Jelen kis borongásom csak laza szálakkal kapcsolódik az autózáshoz, ezért előre is elnézést kérek. Viszont van benne szerelés, igaz, minimális mennyiségű olajjal, de ez, remélem, kevéssé azért kárpótolja azt a néhány olvasót, aki ide kattint.

Évek óta használok egy kis kézi számítógépet, ismertebb nevén PDA-t. Lényegében belenőtt az életem, mivel saját memóriám nincs, ezért ez a készülék az agyam. Régóta gyűrök ilyeneket, még 1993-ban kezdtem egy HP 95LX-szel, aztán volt egy 200-asom, utána egy Psion 5-ösöm (azt szerettem a legkevésbé, mert állandóan melléütöttem rajta cikkíráskor), majd egy Jornada 680-asom, azt követően pedig ez, ami egy iPAQ hx2110-es.

Régi, nem tud wifizni (ez a legnagyobb bajom vele évek óta), dagad már az akkuja, de mindent ezen csinálok, még mindig napokat bír egy feltöltéssel. Hűséges társ. A költségeimet itt tartom naprakészen (nélküle porrá költekezném magam kábé egy hét alatt), a restaurálás alatt levő autóimról és motorjaimról ezen vezetem a kiadásokat, a napi járműveim üzemanyag-kalkulációja, olajcseréje, vizsgáinak lejárta itt van (látják, van itt autós vonal). A körülbelül 1000 darab DVD-mről, a Zoli barátoméknál eltett, és a penész miatt címkéjüket vesztett boraimról, a régi Autó-Motorjaimról (melyik van meg, melyik nincs) e kis gépen van a lista, ha börzére megyek, csak előkapom, és tudom, melyiket érdemes megvennem. Zenét hallgatok, már filmet is néztem rajta párszor, a leendő egyik veteránautómban ez lesz majd az MP3-játszó. Mivel kitűnő a hangja a fejhallgató-csatlakozón át, egy eldugott erősítőn át szólal majd meg. És egy csomó cikket, legalább harmincat is ezen írtam már meg, olyanokat is, amelyeket itt, a Totalcaron olvashattak. Nagyon jó, amikor az ember a repülőn, a tranzitban, a vonaton, az önkormányzaton várakozva tud dolgozni, annyival több marad a családnak, a hobbinak. Mondom, az agyam ez a gép.

Mivel a korábbi készülékeim rendre akkor omlottak össze, amikor már teli voltak adatokkal, és iszonyatos kínszenvedéssel tudtam azokat visszaszerezni, ezért ennél biztosra mentem. Szándékosan kétkártyás készüléket vettem anno, az SD-n tartom a változó dolgokat (filmek, zenék), a CF-en pedig a számomra oly lényeges adatbázisokat. Nem akármilyen CF ez, az első digigépemmel vettem még, az akkori Kingstonok híresek voltak az elpusztíthatatlanságukról, páncélszekrény-biztonságukról. És a 256 MB bőven elég is erre a célra.

Együttélésünk harmonikus, felhők nélküli, már szinte végtagomnak tekintem a kis kütyüt. Erre most mi történt?

A feleségem pár hete óriási mennyiségű lecsót készített vasárnap – az egész család imádja, jobban örülünk neki ilyentájt, mint a legfinomabb rántott húsnak, kaviáros palacsintának, helyettesítsék be a kedvenc ételüket. Annyi lett, hogy maradt hétfőre is, én pedig úgy éreztem, egy hétig el tudnék lenni vele még. Az én drágám csomagolt nekem belőle. Kicsi, lezárható, ügyes ételdobozba. Én meg motorral jöttem dolgozni. A motoron lévő dobozba pedig elég sok mindent be kellett pakolnom, lecsukáskor erőltettem kicsit a fedelét, kár lenne szépíteni a dolgot.

Megérkeztem munkába. Kivettem a hátizsákomat. Kezembe akadt a forgalmi. Vizes volt. Furcsán hagymaszagú. Mi ez? Kapcsoltam. Értekezlet helyett a vécébe rohantam, és kiborítottam a táska tartalmát. Minden úszott a lében. A sűreje bennmaradt, de a kajásdoboz fedele egy sarkon felpattant, és lassan ürülő pufferként ontotta a lecsólevet a táska beltartalmára. Káromkodtam, de úgy…

Forgalmikat téptem ki tokjaikból, óvatosan mosogattam. Brifkó tartalmát pucoltam. A motoros esőruhámnak csak a tokja lett lecsós. A Classic and Sports Car majdnem megúszta, a címlap sarka, meg az első két oldal alja lett kissé magyarosch-goulaschosch, azaz letschosch. Mosogattam, mint Ágnes asszony, lassan minden tiszta lett. Végül előkerült a HP.

ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Zokogtam, mint akinek a hozzátartozóját elütötte a vonat, és épp a daru emeli le róla a másodosztályú nemdohányzót. Tudtam, hogy ebből baj lesz. Még jó, hogy CF-kártyán van minden, a készülék úgyis megérett a cserére, már nézegettem sokat a Vaterát, hogy mit vegyek, ami wifizik. Ezt dobta a gép, hű barátom, a kutyák is elpusztulnak, meg kicsivel később mi is, ez a világ rendje. De az adatok megvannak, azokat majd áttöltöm az újba, még jó, hogy ennyi eszem volt korábban, még jóval azelőtt, hogy olyan hülye lettem volna, hogy együtt szállítsam szegényt a lecsóval.

Nem is vészes, épp csak megkóstolta a lé. Bekapcsoltam, működött, bár kicsit furcsán. Mindegy, megesett már, hogy negyvenfokos lázzal feküdtem otthon, három napig írtam egy giga-autófeltörős cikket a taknyon és a kamillagőzön át, és amikor lapzárta napján bevonszoltam magamat a szerkesztőségbe, hogy leadjam a cikket (még internet előtti időkről van szó), a forró teás termosz eltört a táskában, s a Compaq Aero 4/25 ázott a forró Earl Greyben, mint isiászos néni a hévízi súlyfürdőben. Akkor is megmentettem az életbevágóan fontos cikket, aztán amikor a gépet szétszedés után kiszárítottam, még vagy két évig használtam hiba nélkül. Ezzel is remélem így lesz, majd otthon nekiállok, értekezletre kell menni, munka van.

Este aztán kiderült, nagy a baj. A gép működött, a CF-kártya nem. Kiegyeztem volna fordított eredménnyel. Kivettem a kártyát a PDA-ból, megpróbáltam a leolvasóban, az mégiscsak tisztább helyzet. Se kép, se hang. Se adat.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! - üvöltöttem még hangosabban, mire a szomszédék kihívták a rendőrséget, majd a mentőket, majd biztonságból a tűzoltókat is, ebben a sorrendben. Talán még a Lipótról szalasztott ápolók is felbukkantak, már nem emlékszem tisztán, a kétségbeeséstől elhomályosult a látásom. Csak a DVD-listát újraépíteni egy év, de egy csomó mindent, például a zöld Merci restaurálását teljesen elvesztettem. Tudom, menteni kellett volna, mentettem is, szorgalmasan, éveken át, de egy éve kicsit elhanyagoltam ezt a dolgot, annyira megbízhatóan tette dolgát a kicsi szívem.

Miután fél órát buzeráltam a kártyát, beláttam, vesztettem. Kínomban beütöttem a Gugliba: CF „take apart” open – nekiálltam volna magamtól is, de féltem, hogy megpattintok valami felszín közeli IC-t, lekarcolom a vezérlőcsip lábát, jobb tapasztaltabbakra hallgatni ilyenkor. Gyönyörű kis leírást kaptam, talán első találatra. Itt szúrod be a tűt, ott feszíted, így néz ki belül. Hát, lássuk.

A tű persze elgörbült, nem nóném kártya ez, hanem Kingston. Elő a műszercsavarhúzót, feszít, nyit, feszít, nyit, feszít nyit – milliméterenként haladtam. Egy ilyen kütyüt nem pattint szét csak úgy senki.

Szaggattam, erőltettem, izzadtam, sziszegve anyáztam. Erős fémtok veszi körül az elektronikát, naná, kell is a kóbor elektromos jelenségek ellen. Vagy három helyen csontig vágtam az ujjamat, oda se neki, csak a csipek ne sérüljenek, piros volt minden. Kihajtottam az egyik fedelét, mint a szardíniásdobozt.

Innen is IC-k, onnan is, kétrétegű a NYÁK-lap. Nem érdekelt a vitamin, elhajítottam a héját, kezemben volt a húsa. Kitörölgettem óvatosan, kapott kontaktsprét, törölgettem fültisztítóval, rendben lesz. Hűha. Összevissza görbült a csatlakozó. Nem megy bele az olvasóba. Egyengettem, remegő kézzel, egész tűrhető lett. Néztem, egyik-másik lyuk körül összeszakadt a műanyag, pedig próbáltam nagyon finoman bontani a tokot. Túl erős volt, csak izomból tudtam, ez lett a vége.

Na, mindegy, egy kis tűvel kitágítottam a lyukakat, vagy tízet eltömött a műanyag. Be az olvasóba. Semmi. Érdemes tudni, hogy a CF-kártyát a tok széle pozicionálja az olvasó sínjében, de most nem volt itt semmiféle tok. Mellédugtam. Többször is, mert sehogy nem láttam bele az olvasóba, ahhoz túl kicsi a hely. El lehet téveszteni oldalirányban is a lyukakat (egy sorral feljebb, vagy lejjebb téve, és ilyenkor csak egy sor csusszan be), vagy hosszában, egy lukkal eltévesztve, meg még fejjel lefelé is. Egyik kihúzásnál észrevettem, hogy nagyon forróak a csipek. Most olvasztottam el az autó-motoros adatbázist – suhant át az agyamon, és a szekrényre néztem, amelyen több polcnyi, régi, fekete-fehér újság roskadozott. Ó a fenébe, valamikor az ötvenes évek közepéig megvolt a tartalomlista is, hogy tudjak belőle dolgozni, több hétig pötyögtem azt is, most vége. Nyüszítettem.

Mikor elmúlt, közelről is szemügyre vettem a CF belét. Fekete, égett nyomokat vettem észre az IC-knek a csatlakozóktól legtávolabb eső lábain. Égett lecsólé. Kimentem a mosdóba, langyos víz, körömkefe, Ultra Derm, keresetlen szavak tömkelege. A családom fent reszketett a gyerekszobában, pisszenés nem hallatszott, magukra zárták az ajtót, és még a villanyt is lekapcsolták. Ők itt sincsenek. Hadd dübörögjön apa odalent kedvére, amíg elő nem kerülnek a bitek, vagy főbe nem lövi magát. Aztán majd eltakarítanak.

Elővettem egy nagyítót. Az Ultra Derm kiváló szer, ha olajat, zsírt, szerelőkoszt szeretnénk eltávolítani a kezünkről, de a vegyészeknek eszébe sem jutott, hogy IC-lábra és égett lecsóra optimalizáljanak. Linkség, ezennel üzenem.

Nekiálltam tehát említett nagyító, két remegő kéz és hegyes tű segítségével megtakarítani a lábakat. Patakokban ömlött rólam a verejték, utoljára akkor reszkettem így, amikor a HP 95LX egyik kijelzővezérlő IC-jének (akkora volt, mint két, szárnyát vesztett muslica) a megrepedt lábát forrasztottam. Nagypákával hát, csak az volt, most is csak az van. Akkor tanultam meg, hogy hegyezni lehet az olvadt cint, és lehet a végével is forrasztani szabad szemmel nem látható tárgyakat. Csak utána forró schnitzerrel el kell választani őket egymástól (akkor sikerült). Ha belegondolok, ahhoz képest ez itt hétvégi szórakozás, bábszínház, állatkert.

Kidolgoztam egy technikát, hogyan tudom lábra passzintani a kártyaolvasóban a CF-et. De melyik oldala van felfelé? Szerencsére eszembe jutott, hátha maradt egy kis lecsónyom a kártyahéj belsején. Maradt. Sima ügy. Bedugtam. Felismerte a gép. Belekattintottam. Ott volt az egész könyvtárstruktúra. Olvashatóan.

OÁOÁOÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁ, Kati!!!!! Megvan, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! – indiántáncot lejtettem, majd eljátszottam a dzsigget, mint Bruce Willys a stadionban.

Szóval így lett meg több tonna pótolhatatlan adatom, köszönöm Kingston, köszönöm tű.

Aztán a PDA kezdett hülyéskedni. Szétszedtem azt is. Lecsó mindenütt. Takarítottam, de nyugodtan, gondolatban már úgyis eltemettem. Szuper tiszta lett, bár szagolgatni nem érdemes, olyan menzai feketemosogató-szaga lett valamiért. Belülről jön.

Mégis kell vennem egy újat, mert a ki-be kapcsoló gombját nem tudtam megmenteni. Folyattam bele a kontaktsprét, itattam vattával, amikor összerakás után nem ment megint, kicsit WD-40-nel is próbáltam, harmadszorra féktisztítóztam is. De ez a gomb bedöglött, most úgy kapcsolom be, hogy kihúzom kicsit a CF-et, és visszatolom. Kikapcsolni kikapcsol magától. Használom, de nem az igazi.

PDA-t nézek, wifist, VGA-st, kétkártyást, hosszú akkust, 20-30 között. Lecsóállót.