Teljesen átlagos hétfő délelőtt volt. Zoltán, mikor felült motorjára, még nem sejtette, hogy percek múlva sokak élete gyökeresen meg fog változni. Az övé egészen a nemlétezésig –ennél gyökeresebb változást nehéz elképzelni.
Az M3-as autópálya Budapestre vezető szakaszának legvégén járt már, a BVSC uszodájának magasságában, közvetlenül a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál. Itt ötven kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben, így ő is lassított motorkerékpárjának tempóján. Nem sietett sehová, élvezte a szikrázó kora őszi napsütést, és reflexből fél szemmel az uszoda előtti buszmegállóra pillantott. Itt szoktak leparkolni szolgálati járművükkel az illetékes rendőri szervek, hogy sebességmérő berendezésükkel lefüleljék a sebességkorlátozásra fittyet hányókat. Ezt persze mindenki, aki gyakran jár erre, tudja, és figyeli is, nem ritkán pánikszerű vészfékezéssel reagálva a rendőrök jelenlétére. Akadtak már ebből meleg helyzetek, hirtelen megtorpanó kocsisor végén csikorgó, füstölgő gumival igyekeztek a még lendületesebb tempóval érkezők elkerülni az ütközést.
De ma nem rendeltek ki a helyszínre rendőröket, nem volt senki, aki a sebességhatárok betartása felett őrködött volna. Ettől függetlenül az érkező járművek mind csökkentették tempójukat, így tett Zoltán is a legbelső sávban, közel az elválasztó betonkerítéshez. A reflexszerű oldalra pillantással konstatálta a rendőrök hiányát, majd, ahogy ismét előre fordította a tekintetét, a saját sávjában, egy szemből érkező metálbordó Fiat Temprát pillantott meg. Reagálni sem volt már ideje, motorkerékpárjával teljes erőből a Fiat gépháztetejének csapódott. Zoltán átrepült a gépkocsi felett, a levegőben pörögve az elválasztó kerítéselemeknek csapódott, majd magatehetetlenül repülő teste az úttest szélén kiemelkedő padkához csapódott. A motorkerékpár háromszáz kilós pörölyként sújtott le az autóra, összeroncsolta az elejét, majd a szélvédőn keresztül becsapódott az utastérbe. A Zoltán mögött érkező gépkocsik azonnal fékeztek, de egy jármű még így is belecsúszott a füstölgő-gőzölgő roncshalmazba.
Zoltán és a személygépkocsi jobb első ülésén utazó férfi a helyszínen életét vesztette, a sofőr és két másik utasa súlyosan megsérült. A roncsokba ütköző gépkocsit vezető fiatal hölgy fizikai sérülések nélkül megúszta, de a történtek, és az iszonyú látvány súlyosan megviselték, hosszú időre segítségre szorul, hogy fel tudja dolgozni mindezt.
Ez a fenti, erősen fókuszos stílusú beszámoló csak a képzelet szüleménye, de ne higgye senki, hogy nagyon messze van a valóságtól. Zoltán, aki én vagyok, egy napos hétfő délelőttön valóban járt arra a motorjával. És a Tempra is pontosan ott jött szembe a forgalommal, ahol a képzeletbeli baleset lejátszódott. Csak mindenkinek átkozott nagy szerencséje volt, nagyon kevés autó járt arra, a sort éppen egy rendőrségi Ford Focus vezette, ezért tényleg kivétel nélkül mindenki lassabban ment. És szerencsére még időben észrevettem a Temprát, ami halálra vált arcú melósokkal volt tele. Mivel motorral voltam, volt egy kis helyem balra húzódni, a mögöttem érkező autóknak pedig vészfékezéssel sikerült elkerülniük egy nagyon durva csattanást. A csikorgó gumik hangjára a kék-fehér Focusban ülő közegek azonnal felfigyeltek, szirénát, kék lámpát kacsolva visszatolattak. Mire a Tempra sofőrje megfordult, a rendőrök már várták, ki is intették. Nem tudom, mekkora büntetést kapott, de bármekkora összeg is szerepelt a csekken, sofőrünk jól járt vele. Nem sok hiányzott, hogy emberi élet száradjon a lelkén.
Még remegett a térdem, a sisakom rostélya alatt hangosan kurvanyáztam, mikor azon kezdtem el gondolkodni, ez mégis hogyan történhetett meg. Mert oké, hogy valaki rossz sofőr, nem örülünk neki, de tudomásul kell venni, hogy vannak tapasztalatlan, alkalmatlan autóvezetők. De senki nem olyan hülye, hogy meg akarja ölni magát. Akkor mégis hogy a francba került oda az a Tempra? Egyértelműen sofőrhiba, mert van behajtani tilos tábla, meg igazából a forgalmi helyzetből is könnyen kikövetkeztethető, hogyan kell ott helyesen autózni. De volt már ilyen baleset, nem is rég, mikor a Lágymányosi-hídon (akkor még úgy hívták) fiatalok haltak meg, mert a sofőr menetiránynak szembe hajtott a hídra. Azóta vannak ott látványos táblák, amik felhívják a közlekedők figyelmét, de itt, a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál nincs hová tenni az ilyen táblát. A Városligetnél van ugyan hasonló figyelemfelkeltő, de itt az nem segít, a Hungáriáról érkező, esetleg vidéki sofőr úgy halad, ahogy a felfestések engedik. És azok sajnos engedik, hogy rossz sávba kanyarodjon.
Budapest útjai minősíthetetlen állapotban vannak, az útburkolati jeleknél még ennél is rosszabb a helyzet. Van, aki tiltott helyre parkol, mert nem látszik a felfestés, és előbb-utóbb lesz, aki bele fog halni a közútkezelő hanyagságába. Nézzék meg a mellékelt képeket. Nem állítom, hogy a sofőrnek nincs felelőssége egy ilyen hibában, tévedésben, ne adj isten balesetben. De azt igenis állítom, hogy annak is súlyos felelőssége van, aki az útjainkat ennyire hanyagul kezeli. Tessék szíves valamelyik felelős beosztású városvezetőnknek beülni egy útellenőr mellé, és szorgosan jegyzetelni. Állítom, hogy csak a Hungária körúton oda-vissza hajtva be fog telni a spirálfüzet, annyi égbekiáltó úthiba és szabálytalanság van ezen az egy útvonalon.
Szíveskedjenek a felelősök elgondolkodni rajta, hogyan lehetne a helyzeten változtatni. Nem hiszem, hogy nincsenek a célra felhasználható EU-pénzek, amikből normalizálni lehetne az állapotokat. És hát ugye útépítési munkákkal mindenki jól jár - értik, mire gondolok -, tényleg érdemes ilyesmire költeni. A kecske is jól lakik, és mi is tudunk normálisan közlekedni.
