Van isten, a hátsó gumik csak az Akropolisz Rali utolsó szakaszán lehelték magukból ki az utolsó szisszenetet. Persze, nem versenyezni voltunk ott, nem is jártuk be az egész útvonalat, csak két, nagyjából 15-15 kilométeres részt, de most már azért van némi fogalmam arról, miért hívták a régi ralipilóták ezt gyilkos futamnak. Kőgörgeteg kőgörgeteget követ, mély árkok, vízmosások szabdalják a kemény, egyenetlen, döngölt földfelületet, nem keréknek, pláne nem fúvott gumiabroncsnak való vidék ez. Erről egyébként - mint már említettem - maguk a Bridgestone Duellerek is beszámoltak a maguk nyelvén.

Nem akarom húzni az időt: a Toyota alánk tette a RAV4-eket, aztán azt mondták a szervezők - hajrá! Mi meg hajráztunk. Nem kicsit. Sajnos a kavicsok (pontosabban kövek és kisebb sziklák) záporozása a RAV4-es alján minden más zajt elnyom (meg ez az autó amúgy is zavaróan csendes mechanikailag), de a helyből a hátsó kerekeknek is nyomatékot adó összkerékhajtás, valamint a középtájon már egészséges erővel az igának feszülő motor megágyazott egy jó kis autózásnak. Az útminőség tényleg varázslatosan pocsék volt, többször is arra gondoltam, jobb lenne tán a susnyában folytatni, a kameramann (aki mellesleg a Toyota PR-főnöke is volt egy személyben) pedig minden erejét latba vetve se tudta eljátszani a stabilizált állvány szerepét, de kis hevenyészett videónk alapján valamit talán átélnek abból, mit kapott tőlünk a Toyota. Érdekes, egy koppanást nem hallottunk a túra végén a futóműből, egy fokot nem állt jobbra vagy balra a kormány, csak a műanyag alsó védőburkolatot sikerült megtépáznunk. És korántsem mi voltunk az első meghívott csoport, az autókat viszont nem cserélték.