Tibby fejhangon vihogott, amikor összefoglaltam mondanivalóm lényegét: az 504-es mellett nem vezet el út. Csikós csak ingatta a fejét, szerinte az állólámpás mellé állítva Trabant. Pista nem értette, neki csak a kupé szép. Assur meg mindössze annyit kérdezett: mikor veszel már egyet? Hiába, ő tudja, nem hirtelen fellángolás ez, régóta ég a tűz, csak néha ráloccsan egy kis olaj. Ilyenkor naponta többször is muszáj csekkolni azt a hat-nyolc szájtot, ahol felbukkanhat a számomra tökéletes példány.
Belátom, kívülállónak nem triviális, miért pont őt szemeltem ki. Nem, a tört vonalú csomagtartó meg az összevont szemöldök csak a jobb féltekémet izgatja, az még kevés lenne ahhoz, hogy ennyire elementárisan kívánjam. A racionalitás ösvényét követve ugyanúgy a Peugeot 504-eshez lyukadok ki, bármennyire is szeretném levenni a szemellenzőt.
Azért tegyünk egy kísérletet, hátha. Csak durván paraméterezem fel a keresőt: legyen egy hétköznapi használatra alkalmas, olcsón fenntartható, elérhető autó, amivel öröm közlekedni, de hosszabb útra is el lehet vele indulni. Ne kelljen hetente könyékig beletúrni, hogy életben maradjon, minden tél után hat négyzetméter lemezt belehegeszteni, hogy ne szakadjon le az ülés, és ne bukjak rajta percenként száz dollárt. Jó lenne, ha hátsókerekes lenne és nem baj, ha van belőle jó dízel. Még mindig több száz találatot lát? Pontosítsunk.
Az elérhető, jó értéktartású és megbízható kritériumhármas után az én fejemben máris törölhetjük a huszonöt évnél fiatalabb gépeket. Ami annyira új, hogy ne kérjen hetente garázslátogatást, azt nemcsak egyszer drága megvenni, de évente több százezres bukót is jelent. Aminek az értékcsökkenése már belefér a vétel és az eladás közötti idő alatt félretehető összegbe, az már erősen rizikós kategória nálam, nem beszélve arról, hogy utálom az elektronokat kergetni az autóban. Meg nem is szoktam olyan gyakran cserélgetni az autóimat: a BMW-m például már tizenhat éve nálam van. Vagyis jó lenne valami tartós darab. Na jó, bevallom, közelebb is állnak a szívemhez az öreg autók.
Szóval legyen 85 előtti. Japánok kiesnek, az ilyen korúakból legfeljebb már csak az üvegek meg némi műanyag maradt meg, a többi, ami autónak néz ki, csak gitt lehet. Német vonalon van ugyan választék, az egyes, kettes Passat például örök életű, ami a mechanikát illeti, ráadásul kombi is akad belőle bőven, ami külön bónusz. De ahány hirdetést megnyitok, nem érzem a bizsergést - talán az utóbbi évek audizása tett immunissá a Volkswagen-csoport korai termékei ellen. BMW-m már van, Mercit majd akkor veszek, ha kopasz leszek; kik is gyártottak még autót akkoriban? A Saabot talán hagyjuk, akkor már inkább egy Volvo, de a 200-as sorozat erődítményszerű nehézkessége valahogy nem ízlik.
Franciát a nyolcvanas évekből? Teljesen nem kergültem meg. Egyszer ugyan erősen rákívántam egy összkerekes, dízel, kombi Renault 18-asra, de a lelkesedés egészen addig tartott, amíg ki nem próbáltam az egyetlen eladó magyarországi példányt. Megváltás volt visszaülni a hibátlannak messziről sem mondható Szivaromba. A Citroën CX után már képes vagyok megfordulni, izgat a különcködése, problémái ellenére azt hiszem, tudnám szeretni. De amikor nemrég megtudtam, hogy az egyik legszebb ferdehátú csak négyajtós, végleg kiábrándultam belőle, nem tudom megbocsátani neki. Pedig abból lenne választék bőven.
Hol is tartottunk? Ja igen, a tartós francia utazóautóknál. Na, csak eljutottunk az 504-esig. Belátom, nem kikezdhetetlen az érvelésem, de minden oldalról meg tudom védeni. A mechanikájába nem hiszem, hogy bárki is belekötne, az még akkor is működni fog, amikor kipusztultak a csótányok. A kasztni már tud rozsdásodni, de van hozzá alkatrész, és ki lehet fogni viszonylag ép példányokat, amelyek megfelelő konzerválással jó pár évet kihúznak még. A belseje pedig híresen tartós, nem ritka a negyven éves gyári kárpit.
Kedvet kaptak? Akkor dicsérem még egy kicsit. Elöl MacPherson és fogasléc, hátul független ferde lengőkarok (kivéve a kombit, a pickupot és néhány ritka limuzint). Mindenki, akivel beszéltem, imádta a franciásan lágy, mégsem imbolygós futóművet.
Az egynyolcas, később kétliteres benzinesek mind viszonylag takarékosak és persze megbízhatóak, egyedül a mechanikus Kugelfischer-injektoros ti-től félnék. A dízelt az Indenortól vették, az sem rossz, még a Ford Sierrában is ezt a blokkot használtak a kilencvenes évek elejéig. Gyakorlatilag mindegyikben van gyári fém tolótető, az ülésekre rágalmazás nem azt mondani, hogy fotel, a klasszikus háromórás műszerfal csodás: elképesztő hangulata van az egész utastérnek.
Még jobbat mondok. Az Európában 1968-tól 83-ig gyártott 504-es limuzin praktikus veteránautó létére nem is vészesen drága. A kupékért és a kabriókért már nagyobb a tolongás, azokból a szép példányok tízezer eurón túl kezdődnek. De négyajtósból már fele ennyiért ki lehet fogni egészségest. Nem is értem, miért nem jár mindenki ilyennel.
Ugye már sejtik, van egy kis bökkenő. Az 504-es, ahhoz képest, hogy több mint három milliót gyártottak belőle, teljesen eltűnt az utcákról. Felszippantotta Afrika. Odalent tudnak autót választani - attól tartok, hasonlóak a szempontjaik, mint az enyémek. Ezért fájdalmasan kicsi a választék, főleg a közepesen elhasznált állagúakból, amilyenre én is ácsingóznék. Annyira, hogy jelenleg Magyarországon az expresszes kereső nulla találatot ad.
A hahun van egy, Csikós egy telefonnal ki is derítette, kié, mellesleg ez tűnik a legjobb vételnek a Mobilén is. De ez nem az az autó, amit befognék napi használatra: kár lenne érte. Vagyis az a furcsa helyzet, hogy nagyon jónak tűnő autó van ötezer euróért, de kettő alatt gyakorlatilag csak roncsokat árulnak. Vagy nagyon messze vannak. Vagy rosszak a fényképek. És valószínűleg azok is roncsok.
Néha felbukkan egy-egy lemattult, de nem kilincsig rohadt példány, kellemesen lelakott, akarom mondani patinás belsővel, amelyekről általában olyan biztató információkat közölnek, hogy öt éve még beindult, vagy hogy éppen beállt a fék, de más baja nincs. Ilyenkor rendszerint elkezdem számolgatni a benzinpénzt, az ideiglenes rendszámot, a szállást, lapozgatom a naptárt, melyik hétvégén tudnék kimenni Észak-Rajna-Vesztfáliába, fejben elkészítem a szerszámjegyzéket, mit kellene vinni magammal egy tetszhalott autómatuzsálem feltámasztásához és már nyomkodom is a telefont, kit kérhetnék meg egy kis sofőrködésre. Ja, hajnali fél egy van, ilyenkor már nem illik felhívni senkit.
Kinyomtatom a hirdetést, nehogy levegyék és akkor hoppon maradok. Majd napokig cipelem magammal a hátizsákom hátsó zsebében. Mert másnap, kicsit tisztább fejjel, második ránézésre már feltűnik a ronda alárohadás a doblemezen, a penész a kárpiton, a villás targonca a háttérben. Hadd ne gyártsak a szindrómából hasonlatot egy szeletelős parti és egy nőstény bevonásával.
A legérdekesebb aktuális lelet a Mobilén pihen már pár napja, egy szürke 75-ös benzines. Ránézésre azonnal bele tudnék szeretni, élek-halok a durván lemattult metálfényért. Régi, arany oroszlános a hűtőrácsa, pár helyen ráködöltek vagy ecseteltek alapozóval, de nem ijesztő az állaga. Simán beleülnék egy pár évre, amíg még elkrehácsol, el se kezdeném keresni a polírpasztát a polcon.
De ez pont a TI-kivitel, az erős, de szerintem problémás injektoros motorral. És barna a kárpitja, ami sajnos a leggyakoribb szín, nekem viszont a legkevésbé tetszik. Ha nem láttam volna még kék belteret, vagy az ultraritka bordélyvörös kivitelt, talán meg tudnék barátkozni vele, de így sajnos egy torz grimasz kíséretében húzom ki a papírt a nyomtatóból.
Na de itt van egy osztrák autó, potom ezer euróért, nem is kell messzire menni érte. Közelebb is hajolok a monitorhoz. Fekete, elég ronda fényezés, de kár. Főleg, hogy nyitott ajtónál látni, metálzöld volt eredetileg. Az egyik legszebb 504-es szín. Karburátoros motor, ami jó, de olyan rozsdarágta a motortér, hogy még én is szívom a fogam. Bézs a bele, eggyel jobb, mint a barna, de olyan szedett-vedett, amihez nekem sincs gusztusom.
Az a baj, annyit nézegettem már, hogy egészen pontosan tudom, milyet szeretnék. Piros vagy kék belűt, lehetőleg dízelt, persze kormányváltóval, de jöhetne akár egy karburátoros, kétliteres benzines is. A régi kiálló kilincses kasztni külön bónusz lenne, valamilyen halvány metálszínben.
Praktikus szempontok alapján igazából egy kombi lenne a tökéletes, de annak a merev hátsó tengelye, az aránytalanul hosszú tengelytávja, meg főleg az otromba puttonya elborzaszt. Komolyan, milyen esetlenül néz már ki a könnyed kis limó mellett? Ha már kombi, akkor az ultrabrutál Dangel 4x4-es, de olyat gyakorlatilag csak Franciaországban lehet találni, ott is úgy négyezer euró körül indulnak a péppé rohadt, szétütött ganéhalmok.
Nem, nem, térjünk vissza a Földre, nem lehet szűzen is maradni meg prütykölni is. Egy jó kis limuzin, benzines vagy dízel, kormány- vagy botváltós, mindegy is, csak 504-es legyen. Meg valamilyen szinten gusztusos, ne kelljen undorral kifordulni belőle.
Hol is van az ezer eurós osztrák? Egyből Bécs alatt: egy délutáni kirándulás. Üzemanyag, autópályamatrica elhanyagolható, fél lábon is hazajön. Majd csak kipofozom azt a motorteret, a feketével megbarátkozom, tetőablak ezen is van. A belével is lehet kezdeni valamit, egy ezer eurós autónál ne finnyáskodjunk már.
És itt jön el az igazság pillanata. Felemelkedik a guillotine kése, elhalkul a susmus, a hóhér fején a csuklya. Megnyitom a regadókalkulátort. Kétezres benzines, Euro-besorolás értelmezhetetlen, évjárat özönvíz előtti. Háromszázezer - kiold az ék, zuhan a bárd. Értelmetlen hülyeség.
Még egyszer kifizetni a vételárat egy olyan kókadt vacakra, aminek jó esetben pár éve van hátra: ennek semmi értelme. Ennyi erővel vehetek itthon bármit hat kilóért, amit középtávon leírok. Annak legalább van maradványértéke - egy 504-esért itthon sajnos semmilyen állapotban nem fizetnek értelmes összeget.
Vagyis tökéletesen értelmetlen az elvakult nemzetközi kutatómunka; csak akkor lehet 504-esem, ha találok egy használhatót magyar rendszámmal. Élesítettem a keresőket, nem fogom elszalasztani. Addig meg marad az imcdb és az olyan remekművek, mint az Éjszaka a Földön. Nem csak az 504-es miatt érdemes megnézni.
Autonánia
Gyakran bóklászunk a Mobile.de-n és az Expressz.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!
A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.
Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS).
Az utolsó 100 komment: