Elég nagy lett itthon a riadalom, amikor úgy másfél hónapja hivatalosnak tűnő levél érkezett a postafiókomba. „Értesítés forgalmi engedély okmánya érvényességi idejének lejáratáról !" Feladója a Központi rendszer, magyarul Értesítés Központi Rendszertől.
Régi motorosként tudom, a műszaki vizsga egyet jelent a véget nem érő időmegsemmisítéssel, korrupcióval, és nem tervezett kiadásokkal. Van még bajom ezeken kívül is: az autóban motort cseréltünk, így annak számát be kell vezetni a forgalmiba, valamint egy kedves szomszéd beletolatott a bal hátsó ajtóba. Hiányzik a jel, viszont fék, futómű, és minden egyéb van.
Ebben a boldog tudatban telt el a március 12-től április 30-ig terjedő időszak, amikor felhívott Rita asszony, és rákérdezett, hogy mi van a műszakival, ami holnap lejár? Gyors postafióktúrás után kiderült, az az elseje az tizedike, így lenyugodtunk további hat napra. Hatodikán aztán megkértem apukámat, vigye már el műszakira a kocsit, mert én nem érek rá. Harminc évnyi taxis múlttal, számtalan megbontásos vizsgálatot túlélve azonnal megtagadta a felkérést, azzal, hogy ő nem bírja a korrupciót és a stresszt. Később finomított, hogy odaviszi, de a sorra nem áll fel semmiképp. Be se megy. Odavitte kedden. Megnyugtattam, hogy nem lesz itt korrupció, rendben van a kocsi.
Persze kivágták a Mercit. Hetedikén. Nem, nem a motor volt a baj, mert arról minden papír megvolt, tökre hivatalos az egész. Hanem az ajtó. A beletolatás, az fájt. Mert sérült az él. És azt nem szabad. Most azt tudni kell, hogy eddig nem lustasági okokból nem cseréltem ajtót, hanem mert sose volt ebben az annyiraszürkemetálhogymindenkifeketénekmondjametál színben. Fossá kerestem a bontókat, a hahut, a racingbazárt, de sose volt. Vagy első szériás volt, vagy nem ez a szín, vagy rozsda, mindezt húszért, üresen, tehát ablakok, ablakemelő, zár és oldaldeszka nélkül. Felvetettem itthon, mit szólnánk a Polo Harlequin mintájára egy piros ajtóhoz? Nem tetszett. Hetedikén, kedden délután beírtam a keresőbe, hogy 190 Merci ajtó, és tessék, lett egy találatom. Felhívtam, fekete. Nyírvalahol. Feladja postán, de sokba lesz, postával együtt 8500. Kell.
Akkor, kedden már nem tudta feladni, de szerdán igen. Hívtam a postát, jött-e ajtó, mert közben el is költöztem, és az új címemre még semmi se jött. Kapcsolgattak jobbra balra, míg végül kikötöttem a Dózsa György úton, a kanyarban a csomaglogisztikán. Mondom, ajtó felől érdeklődnék. Ragszám? Az mi? Hívjam fel a feladót, mert ott rajta van a papíron. Tényleg ott volt, megmondta. Kaptam egy direkt mobilszámot a postás dolgozótól, hogy azon hívjam, akkor nem kell kapcsolgatni. Hívtam, felvette, mondtam a számot. Látja, a budaörsi központból már elindult a Dózsára a csomag, de csak péntek reggel lesz itt, az tuti, mert valamikor éjjel jön meg, és akkor nincs kiadás. Péntek reggel nyolcra mehetek, kiírja a kollégáknak, hogy postán maradó, ki lesz készítve.
Háromig van vizsga, ez az utolsó nap, ráadásul előtte még el kell ugranom Budakeszire, mert ott szoktak tőlem vért venni havonta, és ez már épp az ötödik vagy hatodik vérvételmentes hét volt. Nyolckor Budakeszi, kilencre végeztem, fél tízre a Dózsán voltam. Ott volt az ajtó, innentől viszont a képek jönnek, mert végig dokumentáltam, ahogy felszereltük Sipos úrral, aki segítségemre sietett. De vajon levizsgázott az autó aznap?
