenképpen kíváncsiak leszünk.

Alakul a tető íve, a tető-plató átmenet is alakul, a kis oldalablakok trükkösek lehetnek. Várjuk a folytatást. Remélhetőleg a végeredmény szebb lesz, mint ez:

A Bende egy állat. Így utólag is elnézést kérek, mind az olvasóktól, mind a Tibbytől, nem kéne az embernek a főnökét - aki amúgy tisztes családapa és kiváló cégvezető - leállatoznia, de akkor is.

A Winkler energiavámpírnak nevezte egy időben, mert Tibby szeret az ember mögött megállni, és hangtalanul bámulni, épp kicsit a nyakába lehelve, hogyan dolgozik, de engem ez nem zavar túlságosan. Az energiavámpírságát egészen más irányból érzem.

Amikor ez a belső levlistára kikerült, szinte egy emberként emelte magasba hüvelykujjait az egész szerkesztőség, még tán Angéla is. Ez az! Van minden, ami kell: V8 a Mercedestől (márpedig a V8 ugye a pokolban is...), váltó a BMW-től, bódé Togliattiból, kardán, póver, móka és kacagás.

A Lada V8 végre megérkezett, amolyan Mazda-féle zoom-zoom életérzés a magyar garázsból, csak intenzívebben. Az építés egyes fázisainak képanyagából azért kitűnik, hogy kő-kövön nem maradt a motortérben-váltó- és kardánalagútban, de valahogy csak kiadta a végén, az eredmény kétségkívül a kisipar diadala a lehetetlen felett. A kulcsfontosságú helyeken megerősítve, becsövezve, nagy fékekkel.

Gratulálunk, uraim, jöhet a világvége, felkészülve várják.

Szakmai ártalom. Amikor kiderül, mivel foglalkozom, már jön a menetrendszerű kérdés: és milyen autód van? Szerencsém van, ha laikus teszi fel, nekik a Volvo még mindig biztonság és svéd kockadizájn, de aki egy picit is konyít az autókhoz, annak jobb esetben is szánalommal vegyes meglepetésről árulkodik az arca. Sokszor csak témát váltunk – huhh, megúsztam a magyarázkodást –, de olyan is előfordult, hogy az aktuális beszélgetőpartner visszakérdezett: „Tényleg? Az a szánalmas holland fos?” Igen, az. Négy éve járok egy Volvo 440-essel, és nem vagyok tőle boldogtalan.

A presztízs maradéka: ezt a hűtőmaszkot kevesen veszik semmibe az utakon

Korábban fel sem merült, hogy kis Volvót vegyek, egyszerűen csak kellett egy új kocsi. Régebben egy 1986-os, 1,6 literes Mazda 323-ast hajtottam, és szerettem is, de 18 éves korára szitává rágta a rozsda, és minden más is kezdett szétmállani benne. Az ára többszörösét is elnyelte volna, mire úgy-ahogy rendbe hozatom. Inkább eladtam, míg volt rajta vizsga, és átmeneti megoldásként jött egy Skoda 120-as fillérekért, városban szaladgálós autónak. Eredetileg úgy volt, hogy csak néhány hónapra, míg össze nem jön a pénz valami komolyabbra, de végül vagy másfél évig keserítettük egymás életét. Közben pedig kerestem az újabb tökéletes családi autót.

Vagy a világ üzlete, vagy pedig egy óriási bukás lehetősége rajzolódik ki egy internetes aukción, amely pár napon belül véget ér. Minden reggel kapom a levelet kedvenc netes aukciós portálomtól, a vatera.hu-tól, benne a nekem érdekes témakörökben előző nap, frissen feldobott tételekkel. Gondolhatják, a veteránautó be van kattintva ott, naná.

Egy Mercedes-Benz R107-es jött elő egyik reggel. A Bobby Ewing-Merci, igaz, nem pirosban, hanem valami antracit-metálban. De akkor is, ez az aukció egy, azaz 1 forintról indult, és nincs minimálár. Ez azt jelenti, hogy ha a kocsiért beajánlott legnagyobb összeg 20 forint lenne, akkor annyiért a jogszabályok értelmében az eladónak meg kell válnia autójától.

Egy a bibi, az autó Kanadában van. A képek alapján megszólal. A szöveg szerint még nem volt hozzányúlva. Egy ilyen mostanában olyan 2,5-6 millió forint között ér itthon, tipikusan három körül, magyar papírral. Az áthajózás kb. 2000 kanadai dollár, amint az eladó írja. Csak a saját fejemmel gondolkozom tovább: a németországi bevámolás pár százezer lenne, nem érdemes itthon vámoltatni, mert úgy sokkal drágább. A kocsi onnantól vámmentes EU-cuccként jön Magyarországra, szállítás, veteránvizsga, rendszám, ilyenek, másik negyed mila.

1,2-3 millió között valahol simán megéri megvenni.

Sajnos a vaterán a vevő nem léphet közvetlenül kapcsolatba az eladóval, így védik ki, hogy mindenki megkerülje a rendszert, és az egész vatera összedőljön, akár a kártyavár. Mert a magyar megkerülné, százból száz esetben, erre mérget lehet venni.

Viszont emiatt lehetetlen tiszta szívvel ilyen nagy értékű termékeket venni ott. Mert nem kérhetek további, frissen készült képeket (hátha tíz évvel ezelőttiek, amiket látok, és ma már tiszta rozsda az autó, meg horpadt), nem hívhatom fel, nem mehetek oda megnézni személyesen. Ami, kanadai importról lévén szó, mondjuk eleve lehetetlen lenne. De ha legalább azt mondhatnám, hogy Jack, küldjél kérlek egy képet, mondjuk a váltógombról és a jobb emelőbakról, az azért megkönnyítené a döntést.

Így csak a meglevő, kicsi képek alapján lehet zsákbamacskázni, végbélben tartott zabszemmel ücsörögni az LCD előtt a kocsi megérkezéséig. A fene tudja.

Most, a poszt írásakor 551 ezer forinton áll a licit, de a licittörténetből úgy látszik, az eddig összesen három darab vaterás visszajelzéssel bíró kojoko valami nagyobb rejtett összeget tett rá, mert a többiek nem tudják utolérni. Ennyit a hülyének is megér a kocsi, a dupláját is. Némi mázlival a négyszeresét is, hiszen nem holmi hathengeres, kettőnyolcas pöcsköszörű ez, hanem nagy, négyfeles V8-as, ráadásul klímás.

Mindenesetre izgalmas az ügy, nem tudom igazán, kinek kéne drukkolnom, de inkább eljátszom a szőke nőt a focimeccsen, és mindenkinek szurkolok. Nézzük, mi lesz a vége július elsején, hajnali hat órakor.

Következő sztorink első fele játszódhatott volna akár 1979-ben, mondjuk egy kiskörúti cipőboltban is. Néhány apró, járulékos motívum azonban kiemeli az Alföldi papucs cserzőanyag-illatú, cúgos cipős boltieladó-nénis, unott világából, és a mába helyezi át. Egyik, hogy nem holmi egyetlen szál papírpénzért megvásárolható tárgy körül forog a történet, hanem sokmilliós, vadonatúj autó körül. Másrészt: ma már hellyel-közzel Magyarországon is piacgazdaság van, ez pedig bizonyos helyzetekben gyors megoldást jelenthet lehetetlen helyzetekre. Lássuk.

Feleségem kis városépítész cégnél dolgozik, főnöke – nevezzük most Gábornak - tehát nem az a 7-es BMW-, Audi A8-fajta ember, már csak jó ízlésből sem. De azért azt sem engedheti meg magának, hogy olyan autóval járjon, amely lassanként már a fodrásznős kategóriába szivárog át. 2007 augusztusában elérkezett hát az ideje, hogy leváltsa jól szolgáló, de öregedő Volvo S40-esét. Mivel korábban volt már Toyotája és Mazdája is, és mindkettőt kedvelte, ezért némi tervezgetés után előbbi márka mellett tette le a voksot.

Egy péntek délután tehát belépett az egyik 18:00-ig nyitva tartó dél-budai Toyota-szalonba. Az órája 17:30-at mutatott, hiába, nem mindenki tud napközben ellógni a munkahelyéről, autót venni. Akár valódi ügyfélnek is nézhették volna, hiszen öltönyben érkezett, oldalán a feleségével.

Az eladó, olyan harmincöt éves forma úriember, éppen egy másik vevőjelölttel foglalkozott. Nincs ezzel baj, gondolta Gábor, ez a dolgok menete, ha tíz percet várni kell, hát várni kell, nem fut el az az Avensis. Ügyfél távozott, S40-esét lecserélni vágyó Toyota-jelölt eladóhoz lépett.

Belekezdett – Avensist szeretne, 1,6-1,8 liter körüli benzinmotorral, ilyen és olyan extrákkal. Nem tudta befejezni a mondatot, mert az eladó tett-vett, láthatóan fontos készülődésben volt, leállította Gábort, mondván, ne haragudjon, neki most focira kell mennie, jöjjön vissza hétfőn.

Gábor – érthetően – kissé dühös lett, és mivel a másik jelöltje a Mazda 6 volt, úgy döntött, legalább átugrik a Budafoki úti Mazda Miraihoz, megnézni egy olyat közelről. Későre járt, de remélte, hogy egy pillanatra még beülhet a volán mögé. Öt perccel hat óra előtt lépett a szintén 18:00-kor záró szalonba. Hasonló korú eladó, csak a hozzáállása volt pöttyet más.

Tudja, hogy záróra van – kezdte mondanivalóját Gábor – de legalább körül szeretne nézni, mit lehet kihozni a Mazda 6-ból, egy-két perc az egész, aztán ha tetszik, visszajön majd hétfőn megrendelni az autót.

Legfeljebb később zárunk – nyugtatta meg az eladó, és elővette a megfelelő papírokat, prospektusokat, listákat, mintha csak szerda délelőtt lenne. A raktáron lévő autók közül végül egy 1,8-as lépcsős hátúra esett Gábor választása, stimmelt a metálszürke szín, a károsanyag-kibocsátása is kedvezőbb volt (igen, akadnak már Magyarországon, akiknek ez szempont). Az eladó felvette az adatokat, hogy minél gyorsabban megköthessék az üzletet, kevesebb, mint félórás csúszással zárhatta is a boltot.

Hétfőn megkötötték a szerződést.

A Toyota így adott el eggyel kevesebb Avensist 2007-ben, a Mazda eggyel több 6-ost ugyanakkor, insallah. Néha egészen apró dolgokon múlik egy autóvétel. Vagy eladás, ki, honnan nézi.

A BMW E60 M5 kétségkívül egy ikonikus penge verda. Vegytiszta vérvonallal, erős motorral, játékos futóművel. Az M divízió még rossz autót nem csinált és egy-egy példány birtoklása bizony a tulajdonos társadalomban elfoglalt pozícióját is jelzi.
Ám előfordulhatnak olyan esetek, amikor kevés a megbecsülés, nincs meg a kellő tisztelet. Nem kell azonban kétségbeesni, a megoldást már adott. Moszkvában. Aranyozás és platina gyorsítócsík.
Lehet ezt még überelni? Vannak ötleteik?

Ellenpontnak pedig itt egy remek reklámfilm, amiben vajmi kevés szó esik a pimp-faktorról, annál több arról, amiről egy M BMW szól.

Ön sokat autózik? Drága kocsija van? Elképzelhetőnek tartja, hogy jobban jönne ki anyagilag, ha eladná, és taxival járna?

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Emlékeznek még tán, nem is olyan régen csámcsoghattunk már a Paul Bracq nevével fémjelzett El Benzo-n. Nem volt teljesen véletlen, hogy említésre került, hiszen akkor már Csikós jóvoltából (aki egyszer elvitt magával a legendás és misztikus Klub-ba) tudtam, hogy itthon is készül valami nagyon hasonló.
A projekt halad, ha minden jól megy, időről-időre kapunk friss infót, szemmel követhetjük a metamorfózist, ahogy a két – vesztőhelyre szánt – autóból (egy 123 kupé és kombi) egy lesz. Borzonghatunk a jelenlegi stádium láttán, de ettől még ezt talán joggal hívhatjuk autóépítésnek. A készítőket ismerve biztos vagyok benne, hogy nem egy katalógusból összevásárolt autót sikerül összehozniuk. Gány? Kendács? Ne ijedjünk meg, én bízom benne.

Na és a háttérben? Az sem egy mindennapi látvány.

Emlékeznek? Éppen a hét végén volt óriási mákja Loeb-nek, nem lett semmi baja, pedig nagyot bukott. Nos, van, akinek nincs ekkora szerencséje, a bukócső nem mindenható.
Carlos Pardo mexikói NASCAR-pilóta 33 éves korában elhunyt. Felesége, kislánya hiába várják haza, helyette egy test és egy serleg, posztumusz győzelmének utolsó bizonyítéka.

Na és persze a videó. Ekkora becsapódásnál tényleg kevés az esély a túlélésre.

Az autósport ilyen, szórakoztató, de kegyetlen is tud lenni. Mindig gondoljunk erre, amikor éppen egy versenyzőt szapulunk. Ő is az életével játszik. Nyugodj békében, Carlos.