Van az úgy még az én életemben is, hogy elkészülnek dolgok. Na, nem teljesen, de mondjuk, legalább részfolyamatokat sikerül lezárnom.
Például Csabi elkészült Dezsővel. Mielőtt bárki arra kezdene gyanakodni, hogy tudósítás következik a Capellából, sietve leszögezem: Csabi a karosszérialakatos barátom, Dezső pedig a tavaly Svédországból ideszármazott Ponton-Mercedesem.
Csab múlt szeptemberben kapta a kezei közé Dezső fekélyes testét. Eredetileg úgy volt, hogy idén január végére elkészül. De mivel mindketten láttunk már kívülről jónak tűnő, de itt-ott gyanús régi autókat, pontosan tudtuk, hogy nyilván csúszik majd a vége. Természetesen pénzt se beszéltünk meg előre – havonta viszem a megállapított részletet, ha közbejön valami, kell szigetelőanyag, alapozó, csavar, bármi, azt hozzácsapom még.
Csabi dolgozott, szakadatlanul, precízen, szállította a képekkel dagadtra tömött cédéket, alkatrészt tervezett, mért, fejet vakart, álmatlanul forgolódott, kitalált, alkotott. És nézzék, itt van Dezső gyönyörű teste. Amikor megláttam, lefeküdtem a műhely padlójára, és csak bámultam. Szenzációs.
Még lett meló bőven a legutóbbi alkalom óta, holott már akkor kvázi készen állt. Az ajtókat négyzetmilliméterről négyzetmilliméterre kitakarította. A csomagtérfedélnek nem stimmelt az íve. Hogy rendberakja, a belső merevítést és a külső lemezt külön-külön egyengetnie, húzatnia kellett. Lett egy olyan csomagtérfedél-hátfal-sárvédő illesztésem, amilyen a gyári autókon sosem volt.
Belement az üregekbe a negyedik adag védőmassza, majd Csabi lepucolta kívülről a fontosabb illesztéseket, és szuper zsírtalanítás (ez nagyon fontos, különben nem tapad meg, elválik, és durva rozsdagóccá alakul) után mindenhova feltette a gumis szigetelőanyagot. Jöhet hó, sár, latyak, a tartálykocsiból kilöttyent, tócsába gyűlt só- és kénsav, Dezsőke már csak röhög mindezen. Persze ilyet nem kap majd, de esőre azért készülök, hiszen - fenntartom – ha meg tudom tartani a végén, használni fogjuk.
Minden megingásom után azt mondom, Dezső ritka jó alap volt. Sok más veteránautóval ellentétben a lemezeinek java része a sajátja maradt. Nem lett padlócsere (csak egy kis darabon), az ajtók az övéi, a doblemezek maradtak, a tűzfal, a tető, a csomagtérfedél, a géptető, a homlokfal, a legtöbb merevítés is piszkálatlan és eredeti. Még a szélvédőkoszorúkhoz se kellett hozzányúlni, pedig azok minden veteránautón szétrohadnak a szigetelés alatt. Ja, és nem volt törve, a borzalmas A oszlop-gányoláson kívül pedig nem volt buherálva, ami megint csak ritka dolog.
Ennek ellenére Csabi nem sorolta a könnyű munkái közé. Mert Dezső sok kicsi, rettentő szemét helyen volt rohadt. Seregével kellett kitalálni, hogyan néztek ki eredetiben a több lemez találkozásánál levő csomópontok. Gondolok itt az A oszlopokra, a C oszlopok tövére és a brutálisan komplikált sárvédő-doblemez-zárszerkezetrögzítés gócokra hátul. Ja meg a hossztartókra a motortérben, a küszöb és a doblemez hátsó találkozására, a girbegurba, agyonjavítgatott hátfalra. Hátfalról jut eszembe a formáját vesztett csomagtérfedél, a két hátsó rugótámaszték, a küszöbtakaró lemezek, az üléssín állványa. Végeláthatatlanul sok, alig látható aprómunka, nem véletlen, hogy egyet se csinálták meg rendesen, amikor még svéd volt Dezső. Ehhez Csabi kellett.
Tudom, sokan nyafognak majd a himlőhelyes bal hátsó sárvédő miatt. Egy hétbe telt, mire ilyenné lett a kamionlenyomat után. Akartam én a netről venni másikat (a hozott, bontott menthetetlen volt), de a 120-180 euróért (plusz szállítás) kapható példányok mind gyanúsak voltak, azokkal is lett volna meló bőven. A drágábbakra meg azt mondta Csabi – a Dezső sajátja legalább garantáltan rozsdamentes a lényeges helyeken, csak a rögzítési éleit kellett kijavítani. Hiába ragyás, nincsenek rajta puklik, csak huplik, tehát elég lesz ráhúzni egy vékony réteg epoxis fühlert, és szép lesz, kiadja a formát. Ha viszont ennél simábbra melegíti-kalapálja, megnyúlik a lemez, és máris oda a szép fenék.
Viszont nézzék az ajtóillesztéseket. Ilyenek új kocsikon sincsenek. És ez nem csak beállítás kérdése – itt odébb kellett hegeszteni a zárakat, mert rossz helyen voltak. A képek elkészítése óta már a ködlámpákat (csöcsös Marchalok, ha rájuk gondolok, eláll a szívverésem), és az eredeti külső tükröt is felfúrta, közvetlenül az ajtó elé. Mert az a gúnárnyakú izé, ami elöl a sárvédőn volt, nem való erre, az a kupé tükre.
Igazából már vagy két hete készen van, de a fényező előtt mindenképpen meg akartam várni a Németországból érkező szállítmányt, amiben a karosszéria réseibe és illesztéseibe való profilgumik- és műbőrök jöttek. Hogy Csabi még fényezés előtt összepróbálhassa az egészet, mert utána már nem lehet alakítani semmin.
Bizony ám - a Szállítmány.
Már szeptemberben elkezdtem összeállítani a listát. Megvettem az alkatrészkatalógust, és fejben darabonként végigmentem az autón. Hosszú éjszakáim mentek el ábrák és cikkszámok jegyzetelésével, az eredmény egy óriási, azóta sokszor módosított Excel-tábla lett. Kértem ajánlatot az egészre, valami 3000 euró lett.
Iszonyat sokat reszeltem azóta a listán, külön oszlopokba írtam, hogy a Niemöllernél, az SLS-nél, az mbclassicsnál, illetve az ebayen mennyibe kerül ugyanaz a tétel. Minden lehetséges alkatrészt a kezembe vettem, és elgondolkoztam, menthető-e. Minden este végigfésültem az ebay-t, figyelőbe téve az ígéretes cuccokat. Most már tudom, hogy az ebay szinte mindig drága, a "sofort kaufen"-es alkatrésznél olcsóbb a kereskedő, a licites, használt cuccokkal meg vigyázni kell, mert sok tételnél az ember épp annyi használhatatlan cuccot vesz, hogy elvész az a nyereség, amit megtakarít a többi darabon.
Itthonról, a Febiből lettek végül futómű-cuccok (Torjay Laci barátom szerezte őket) pontonos mércével fillérekért, meg egy kvázi ingyen kapott, romos Mercedes szétbontásából is akadt jó pár aranyrög a kezembe – azóta se tudok eléggé hálás lenni Bartha Lacinak a segítségért.
De az ajtókéder-gumikat, csomagtér-szigetelést, ablaktömítéseket, kipufogódobot, két első fékmunkahengert (szerencsére nem mind a négyet), az ablakok mellé vízlehúzókat vennem kellett, nem úszhattam meg. No meg kormányösszekötő is kellett, olyat nem tudtam szerezni itthon. Meg a svéd specifikációjú Pontonokra való kipufogó-krómvéget is meg kellett vennem, ezt érthetik. A pedáltengelyre való, millió illesztőperselyt, alátétet, seegert, tűgörgőt, gumikupakot sem hagyhattam ki, a karosszériaszigeteléseket meg kellett vennem, a kilincsek, csomagtérfogantyú, csomagtérzár, maszk alá való gumiprofilokat szintén be kellett szereznem.
Ezek után, ha még egyszer azt mondja nekem valami kincsnek hitt roncsot a kertjében rohasztó, fogalom nélküli autóbuherátor, hogy „csak egy kis acetilén és néhány tábla lemez kell bele, és ötmilliót ér”, azt e poszt gyors felolvasását követően teli kraftból pofán vágom egy betonnal kiöntött szívlapáttal. Remélem, előáll a már nemcsak fogalom, de fog nélküli autóbuherátor archetípusa.
Tehát végül, fogcsikorgatva előállt egy 270 ezer forintos rendelés. Szeptember óta gyűjtöttem erre a pénzt egy külön számlán, apró külső munkákból, kis cuccok eladásából. Mintha a fél vesémet adtam volna oda, de kifizettem. Március elején. Aztán oly soká jött a rendelés, hogy már félni kezdtem: lenyúlták talán az összeget? Persze egy olyan, jól bevezetett, rangos cégnél, mint az mbclassics, nem fordulhat elő. Nyilván ezer beszállítótól kellett összeszedni az alkatrészeket.
Amikor megjött a láda, egyenként végigmentem a listán, megvan-e minden. Természetesen igen, de egy rakás dolgot alig bírtam beazonosítani, rohangásztam a rendelési papír, a saját jegyzeteim, a robbantott ábrák, és a kézbe vett darabok között, mint korgó gyomrú egér a sajtszagú labirintusban. Két órát tartott az ügylet a garázsfeljárón, térdelve mászkáltam föl-alá a betonon a zacskós gumitörmelékek között, papírlapokat lóbálva, magam elé mormogva, az arra haladó járókelők nyilván azt hitték: őrültet látnak.
Amikor készen lettem, felmásztam a garázslejáró falára, és megszemléltem a művet. De mi került 270 ezer forintba ezen a pár gumibolhán? Jézus… A járós Mercedesem alig kóstált többet ennél. Vizsgával, finom öthengeres dízellel, tolótetővel… Ez borzalom, de ez van. Ezt nem lehet megúszni, aki nem veszi meg ezeket a cuccokat, értéktelen roncsot állít elő.
A cókmókkal aztán lezúztam másnap Csabihoz Egerbe. Kivettem egy nap szabadságot, mert más dolgom is volt. Szét akartam szedni kicsit Dezső motorját.
Tudják, az a repedt olajteknő nagyon aggaszt, amióta Csabi észrevette a folyást szeptemberben. Mindenféle mellé adott gezemicével van az ebayen 300 euróért most, önmagában láttam már ilyen teknőt asszem olyan 110 körül elmenni. Erre most nincs keret, tehát hegeszteni kell. Egyébként szokott sokféle Ponton-olajteknő lenni a neten, de az mind a régi fajta motorhoz való, esetleg dízelé, csak az enyém ilyen rohadt drága és ritka. Így jártam.
Csabi, az angyal, keretre szerelte az egész hajtásláncot, ennél könnyebb szerelnivalót rég tettek elém. Vagy kéttucatnyi csavar tartja a teknőt. Tömítés nincs, gyárilag is Hermetic-kel rögzítették, némi gumikalapácsolásra szépen lejött. Érdekes belül nem látszik a repedés. Na, majd jól elviszem Sima Bélához, megmondja, mit lehet vele. Volt Egerből is egy ajánlatom, de ha interakcióra kerül sor, Egerbe nem tudok olyan könnyen lerohangászni, mint öt utcával odébbra.
Mindenesetre tele van a karter rugótörmelékkel. Ez az emlékezetes dániai lerohadásunk maradványa, amikor a svédek által tévesen betett, hathengeresbe való vezérműlánc szétcsapkodta az olajnyomás-határoló szelepet. Karesz ugyan háromszor lecserélte az olajat, és azt mondta, a végén már abszolút nem volt benne törmelék, de ha az olajszivattyú megdarálta a törmeléket, aztán az a csapágyakon végigment, majd ez párszor megismétlődött, amikor újra meg újra körbement az olaj, akkor most van egy kuka olajszivattyúm, egy felújítandó főtengelyem, kicserélendő három nyugvó-, és négy hajtókar-csapágyam. Minimum. Megamimég. Tavaly augusztusban, Egerbe menet eleve gyanús volt, hogy az olajnyomás-mérő mutatója állandóan le akar feküdni, Mercedesnél feljebb szokott lenni a mutató, még alapjáraton is.
Most egy pillantást vetettem az olajszivattyú szívócsövére, és összeszorult a szívem. A nagy seeger rajta ugyan, de a törmelékszűrő szita sehol. A lemondás keserű vonása görbítette le a számat, szemeim előtt úgy pörögtek a húszezresek, mint péceli borozó félkarú rablójának ablakában a cseresznyék, dinnyék, citromok, szilvák, harangocskák (a listát a gyakorlott Vályitól tudom, én nem élek ilyennel). Beszívta. Főúr, egy motorgenerál rendel, tartsa meg a visszajárót, rajtam az már nem segít.
Azért becsületből lerántottam az olajszivattyút. Szétszedtem a fogaskerekeknél. Hoppá. Sehol egy karc, a fogak épek. Lehetetlen. Ennek fel KELLETT szívnia a rugó darabjait. De semmi jele. És ha itt nincs karc, a csapágyaknál se valószínű. Ott azért nem akartam szétszedni, mert Karesz szerint egy szét-össze után mindig pár tizeddel lejjebb megy a nyomás.
Nos. Azért maradt épen, mert a Mercedes 1962-ben még Mercedes volt. Megtaláltam a törmelékszűrőt, belül a szívókupolában, csak nem látszott, mert a lemez alján kicsi a luk. Nyilván azért ilyen, hogy ha az olaj lottyan, az üregből a kis lukon nem jön ki olyan könnyen, tehát nem szív lyukat a pumpa. És a háló belül van, kupolaként, és az egész csoportot a seeger rögzíti a helyén. Nem hiányzik onnan semmi.
Sajnos olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam fotózni, aki akarja, így szavakban is megértette, aki nem, hát nem, annyira nem érdekes, csak nekem. Egyébként a motor nagyon szép belülről, még a blokk is festett. A főtengely furcsa, brutálisan vastag, nagyon laposan ível, és egészen picik rajta a sonkák. Sose láttam ilyet, a szintén három helyen csapágyazott Fiat 127-es főtengely egészen máshogy néz ki. Eredeti Kamax csavarok, anyák mindenhol, úgy tűnik, legalább a gépműhely tisztességes munkát végzett. Kicsit megnyugodtam.
Egyébként mindent, ami elektromos – dinamó, indítómotor, gyújtáselosztó – leszedtem, elviszem őket Villanyos Csabi barátomhoz, akkor leszek nyugodt, ha ő is látta ezeket.
Ja, és közben, még márciusban szétszedtem a karburátort (Solex 34 PCIB). Kővé merevedett, porózus úszóház-szellőztető membrán, gyanús gyorsítómembrán, a féklevegőfúvóka állványa letörve, a fúvóka zsugorcsővel rögzítve a venturiban, rémesen kotyogó pillangószelep-tengely, no meg egy áteresztő tűszelep – volt baja elég. Most megszagoltam az olajat – naná, benzinszagú. Ezért nem volt elég olajnyomás, belefolyt a karbiból a benya, felhígult.
A lógó pillangószelep-tengellyel, letört csővéggel nem tudtam volna mit kezdeni, ezért elvittem a Solexet Martonvásárra, a Fiat 131-essel ralizó két régi szakihoz. Néha felhívom őket, a javítókészlet már megjött, egyszer csak készen lesz az is.
Jövő héten fogadja Dezsőt a fényező, Csabi viszi át rögvest. És eddig mindent sikerült kifizetnem. Jó kis tavasz ez.
Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
