Volt egy pillanatnyi elmezavarom, hirtelen beleszerettem egy autóba, valami azt súgta belül, meg kell vennem.

Takip eddig rettentő sok jót tett velem, ha emlékeznek még, ő volt például, aki megajándékozott oldalablakokkal, amikor karácsonykor feltörték a 75-öst. Aztán amikor nem bírtam nekilátni a hátsó kisháromszög-ablak cseréjének, előtúrt nekem egy pdf-et az ajtó szerkezetéről, azt is átküldte, így már kiválóan sikerült a csere. És azóta is minden levélváltásunknál megkérdezte, hogy nem eladó-e az Alfa, mert átvenné. Az új szerelem vakká tett, lépnem kellett. Felhívtam, igen, most eladó.

Nem gondoltam volna, hogy így felgyorsulnak az események. Mint valami Tarantino-filmben, gyors snitt, Takip másnap már ott is volt nálam, snitt, pénzt, adásvételit cseréltünk.

Aztán snitt, lemerült az akku, snitt, feltöltöttük, lol, snitt, már el is ment, csak egy kis pörkölt olajszag maradt az utcában. Meg egy pár cucc Balatonon, amit még oda kell adnom az autóval.

Semmi alku, álltam az utcán mint egy hülye, volt 550 euróm, nem volt 75-ösöm. Ha a Hanzit így el tudtam volna adni…

Pedig aznap délutánra a másik autómon, a Bazegen (Mercedes 200D állólámpa) is beterveztem egy kis szerelést, mert pár hete elkezdett húzni a fékje. Ebéd után nekihasaltam, persze minden tömbbé rohadva, csavarlazító-WD40-gázolaj-fürdő, majd ezek után is csak kalapáccsal jöttek ki a fékbetétek. Darabokban. Szombat estére már Bazegem se volt. Teljesen autó nélkül maradtam. Tátogtam, mint Gagarin, mikor elszökött a levegő az űrkabinból.

Sebaj, megyek mindjárt megvenni a kiszemelt autót (írok arról is később, ígérem) – gondoltam. De nem tehettem, mert a barátom, akinek a szüleié a kocsi, elutazott vidékre. Jövő héten hozom klubra, ráér? – kérdezte. Mit tudtam volna mondani neki, persze, ráér hát.

Egy olyan közveszélyes konzumidiótának és autóbuzinak, mint én, nem tesz jót, ha elkölthető pénz van a kezében, ellenben nincs autója. Elkezdtem böngészni a hasznaltauto.hu-t, és asszem találtam helyette mást. C'est la vie. A fejleményekről később.