Pokoli örömtűz az alagútban

  2010. december 19. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes totalcar flotta ponton szereles dezso domsjo

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


Egy hónappal ezelőtt úgy éreztem, a Svédben vett Ponton-Mercim – ez a bizonyos Dezső névre hallgató egyén – a szakadékba viszi a családot. Játsszunk most kicsit Onedin-sorozatot, összefoglalom, mi történt a korábbi részekben. Kimentünk érte a messzi északra, hazahoztuk, közben összetört a feneke, megállt a motorja, aztán megint ment a motor, augusztus végén pedig lekerült Csabi barátomhoz lakatolódni. Hamar kiderült, a kaszni jobb, mint gondoltuk (pedig eleve nem tűnt nagyon rossznak), a futómű, fék, kis kiegészítők viszont minden réteg lehámozása után eggyel rosszabb képet mutattak. És a Ponton Mercedeshez ezek nem olcsók, a rossebbe.

Rákóczi út, Budapest, Ponton, anno

Magam alatt voltam. Ahogy Csabi hétről-hétre újabb részletekkel gazdagította tudásomat, ismételt számításokat készítettem. Az eddig az autóba beleborított pénzen túl – ami súrolja az 1,8 misit - még másfél millió forintot kalkulálhattam, és ahogy újabb adagot fizettem Csabinak, vettem alkatrészt a netről, ez az összeg nem fogyott, csak stagnált. Sose vezessenek Excel-táblázatot az autójukról, akkor olcsó lesz.

Ennyi tehát a fix előrelátható kiadás, ráadásul optimistán mérve – márpedig veteránautó restaurálásánál olyasfajta butaság optimistán kalkulálni, mint Stohl Buci száguldó autója előtt szombat éjjel, sötét ruhában átfutni az úttesten. És egy rakás, igen drága alkatrészt még nem számítottam bele, olyan fél-egy misi közti értékben. Ennyi pénzem egyszerűen nincs, ha a lelkemet eladom az ördögnek, akkor sem. Tavaszra kifúj a pénz, még van egy kis tartalék, aztán fejvakarás. A Bianchit nem lehet eladni így, a válság közepén, csak bagóért, a zöld Merci érzelmi okból nem mehet, más nincs, ami érne bármit. Sajnos még az okos telefonomat, a dolbiszörraundot, az LCD-tévémet és a szuper MacIntoshomat sem tudom áruba bocsátani, mert ilyen dolgaim nincsenek. Talán a vesémet majd? Mindegy, az óra ketyeg, voltam már hasonló slamasztikában, megoldottam, most is meg fogom. De per pillanat nagyon sötét az alagút…

Közben elég sokat gondolkoztam ezen a veteránautó-restauráláson. Mert például az állólámpás Mercim, ami Dezsőnél sokszorta rozsdásabb, lukasabb állapotban volt, igazából ki kellett volna már kukázni, s azon is volt komplett futómű-, fék-, gumialkatrész-felújítás és –csere, és alaposabban belenyúltam, mint a Pontonba , nos, a zöld Merci jóval kevesebbe került, mint amit Dezsőre most optimistán tervezek. Pedig utóbbival sokkal kevesebb a gond, a kaszni fényévekkel jobb, a motorhoz nem tervezek érdemben hozzányúlni, hátsó futóművet nem újítok fel. Hogy lehet ez?

Hát úgy, hogy egyrészt jóval drágábbak hozzá a cuccok, másrészt a Ponton sokkal-sokkal kezdetlegesebb autó az állólámpásnál. Egy állólámpást porból – tehát még az enyémnél is rosszabb állapotból is fel lehet támasztani FIVA-szintre négy, négy és fél misiből, ha egy Ponton ugyanolyan rossz, az bizony nyolc-tíz gurigát elvisz. Nem akarok hosszan számolgatni, mert nem lesz elég itt a papír, aki nem hiszi, ugorjon be egy kávéra a Totalcarhoz, levezetem neki.

Például nagyon hasonló az első futóművük (kettős háromszög-lengőkarok keresztstabilizátorral), de az állólámpánál megoldják a teljes szerkezet mozgását nyolc szilentblokkal és négy, nagy gömbcsuklóval, a Pontonnál edzett, menetes tengelyek, csúszó-állítócsavarok, illesztő alátétek, porvédők, perselyek, excenterek katyvasza az egész. Borzasztó komplikált, nagyon karbantartás-igényes, igen drága.

A karosszéria felépítése is – hogy mondjam – esetleges. Kétféle hosszú, kétféle rövid, és egy hosszú csíkból vágandó gumielem van egy-egy első sárvédő alatt. A küszöbrátétet is többféle, formára sütött gumi- és spéci műanyag elem választja el a karosszériától, a sárvédőktől, a váztól – olyan, mintha nagyjából összetervezték volna a karosszériaelemeket, ahol pedig hézag lett, oda terveztek volna tömködő elemeket. A pedáltengely a millió apró csetreszével igazi puzzle. Minden túlkomplikált, apró biszbaszok gyűjteménye. Nagyon aranyos, kedves, régimódi rémálom. Sajnos a Ponton már épp túl modern ahhoz, hogy az alkatrészeit le tudnám gyártatni az esztergályossal, ahhoz túl sok benne az egyedi alkatrész.

Műhelyhangulat

A november közepi látogatásra igyekezve Csabihoz, bevallom, nem voltam valami fényes hangulatban. Ilyenkor kiszállni a projektből már nem lehet, pontosabban fogalmazva: anyagi öngyilkosság. Félbehagynom sem szabad, mert az újabb trélerezés, tárolás mind pénz és logisztika, a Csabinál sem hagyhatom, mert az ő garázsa nem tároló-, hanem munkahely, minden fölösleges perc, amit az én hibámból a műhelyében tölt az autó, neki kidobott sok ezer, akár tízezer forint.

És tudom azt is: ha megállok, soha többé újra el nem kezdem, sok százas gyűjtésem van lelkesen induló, majd zokogásba fulladó veterános projektekről. Ennél régebben űzöm ezt a hobbit. Az „idegen futóművet alá”, meg „vényócat bele” megjegyzéseket pedig inkább meg se hallom, aki ilyet mond, rossz ajtón kopogtat, ez itt a restaurálós, múltújraélős lakás, a pimpelők próbálkozzanak inkább Zirig Árpinál. És kizárólag a saját pénzükkel, idegrendszerükkel és idejükkel, ha szabad kérnem.

Csabi, aki mostanában alvázvédővel álmodik

Hát itt tartottunk, ekkor már nagyon vágytam valami jó hírre, mert az autó megvétele óta – leszámítva, hogy miután Dániában letérdelt a motor, Karesz meghenkölte, és azóta újra működik – csak lefelé meneteltünk. Ilyenkor úgy teszek gondolatban, mintha az Everestet másznám meg hóviharban – csákányhasítástól csákányhasításig, biztosítókampótól biztosítókampóig araszolok, nem nézek messze, bízok a gondviselésben, hogy majd csak megtalálja a mobilszámomat. Most megtalálta.

Mert fényt látok. No nem az alagút végén, mert az még hosszú és kanyargós, de azért szép, nagy örömtüzeket gyújtottam nemrég bent, az út közepén, mert egy rakás szuper dolog történt.

Huszonhét ilyen lavór alvázvédő jött le, csak azok tele voltak. A csikkek nem a gépjárműről származnak

Egyrészt Csabi végre leszámolt a gyilkos alvázvédő-réteggel, most tiszta az autó, már látjuk az egészet. Huszonhét lavórnyi cuccot vakart le róla, a végére teljesen kikészült. Ez a legszörnyűbb munkák egyike a Földön, csináltam én is a Bianchin. Hónapokig. Sajnos a szárazjeges szórás ugyan sokkal gyorsabb és kíméletesebb, de ahhoz szállítani kellett volna az autót, szervezkedni, ráadásul igen drága is a módszer, még Csabi is azt mondta, hogy annál kevesebből megoldja inkább ő. Egy akkora bódé lejegelése, mint a Ponton, nagyjából háromórányi munka, óránként negyvennel számolva az igen sok. Csabi két hónap alatt teljesen szétszedte az autót, rendszerezte a dolgokat, másik autót is csinált a másik beálláson, s mindemellett takarította le Dezső hájas testét.

Ha nem tudnák betájolni, hol vagyunk: a jobb hátsó doblemez teteje, a kanyarnál, ahol a C oszlophoz csatlakozik

A tiszta karosszéria nem is rossz. Persze, van rajta egy pár folt, de a nagy része érintetlen. A C oszlop tövében akad például hegesztés. Meg a hátsó sárvédő első csücskénél. Meg a bal oldali hossztartón, a motor alatt is. És, amit tudtam a múltkor is: a bal oldali A oszlop töve szétmállott, a jobb oldali foltozott. Csabi majd ott is benéz a foltok alá, de mivel rohadásnak nincs nyoma, ezért ha jó, úgy marad. Nincs most pénz Amelia Island-re való szépségdíjas restaurálásra. Jó legyen, esztétikus, és ne kelljen mind a két vesémet eladni, csak az egyiket, hogy összeálljon.

Jobb első taposó kivágva

Ilyenkor jó, ha valaki lát is, nemcsak lelkendezik. A padló teljesen épnek tűnt, én hozzá nem nyúltam volna, de Csabinak nem tetszett valami a jobb oldali első taposón. Elkezdte piszkálni, lefurkálta a ponthegesztéseket, amik szintén nem tűntek eredetinek, és lám, újabb réteg került elő, már rozsdásabban. Aztán egy másik, már darabokban. Meg még némi maradvány.

Bocs a pocsék képért, de a lyukak azért látszanak

Itt szemlátomást többször foltozták már az autót, a legalsó lemez, ami kívül volt, szinte épnek tűnt, de a fény felé tartva most látszik rajta, hogy tele van apró lyukakkal. Elnézést a rossz képért, kicsit siettem, a mennyezeten van a fókusz, de a lukak így is láthatók. Amikor fent volt ez a darab, ezek abszolút nem mutatkoztak, higgyék el, kell neki az ellenfény.

Rugóállvány. Ez tényleg csak szétszedés után látszik - belül rohad

Meg a hátsó rugóállvány is felvillantott egy elegáns, bálra, estélyre való finom, korróziós dekoltázst. Abszolút nem látszott kívülről, de idővel ebből baj lehetett volna. A hátsó kötény meg elég görbe, lesz rajta elég egyengetni való, mondta Csabi.

Szinte enni lehet a kardánalagútból

De a karosszéria alapvetően meglepően jó. És piszkálatlan, töretlen, ami talán még fontosabb. Minden tartó, doblemez, ajtó, a tűzfal, az oszlopok, a csomagtartó hibátlan. Csabi a zárt kardánalagutat is kipucolta, ami évtizedek alatt eltömődött zsírral (a kardáncsapágyat zsírozni kell, ugyanis), hogy alig lehetett kihúzni a tengelyt. El sem tudom képzelni, mivel, és mekkora szívások árán tudta kitakarítani onnan a belekühedt-száradt zsírt. De most gyönyörű.

Innen, sárvédők nélkül meg olyan, mint valami háború előtti vénség

Lesz itt még munka, de az biztos, hogy nem porból kell újjáépíteni az autót. Alapos a gyanúm, hogy a tíz-tizenkétezer eurós, csillogó, de nem csúcs-áras gépeknek ennék sokkal puruttyább a karosszériája, megnéztem párat a neten, és látom rajtuk. A Ponton sajnos jól takarja a rozsdát, más autón az íveken, a motortérben a doblemezeknél, a lámpabiliknél, a küszöbvégeknél jelenik meg először a rozsda. De itt, mivel a külső lemezek csavarozottak, és elég simák, ezért a váz indul el, de rettenetesen, miközben kívülről egészen jónak tűnik a kocsi, talán az ajtók alján keletkezik némi csipa. Na, lépjünk tovább az eltelt egy hónap alatt kibontott alkatrészekre (legutóbb a futóművek még benne voltak az autóban), azoktól most épp jobban félek.

Ott a két törött első rugó

Lóg szinte minden. Csapszeg, függőcsapszeg, gömbcsukló, ami csak van, és mozog benne. Törött mindkét első rugó. Kompletten hiányoznak a felütköző gumibakok. Kukás a kormánylengés-csillapító. Lötyög a segédirányító-kar tengelye – ennél a futóműnél bal oldalon a kormánymű irányítókarja, jobb oldalon pedig annak egy kormánymű nélküli része van, na az a segédirányító.

Ez a spéci lengőkar-tengely, ami csak a Pontonban van. Meg gondolom, elődjében, a 170-es Stirlitz-Merciben

És közben kigyúrtam magam pontonológiából. Tudom, hogy a lengőkarok külső felújítószettjei ugyanazok, mint a Fecskéé (tudálékos olvasóknak: W110), a kormányösszekötő gömbcsuklók megegyeznek a 123-asig minden Mercedesével, az alsó lengőkarok belső bekötőpontjai is nagy valószínűséggel ugyanazok, mint a Fecskéé. De a fölső lengőkar belső tengelye teljesen más, az egyedi W120-as. És sem a Niemöller, sem az SLS nem tart ilyet, külön kérésre beszerzik, de a Niemöllernél még ára sincs, az SLS-nél valami horror.

Tudok a neten egy pár eladó, komplett szettet (bal, jobb), darabja 185 euró, vagy „Preisvorschlag senden”, tehát lehet alacsonyabb javaslatot is tenni. Zokogok, amikor beírom: 260 eurót utalok a kettőért. Jön másnap az értesítés, megnyugszom. Nem adják. De honnan legyen? Szállítással együtt az hatvanezer forint, és csak egy homokszem a sivatagban.

Íme a hátsó futómű. A 108-aséban például van még egy rugó a diffi fölött, keresztben

A hátsó futómű viszont egészen jó. Sem a nagy csapszege nem lötyög, ami körül az egész mozog a kaszniba szúrt tüske körül, sem a másik csapszeg nem rossz, ami egymáshoz képest engedi mozogni a két tengelyfelet. Pedig hihetik, itt sem kétfilléres alkatrészek dolgoznak. Még a két, nagy, szögletes gumipogácsa is teljesen ép, finom melegítés, takarítás után újrahasznosítható. Csak a lengőkarok két, rúdszerű, valamint két, pogácsaszerű gumiját kell majd kicserélni, meg valószínűleg a diffi melletti gumiharmonikát, mert ez a lengőkar billegtetésére fent kifúj, mint a lukas skótduda.

Hátsó futómű. Aszimmetrikus, az egyik lengőtengely együtt mozog a diffivel, a másik tőle külön. Minden csapszeg jó, de ez a harmonika szuszog, gondolom, lukas

Hála a jó égnek, semmi rémisztő hír nincs, csak az eddigi nyomasztás maradt.

Ez régebbi, mint az enyém, még keskeny maszkos, 1957 előtti

Aztán másnap felhívtam Bartha Lacit. Amellett hogy ő egy Fontos és Elfoglalt Ember, rendkívül figyelmes és nagyvonalú is. Ő ajánlotta fel nem túl rég ajándékba a 127-es Fiatját az olvasóknak itt a Totalcar hasábjain, nekem meg még tavasszal, privátban egy Ponton-sárvédőt. Annyit kért cserébe – segítsek neki szétbontani az autót, amin rajta van, mert a nagymamája egyre nehezebben tűri a roncsokat a kertjében.

Ez a bontandó Ponton

Halogattuk a dolgot egész nyáron át, hol nekem, hol neki nem volt ideje, aztán ősszel mindkettőnket elkapott a gépszíj, de nekem most nagyon sürgős lett a dolog. Nem sok volt meg ugyan abból az autóból, hiszen Laci két, dobozba csomagolt indexburáért és egy jó hűtőmaszkért vette évekkel ezelőtt a papír nélküli, belső terétől, motorjától, lámpáitól, váltójától, díszeitől megfosztott autót, de a futómű benne volt. Egy jó rugó, egy jó lengőkar-tengely tízezreket javíthatna most a költségvetési hiányomon. Lépnem kellett, mielőtt kidobom a pénzt az interneten holmi gazdag német Ponton-alkatrész neppereknek.

Innen szinte autó, csak valahogy a hátsó kereke van túlságosan elöl

Laci rettenetesen el volt havazva, meg beütött a hideg is, értettem, hogy nem fűlt hozzá a foga, én meg ráadásul szívességet kértem – sehogy se jó az ilyen. Ő nagylelkűen felajánl valamit, mire a kedvezményezett követelőzni kezd… Nem kultúrdolog ez. De nekem nagyon fontos volt, ott, akkor.

Évek óta először garázsban

A romos Pontont végül a saját pénzén elvitette Ráckeve-Kertvárosba, egy autószervizbe (amit, ugye, mindenki rövid i-vel ír?...), hogy fedél alatt tudjuk szétszedni. Egynapnyi melót terveztünk, addigra készen kellett lennünk. Egyik klubtársamnak van egy korábban markolóval felemelt, de különben egészen ép Pontonja, kellett a tető, vállalta, hogy cserébe elviszi majd a kibelezett bódét – így legalább kasznit nem kellett aprítanunk.

Durrdefekt előtt egytized másodperccel

Azért a szegény autóért nem volt kár. A jobb hátsó kereke például arasznyival előrébb volt a kelleténél, mert a padlóból félig kiszakadt a lengőkar tartócsavarja. A bal hátulja, alul annyira szétrohadt, hogy annak a rugóállványnak már a nyomát sem lehetett felfedezni, amin az én autómon megjelent a kis rozsdalyuk. A rugó itt már a hossztartót is átszakította – döbbenet.

Hátsófutómű-rögzítés. Légrugós és légrögzítéses stílusú

Sík lemezzel pótolták egyszer régen a padlót, az összes, de tényleg az összes zárt tartóelem alja lerohadt, úgy, hogy most már mind nyitott, még a kardánalagút alja is. Fel se fogom, mi tartotta egyben az egészet, ennyire szétrohadt autót keveset láttam életemben. Az A oszlop alja, ami az enyémen elég randa, itt nem az. Mert egyáltalán nincs. Eltűnt, nyilván héliumból hegggesztették. De ez autó egy doboz Bilobil után sem emlékszik már rá, milyen lehetett ő ott, hajdanán.

Ez az én Dezsőmben tákolt. Itt viszont nincs. Egyáltalán

Én viszont még sosem dolgoztam önállóan (és sokat) jól felszerelt szervizben, most jövök rá, ez milyen csodálatos élmény. Amivel tipikusan órákat szüttyögök a ládából előhalászott, vegyes felvágott szerszámaimmal, az itt pikpakk, tekeredik, lejön, szétugrik. A kis Makita akkus, röcögtetős csavarhúzó, filigránnak tűnik bár, de brutális erővel szaggatja ki a csavarokat. Amit ő nem tud, arra ott a hegesztőpisztoly, az ütvecsavarhúzó, a vékony flex, a légkulcs. Állítom, tízszer gyorsabban dolgozom, mint autón bármikor előtte az életben, csak úgy repkednek a csavarok, anyák, minden.

Laci, aki egész nap meg nem állt

Közben szegény Laci, a mecénás, a leglehetetlenebb helyzetben, kézi eszközökkel műt reménytelenül apró izéket. Mosolyog, nyugalma rendületlen, kínálgatja a teát, sütit (amit ő hozott), közben dolgozik, mint gép. Egy másik életben elveszem feleségül, esküszöm.

Kikapjuk az üléseket, a nekem kellő sárvédőt összesen két csavar tartja, pár mozdulat, lenn van, hihetetlen, de menthetőnek tűnik. Laci a jobb első sárvédőt is leszedi, a lámpabili egy az egyben kirohadt belőle, de talán valamire azért jó lesz, ám a bal oldali horpadt, rohadt, az semmire se használható. Én leveszem közben a négy ajtót, bennük ablakok, szerkezetek, jól jöhetnek még Laci másik, egész jó Pontonjába, az enyémben ezek mind kiválóak. Egy jó géptető, egy rossz csomagtér-tető, egy első szélvédő (a hátsó elveszett trélerezés közben), valamint egy Ponton, egy W123-as, meg talán két Volga (Zuk?) felni már biztos zsákmánynak tűnik.

Gyűlnek a kincsek. Ilyen első bölcső senkinek sem kell, élettartama örök+1 nap

Kicsavarjuk a futóműtartó elemeket (már, ami ki nem esik magától a kaszniból), elöl leemeljük a karosszériát. Kigurítjuk. Szét kéne szedni. Óvatosan kicsavarok egy-egy lengőkar-tartó anyát a kettő-kettőből alul és fölül. A rugóösszehúzó nem fűzhető be, túl tömör a spirál. Pedig érdemes óvatosnak lenni ezzel a melóval, mert nem egy átszakadt hasfal-izom, betört homlok származott már agyatlan futómű-szétszedésből… A rugó ugyanis azt csinálja, ami a neve – rúg. Baromi nagyot. Akkor összehúzó nélkül szétszedni a futóművet, ha rajta van az autó súlya, de ebben a Pontonban nem volt már motor, váltó, s emelni is csak módjával tudtuk.

Végül az egyik szerelő srác oldja meg a dolgot: az összehúzó egyik kampóját befűzi a pajszerrel szétfeszített rugóba, a másik felét beakasztja a lengőkarba. Nem olyan masszív, mintha csak rugóközi szorítás lenne, de a semminél sokkal több. Szétcsavarom a maradékot, de befeszül, nem ugrik szét, erre készültem is. Jegyzem meg – légkulccsal kábé egy perc alatt megvan minden csavar, anya, pedig rozsdásak, sárosak, a saját kőbaltáimmal fél óra lett volna ez.

A legizgalmasabb csomag, ebből ha jó valami, az tízezres megtakarítás

Dobó Istvánt játszunk, a rugókat ágyúként az ellen felé irányítjuk, a janicsárokat jelképezze, mondjuk a legüresebb fal. Kicsit azért fosunk. Az egyik szerelő srác pajszert vesz elő, befeszíti, én püfölöm kalapáccsal a futót, de óvatosan, mert nem akarom tönkretenni. Szétugrik, a rugó nagyot dörren, a bölcső idegesen rúg egyet – de életben maradunk. A másik oldalon kísértetiesen azonos forgatókönyv szerint játszódik le minden – egy 1/64-edre fényerőre gyengített Nikon SB-vaku villanásnyi idejére, de már-már profinak érzem magam. Persze ehhez nem árt, hogy valódi profi a segítőtársam.

De ó jaj, nemrég eltört a gömbcsukló-kiszedő szerszám, hogyan szedjük szét a kormányösszekötőket? Az 1989-ben a Pálos utcában a postástól tanult módszerrel. Egy nagykalapács betámaszt innen, egy kisebbel négy-öt csapás amonnan, és máris szétugrott a hat gömbcsukló. Ez már otthonosabb – mit nekem az űrtechnika, a légkulcs, meg a Makita, a nyers püfölés az igazi, ezt szeretem.

Itt már kihullott alóla a futómű hátul is

Lassanként beesteledik, a hátsó futóműnél tartunk. Sehogy nem akarja elengedi a középső tartócsapot a csomagtartóba alaposan belerohadt gumipersely, pedig ekkor már az oldalára döntjük a bódét, úgy rángatjuk. Nincs mit tenni, visszaborítjuk, megemeljük az égbe a farát, csak nem pukizik ide a Pontonka, hiszen nincs is már a gyomrában semmi. Laci kerít egy hosszú gerendát, befeszít hátulról, ugrál rajta. Az egész bódé billeg, mint a libikóka, pedig jó hátul támasztottuk alá. Előrerohanok, ráállok a kereszttartóra, tiszta játszótér, önfeledt móka, kacagás, gurgulázó gyermeknevetés hallik, a gumi egyszer csak enged, csattanás, a futómű élettelenül a földre rogy.

Osztozunk a zsákmányon. Pontosabban Laci félreáll, mondja, vigyem, amit jónak látok, akár az egészet, ő csak kidobni sajnálja. Betolatok Erával, nyitom a hátulját, kibélelem pokróccal. A két futómű, a sárvédő bemegy, elviszem a két első ülést is, hátha kell belőle rugó, tömés majd az enyémbe. Csetreszeket ömlesztve, rugókat, váltókonzolt, kormányművet, segédirányító-kar állványt.

Hát egyenlítsük a számlát. Laci megrázza a fejét, hirtelen fontos dolga akad, kimegy, eltűnik az autójában. A srácoknak próbálok adni némi pénzt, ők is tiltakoznak. Itt mindenki megőrült? Ők is egy csomó időt elszúrtak erre az autóra, elfogyott három flexkorongjuk, egy rakás áramuk, egy csavarhúzófejük, meg ki tudja, még mi…

A hulla

Végül iszonyatos zsarolásra, már-már veszekedésbe hajlóan némi morzsát tudok csorgatni mindannyiuknak – le sem merem írni, milyen keveset. És e kevésből is kis híján verekedés lesz. Nehéz ez, itt most csak én jártam jól.

Ráckevéről hazafelé, a szemerkélő hóban gurulva kicsit kómásan ülök a volán mögött, ilyenkor esik jól csak igazán a Merci nagy, meleg fotelje, gyors fűtése, „húsz ló rágja a zabot az istállóban”- mormogása. Kivette belőlem az élet ez a nap, rég szereltem ilyen intenzíven, ha ledönteném az ülést, elájulnék. Olyan így utazni, mint régen: hátul zörögnek a pléhlemezek, zötykölődnek a csetreszek, enyhe olaj- és penészes rozsdaszag terjeng. Mennyit jártam én így… Aki öltönyben, nyakkendőben, esetleg otthon, tévé előtt, meleg mamuszban, susimaciban, sós mogyi mellett képzeli el az életét, annak nyilván riasztó lenne ez a helyzet, de számomra az egésznek van egy rettentő jó hangulata, mintha egy óriási készlet felnőtt Legót hurcolnék éppen.

De hétfőn én viszem Norbit bölcsibe, ha így marad az Era, nem tudom hova ültetni. Ki kell hát pakolnom az autót, de otthon a garázsba már semmi nem fér. Le kell vinnem az egészet Egerbe – szülöm meg az ötletet sebtében – még ma este. Hívom Csabit, szokásos „minden mindegy” hangján kérdezi – most? Most hát, mikor máskor, Csabiiii… Oké, mondja.

Ez hoztuk elő a bányából

Nem egészen két óra múlva Egerben vagyok. Csíp a hideg, gyorsan kipakoljuk Erát. Szétterítjük a cuccokat a garázspadlón, rovancsolunk. Nézd, két tökéletes első rugó… És figyelj, a segédirányító kar sem lóg, basszus, ezt így, helyből be lehetne építeni… De öregem, a kormánymű is jó, el se hiszem, bár a Dezsőé se rossz…

Fölső lengőkarok. Azok a belső tengelyek egy vagyont érnek

Aztán a legkritikusabb alkatrészre terelődik a figyelmünk. Belső lengőkar-tengelyek, különösen a fölső érdekel. Az egyik kvázi tökéletes. Tényleg, semmi lógás, finoman forog, 185 eurót gondolatban kihúzok a kiadási listáról. A másik sajnos rágódik. A lengőkar a Pontonban meneteken forog, nem sima perselyekben, és ha nem kenik, széttépi a menetet. Csabi befittyeszti a cigit a szája sarkába, lerántja a tengelyről a porvédőket – „nézd, át van tekerve több fordulatnyit” – mutatja. Fordít rajta vagy hármat – „most próbáld meg”. Mint a vaj. Tökéletes. További 185 eurót kihúzok, eufóriában lebegek.

Alsó lengőkarok. A belső tengelyek megegyeznek a Fecskéével

Az alsó tengelyeket a Fecske-rokonság okán könnyebb beszerezni, de azok sem olcsók – egy oldalra majdnem száz euró ott is a felújító. Az egyik itt is jó. A másik kotyog, de nagyon. De hoppá, a külső, kupakként is szolgáló zárócsavar kézzel tekerhető – hogy lehet ez? Csabi kézzel ráhúzza erősen, máris nem kotyog, viszont gyönyörűen forog. Ez is jó, el se hiszem.

Persze a gömbcsuklók pocsékok, a fékalkatrészek nem jók az enyémbe, mert a szétbontott egy 1957 előtti Ponton volt (amúgy is hulladék az egész), a függőcsapszeg, külső csapszegek szintén kopottak, de azok már egyáltalán nem annyira drágák. És van egy jó kardán is, remélem jó lesz az enyémbe, mert annak a keresztje egy irányban nem mozog valami szépen.

Nem néz ki talán újszerűnek, pedig higgyék el, gyönyörű ez. És sehol nem kapni

És még egy csoda – a kis bakelitet is sikerült kimenteni a roncsból, ami a kormánytengely fölött, a műszer alatt van, és amiben a kapcsolók laknak. Az enyémnek a kis nyúlványa hiányzik, a másik végén repedt. Két bakelitdíszítés van Dezsőben, ami törött, ez az egyik. Ebben a romban, csodával határos módon ép. Persze, összefestegették, meg matt, de minden bakelitet úgyis polírozni kell visszaépítés előtt, az kötelező egy Ponton restaurálása során. Még májusban, Németországban próbáltam venni ilyet, de a bontóban is, a börzén is csak a dízelét árulták, aminek az egyik luka nagyobb, mert abban lakik az izzításvisszajelző sószórója. Egyetlenegyszer láttam benzinesét eladót ebayen, de azt levették, mielőtt lejárt volna, majdnem megőrültem. Erre most itt van, az enyém, kifejezhetetlenül kevés pénzért.

Fejben összeadok, szorzok, legalább háromszázezer forinttal beljebb vagyok. Nem, ilyen szerencsém nem lehet. De, egyelőre úgy tűnik, igen.

Közben folytatódott a sikerszéria, harmad áron lőttem vadiúj kormánylengés-csillapítót az ebayen (33 euró), Torjay Laci barátom, aki pici, de ügyes alkatrészes vállalkozást működtet, baromi jó áron talált itthon futómű- és fékalkatrészeket, a Vaterán meg nyolcezer forintért leütöttem két komplett fényszórót, két első indexet, no meg egy tükröt – ezekből is kellett másik. A kalkuláció még mindig másfél millión áll – egy a különbség az egy hónappal ezelőtthöz képest – már nincsenek benne aggasztó, fehér lyukak, potom öt-hatszázezer forint értékben.

Képaláírás

És persze hadd említsem meg, hogy Csabi természetesen megint nem volt rest. Alig egy héttel azután, hogy ott jártam, egy másik Ponton fogad, megint óriásit haladt. Lebontotta a hátsó rugóállványokat, belül is kilakatolta a vázat, visszatette őket. Készen van a taposó jobb oldalon. Egy csomó pici foltot is betett. Mindent lekezelt kint és bent, átkent alapozóval, sőt, már a kesztyűtartóban is túl van a felületi rozsdás részek rozsdamarózásán. Halad, mint egy atommeghajtású jégtörő, elképesztő, amit művel.

Le kellett bontani a rugóállványt, alatta is kilakatolni, felépíteni a rögzítését, majd visszahegeszteni
Ez a bontott Ponton-sárvédő

Közben, úgy tűnik, lett fényező is, ennek most már nagyon ideje volt, mert Csabi február elejére kész lesz a tervei szerint, akkor Dezsőnek tovább kell lépnie. És megsúgom – azóta történtek további változások, de azok már maradjanak meg a következő tudósításba.


Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább 

 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr802519594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.12.19. 22:03:04

off:

Az ötvenes évekbeli kép a Rákóczi út elejét ábrázolja a Keleti felől nézve. A "Vásároljon készruhát" neonreklám még ma is ott van, míg le nem verik/el nem lopják.

Dennis01 2010.12.19. 22:39:16

@KuKori: Full jogsi, 1.5 eve vizsgaztam. 0 ev ncb, sajna az az ev nem szamit, mikor a zold Mini a nevemen volt L jogsival biztositva... A piros biztije meg majdnem egy 1000-essel dragabb lenne, ha a nevemen lenne, igy apam neve alatt futok..

Rocko- 2010.12.19. 22:52:40

@BeeTm: :))))

@gyvy: hát a család is szeretné már látni az ünnepek alatt, hogy a 'álarc mögött még Zsolt van. :)

Hurri Kán 2010.12.19. 22:54:10

@Rocko-:
Az is lehet jobb hogy nem látták az álarc mögött mi van :)))

Rocko- 2010.12.19. 22:56:00

@gyvy: majd felkérik Freit a tényfeltáró riportra.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 23:04:01

@Dennis01: De inkább 16S, az kicsit különcebb :) A Williams-et mindenki ismeri, pedig a 16S (1.8 16V) nem tud sokkal kevesebbet, és szintén elég ritka. És tetszik a gyári felnije is :D

images.forum-auto.com/mesimages/236342/RENAULT-clio-16s-1956.jpg

Vagány kis görcs, nem? :D És ugye 7.4 alatt szaladja a 60 mérföldet, mint a Laguna V6, ami nekem volt, csak ebben gondolom félelmetesebb érzés még annál is :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 23:07:39

@Dennis01: Hát a named driver-ként gyűjtött évek is számítanak sok társaságnál, addig jó lesz ez. Mert jobb nincs :(

Csikós Zsolt 2010.12.19. 23:16:42

@világváros:

Majd csak akkor árulom el a fényezőt, ha egymás tenyerébe csaptunk, ott az autó, és már tudok róla valamit mutatni...

Dennis01 2010.12.19. 23:18:57

@KuKori: Az a goromba orr fantasztikus.. A masik dolog amit imadok francia autoknal a sarga fenyszoro, lattam egy Minit olyan fenyszorokkal azota olyat keresek mindenhol.. :)

Csikós Zsolt 2010.12.19. 23:20:01

@gyvy:

A fokozatos felújításnak két akadálya van, ha ugye, az evidenst nem is veszem ide, miszerint jó futómű nélkül soha át nem megy a veteránvizsga/vizsga kombón.

1: Amíg a fényező dolgozik, Csabi tudja pucolni, festeni, összepakolni az alkatrészeket, addigra (tehát nagyjából február közepére) tudnom kell prezentálni a cuccokat, hogy dolgozni tudjon.
2: Van egy-két forrás, ami most van, de lehet, hogy valamikor jövőre már nem lesz, nem akarok vészmadárkodni, ezért inkább nem írom le, mi az, aki mozog ilyen körökben, tudja.

Ja, és egy kicsi harmadik ok:
Most még 280 alatt van az euró.

Csikós Zsolt 2010.12.19. 23:22:55

@Csokis:

Nem bunkó a kérdésed, dehogyis, engem is zavar. De eltökélten tartom, hogy használni akarom a Dezsőt, ha nem állunk nagyon fejre anyagilag, akkor fejben nagyjából 3-4 nagyobb utat ígértem már a családnak. Aztán lehet, hogy fejreállunk, egyelőre nem tudom.

A zöldet más miatt nem lehet elhasználni, nem CSAK az állapota miatt. Ott több ok is van. Ne aggódj, vagy csak kicsit aggódj :-)

Csikós Zsolt 2010.12.19. 23:25:57

@DeezL:

Olyan 35 autóm volt. Nagyjából... Régen sokkal olcsóbb volt az átíratás :-)

Csikós Zsolt 2010.12.19. 23:27:35

@XGyurmaX:

Nem hinném, hogy én moderáltalak ki. Ritkán és csak durva dolgok miatt szoktam bárkit is, akkor se örökre.

Dennis01 2010.12.20. 00:10:51

@Csikós Zsolt: Irhatnal roluk egy kiados cikket, engem szemely szerint a Fiatok erdekelnek a legjobban.

Zsolti9014 2010.12.20. 07:29:51

@DeezL: na, igen, azzal én is tisztában vagyok, hogy melyiknek mennyit kellene ennie. Igazából az 5 szerelőből talán 3 nem is kért semmit, mert egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele, ráadásul az egyik Fiat-specialista volt gyakorlatilag, így lehúzásról szó nem volt.

Emellett persze itthon is próbáltam legózni, nem olyan családból származom én, hogy rögtön szerelőhöz vigyem a kocsit, mivel édesapám, meg nagybátyáim is szereléssel foglalkoznak, igaz inkább kasznival, de az Unón kívül eddig még mindent megoldottak.

Meg aztán Uno-klub tag is vagyok, ott is már minden létező tanács felmerült.
Lambdaszonda volt cserélve, gyújtáselosztó dettó, gyertyákat is vettem bele újakat, aztán más problémákkal (is) összefüggésben benzinszivattyú, alapjárati motor, fojtószelep potméter, ...

Igazából a legkisebb nálam mért fogyasztása az 7 liter körül volt, de valahogy mindig visszakúszott.

Én ezt egy az egyben az előző tulajnak tulajdonítanám, vagy a kereskedőnek. Mert első autó lévén elkövettem azt a hibát, hogy nem érdeklődtem utána a kereskedőnek rendesen. A kocsi persze csilivili volt, aztán szép lassan jöttek elő a bajok, és amikor egyet-egyet kijavítottam/kijavíttattam, ott körvonalazódott a buherálás nyoma.

És valóban, ahogy mondod is, az Uno egy végtelenül egyszerű szerkezet, de ez...egyszerűen senki nem tudott már tanácsot sem adni. Persze még a komplett injektort motorvezérlővel együtt cserélhettem volna, de annyit már nem akartam rákölteni, amennyit az autó ért.

Ezt beszámították, elhoztam a Swiftet, amit a kereskedésben tüzetesen meg tudtam vizsgálni, még alá is engedtek, és láss csodát, ugyanazon az útvonalon, amin az Unóval, ezzel 6-7 liter között járok. Városban.

Egy szó mint száz, szégyelltem is magam kicsit, hogy nem tudok változást kicsikarni az Unóból, de aztán arra jutottam, hogy a fogyasztáson kívül is van annyi baja, hogy jobb lesz megválni tőle.

GARFIELD13 2010.12.20. 08:55:52

Ez tényleg kincsesbánya volt. Szegény rom legalább abban a tudatban halhat meg, hogy donorként több autóban is tovább él. Éppen a múlt héten jutott eszembe a ponton, amikor alkatrész beszerzés során betoppantam egy garázsba amelynek a hátsó részében egy ponton kupé kaszni épülgetett. Nem kicsit csodálkoztam rá.
További kitartást és sok-sok szerencsés alkatrészbeszerzést.
Üdv.

2010.12.20. 09:06:02

@Zsolti9014: nekem 1.2-es benzines unom volt (70sx) nemetbol hozott, tulaj csak mamuszban szallt be, meg hasonlok. ment mint az allat, 160-at szo nelkul vitte (tovabb nem mertem nyomni), fogyasztasa olyan 7 korul volt. felszereltsege is teljesen jo volt, muszerfalat, kezeloszerveit imadtam. jopar evig hajtottam aztan eljott az alvazszam kirohados moka es pont akkor vezettek be a torzskonyvet, kozben lejart a forgalmi igy eladtam. nagyon sajnaltuk baromi jo kis jatekos, konnyen kezelheto, csaladi jargany volt. ha lehetett volna ujonan kapni akkor azt vettem volna, vegul lett egy P1, az is nagyon jo, most is azt hajtom mar 11 eve es tokeletes.

XGyurmaX 2010.12.20. 09:53:13

@Dennis01: ha már jobbkormányos ezt a figyelmedbe ajánlom.
mázlisták az angolok hogy japán belpiacossal is járhatnak:
www.hasznaltauto.hu/auto/mitsubishi/galant/mitsubishi_galant_legnum_vr4_type-s-4022598

XGyurmaX 2010.12.20. 10:00:35

@Csikós Zsolt: hát ki tudja lehet kár volt elbontani ,csak hát ki kellettvolna várni még 20 évet.
Ma már szerintem senki nem bolt el egy SS mercit.
Ha már hahu akkor ezt a hirdetést konkrétan neked írták:-):
www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/190/mercedes-benz_190_190_db_ponton-4275108

XGyurmaX 2010.12.20. 10:03:04

@Csikós Zsolt:
ezen a szövegen besírtam annyira vicces:
"LEÍRÁS
Nem kell Pontonért Domsjőig menni! Diesel motoros kis ponton, 1985-ig futott Németországban. Azóta garázsban pihent. Tökéletes motorral (Austauschagregat), jó fékkel, könnyen kezelhető kormányváltóval. Mostani állapotában is tökéletesen üzemel, de a padlólemez lakatolásra szorul. Német forgalmi engedéllyel (Kfz-Brief)"

lanciabacci 2010.12.20. 10:06:40

@mbw108:
Szia, te kompetensnek tűnsz: a 230-as tárcsaféke felmegy vajon a 180/190 első dobja helyére? Csak mert ha igen, akkor a W116-é is belső hűtéssel, amivel viszont már meg is lehet(ne) állni hatásosan hegyről lefelé is (min. 14"-os felni esetén). A 230/250-é állítólag hamar elmelegszik és füstöl.

Én egyébként nem értek hozzá egyáltalán, csak a netről vadásztam össze az előbb:

www.niemoeller.de/w110-en/B011-20.html
www.sl113.org/wiki/Brake/Disc
www.theslshop.com/Website/WebItemForSale_id_1364-40.html

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.12.20. 10:10:41

@Csikós Zsolt: Hiszek neked, de még annál is jobban drukkolok. (Én előrelátóan csak egy look-a-like kit cart vettem, az csak 40+ éves, azzal szinte nincs is szívás, annyira új. :-) )

kuciber 2010.12.20. 10:25:54

Nagyon tetszik a hozzáállásod és a kitartásod.
Megmondom őszintén engem inkább elriasztanak ezek az írások, mint lelkesítenek. Pályázok egy W108-ra sőt inkább egy W109-re, de mivel műszaki antitalentum vagyok, nem merek belevágni.
Felújításhoz nincs sem kellő tudásom, sem ismeretségem. Ahogy az írásokból leszűröm, felújított gépet is nagy lutri megvenni.

Zsolti9014 2010.12.20. 10:46:43

@uzsonna: én is imádtam egyébként az enyémet, a nyavalyáit leszámítva. Nagyon könnyen kezelhető volt, első autónak is tökéletes. 130 felett én nem mentem vele, igaz, amikor 5-en ültünk benne, akkor már azt érezni lehetett. Egyszer azért hatan is belezsúfolódtunk.

Az alvázszám nekem is kezdett rohadni, ez (is) típushiba. s amúgy a magas fogyasztással sem voltam egyedül, érdekes módon ezreseknél jött elő a klubban is.

Rengeteg élményem kötődött hozzá: volt amikor nem volt rajta hidegen alapjárat, ez egyéves jogsival azért izgalmas volt. Meg télen amikor kézifékeztem a hóban. :)

CSÖRR-CSI££ 2010.12.20. 12:05:48

Ahogy azt már régóta és most is emlegetik sokan, szobor lesz Ponton Dezső is. Ezt az autót már nem lehet / nem is szabad "csak egy kicsit" megcsinálni! (Ez a Csabi srác olyant akarva se tudna -szerintem)
Ennek ellenére Dezső menni fog, muszáj lesz neki.
A másik pedig, amit régóta emlegetnek itt a népek, az a könyv, amit CsikósZsolti szépen meg is fog írni, bármennyire is állítja, hogy azt most nem lehet.
Vannak dolgok az életben, amik végzet-szerűen bekövetkeznek, akkor is, ha mi nem úgy gondoljuk. :)
Valóban nem szükséges Pontonért Domsjöbe menni, de Neked oda kellett, Zsolti!
(szerintem, épp a könyv miatt, mint ahogyan a Rolls-bemutatóra is :)
További sok sikert!

2010.12.20. 12:31:27

...az van, hogy a Zasszony (már majdnem az) már beletörődött abba, hogy az esküvő Dezső elkészültének idejéhez lesz igazítva.
Úgyhogy Csabibak üzenem, ne rohanjon, hagy élvezzem még egy kicsit a boldog legényéletet... :))

kockablogger 2010.12.20. 13:07:29

Hahó :)

Kitartás, nem szabad feladni, látod, szépen, lassan (sokért ugyan, de) megoldódnak a dolgok. Nem ugyanaz a kategória, de a 124-es nálam már vagy 700-ba van (plusz vételár, műszaki átírás) és még készül, januárban befecsiszelep csere, meg csomó bosszantó apróság (lerúgott tükör, kitépett antenna, leszaggatott célkereszt, stb.). Ha kész lesz, bagóért megy eladásra, mert az asszonynak nagy, kisebbet szeretne, én meg az Uno turbot építem.
Alakul majd és, ha kész lesz, boldog leszel, hogy igen, ezt Te alkottad, a Te véred és ideged van benne, nehéz volt, de akkor is megcsináltad. Én drukkolok :)

Hurri Kán 2010.12.20. 13:19:52

@kockablogger:
Ha kész van, miért adod el? Én nem tenném, de persze a te életed, a te pénzed. Csak megkérdeztem...

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:24:03

@GARFIELD13:

Akkor te a Sanyinál jártál... :-)

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:25:21

@gyvy:

Mostanában nem nagyon biztos dolog médiadolgozónak lenni, nem tudom, mi jön jövőre, könnyen lehet, hogy szükség lesz mozdítani valamit, hogy pénz legyen :-)

Persze, ha megy minden tovább, nem adom el, ez egyértelmű.

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:26:51

@CSÖRR-CSI££:

Nem éri meg könyvet írni, el se tudjátok képzelni, mennyire nem. Többször nekifutottam, sok idő megcsinálni, és az ember a seggét a földhöz verheti, ha nem bukik rajta...

Hurri Kán 2010.12.20. 14:28:19

@Csikós Zsolt:
"Ha kész van, miért adod el? Én nem tenném, de persze a te életed, a te pénzed. Csak megkérdeztem... "

Ez a kérdés Kockablogger-nek ment.

Front van, vagy hétfő, vagy mindkettő? :))

Azt nagyjából sejtem, ha csak valami nagyon végzetes nem történik, te nem fogod eladni.

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:29:04

@kuciber:

Kicsit célom is, hogy elriasszak.

Sokkal boldogabb vagyok, ha néhány álmodozó ember nem teszi magát tönkre egy ilyen vén rommal, hanem inkább itt szórakozik. Egy nem mániás embernek rendesen meg tudja feküdni a gyomrát egy oldtimer. Még egy mániásnak is.

Aki belevág, itt felkészülhet, mi vár rá.

És én már egy ideje csinálom, aki az utcáról esik be, ezer zsákutcába bele fog futni. Veteránozni csak óvatosan :-)

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:30:52

@lanciabacci:

A dobfék alapja teljesen más a csonkállványon, mint a tárcsafék nyergének a rögzítése. Iszonyatos kendácsolással át lehet alakítani, csak nem biztos, hogy megéri. Sőt.

Csikós Zsolt 2010.12.20. 14:32:03

@XGyurmaX:

Arnold Ricsi barátom árulja. Egész jó kis autó, annyit megér, amit kér érte. Megy a motorja, jár-kel a saját lábán, nincs is szétbuherálva. Csak nagyon rozsdás. Az még egy misivel kijjebb van, mint Dezső. De ennyit, itthon mindenképpen megér.

Virago_1000 2010.12.20. 14:37:00

@karlmann: "Nem félsz majd kivinni a híres minőségű hazai utakra? "

- mert mi bajod van a hazai utakkal? Budapestet leszamitva, nem igen van okod panaszkodni.

Virago_1000 2010.12.20. 14:45:28

@tAB: Neztem a blogodat. Hat oszinte csodalatom, foleg azert, hogy mennyit dolgozol vele. Ertem en, hogy oromet okoz neked a munka, meg nem a penzrol szol, de akkor is: 1000 euroert szalonallapotu 130-ast (nem gyengelkedo 120ast !!!) kapsz a cseheknel. Ennel te sokkal tobbet olsz bele. En nem tudom, ki hogy van vele, en nem szopnek - kimondani is nehez: ertelmetlenul,ha nem muszaj. Ha vegere ersz vele, akkor sem fog 200-nal tobbet erni az auto, a penznek pedig amit efolott rakoltesz annyi helye lenne: baratok, baratno, kirandulas, benzin stb stb.
De te tudod, nem kritizallak erte, sot, mi tobb tisztellek, jobb, mintha a szamitogep elott doomoznal meg need for speedeznel. Sot, meg az itt kommentelok tobbsegetol is tobbre tartom, amit csinalsz, mert te legalabb nem csak fotelveteranos vagy.

Virago_1000 2010.12.20. 14:47:32

@XGyurmaX:
"ha már régi autó akkor inkább ez::-))
www.hasznaltauto.hu/auto/opel/omega/opel_omega_3000_24v_cd_lotus_biturbo_3.6-3895704 "

Szerinted ez eredeti? Szerintem kizart.

Virago_1000 2010.12.20. 14:49:49

@KuKori: azert nem homokszortak, mert az tonkreteszi. Arrol nem is beszelve, hogy ki kellett volna total belezni, Csikos pedig nem akarja a tetokarpitot is kiszedni, amit meg is ertek, mert az iszonyu szivas szepen visszarakni.

Hurri Kán 2010.12.20. 14:50:16

@Virago_1000:
Lehet eredeti, csak rossz a típus megnevezése.

Virago_1000 2010.12.20. 14:56:39

@KuKori: En is ott tartok a Tatraval, ahol csiki a pontonnal, persze nekem kevesebb a melo vele, de ugyanugy iszonyu szivas lehetett a lakatosnak ledrotkorongozni az aljarol a gennyet. A porfestes jo a futomunek, de en az enyemet homokszorattam, majd kezzel festem (meg nem vegeztem vele.). Az en lengokarjaimban vannak gumiszilentek, amelyek nem elik tul a porfestest (az ugyanis 300 C-n tortenik). Nem tudom, a pontonban milyen lengokarok vannak.

@kAndrás:
"nekem is ez lenne a kérdésem, hogy mivel rozsdamentesítették az alját ha nem homokfúvózással? és ha nem,miért nem? csak mert más műhelybe kellett volna vinni ezért?
én csak ebben az egy módszerben hiszek, hogy késlelteti az újbóli rozsdásodást.
"

Drotkorong legalabb ilyen jo, es, epp eleg erv amit irsz, egy logobelu autot mas muhelybe transzportalni, gyakorlatilag lehetetlenseg ugy, hogy el ne vesszen valami (potolhatatlan) belole.

Virago_1000 2010.12.20. 14:58:05

@gyvy: ha eredeti lenne, akkor miert nem tettek oda a plakettet ad1, ad2 a lehuzos magyar nepper 1.5-2 szer annyiert arulna.
Annyira eredeti ez, mint a par eve itthon arult 190 EVO Merci.

Hurri Kán 2010.12.20. 15:01:50

@Virago_1000:
Viszonylag limitált szériában készült ez a kocsi. A motor is eredeti benne, elég sok alkatrésze különbözik (váltó pl.) az eredeti Omegától. Egyszerűen nem érné meg átalakítani szerintem.

Attól, hogy kint mennyiért mennek ezek, nem biztos hogy itthon annyiért el lehetne adni.
Hiába egy egyedi autó, ha nulla presztízse meg "sznobértéke" van...

Virago_1000 2010.12.20. 15:03:26

@Dennis01: "A biztositas £1000 evente, sajnos nem megy lejjebb 21 eves koromig."
Ebben az orszagban is lenne boven megreformalni valo.
Ingyenelobol, eloskodobol, verszivobol, dolgozni nem akarobol itt sincs hiany. Otthon a kissebsegiek, itt az ingatlanugynokok, biztositok ...

Virago_1000 2010.12.20. 15:08:13

@Dennis01: "19 eves vagyok, talaltam egy gyonyoru Bubut £2500-ert. Biztositas: £6970 egy evre.. Nem komplettek.. "

- bele kene oket loni a Temzebe.

Virago_1000 2010.12.20. 15:10:12

@Dennis01: futtatnad apad neve alatt bubukat is, kapjak be a kocsogok.

Hilux94 2010.12.20. 15:10:48

Valahogy nem látom, hogy a végén ebből családot furikázós autó, nyaralós lesz. Minden egyes km fájni fog. ;)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 15:14:09

@gyvy: Angoloknál néztem, 13-14000 Fonttól indulnak. Szóval elég húzós.

Amúgy miért ne lenne/lehetne eredeti (Ez Viragonak megy) ez a kocsi? Szerintem túl húzós lenne ezt hamisítani, legalábbis árban. Az alkatrészeket eleve beszerezni és mindent át kell alakítani hozzá, nem valószínű, hogy megérné. Plakett meg van, az 5. képen. Az utolsó 50-ből való :)

kAndrás 2010.12.20. 15:14:53

@Virago_1000: akkor én jártam jól,hogy egy műhelyben végezték a hegesztést, és előtte utána homokfúvózva lett. honda jazz 1984, de korábban az cb3 accordom is igy lett javitva.ugy tűnik tartósabb mint az ez nélkül készülek.bár gondolom modellfüggő is.

Hurri Kán 2010.12.20. 15:16:16

@KuKori: Én is ezt mondtam... Amúgy én elviselnék egy ilyen dögöt... Csak attól tartok egyszer ha nagyon be találnék rúgni átalakíttatnám kombinak :)))

kockablogger 2010.12.20. 15:26:45

@gyvy: Én nem igazán használom, az asszonynak meg nagy, nem szeret vele a városban közlekedni. Nekem van egy turbó unóm, amit építek, abba megy a pénz, a mercit meg nem használom, sajnálnám, ha a parkolóban korhadna el szegény, annál sokkal többet ér (garázs meg nincs ugye...).

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 15:36:30

@gyvy: Az zsír lenne :) Én találtam egy Senatort pistonheads-en, amibe átpakolták a Lotus Carlton-t, nem lehetett egyszerű és olcsó az sem. Tegnap volt, mára meg nem találom.

pistonheads.co.uk/sales/list.asp?s=164

karlmann 2010.12.20. 15:53:04

@Virago_1000:

Nos, azon túl, hogy a Pesti utak kritikán aluliak a vidéki országutak sem sokkal jobbak, ráadásul ezután a finom kis havas tél után csak romlani fog a minőség. Két hete megdöbbenve láttam, hogy az M3-on kátyúznak, majd miután túljutottam az érintett szakaszon nagy élmény volt 130-al kerülgetni a továbbiakat. Nem volt sok, se mély de olyan tempónál egy kisebb is épp elég nagy bajt csinál.

Igazából az jutott eszembe, hogy ha Csikós elviszi a családot mondjuk egy jó kis túrára a Bükk-be, vagy a Zemplénbe, az nem fog jót tenni annak a finom rendszernek. Autópályára kivinni nem jó ötlet egy ilyen kocsit, még akkor se ha bírja a tempót, egyszerűen azért, mert nincs benne élmény. Ha külföldre megy, pl. a sógorokhoz, az persze más.

Hurri Kán 2010.12.20. 15:54:06

@KuKori:
Ügggyes vagy :))
ez spec. nem kéne... Senator érdekes módon soha nem jött be (nagyon másnak se, erre az Opel is rájött :DD), gyak. egy Omega átépített fronttal + némileg más belsővel, pl. azzal a borzalmas Alfa-holdbázis digitális műszerfallal..
Bár az már az annyira randa hogy szép kategória :)))

CSÖRR-CSI££ 2010.12.20. 15:54:10

@Csikós Zsolt:
Hát, ez igazán szomorú! :(
Annál is inkább, mert ha ez így van (és, ha Te mondod, akkor biztosan), akkor itt tényleg nagyon válság van! És nem csak gazdasági...
Ha egy ilyen könyvet manapság nem lehet ki- és eladni, míg a Maunika-, a Győüzike- és egyéb showműsoroknak, meg a számtalan pletykalapnak és egyéb bulváridétlenségnek ilyen konjunktúrája van, akkor itt tényleg nagy a baj!

Nesze neked Darwin; ezt nevezik evolúciónak?!

Virago_1000 2010.12.20. 17:45:17

@kAndrás: Szerintem ez lemezanyagminoseg fuggo is.

Virago_1000 2010.12.20. 17:47:07

@gyvy: Nekem meg mindig a senator tetszett jobban, igaz, nem a digitalis muszerfallal kene. Agyonuthetetlen technika, foleg a sor6osok, kar hogy nagyon rohadnak.

DeezL 2010.12.20. 18:01:47

@Zsolti9014:
megértem.. Swifted mikori meg milyen motoros?@uzsonna:
ja 1.3 68ló...az már olyan megyegetős az Unoban:D mi az a P1?

Hurri Kán 2010.12.20. 18:05:13

@Virago_1000:
Senatorban sor6-on kívül más nem nagyon volt. Amúgy Omega technika az egész, tény hogy baromi kényelmes autók voltak.

DeezL 2010.12.20. 18:33:52

@gyvy:
egy Opel kényelmes autó? ezt ne....:D

DeezL 2010.12.20. 18:35:10

de am egy nagyon szép autók Senatorok..de azok még nagyobbak mint az Omega nem?

Hurri Kán 2010.12.20. 18:35:12

@DeezL: az Opel nem, az Omega igen. :))

DeezL 2010.12.20. 19:56:23

@gyvy:
na így már helyes:D

Kifordított kacagány 2010.12.20. 20:11:40

végre valami sikertörténetet is olvashattunk. hajrá, csak így tovább.

Rocko- 2010.12.20. 20:36:30

@XGyurmaX: te is járhatsz ilyennel.

Rocko- 2010.12.20. 20:46:16

@Dennis01: "19 eves vagyok, talaltam egy gyonyoru Bubut £2500-ert. Biztositas: £6970 egy evre.. Nem komplettek.."
itthon is ugyanez van.
aztán a végén már poénból srófoltam direkt fel az opciókat.
aggyunk neki, 8 literes motort, budapesti férfi 18 év, hihíííj, egyszer láttam milliós éves biztosítást. :D

2010.12.20. 20:52:07

@DeezL: Punto 1, a legtuibb punyo, nagyon szeressuk ezt is. bar az uno jobb volt, utanozhatatlanul jo belole a kilatas, volt egy jopofi formaja. raadasul dupla torku karbis volt es minel jobban nyomtam annal kevesebbet fogyasztott. legalacsonyabb fogyasztas akkor volt amikor hajtottam porgettem, de siman eljart 800ford/percen is, rangatas nelkul szepen gurult. sztem olyan fel ut a modern autok es a zsiga kozott. jo volt elvezet volt vele menni, erezni lehtett a sebesseget, nem ugy mint egy modern autonal ahol kvazi egy akvariumban ulsz es tavolrol szemleled a kulvilagot.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 21:13:06

@gyvy: Egyszer volt benn a műhelyben egy B Senator, a 3 literes 24 szelepes, valami olyan baja volt, hogy menni kellett hozzá vele, hogy előkerüljön :) Élveztem azt a pár napot. És a jó végén kapar :) Nekem egyedül a műszerfal nem jött be, ahogy a Calibránál sem, azzal a hülye kinézetű LCD résszel.

Hurri Kán 2010.12.20. 21:41:30

@DeezL: Ugyanaz a technika (padlólemez is) a Senatornak az eleje más és az utastere

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 21:45:29

pistonheads.co.uk/sales/2320306.htm

Még ez is egy jó kis játékautó, olcsóért (itt a legdrágább a sorban, de teljesen eredeti, nincs barkácsolva, pimpelve). A meglepi garantált vele :)

Dennis, ezt nem szereted, ha már rizskályhán gondolkozol?

pistonheads.co.uk/sales/2158969.htm

Hurri Kán 2010.12.20. 21:45:56

@KuKori:
És gondolom mindig egy 200 lóerős, hátsókerékhajtású autónak volt olyan baja, hogy menni kelljen vele hogy kiderüljön :DD

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 21:47:57

@gyvy: A Senator az Omega megnyújtott tengelytávú változata gyakorlatilag.

Hurri Kán 2010.12.20. 21:58:17

@KuKori:
Nem ugyanaz a padló? No mindjárt megnézem...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 22:12:25

@gyvy: Az Omega (alap) tengelytávjába van betoldva.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 22:21:13

@gyvy: Bazz és tényleg. De akkor miért írják ezt:

"the Senator B (marketed without the "B" suffix), arrived in 1987, a long-wheelbase version of the Opel Omega."

Engem ez tévesztett meg.

Dennis01 2010.12.21. 00:06:10

@KuKori: Tetszenek a Skyline-ok, de joval dragabbak egy Bubunal.
A Bubukanak raadasul sokkal jobban tetszik a hangja is.
De gondban vagyunk itt kerem! Ugyanis eladni nem birnam a Minit, megszakadna a szivem erte.. Ugy hiszem, megtalaltam a megoldast: Subaru - csaladi auto Mini - hobbiauto :D

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.21. 01:36:00

@Dennis01: Egy rendes bubu (nem az 1.6-os ugye) a két literes megfújt motorral annyira ennyire olcsó? Most nézem, hogy egy ezrestől indulnak az árak, de 1500 körül már lehet egész vállalhatóakat kapni? Jó, hogy 95-98-asokat, de akkor is. Viszont ahhoz nem lesz két pennyért alkatrész :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.21. 01:40:39

@gyvy: A Wikipedia cikkben, a B-Senatornál, rögtön az elején.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.21. 01:52:57

@Dennis01: Nekem ez a fajta tetszik:

static.cargurus.com/images/site/2008/03/16/17/24/2004_subaru_impreza_wrx-pic-29077.jpeg

De 3-4000 körültől vannak emészthető példányok belőle csak.

Hurri Kán 2010.12.21. 09:12:00

@KuKori:
És télleg azt írja...

Zsolti9014 2010.12.21. 15:18:45

@DeezL: '94-es, az még a legpapírabb talán, de nekem ez a "mozaikos" hátsó lámpás bejön. 1.3-as, 68 ló, az nekem bőven elég, ésszel megyek amúgyis, pályán nem szoktam menni, városban meg országúton teljesen okés. Igazából pályán is tartaná a 130-at simán, ha kell.

DeezL 2010.12.21. 18:56:38

@uzsonna:
jaja:d nekem Punto 1esem nem volt sztem már nem is lesz...Punto 2öm votl 1.2 16v sporting...@Zsolti9014:
az jóóó én most adtam el:D enyém 1996os volt utólsó darabok közti talán 1.3 GLX-c 5 ajtós... 65ezer Km-el adtam el:D elsp tulajdonsotól vettem egy ismerős bácsitól:D 80 ezerért:P és eladtam egy öreg úrnak 420ezerért:D poénból raktam ki rá ő megfizette érte:Dtehát jól jártam...vettem egy helyett egy 145ös alfát potom pénzért:D

DeezL 2010.12.21. 19:00:28

2000es évj. 1.6 Twin SPark.. 80ezer KM van benne...:D ezt is ismerőstől vettem ismert előéletű autó volt...csak az ára miatt vettem meg:D nekem 390ezerbe adta...de sztem lecserélem majd egy Diesel autóra...mert akarok a városba egy kisebb autót ami lótiufutinak jó..másik autóm egy 155 2.0 TS meg van egy munkás Ducatom..és az örök szerelmem az E30as BMW-m de azt nagyon ritkán használom:D

DeezL 2010.12.21. 19:02:22

@Csikós Zsolt:
jaja.. tudom autóztam én régen nekem 69 autóm volt:D adtam vettem is meg régebben sűrűbben is cseréltem és vo9lt egyszerre több is volt 1x 8 is de átlagban 5:D

DeezL 2010.12.21. 19:05:08

@Dennis01:
am Dennis te mire válaszoltál nekem? mert már elfelejtettem ennyi komment között hog ymit írtam neked ha irtam neked

Dennis01 2010.12.21. 21:04:09

@KuKori: Nekem ez a fajta tetszik a legjobban:
cgi.ebay.co.uk/SUBARU-IMPREZA-TURBO-2000-NOT-WRX-STI-RA-TYPE-R-/170579866692?pt=Automobiles_UK&hash=item27b75a3444

Azert az orrert megorulok.. :D

@DeezL: Nem tudom, szerintem nem irtam neked semmit. De en se emlekszek.. :D

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.21. 23:11:26

@Dennis01: Akkor szerencsés vagy, mert olcsón vannak :) Bár egy engine rebuild nem árt, mert ki tudja, hogyan ütötték vágták a legalább 10 év alatt :(

Dennis01 2010.12.22. 00:09:20

@KuKori: Megeri... Foleg, mikor a turbo tusszog valtasoknal... Mmmm..

dennisthemenace 2010.12.22. 06:06:41

@Virago_1000: Komolyan mondom, orrba váglak..)
Add csak a lovat a gyerek alá, így is naphosszat hallgatom a marhaságokat..D

dennisthemenace 2010.12.22. 06:08:11

@Dennis01: Én is megtaláltam a megoldást; Vasárnap reggel hatkor kib@szlak az ágyból, hogy ne legyen kedved éjjel netezni..

chrisT 2010.12.22. 18:43:50

Szobor lesz belőle.

DeezL 2010.12.23. 12:25:06

@Virago_1000:
hát ez van:D minden Opel nagyon rohadt anno:D

romesz 2010.12.23. 18:14:03

Egy biztos, nem kis project egy ilyen autot kipofozni.
De az eredmeny az szep lesz.

Csikós Zsolt 2011.01.04. 10:40:26

@Tomchy:
jaja

Még megvolt a négy hamis ciprusunk, kettőt már ki kellett vágni azóta. És a Toyota IQ tesztautó, igaz, kicsit szétkenve hosszában.
süti beállítások módosítása