Van egy garázs egy régi házban, a II. kerületben, ami egészen két hónappal ezelőttig – persze a benne parkoló, alig pár ezret futott kombi Fabiától eltekintve – valószerűtlen időkapszula volt. A megboldogult apósom garázsa.
Aurél bácsi – mert bár tegeződtünk, ő olyan családból származott, hogy soha nem voltam képes elhagyni a „bácsi” utótagot – egész életében skodás volt. Nem mondtam volna Skoda-rajongónak, hiszen egyáltalán nem rajongott ő a Skodákért. Egyszerűen csak minden újabb autó vásárlásánál Skodára esett a választása, és nem értette, miért venne bárki mást. Ezt pedig még a Belsőségben is megírta.
Mostanában egy része rám hárul annak, hogy felszámoljam, amit életében felépített. Elmondhatatlanul kellemetlen, és még annál is szomorúbb ügy, de muszáj, mert senki nem viszi tovább azokat a dolgokat, amiket ő egy lavina erejével görgetett maga előtt. Szkennelem a régi képeit, digitalizálom a harmincas-negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből származó, családi mozgófilmjeit, próbálom eladni a gyűjteménye egyes darabjait. És persze – mivel anyósom egyedül maradt, a lakás pedig távol esik tőlünk – eladjuk a II. kerületi lakást, hogy legyen közelebb, lehetőleg járóföldnyi távolságra a család. De néha azért akadnak humorosabb epizódok is, mint például a garázs kitakarítása.
Hogy hány kiló, új állapotában porrá öregedett, faros Skoda ékszíjat, motortartó bakot és egyéb gezemicét szórtam ki a hulladékba, nem is merem vázolni. Régi parasztóra-, falióra-, vekker-szerkezetek, -fogaskerekek, lemezek új alkatrészek készítéséhez, mindenféle óraápoló olajak, no meg restaurálásra váró óraszekrények, felismerhetetlen fadarabok – minden volt ott, talán még harcoló német alakulat is. És persze az a fölső polc a garázs hátsó falán.
Egy 1000MB-től, S100-asokon és 120-asokon át, Favoriton és Felicián keresztül Fabiáig ívelő skodás múlt vegyi kellékei. Ha máshonnan nézem: a megboldogult Jókai utcai Mobil autósbolt hetvenes-nyolcvanas évekbeli készletének színes mintakollekciója, néhány újabb, szemet bántóan csiricsáré, modern flakonnal – csak hogy a kontraszt miatt érezzük az éveket.
Milyen jó designja lehetett egy flakonnak, amikor még nem volt szempont, hogy tonnányi képi és szövegi információt kell közölnie azon a kis felületen. Ott az autoton például, autóápoló. Lila, narancssárga diszkószínek, szinte látom Skála Ágit, ahogy pucsít az autotonos óriásplakáton, tenyérnyi sárga fürdőruhában. Csak annyit tudunk meg a doboz címoldalán, hogy tűzveszélyes, érdekes, ez ma már csak a hátoldalon, apró betűkkel szerepel a termékeken.
Az autoton mellett – mint a SOTE-toronyház árnyékában az Üllői úti panelek - ronda kis szürke műanyag üveg húzódik meg. Akuvit – odébb van belőle még egy, sötétkék üveggel is, sőt, némi turkálásra egy hipermodern, visszazárható kupakos, agyondesignolt, előlapján információdömpinget hordozó, nyolcvanas évekbeli verzió is előbukkan. Így teljes az őrület.
Akkuregeneráló szer ez, autózásom kezdetén én is lottyintottam jó néhány flakonnal mindenféle gyanús Fiatjaim és Puchjaim még sokkal gyanúsabb, akku mivoltukból nagyrészt kivetkőzött, azt leginkább csak a súlyukban megőrző Perionjaimba. Apósom, aki rendezett, precíz mérnökember volt, nyilván preventíve használta az Akuvitet, valószínűleg ezért is volt neki ily sok belőle a garázsban. Ja, és ott a corinfaros üveg (szívgyógyszer), benne furcsa, fehér kristályokkal. Mi lehet az? Só? Karbid?
Ó, és persze az átlátszó korszak előtti, még nem annyira környezetkímélő, ám egyben még az olajsárra is intenzívebben ható Brigéciol, minden autószerelő kedvenc löttye. 380 forintos cetli van rajta, tehát szinte friss termék a többi között, nem lehet több tízegynéhány évesnél.
És hopp, egy üveg terpentin – használ még ma valaki ilyet? Mivel após mániás alvázvédő volt (a Favoritot télen vette, ezért tréleren szállítatta haza, hogy azon melegében alaposan kikonzerválja), nyilván a kátrányfoltok eltüntetésére használta. Nekem már semmit nem jelentett a terpentin, csak egy jó szag emléke kapcsolódik hozzá, no meg az Indul a bakterházból a rész, amikor megbetegszik a bakter, és a piócás ember azt javasolja neki, kenegesse terpentinnel a talpát.
De ez az üveg itt talán nem is hetvenes, hanem inkább hatvanas évekből származik, olyan aurája van, mint valami fél évszázados Tokaji Aszúnak. Lehangolóan újszerű, áforos lítium- és kálciumbázisú zsírosbödönök egészítik ki a látványt, a csoport így, a terpentines üveggel együtt már erősen a schwechati olajfinomító egyik blokkjára emlékeztet.
Aztán a másik csodaszer, a háztartási szalmiákszesz, gépelt, Courier-nagybetűs, papírcímkés üvegben. Gyártotta: Vörös Csillag Mgtsz – fiatalabbaknak: mezőgazdasági termelőszövetkezet. Takarításra való cucc, illetve romantikus regényekben ilyet szagoltattak mindenféle hölgyekkel, akik valami inzultus, illetve meglepetés miatt elájulnak mindenféle bálokon. Meg repülősót, de sajnos olyat nem találtam. Ezt se tudtam kipróbálni, mert sehol nem találtam elalélt nőt a környéken – manapság valahogy ritkábban ájulnak az emberek. Mindegy, majd ha készen lesz a Ponton, talán akkor…
Hohh, és itt a VEB-esztikus részleg, csupa NDK-cucc. Például hosszú ideje az első gumijavító készlet, aminek a fedelén nincs tip-top embléma. Sokkal jobb név szerepel a spenótzöld, igényesen dombornyomott dobozkán: Vulko-Blitz! Hát, szinte ájuldozom is, mindenesetre már érzem az erőt. Hogy a Karl-Marx Stadt fíling teljes legyen, a háttérben felsejlik két karipolos flakon masszív tömbje – igen, igen, ezekből jó kis 500-as Fiatom is látott magán eleget. De eddig nem is tudtam, hogy Karipolból létezett kenyőcsös krómpucc is. Itt egy félig kinyomott tubus – nem középen, mérnökember volt a gazda! – lehet, hogy egyszer kipróbálom, én csak a folyékonyat használtam anno, az jó is volt.
Polctúránk során most érkezünk a kiállítás egyik legpompásabb darabjához. Globo lakkbalzsam. Ízléses vajszín/korallpiros festés, a vajfehér-túlsúlyt ellentételező, korallpiros esőcseppel a bal féltekén, hipoid fogazású fogaskereket utánzó kupakkal koronadíszként – hiszen autós cucc ez. Apró megjegyzés: az árcédulán kézzel írott 25,- szerepel.
Természetesen ez a már-már nyugati színvonalú termék is Honeckeréktől származik, mint ez kiderül a hátoldalra zománcozott regényből. Egyszerű a használata: az autót lemossuk, bőrrel (gondolom, szarvasbőrrel) kipolírozzuk – nem kis meló – majd spéci polírozóvattára kent Globóval bekenjük, szárítjuk, fényesítjük. Hm. Azért inkább a Turtle.
Na, végre valami, ami a Skodához illik, több okból is. Egyrészt, mert cseh termék, Spolfixin, Velvary-ban készült, a Spolana Állami Vállalatnál. Másrészt, mert hűtőtömítő adalék, a faros skodások védőangyala. Harmadrészt pedig, mert betöltés után előírás, hogy forrpontig kell melegíteni a vizet, ami az előírásban szereplő természetességgel nem sok autónál volt megvalósítható már a hetvenes években sem. Nem utolsó a leírása.
Jól ki kell öblíteni a hűtőt, majd feltölteni vízzel, eddig oké. A motort addig kell járatni, amíg fel nem forr a víz, ekkor szórandó bele a Spolfixin. Az adagoláshoz elég, ha van nálunk patikamérleg az autóban, ugyanis 6-7 gramm kell egy liter hákettőóhoz. De tényleg, miért nem volt rajta mérőkupak? Öt percet kell még járatni így a motort (miközben forr a víz?!), majd le lehet ereszteni az egész löttyöt, két napra jó a gép megint. Aztán le kell engedni újra, és 48 órán át (tehát két napig) nem szabad használni, csak ezt követően mehet be megint a fagyálló. Hát akkor már jobban szeretem a Kia hétéves garanciáját.
Kakukktojás következik – újvidéki termék, idealistáknak, gyártotta az Idol. Szinte nyugati cucc ez, de nem is importáltunk sok mindent Jugóból annak idején, csodálom, hogy após polcán ilyet találok. Bár tény, jártak ők eleget arrafelé nyaralni. Hidegindító, ami nem tipikusan skodás kellék, mert egy Skoda, mint tudjuk, mindig beindul, legfeljebb kicsit melege lesz, mire odaér. Érdekes kérdés – vajon miért nem jön a palackból semmi? Rázogattam, valami lötyögött az alján, ez ilyenkor üres, mert nyomás alól is elpárolgott vajon az alkohol, vagy kiment a hajtógáz, vagy beragadt a fej? Ennek eldöntése meghaladta a régészeti tanulmányokra szánt időkeretemet, továbbléptem.
Hopp, még egy nemtiptop, méghozzá orosz! Gumiragasztó brutális fekete bakelit dobozban, cirill betűkkel, belül a sztyeppe és a zaporozsecbelső illatával, isteni. Még a befőttes gumi is autentikus, ami egybetartja. Használni persze nem merném, mert félek, nincs akkora keréksúly a gumisnál, amivel utána centrírozni lehetne egy ilyen masszív, szovjet folttal kijavított kereket.
Pillantásunk lepkeként röppenjen tova a Ferrokémia Lakk-Polish húszemeletes toronyházán – ez volt a szabvány olcsó fényesítőszer bő húsz évvel ezelőtt – viszont mindenképpen akadjon el egy még sokkal nagyobb ikonon: Autonet sampon, a régi autós Casablancája. Aki az átkosban mosott kocsit a telepi olvadt aszfalton, úgy emlékszik az Autonet illatára, akár a „this is the beginning of a beautiful friendship” szállóigévé vált búcsúzásra a filmből. Egyesült Vegyiművek Budapest - mmm, kimondani is csodás.
Újabb megdöbbentő lelet. Az elképesztő hányavetiséggel rátaknyolt, magyar leírásból tudható, hogy kétségkívül hazai import, nem az akkumulátor fölött hazacsempészett áru. Berner gyártmányú, Kobra típusú autóvakszoló szer, a romlott nyugatról, annak is egy valószerűtlen pontjáról származik, Finnországból. A gyártási, lejárati időket mutató stempliknek sajnos már nyoma sincs, de saccra olyan hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára tenném a rég elillant dátumot. Mellette újabb Karipol-termék mutat fityiszt az iménti kapitalista formatervnek: rozsdagátló szpré, egy olyan NDK-s cucc, ami, ha jól emlékszem, kivételesen nem is volt túl olcsó.
És most! - két óriásceleb következik a sorban.
Ott a Valma-pasztás doboz, a régi idők legjobb fényesítőszere, remélem érzik az áhítatot. Illetve az Autonet félig-meddig utódja, a fújható, elegáns szarbarna színű palackba bújtatott Fobizán, biz’ ám, rajta egy erősen torzított autó képével – Zsiguli az, vagy Daf 66? Mindegy is. Akkoriban jogosítványt sem kaphatott, aki álmából felketve, korrektül használni nem tudta ezeket a szereket.
És ilyenkor derül ki, milyen zöldfülű vagyok is én a 25 éves autós múltammal, mert mi ez a papírcímkés csavarlazító? Jó neve van, Srof-ol, és igen, ott van rajta lent a jel, melynek megpillantására a Magyar Népköztársaság állampolgára garantáltan balzsamos biztonságérzetet érzett a szíve táján. A Kiváló Áruk Fóruma háromszög ez, ami privát véleményem szerinte egy gombolyag fonal stilizált ábrázolásának indulhatott, de módosítani kellett, mert a döntéshozók közül valaki nem szerette a nagymamát. És igen! Már-már szinte kollektori szintre emelkedik a kis csoport flakon, hiszen egész sorozat Dupli-Color áll itt, legalábbis minimum két tételből álló széria: jobbra ott a tökéletesen szürreálisan hangzó Folyékony Hóláncok szpré, azaz az akkori helyesírással: spray. De nem merném megnyomni a szórófejet ezen… Mi jön belőle, ragadós acélszemek vajon? Mindenesetre érdekes az ár: 8 forint 30 fillér... Ha jól tudom, nagyjából százötven-kétszázszoros volt a forintromlás a hetvenes évek eleje óta - így mondjuk nem is volt olyan olcsó.
A polc végén már csupa unalmas, új cucc, meg egy bödön Neptun lakk, illetve egy minden feliratát elvesztett valami. Ezzel zárom is e hosszú, fárasztó, de rendkívül izgalmas túrát. Már csak egyvalamit szeretnék megmutatni, amit két polccal lejjebb találtam: a pumpás fényezőpisztolyt.
Ezt egyszer még ki kell próbálnom…
