Amikor az első Moszkvai Autószalonról még odakint írt posztomban megpróbáltam összegezni az első benyomásaimat erről a városról, csak enyhe, rettegéssel vegyes hüledezést éreztem. Igaz, az estély és a színhely csodás volt, de az, hogy a reptértől a belvárosi Intercontinental szállodáig tartó, nem egészen 30 kilométeres utat 4 óra alatt tettük meg, közben pedig mentünk 120-szal öt sávokat keresztbe-kasul cikázva az esőáztatta aszfalton egy kissé viseltes Peugeot Partnerrel, valamint gázoltunk ajtóig vízben. Egy egyszerű megfordulás közel egy órába került a főúton, miután megpillantottuk a szállodát az út túloldalán – hát nem, ez nem az én világom.
De a szalon csodás volt. A nyugatinál is nyugatibb színvonalú, és ha az lett volna odaírva: Frankfurt, Geneva vagy Tokyo, simán elhiszem. Kizárólag a mindenütt jelen levő, brutális, szláv arcú rendőrök, a parkoló bejáratánál a csomagtartó-nyitogatás, valamint a minden nagyobb publikus hely (kiállítás, templom, színházterem) kapujában levő fémdetektoros üdvözlégy, majd a finom motozás lengetett felém egy felemelt mutatóujjat.
A ruszkik, ha nagyon akarnak, megcsinálják a világszínvonalat. A Crocus Expón nem volt kiégett neon, a falba épített, de már bedöglött helyett a mosdó szélére tett, takarékossági okokból 70 százalék vízzel hígított kézmosó, leragasztott piszoár, lötyögő csempe az öltöző falán. Ha kell, abban a mérhetetlen káoszban, ami a mai Orosz Föderáció fővárosa, mérhetetlen rend is tud lenni.
Ezt pedig a kiállítók is értékelték – no meg azért is, mert Oroszország óriási piaccá nőtte ki magát. A Mazda például azért tette Moszkvába a biztos túlélése érdekében rendkívül fontos 6-os bemutatását, mert ebben a 140 milliós országban évi 35 ezret adnak el ilyen autóból – több ezer, tízezer Bentley, Rolls-Royce, S-Mercedes, A8-as Audi, Ferrari, Lamborghini, Lexus, 7-es BMW mellett… Ne feledjük, nálunk a piac jelenleg nagyjából összesen akkora, mint amekkora csak a Mazda szelete az oroszból.
Japán
No de, a Mazda 6-ot nemhogy csontig, de egyenesen velőig lerágtuk, térjünk át az egyéb kiállított tárgyakra – vegyük előre Japánt, ha már Mazdával kezdtünk. Pontos paramétereket, mély benyomásokat sajnos nem tudtam szerezni, a Crocus Expo is óriási, épp csak végig tudtam loholni az egészen, gépet csattogtatva, egy rövid beszámolót elszórva itt, egy interjút felpattintva a netre ott. Vegyék ez most egy képes beszámolónak, hiszen az is.
Itt állították például ki az új Suzuki Grand Vitarát, amit a szállodába visszaindulás előtti utolsó pillanatban lepleztek le. Egy kép azért lett róla. Hondáéknál dögös autó állt dögös csajjal – de hiszen Bandi már megírta róla a tesztet, az holnap jelenik meg a TC-n. A CR-V-ről persze, nem a csajról.
Elérkeztünk végre oda, hogy a Toyota GT86 nálunk kevésbé ismert testvérmodelljéből, a Subaru BRZ-ből is elkészült a lángot köpő STi-verzió. Az architektúra nem hagyott helyet elsőkerékhajtásnak, ezért a csúcs-BRZ is hátsókerekes. És ha már sportos verzió, akkor a Lexus is kitett magáért – látták már testközelből az LS600h F Sportot? Én igen, de csak ilyen távolságból.
Tavaly Tokióban a kedvencem volt a Suzuki Regina koncepcióautó, de ott egy magas pódiumon forgott, nem tudtam közel menni hozzá. Moszkvában már G70 nevet viselt, de ugyanaz a kocsi, a vak is látja, ráadásul alacsony dobogón állt, nyitva. Végre bele is fotózhattam, nézzék csak, milyen szép, teljességgel valószerűtlen, nagy, fényezett purhab-darabokból készült bele van. De azért jópofa, még mindig kéne.
Nissanék kiállították az új Almerát, ami Oroszországban és Ázsiában még mindig létező típus. Mivel nálunk garantáltan nem fogják forgalmazni, ezért velem együtt nem maradtak le sokról – a szalon végéig csak egy letakart palástot láttam belőle. A japán standokon japános precizitással, mól-tömegre mérték a piákat a pincérek, de hozzá kell tennem – az orosz szalon így is felülmúlta a többit ingyen eszem-iszomban.
Németország
BMW-éknél az i8-at állták körül a népek, az Audinál viszont nem fértem oda az R8 fészliftjéhez – nyilván épp lezajlott a sajtótájékoztató. A Mercedes sejtelmes fényben forgatta Concept Style Coupéját, amiről nem sokat tudni azon kívül, hogy kétliteres, turbós benzinmotorja lehet 211 lóerővel, s elvileg 2013-ra lesz belőle valami nagyon hasonló, szériaérett modell.
Porschééknél a halott James Dean szellemét idézte az 550 Spyder – ennyi új autó között egy öreg még izgalmasabb látvány, mint csak úgy, az utcán, pláne múzeumban. Kicsit odébb viszont találtam olyat, ami bennünket sokkal jobban érdekelhet: az Opel hivatalosan ezen a szalonon tárta a nagyközönség elé az Astra szedán változatát. Papp Tibi pedig a vezetésén is túl van, tegnap jelent meg nálunk a cikk a kocsiról. Szép, mint minden Opel, de a sima Astra szebb.
Szintén Opel, és nagyon cuki, pedig elég nagydarab: a Mokka kis SUV láttán akkorát dobban majd a plázacicák szíve, hogy belülről durran ki a szilikonbetét, ha nem vigyáznak. Viszont nem Opel, de még mindig GM: a Corvette Stingray-tanulmányt csoda, hogy nem lopatta el magának valami csúcs-maffiózó, ennél kívánatosabb kocsit ugyanis nehéz elképzelni ép ésszel.
Volvóéknál minden autó elektromos volt, amit színpadra tettek, én mégis egy babakék, fekete felnis, sportszerkós S60 előtt cövekeltem le, kiguvadt optikával a gépemen. Hát nem ilyennek kéne lennie mindnek?
Érnek szerencsék is bennünket, magyarokat, örüljünk annak, hogy még nem tartozunk Ázsiához. Ellenkező esetben megkapnánk a Peugeot Moszkvai Autószalonon bemutatott szörnyszüleményét, a magas, keskeny, gólyalábakon álló, a Renault Thalia és a Honda City legszörnyűbb ízlésterrorját idéző 408-ast. Ez valójában a gyönyörű 308-as fáradságos munkával alaposan elcsúfított, Lajtán túli változata, négy ajtóval, csomagtartóval. Akkor tényleg már inkább a Lada, az legalább nem kerül semmibe.
Renault-éknál például az elektromos Zoénak kellett volna örülnöm, de valahogy állandóan visszataláltam egy sárga autóhoz. Ferjáncz Attila versenyzett ilyennel, és minden idők egyik legszebb kocsija – ő a farmotoros Renault A110 Alpine. Ebben a Renault-versenysárga színben, morcosan gubbasztva extrém veszélyesnek és gonosznak tűnt, mint valami öreg, ideges borz a sok plüssállat között egy gyerekszobában. Hát nem csodás?
Az oroszok
Azt hittem, a Ladánál már teljesen kifogyott a szél a vitorlából, de a Renault-részesedés nyomait csak két, erősen Dacia-géneket tartalmazó Ladán (Largus) lehetett észrevenni, különben itt még minden egyedi volt. Kiállítottak például egy olyan Xray nevű SUV-tanulmányt, ami nyugodtan állhatott volna akár a Renault standján is. Ja, persze, a rokonság.
De volt ott elektromos Lada, végre megtapogathattam a Lada-szalonok mostani sztárját, a Grantát is, amit masszívan gonosz, fekete színben tálaltak. Na, ez sem lesz már nálunk népautó.
Kicsit odébb meglepő rövidítést láttam a mennyezetről lógni lefele. ZAZ. Neked és nekem ez a Zaporozsec. Persze szó sem volt farmotoros, bakelit vezérlőtárcsa-daráló, turbinahűtés-hangon sivító, benzinkályhás korróziócsapdáról – a kiállított Vida egy helyi gyártású Chevrolet Aveo átemblémázva. Jó csaj azért járt e mellé is, ahogy Moszkvában szinte mindenhez.
De létezik még az UAZ is, van belőle modern, golyóorrú, illetve klasszikus, Magyar Néphadsereg-mintájú is még, igaz, a klasszikus olajzöld színt már mind inkább felváltja a Hawaii-papagájfestés. És persze a másik masztodon, a GAZ is nagy standdal volt jelen – erről a régi Transit-koppintás formáról képtelenek lejönni a fiúk.
A legkeményebb egy rögös, homokos standra tett 4x4-es változat volt. Bár, ahogy a rakterébe bepillantottam, és megláttam a vízvezetékcsövekből összeeszkábált, hitvány térvázat, egy átlagos Visz-Andocs aszfaltszakasz leküzdésére sem éreztem igazán kompatibilisnek a konstrukciót.
Ami kompatibilis lenne bármivel, talán a meztelenül Vénuszra való kilövéssel is, az a gigantikus, nyolc, ballonos kerekű, leírhatatlan szörnyeteg egy másik pavilonban. Satan vagy Saman a neve, nem igazán értek a cirill betűkhöz, minden kereke hajtott, elfordítható, a pilóta középen ül, Iveco-motor hajtja, és szerintem a föld alatt is tud közlekedni. Lenyűgöző.
És persze Segway-koppintások is akadtak, marékra. Volt kis kerékkel, városba, nagy kerékkel, terepre, a közlekedőutakon pedig valami harmadik fajtával cikáztak páran, és az sem volt eredeti. A Verdák főszereplőit viszont a hátsó pavilon hátsó sarkába száműzték - hogy elvetődik-e ide gyerek a közönségnapon, kétséges. Bár mind életnagyságú és igen pontos másolat volt, nem indították be egyiket sem, így sosem tudom meg, McQueen hogyan dübörög a kéményeibe alapjáraton.
El a szalontól
Kint a jó kis augusztusi tizenöt fok, novemberies eső és szürkeség fogadott. Ideális közeg bármilyen város megutálására, én mégis nagyjából innentől kezdtem kedvelni Moszkvát. Egyre több embert kellett megszólítani, és kiderült, hogy a jellemzően mogorva ábrázatok hamar felderülnek, ha létrejön bármilyen emberi kapcsolat, meglepően sokan beszélnek angolul is. A belvárosi boltok nyugati színvonalúak és két-háromszoros nyugati árúak bennük az áruk – nekünk, magyaroknak pedig felfoghatatlan magasságban vannak. Az utca, és főleg a járda többnyire rossz minőségű, foltozott, de a házak jó karban vannak, az építészet pedig többnyire ízléses – látszik, hogy Moszkvában működik a városépítész-szellem.
A cirill betűs rövidítésektől sikoltva vonyít az ember (néhány példa a galeriben), de tény, hogy a kaják szuperek, az éttermek a legjobb (és nem sznob) ízléssel vannak berendezve, a menükben pedig ugyanolyan árak szerepelnek, mint Budapesten. Csak ezeket be kell szorozni héttel, hiszen Oroszországban rubelben számolnak…
Másnap várost jártunk, nem akarom fárasztani az olvasókat, de a galériában láthatnak néhány igen érdekes autót és helyzetet is - akit érdekelnek a furcsaságok, ott kattingasson. A Vörös tér (Krasznaja plósagy) és környéke csodás, a vörös csillag mindenütt fent maradt, még a közeli híd korlátja is megőrizte az eredeti búzakalász és sarló mintáit.
Persze a Gum áruházban - ahol, amikor anyukám 1961-ben ott járt, csak pezsgőt, kaviárt, tejfölt és vodkát lehetett kapni – most Louis Vuitton van, előtte pedig brit luxusautó-kiállítás, de azért szemben Lenin most is ott fekszik a mauzóleumban, odébb két katona ma is őrzi az ismeretlen katona soha ki nem alvó lángját (de akkor minek azt őrizni, kérdem én).
Ha az embernek rettentő sok pénze van, Moszkva fantasztikus hely. Ha nincs, akkor maga a halál. De tény – egy jó Budapestnyi rész (a belváros) a legmenőbb nyugati nagyvárosokkal is vetekszik rendben, szépségben és választékban. Ami kijjebb van, az viszont maga a hányat. És a közlekedés – olyan cikázó, padlófék-padlógázas, öt sávot átradírozó, mindenhol nekikoccanó, agresszív, bosszúálló borzalom sehol sincs, pedig jártam már a világban pár helyen. De hülye vagyok, hiszen Moszkvában – mint minden igazi, működő nagyvárosban – metróval kell közlekedni. És persze érdemes vegyülni, mert a csajok kivételesen sokszínűek és jók. Apropó, jön majd ilyen galéria is, készüljenek.
