A legszebb, hogy már meg is vettem ezt a leletet, és itt van nálam, Budapesten. Pontosabban nem nálam, hanem tőlem is továbbpasszolódott Littner Zsolti barátomhoz, hogy továbbvigye máshova, de ez részletkérdés. Kár találgatniuk, nem egy egész Steyr-Puchról van szó, hiszen olyanom már van. Csak az indexéről. Hogy mit kell ezen ünnepelni?
Nem tudom, milyen elképzeléseik vannak az ötvenes években gyártott osztrák autók magyarországi alkatrész-ellátottságáról, de gondolom, mindannyian sejtik, hogy a Unix Trade-Homasita vonalon kevés keresnivalója van az embernek ilyen járművekkel. Mondhatni – ez egy olyan terület, amire a plázák marketingesei még bőven nem csaptak le, szabad a pálya.
Ha az embernek ennyire kretén autója van, ráadásul porból próbálja újjáépíteni, előbb-utóbb teljesen belebuzul a témába. Rejtett, föld alatti szervezkedések tagja lesz, ahol a kötőszavakon kívül egyáltalán nem hangzik el olyan beszéd, amit más földi halandó értene. Titkos hirdetési újságokat talál, patkányszőtte, nedves pincékben, kimerülő félben levő mobilja fényénél, törött, fél autó áron mért, rozsdás alkatrészekre alkuszik erősen alkoholista kinézetű egyedekkel, akikről normálisan még azt se feltételezné, hogy az illető az életben látott bármilyen autót az Ikaruson kívül.
A legrosszabb szakasz akkor kezdődik, amikor ismerős ismerősének az ismerősével barátkozik, hogy annak az ismerőse elvezesse egy olyan helyre, ahol állítólag lakott egy olyan ember tíz éve, aki hallott már arról az izéről, amit az ember keres. És miközben az autója geológiai korszakokban mérhető tempóban készül, lassan elfogy az összes pénze, elkezd az összes barátjának, rokonának, a zöldségesnek tartozni, elfelejt fürödni, normális ruhát venni, a cipő árát szakkönyvre költi, amikor a gyerekeinek az oviban le kell rajzolnia a családjukat, a papa helyre csak egy olajpacát biggyesztenek, aztán a második felesége és a harmadik nője hagyja el, erre inkább feladja az egész párkapcsolat-dolgot, mert az autó, ugye, majdnem célegyenesben van, a nő, ez a géptelen állat, csak zavar a szent cél elérésében. Szóval tiszta elmebaj, soha ne lépjenek ebbe a folyóba kérem, mert itt máshogy érvényes a kínai mondás, tudják, a kétszer nem lehet ugyanabba belelépni című. Ebbe a löttybe ugyanis egyszer belelép az ember, aztán elmerül benne, és a víz alatt él tovább.
Szerencsére a Puch nem olyan ritka és régi, mint az Isotta-Fraschinik, az internet pedig a korlátlan lehetőségek tárháza (hogy csépeljem tovább ezt az eleve rossz sémadumát), ezért némi kutatás után az ember kiváló alkatrészbázisokat talál Steyr-vonalon. Ott van a legrégebbi, a már a pre-internetikus időkben is létező, ős-Puch bolt, a www.autoquariat.at, meg a nagyon szimpatikus Michael Peroutka (közel) minden igényt kielégítő üzlete, a www.strada.at, meg Robert Prokoschi hasonló izgalmakat tartogató www.puch500.at fedőnevű internetes shopja, sőt, az utóbbi időben még Boda Benjámin, a hazai Fiat 500-szakbolt működtetője is ráállt Puch-alkatrészek árusítására (www.fiat500.hu). Legalább olyan csodás a szcéna, mint a szahalini úttörőtáborból 1958-ban hazaküldött képeslap. Látszatra minden rendben.
A legkésőbbi 500-as alapú Puchhoz, azaz a szinte az utolsó csavarig a Fiattal megegyező 500 S-hez valóban igen sok cucc van. A ma is nagy darabszámban jelen levő, úgynevezett Europa-kasznis, színtiszta, valódi, kései Puchokhoz, az eggyel korábbi 500 D-khez is javarészt kaphatók dolgok. A kontyos, hátrafelé nyíló ajtós Pukikhoz már kevesebb a cucc, az 1960 előtti, végig vászontetős, tévémaszkos ó-Puchoknál pedig már erősen hígul a választék. Az én Puchom pedig még azoknál is öregebb, a bableveses kondér legaljáról van, úgy kell felkaparni az ilyet, fakanállal. 1957-ben készült, egyike volt az első ezer darabnak (pontosan a 807-edik), ennek még az ablakát se lehet leengedni, annyira szájbalökötten régi. Ez az úgynevezett ur-Puch, ami alig több mint prototípus, az osztrákoknak is csak mutatóban van ilyen ma már. Ehhez szinte semmi olyan nem kapható a csodaüzletekben, ami nem egyezik a későbbi kivitelekkel.
Az ebay-es túrás is kevés sikerrel kecsegtet. Magyarország felejtő, itt az a pár ember, aki benne van a Puch-bizniszben, mind ölni tud akár egy Puch gyári kódú törött inggombért, nálunk sajnos tényleg jóval nagyobb a mánia, mint a kínálat. Én se tudnám megmondani, milyen aljasságra lennék képes egy szürke kormányba való kis dudáért, egy romos, de domború első lökhárítóért (ami nem egyezik a Fiat 500-aséval, ó nem!), egy pár, épeszű áron mért, eredeti, belülről krómgőzölt, kicsi, Hella hátsó rendszámvilágításért. Valószínűleg a kedves Csikós Zsolt a negyedik béből hirtelen türhő, balkáni paraszttá válna egy szemvillanás alatt a fenti tételek egy elhagyatott szervizsarokban való megpillantása után. De majd megpróbálok uralkodni magamon, ha ilyen helyzetbe kerülök, ígérem.
Fiat 500 a legelsők közül. Minden alkatrésze más, csak a paneljei és az üvegei nem
Sajnos a Fiatról (amihez több minden kapható) semmi se jó a Puchra, csak a karosszériaelemek és a kormánymű, meg az első laprugó. Vettem ugyan még régebben egy pár ős-Fiat 500 első (pontosabban fölső) indexet, ritka az is, mint a tisztességes politikus. Gyönyörű, csepp formájú, a kaszni vonalába tökéletesen illeszkedő tárgy, amikor megvettem, ömleni kezdett a nyálam, csak tapogattam izgatottságtól remegő ujjakkal. De mégsem tehetem fel a Puchra, mert minden nem eredeti részlet tönkreteszi az összképet, és tízesével vonja le a százalékokat az árból. Igazán ritka veteránautót pimpelni bűn, meg butaság is. A Puchra bizony bumszli, ronda, szögletes profilú, német cucc való. Ami nincs. Azaz a Prokoschinál létezik a listán, igaz, annyiért, hogy abból veteránautót vesz a magamfajta.
Látják, itt jön a veteránozás legcsúnyább oldala. A spéci alkatrészek, egyes renoválási műveletek ára ugyanis olyan iszonytatóan magas tud lenni, hogy amikor, mondjuk, egyben van a pénz egy korhű sport-vezérműtengelyre, rövid (avagy hosszú) diffire, teljes hosszúságú vászontető-szerkezetre, fényezésre, kédergumi-szettre a készülő autóhoz, nos, olyankor az ember mindig talál egy hirdetést, amiben éppen annyi zséért komplett, kis ráfordítással széppé varázsolható veteránautót hirdetnek. Hogy megveszi-e? Hehe.
Sokan vannak, akik emiatt sosem fejeznek be semmit, csak vesznek, vesznek, aki nem csinált még ilyet, nem is tudja, hogy egy restaurálás végigviteléhez micsoda óriási önfegyelem szükséges. Nekem például kifejezetten kevés van belőle, de legalább a Bianchit nagyjából, az állólámpás Mercimet pedig 95 százalékban sikerült már végigvinnem. Viszont mennyi felesleges romot vettem abban az elmúlt 12 évben, amíg ezek készültek… Jobb nem belegondolni.
Steyr-Puch 500, tévémaszkkal. Csúnya, nagy dudor az indexe
Tehát ott tartottunk, hogy a Puchra más index való, mint a Fiatra. Olyan, ami kell, egyedül a Prokoschinál kapható közepes rendszerességgel, darabja 59 euró volt, amikor utoljára néztem, az szállítással együtt közel negyvenezer forintra jön ki, de egy tullni börzén való, előre megbeszélt, személyes átvétellel is harminckétezer HUF. Borzalmas összeg - két, vékony, műanyag csónakocskát képzeljen el mindenki, egy borzalmasan primitív fém vázzal, vékony kis gumiszigeteléssel az alján, ez a szóban forgó tárgy. Ja, és 1, azaz egy darab csavar. Nem találtam még olyan kényszerítő erőt, ami rá tudott volna venni, hogy ennyiért bevásároljak.
Néha azért bágyadt kutatásokat folytattam az ebay-n, egyszer találtam is egy eredeti, régi készletes párat (New Old Stock, azaz NOS) valami 50 euró körüli áron, de akkor valahogy székrekedése volt a pénztárcámnak, nem jött ki belőle zseton. Hülye voltam persze, utána vertem a fejem a falba, de vannak olyan helyzetek, amikor 50 euró is nagyon sok. Különben semmi.
Most már fényezőnél van a Puch (rozsdátlanítva, mert az előző fényező, akinél közel egy évet dekkolt, csiszolt rajta, ott pedig enyhén megnyalta a korrózió), sürgőssé vált az index. Mivel az első sárvédők (amiket csodával határos módon tudtam megvenni még 2003-ban) Fiat 500 D-re valók, ezért az indexlukak is picik, kerekek. Képem volt a Puch-indexről, azoknak valamilyen furcsa, V-alakú benyomás kell a lemezen. De nem volt Puch-indexem, és addig, addig nem is lehetett elkészíteni hozzá a V-benyomást, tehát a fényezés is állt, még gondolni se lehetett rá. Kellett szereznem egy párat.
Ettől kezdve mániámmá vált az indexkeresés, minden este fél órát Puch-cuccok listázgatásával töltöttem, nézegettem az ebay-t, Peroutkát, Prokoschit, az autoquariatosokat. Semmi.
NOS!!!!!! Nos?
Mígnem január közepén felbukkant az Ajánlat. Egy ciprusi alkatrész-kereskedőnél. Az ebay-en. Van nála egy tonna, ötvenes-hatvanas évekbeli autóhoz való spéci, eredeti készletes cucc (NOS), indexkapcsolók, lámpák, jeladók, ilyenek. Nem tudom, honnan szerezte mind, de csodás tárgyak. És árult három(!) pár Puch-indexet, így: "NOS ZKW STEYR PUCH 500 500D JOLLY FIAT BLINKER LAMPS". Egy héttel korábban is néztem a cuccot, gyanús is volt, de akkor még csak a Jolly Fiat szerepelt a címben.
Fiat 500 Jolly, de Fiat-féle csepp-index van rajta, pedig erre is a zkw-féle való
Verejtékezve pötyögtem be a mobilomba a riasztást: január 14-én, este hétkor ott KELLETT ülnöm a gép előtt, még ha az intenzívről szököm el a kórházból, akkor is. Ott csücsültem, remegve, leütöttem, 39 euró, meg kilenc a szállítás (kifejezetten olcsó) szédültem a boldogságtól. Közben persze sokat tipródtam. Miért Ciprus? Előtört belőlem a rasszista. Villogó, fekete szemű, izzadós, ügyeskedő, borostás kufárt láttam az ügylet mögött, amint az elégedettségtől érthetetlen nyelven vartyogva bezsebeli a PayPal-en átutalt, nehezen megspórolt pénzemet, és röhög, amint elővesz egy másik e-mail címet, hogy újabb hülyét vágjon át valami hasonló, alkatrész-fényképes trükkel. Természetesen véresen igazságtalan voltam, mint ahogy az az ilyen esetekben lenni szokott.
Leütés után szinte azonnal kaptam a mélt, hogy vettem egy pár indexet, szűk két hét múlva (addigra azért már kicsit megint aggódtam, írtam is egy udvarias tudakoló levelet, hol van a cucc) pedig megjött a cetli a postáról, mehetek érte.
Még a doboza is szép. Már akinek. Nekem nagyon
Szuper cucc. Az autóm is, ez is abból a korból származik, amikor az embereknek még Jolán, meg Erzsébet, meg Andor, meg Ignác volt a nevük, a lakásban mindent csipketerítő borított, hatlámpás csöves rádióból mormogott a Kossuth rádió – de nem Pacsirtából, az még csak évekkel később jött, mint a modernség netovábbja, hanem olyan politúrozott, komor kockából. Akkoriban a doboz még nem eldobni való csomagolóanyag, áruházi hirdetőfelület volt, hanem a szükséges tárgy kivétele után egyéb cuccok tárolására használatos eszköz, tehát visszafogottnak, stílusosnak kellett lennie.
Manapság ritkán kíván jó utat az embernek az irányjelző
"Gute Fahrt!" hirdeti a felirat az én dobozom alján, hogy minden este eszébe jusson a tulajnak, amikor kiveszi belőle a leáztatandó bélyegeket, hogy másnap autóba ülhet megint.
Az indexek pedig a maguk béna formájával, egyszerű, de precíz kidolgozásával szintén csodásak. Littner Zsolti a napokban viszi is tovább a pakkot Egerbe, most ugyanis az ő régi Mercije van ott lakatoláson, fényezésen. Váltásban pedig a Puchom jön fényező Pistinél. Az élet néha nagyon egyszerű.
Ezt a fura benyomódást kell kialakítani a sárvédőben
Ja, ha keresnék, ne fáradjanak, elfogyott az a három pár index, most néztem az e-bayt. Talán legközelebb Máltáról jön majd a következő adag eredeti, NOS-cucc.
És amikor az indexek fölött úsztam eufóriában, még nem tudtam, hogy rövidesen Svédországban is akad majd halaszthatatlan dolgom...
