A szülinapommal kezdődött, amikor a rokoni kötelező kört tartottuk. Egy időre véget is ért (az aukció), hogy másnap újabb, nagyobb lendülettel folytatódjon. Akik követik az eseményeket, tudják, hogy nem ilyen egyszerű ez a sztori, Zsolt már sok mindent leírt.

Hozzá kell tennem, hogy mindez egy hosszú hideg tél, hosszú makacs, otthon kezelendő tüdő- és egyébgyulladás után történt. Talán már értik a lényeget. Volt idő, nem túl sok, de nem is kevés, netezni, túrni, nézni, gondolkozni, belemenni, beleélni, belevinni szépen lassan engem is. Talán nem is volt nehéz. Az először felmerülő Fiat 500-asok szíven ütöttek, bár annyira azért józan tudtam maradni, hogy megbízható 190-es Mercimet semmi pénzért nem adnám el. Akkor inkább utazás helyett, vagyis az arra tartogatott pénzből vegyünk valamit, a gyerekek (is) tényleg élvezik, ha kisautózunk, nekik nem a tengerpart vagy a wellness-hotel a lényeg, hanem, hogy együtt legyünk, ha lehet, valamelyik régi vasban. Egyelőre. És ezt ki kell használnunk, mert nem tudhatjuk, kamaszként mire vágynak majd. Bár remélem, valami beléjük ivódik (ivódott) a veteránozás hangulatából.

Mikor Norbit minden nap hazahoztam aludni a bölcsiből ebéd után, és beálltunk a garázsba, első kérdése az volt a Bianchi kilincsét markolászva, hogy mikor megyünk el vele a Bálintért. Persze akkor még esély sem volt rá, hogy valamennyire működjön. Talán ezért, talán mert nem elég gömbölyű, még nem tudott eléggé közel kerülni hozzám. A Fiat 500 az más. Gimis korom óta vágytam rá, s bár Zsolt mellett hamar megtudtam, hogy nem igazán jó, sokat kell küszködni (durvább kifejezés kívánkozna ide, de nem lenne szép egy nő szájából) vele, kellett egyet vennem, hogy jól érezzem magam és saját bőrömön, no meg a Zsoltén tapasztaljam az elmondottakat. Lesz belőle poszt valamikor, de most nem ez a lényeg, hanem hogy már beleéltem magam újra egy Fiatba. Volt idő, mikor úgy képzeltem az autóparkunkat, hogy mindkettőnknek lesz két nagy (állólámpás Merci) és két kicsi (Bianchi, Fiat 500) autója. Háromnál véget ért a sor még évekkel ezelőtt. Király lett volna.

Most a két átlagos Merci és két nem átlagos kisautó valósulhatott volna meg. De ha nem csúszunk le arról a két ígéretes példányról, most nem drukkolhatnának a csapatnak. Jó ez így, nem? Persze én azért nem vagyok túl nyugodt. Kicsit messzebbre szálltunk, mint akartunk, és ezért sok áldozatot kell majd hozni, de egyszer élünk, talán soha nem leszünk már annyira merészek, hogy ezt megtegyük, még ha kedvező lesz is az alkalom. Húszévesen, Gábor barátommal bejártuk stoppal Németországot, és csak mosolyogtunk, mikor a hírekben megerőszakolt stoppos lányokról és fiúkról is beszéltek, illetve neonáci megmozdulásokról egyes városokban, ahová készültünk. Szerencsére csak egy ellentüntetésbe sikerült belekeverednünk. Elképzelhetetlen, hogy ezt a mai eszemmel végigcsinálnám.

Tudom, hogy akkor ott kellett lennem, és most is ott kell lennem. Ilyen körülmények között még soha nem vettünk autót, pedig higgyék el, elég sokat vettünk már együtt. Ha csak Ausztriáig vagy Németországig kellett volna menni, esetleg dél felé, talán eszembe sem jut, hogy ott legyek. De ebből a kalandból ki kell vennem a részemet, még ha kicsit fáj is, például mikor este Bálint sírdogálva azt mondja: „Anya legalább te maradj itthon. Nagyon hiányozni fogtok. Még az is rossz volt, mikor apa két napra utazott el.”

Nem tudom megmagyarázni neki, hogy legszívesebben én is az autóban ülnék a fiúkkal, csak hát az tényleg sok idő és nagyon bizonytalan a vége.

Megvigasztalom, hogy én nem leszek sokat távol, hamar eltelik ez a pár nap, a nagyiknál jól érzi majd magát. Közben pedig szétvet az ideg, hiszen megyünk a sosem látott télbe, egyelőre külön-külön, hogy a végén együtt vegyük meg(?) a Pontont. Kollégáim is mosolyogva fogadtak reggel, gyakran olvassák a Zsolt cikkeit, most engem is hülyébbnek néznek a szokásosnál, még ha meg is értik a helyzetet.

Még sosem utaztam sehová egyedül, nem volt miért, nem is szeretek, ez lesz az első alkalom. Svédországban sem voltam még, persze nem is így képzeltem, hogy egyszer megnézem.

Reggel eldobom a gyerekeket iskolába, óvodába, aztán a bátyám dob ki engem a reptérre, és hajrá. Lehet, hogy előbb érek oda, mint a srácok.

Drukkoljanak kicsit nekem is, bár valószínűleg könnyebb dolgom lesz, főleg az elején.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Koppenhága, reggel nyolc óra. Az éjjel a srácok sikeresen elértek idáig és megszálltak egy erődítményből kialakított hotelben. Igaz, két éve még börtönként működött, de nem baj, sosem lehet tudni, mikor jön jól egy kis tapasztalat.

Sokat nem aludtak, mivel nagyon gyorsan kiderült, hogy az éjszakai portás igazi veteránautó-buzi, több ilyen rendezvényt is szervez évente. Mikor elmesélték neki, mi járatban vannak, csak fogta a fejét és hitetlenkedett. Képzelhetik...

Sokáig söröztek együtt, mostanra már minden valószínűség szerint túl vannak a regglin és Uppsala felé tartanak. Az lenne mai céljuk, bár Bende titkon reméli, hogy Domsjőig is sikerül majd elhatolniuk. Ezt Csikósnak még nem merte megemlíteni. Az út egyre jegesebb, hull a hó...

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Megvolt az első kisebb havária az Insignia fedélzetében. Bende Tibby jelentette, hogy a szivargyújtóba dugott elosztó nem bírta a gyűrődést és füstölni kezdett. Pedig csak a GPS és az MSI volt rajta. Kicsit csodálkoztam ezen, de amikor Vályi Pistának elmondtam a történetet, minden megvilágosodott. Pista szerint ugyanis a spórolós Csikós egy kínai elosztót vett, amiben az első használat után tönkrement az üvegbiztosíték. Ismervén a kopasz szerelési szokásait, Pista nem tartotta kizártnak, hogy a kinyiffant biztosíték helyére patkolás került, ami logikus magyarázata lehet a megolvadt elosztónak. A fiúk egyébként jól vannak, éppen Puttgardenben hajtanak föl a Dániába induló kompra. A sok kilométer egyáltalán nem szegte kedvüket, arról fantáziálnak, hogy legközelebb Indiából hoznak haza egy Hindustan Ambassadort. Persze lábon...

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Mivel továbbra sincs mobilnetünk, mert a pannonos nem működik, német mobilnetet nem tudtunk venni, mert Németországból eddig még csak benzinkutakat láttunk, és az eddigi benzinkutaknál nincs megvásárolható mobilnet, ezért csak Vályi Pista telefonjaiból tudjuk, hogy egy csomó olvasó nem érti, miért szívatjuk magunkat ezzel a hosszú, Koppenhágán át vezető úttal, mikor Rostock felé sokkal rövidebb.

A válasz: mert világot akartunk látni. De nem.

Elég furcsa talán, de nekünk is ugyanazt az útvonalat dobja ki a Google Maps, mint bárkinek, aki beüti a Budapest-Domsjö útvonalat. Rostockon át visz, naná. De nekünk akadtak más szempontjaink is.

Keddnél hamarább nem tudtunk elindulni, mert az Opeltől csak hétfő délután kaptuk meg az Insigniát, a pakolás pedig önmagában elvitt három órát. Nem akarok nagyon belemenni, de négy Mercedes téli gumit felnistül, egy nagy szerszámosládát, egy crova-készletet, egy akkut, akkutöltőt, egy ládányi cefrét (wd-40, vonókötelek, bakok, fékfolyadék, zsír, bilincsek, smirgli, rongyok, szerelőkesztyűk, Ultra Derm, ilyenek), egy krokodil emelőt, csavaros dobozokat, összecsukható hólapátot, fáklyát, láthatósági mellényt, kompresszort – inkább nem is sorolom, mennyi mindent – elég nehéz betömni úgy egy bármilyen személyautó csomagterébe, hogy maradjon is némi hely egyéb poggyásznak. Ja, Torjay Laci barátom a végén még este beállított egy Ponton 180-asra való ékszíjjal, megszakítóval, kondezátorral, elosztófedéllel, rotorral, hogy vigyem ki, aznap szerezte be őket. Mire mindent betettem, tele lett a csomagtartó, nem tudom, hogy ma még éjjel hozzájutunk-e nethez, akkor lesz róla kép is, de ha nem, képzelhetik – nulla hely maradt bármilyen táskának.

És mindenki hozott vagy négy, közepes méretű szatyrot. Nem véletlen, hogy az utasteret is hermetikusan kitöltik a pakkok, sose hittem volna, hogy ennyi mindent be tudunk tömni.

Mindegy is, a lényeg, hogy előre tudtam – kedd reggeli, esetleg hajnali indulásról lehet szó leghamarabb. S. E., az eladó lánya azonban csütörtök délután-este felé elutazik egy hétre, ezt levélben előre megtudtam, addigra tehát ott kell lennünk, mert nála lakik az autó, elzárva, ráadásul csak ő beszél angolul. Az eladó többször, nyomatékosan megkért, hogy ha megyünk, érjünk oda időre.

Az autót folyamatosan hirdetik, és a 6200-ról való kilencszáz eurós engedékenység ismeretében nem akartam nagyon húzni az ügyet. A másik: mivel nem aukción ütöttem le, arra gondoltam – addig kell megcsinálni az egészet, amíg tart a lelkesedés, mert egy-két hét alatt simán lebeszélem magam arról, hogy az éveken át restaurált, összespórolt, stb. veterán járműpark nagy részét egy ilyen vállalkozásba beleborítsam, úgy, hogy még a megspórolt családi vagyonunkat is beáldozom. Tehát nem akartam hetekkel tologatni a dolgot. Ezt most kell megcsinálni, így álltak a csillagok.

Kedd hajnalban startolunk csomagban, mondjuk Pátyról, Tibbytől, csütörtökön délután kettőkor már nagyon a havas Domsjőben kellene lennünk. 2700 kilométer az út, ítéletidő is lehetséges, ráadásul a Kati is repül-vonatozik kifele, egyedül lesz ott a messzi északon, nem csúszhatunk, pedig a csúszás kockázata magas.

Rostockból négyóránként megy komp, ha jól emlékszem. A legkésőbbihez tudnánk odaérni, mert a szlovák rendőrök mostanában imádnak magyaroktól inkasszózni, a csehek is szigorúak, Kelet-Németországban még mindig nem olyan gyors a közlekedés, mint nyugat felé, tehát az a közel 1200 kilométer alig egy-két órával rövidebb, mint Hamburg-Puttgarden felé, ami 1570 kilcsi Koppenhágáig. Viszont utóbbi folyamatos, viszonylag stresszmentes haladással kecsegtet, nem kell több matricát venni. Ettől még nem éri meg okvetlenül.

Viszont az esti Rostock-Trelleborg komppal az éjszaka közepére lennénk Svédországban, rommá törve. A reggel hetes délutánra ér át, úgy hogy leghamarább valamivel kettő előtt tudnánk Malmőben lenni. Így reménytelen, hogy Uppsala fölé érjünk aznap, pedig ha nem, a csütörtök délutáni Domsjö tarthatatlanná válik. Van komp Sassnitz és Trelleborg között is, de akkor is bőven dél utánra érünk Malmőbe, kicsit jobb a helyzet, de nulla csúszás megengedett onnantól, ilyet nem lehet.

Puttgarten-Rodbyhavn (Dánia) között viszont fél-háromnegyed óránként jár a komp, Koppenhágából mindig nyitva az Öresund-híd, ott nincs időstressz. És a híd plusz a komp ugyanannyiba kerül, mint a másik két komp bármelyike.

Tehát inkább hosszan, stresszmentesebben, kicsit gyorsabb autózással érünk Malmőbe délelőtt, mint kicsi utakon, rosszindulatú rendőri tekintetektől kísérve, hosszú, kötött kompozással délután.

Hát nagyjából ez. Most nincs több időm, megettük a Burgert a Kingben Hamburg után egy harmincassal, későre jár, van még 300 kilométer hátra, rohanni kell.

21:20-as híradásunkat olvashatták a Budapest-Domsjö Expresszről, a Hamburg utáni autópálya-szakasz környékéről.

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10. rész

(X) akiknek köszönhetjük:

A vártnál is nagyobb sikert hozott álláshirdetésünk. Legalábbis nekünk. 139 írásbeli jelentkezést kaptunk, általában önéletrajzot és motivációs levelet, amiről eddig nem tudtam, hogy létezik, de most alaposan behoztam a lemaradást. A leveleket és önéletrajzokat többször átrostáltuk. Mivel sok jelöltből válogathattunk, az első szűrő egyszerű volt: a láthatóan alkalmatlan, egy rendes önéletrajzot összeütni képtelenekre nyomtunk egy delete gombot.

Ezt követte a keményebb meló, hogy vajon mi ér többet, a láthatóan alapos autóipari ismeretek és a hátsó udvarban berheléssel töltött több ezer munkaóra, vagy két felsőfokú nyelvvizsga? Sok rokonszenves jelentkezőt kellett kihajigálnunk ilyen alapon, a lelkünk mélyén azt szerettük volna, ha valami csodabogárra eshet a választásunk, mert a saját sztenderdjeink szerint kicsit kevés már a Totalcarnál a klasszikus hülye. Úgyhogy alaposan megsirattuk a praktizáló református lelkészt és a pilótát, hogy végül tíz jelöltet hívjunk be személyes beszélgetésre.

Igazából már az első körben felvezettem a margóra András neve mellé, hogy „az életrajza alapján ő az”, de kell a személyes találkozás is. Kicsit szomorú, illetve nagyon szomorú, hogy egy sokat fizetni deklaráltan nem tudó céghez ilyen sok megfelelő végzettségű és szakmai gyakorlatú ember jelentkezik – elég nagy a córesz, az van. Tehát tíz embert kérettünk be. Volt köztük, akinek magam mondtam, hogy ne legyen már idióta, mi pont a felét tudjuk fizetni a multicégnek, ahol egyébként dolgozik, és épp a múlt héten léptették elő, tehát maradjon, ahol van. De nagyon szívesen látnánk a továbbiakban külső szerzőként, mert ő például kellően hülyének tűnt. Csak ugye ennyire hülye ne legyen már. Elég jó volt tehát a felhozatal, és sajnos András az első találkozásra túlságosan normális benyomást keltett, de nem mehettünk el a következő körülmények mellett:

-    angol-német felsőfokú nyelvvizsga
-    angol-német műszaki szakfordító
-    BME Közlekedésmérnöki kar, autógépész szakirány
-    szakmai gyakorlatát Németországban a Sachs Racing Engineeringnél végezte
-    spanyol haladó
-    francia alapfok
-    diplomaírás keretében verseny-lengéscsillapító tervezése és
kivitelezése a Kárászy Kft-nél.

Otthon pedig saját műhelyben berheli a 02-es BMW-jét.

Úgyhogy felvettük. Minden kedves jelentkezőnek köszönjük, és őszintén reméljük, hogy az a 10-15 ember, aki még szintén nagyon tetszett volna, hamar jó kis állásokat talál. Még mielőtt véget ér a válság. Szomorú, hogy ennyi jó ember van munka nélkül.

Stump András második napja a Totalcar szerkesztőségének tagja, a mellékelt képeken látható, amint részt vesz a Szent Hétindító Értekezleten. A nyertesnek tehát gratulálunk, reméljük, idővel ő is Csikóssá válik majd, és bölcs belenyugvással vegyes boldogtalan panaszáradattal viseli a hírnév viszontagságait. Addig azonban MUNKÁRA! MI EZ A HENYÉLÉS?! DÜBÖRÖG A GENFI SZALON!

Szóval az történt, hogy egyfolytában nézzük a GPS visszaszámlálóját, és 2047-nél a Bende azt mondta, hogy tartsunk sztending ovésnt, ha átlépjük a kerek kétezret. Aztán megyünk a távoli svédbe vezető pályán, amikor a navi egyszer csak meghülyül, 2028-ról 3038-ra ugrik a számláló, megjelenik a saját farkába harapó zöld nyíl – újraszámolás.

„Ez itt átver minket, sose léptük át a kétezret” – jegyzi meg Bende savanyúan.

„Igen, visz majd minket körbe Dömszjő, vagy mia a fene körül, föl az északi sarkig, aztán át a ruszkikon innentől” - éleslát Károly. Sipos nem tud semmiről semmit, fején hallgató, szeme kocsányon lóg, szerintem állatpornót néz, bár a hivatalos verzió sokkal szoftosabb. Kábé annyi esélyem van ellenőrizni, mint a Nemzeti Bank aranykészletét, a táskák több rétegben, falként választanak el minket a hátsó ülésen.

Amikor levisz a pályáról, visszafordít, aztán ugyanoda visszajutunk, majd be akar vinni a városba, rájövök, mi a probléma. Térképen optimalizáltam az útvonalat, és nem nagyítottam ki eléggé. Ezért a stylus hegye nem pont az autópályára tette a köztes pontot, hanem a városba valahová, de ezt én nem vettem észre, hiszen a nemtommekkora nagyításban nem látszott.

Tibby tolta tovább a pályán, hiszen az ő fejében összeállt az útvonal, nem kell letérni, tudta ő jól. A navi viszont be akart vinni bennünket Würzburgba.

A kép illusztráció

„Fiúk, álljunk meg egy parkolóban, kitörlöm a köztes pontot, oszt' megyünk tovább” – nyújtózkodok a hátsó ülésről.

Karesz hátraadja a navit (itt egyébként szikrázik a nap, és 15 fok van most épp), én meg gyorsan pötyögni kezdek. Bende megáll a pirosnál, a sávban, ami visszavisz a pályára. Sistereg a mutatóujjam alatt az LCD, Moha bá többször belekezd a dumába, de már teszem be a következő pontot, belefojtom a szót. Naná, hogy elrontom, naná, hogy jön a kamion.

Megfutamodunk, beiramodunk a városba. További nem várt akadály következik. Elfelejtettem, hogy eltelt száz kilométer.

„Zsolti bácsi, van annyi idő, hogy kiszálljunk cigizni, az most jó lenne” - kezdi. Ha ezek most kiszállnak, esküszöm, kitekerem a nyakukat, alig haladtunk valamit a legutóbbi bláz óta, nemnemnemnemnem. Feszültséget érzek a levegőben, ha egy pillanattal később készülök el, ezek kiszállnak.

Ujjaim alatt kétrét görnyed a GPS, ahová koppintok az LCD-n, lilás folt keletkezik. Svédország, Domsjö-célpont; Dánia, Rodbyhavn-köztes pont; Németország, Puttgarden-köztes pont – böködöm be lóhalálban. Megvagyunk, szólok még, hogy várjuk meg, mire kiszámítja a gép az útvonalat, de nem, Bende elindul. Fasza.

A kép illusztráció

Mindegy, gyors navi ez, hamar megtalál minket, tízperces városnézés következik Würzburgban. Szép kis hely, hegyekre épült, mint itt minden, van néhány igazán régi, szecessziós, szebb fajta barokk ház is, egy pillanatra egy kis rokokó is beugrik, de közte sivár, német gazdasági csodabeli, negyven-ötven éves. Tibby még valami kastélyt, meg egy üvegpalotát is lát balra, de ezeket teljesen eltakarják előlem a különféle csomagok, tetőoszlopok. Elhiszem, mi mást is tehetnék.

Hölgyeim, uraim, kérem, ha alkalmuk nyílik rá, tekintsék meg Würzburgot. Gyönyörű kisváros, kiváló GPS-vétellel. Már csak ezért is megéri.

A kép illusztráció

15:35-ös híradásunkat olvashatták,a Budapest-Domsjö Expresszről, a Würzburg utáni autópálya-szakasz környékéről.

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Karesz most törte le nagyjából a GPS-em tartóját, mert próbálta megnézni, hol járunk, ő ül ugyanis jobb egyen, Tibby meg a volán mögött küzd a forgalommal és a havas esővel, ami pedig az imént kezdett esni. Az Insigniában is van saját navi, de az csak addig tudta az utat Domsjőbe, amíg beletettük a térkép DVD-t, amikor kivettük, hogy legyen zene, azonnal elfelejtette. Biztos van rá módszer, hogy a kettő egyszerre menjen, de az Igo 8.3 kiválóan teszi a dolgát, nincs értelme kínlódni egy ismeretlen rendszerrel. Sajnos a Paul McCartney and the Wings-emet a negyedik lemeznél megunta a társulat, a Bende kijelentette, hogy ez a legszörnyűbb zene, amit valaha hallott, ezért most a gördülési zaj elemzése az egyetlen étel a dobhártyánknak. Na, majd ha visszaülök...

Velburgnál járunk, Berlintől nagyjából négyszáz kilométerre, most már kajakra beborult az ég. Ahhoz, hogy jobb hátul írni tudjak a notin, kicsit átlöktem a Siposra a Bende két táskáját, ami mellesleg épp az ő hátizsákján lakik. Máshogy nem fér el a bal könyököm, és az "a", "s", "y", "q", "w", "x", "d", "e" betűk hiányoznának a szövegből. A magyar nyelv ismeretében főként legutóbbiért lenne nagy kár.

Mindenféle noname német tájak mellett haladunk, épp az imént kezdtem ábrándozni arról, hogy milyen kincsek lehetnek a disznótrágyaszagú tájban szerteszét heverő, hatalmas pajtákban, rozsdás Porschék, tuningolt Kreidler Florette-ek víziói után hamar eljutottunk a föld alatt elásott, rozsdás állólámpás Mercikben lakó teljes pedofilcsalád-generációkig, ami kicsit igazságtalan, hiszen az ausztriai Amstettent már rég elhagytuk. De itt van olyan nyugi, hogy effajta hobbi kialakulását el is higgyük.

Az Insignia sokkal jobb, mint vártuk, mármint a csomagtartó literjeinek alapos hiányától eltekintve. Magyarországon, Tibby felé a pátyi országúton még igencsak zötyögősnek, dübögősnek tűnt a futómű, a fogyasztásmérő pedig ilyen hihetetlen, 16,7-es értékeket mutatott. Aztán kiértünk a pályára, és módosítottuk a nézeteinket – az Insignia frankó utazóautó. Ezt most, közel hétszáz kilométer után is fenntartjuk, sőt, egyre inkább. Nem törtünk meg, a Tibbyt leszámítva fejenkénti másfél órás éjszakai alvás utóhatásaitól eltekintve frissek vagyunk, mint a harmatos rózsabimbó, sztahanovista tekintetünket acélosan a puttgardeni komp irányába meresztjük. Zaj minimális, a motor mint a felhőkarcolóban a lift, a kormányzás nemcsak a vezető, de még az utasok gondolataiban is olvas, az ülések kiválók, és annál jobb rugózás, mint amink van Tour üzemmódban, még egy sorozatos végtagtörésben szenvedőnek sem kell. Ja, és Karesz épp megállapította, hogy a tipikus új autókkal ellentétben ennek az autónak van szellőzése, még mindig nem vagyunk zsírosak, nem száradt ki a nyálkahártyánk, és a kezdődő emberszag ellenére is tűrhető idebent az ájer.

Megtaláltuk a hátsó lábtérben a 220 voltos konnektort is, ezért Sipos arról most a Legényanyát nézi az ő notijáról, én pedig az első szivargyújtóba dugott elosztóról lopom az áramot a Nyegleótól kölcsönkapott inverterhez, arról megy az én laktokom. Szóval szórakozunk, dolgozunk, Karesz most bontotta ki a margó által sütött sajtos talléros giga-zacskót, egy ideig a gyomorkorgás is apadni ígérkezik.

Túl vagyunk az első tankoláson, a fogyasztás 10,3-ra jött ki, végig toltuk 140-nel, Tibby most már a 150-et kóstolgatja egy ideje, bár amikor sajtos tallérozik, akkor csak 120, és akkor hátulról piszkálom, amitől ideges, és jobban nyomja a gázt. A két bagós 150 kilométert bír ki cigi nélkül, nagyjából ez az ütem, amit tartani tudunk, a pisiciklust is ide időzítjük, megy ez.

BRÉKING! A Radio Q ma 16:00 és 16:30 közötti műsorában Dömsödi Gábor Csikóséknak szenteli a műsoridőt. - omm -

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész, 7.rész, 8.rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Bréking: Dömsödi Gábor, A Néwshowr műsorvezetője SMS-ben fejezte ki szolidaritását az expedícióval

Elképesztő, hogy a Merga-expedíció milyen hullámokat kever. Viktor éppen kolbásszal töltött karajt ebédelt, amikor telefonja SMS-t jelzett. A küldő Dömsödi Gábor, a Néwshowr műsorvezetője volt, aki bizonyos szempontból verhetetlen autóbuzi, hiszen ő nem csak tucatnyi régi autót vásárolt össze, hanem ráadásnak pár éve vett egy autós újságot is, amelyet különböző neveken ugyan, de a mai napig kiad. Az SMS-ben ez állt: Csikós gyerekei miatt ne aggódjatok. Ha megfagy az apjuk, felnevelem őket. Én csak Skoda Rapidot hoztam Brétagne-ból, egyedül, velem tehát jobban járnak. PS: Fontos kitétel: csak a családja jöhet, az ócskavasai nem. Aláírás: Dömsödi

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész, 7.rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Csikós írt egy sms-t:

Küldtünk posztot Tom telefonjára, modemünk nem műxik.

Várjuk Tomot, nemsokára megérkezik. A Botcsinálta Mentőbrigád jelenleg itt jár:

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész, 6. rész

(X) akiknek köszönhetjük:

Balázs Viktor szállítja a friss infót:

12:20 Regensburg előtt vannak a fiúk, szépen hatolnak előre az autobahnon. Csikós a hátsó ülésen alszik, ájultan. Bende vezet, és közben azzal szórakoztatja magát, hogy a Karesz combját fogdossa. Is this the beginning of a beautiful friendship?

7.rész

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész, 5.rész

(X) akiknek köszönhetjük:

A srácok jelenleg itt vannak, Tiefenbach közelében. Valószínűleg megálltak rágyújtani, Balázs Viktor elmondása szerint hógolyóznak a hülyék:

6.rész

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4.rész

(X) akiknek köszönhetjük: