Bevallom, nekem mindig remeg kicsit a kezem, amikor veszek vagy eladok valami járművet, és fejből kell adásvételi szerződést írnom. Fogalmazni tudok, írtam is már ilyet vagy százat, sőt, hivatalból angolra is fordítottam egész komoly szerződéseket. De azért ott vannak a jog útvesztői, lehet egy elírás, vagy ha nem stimmelnek a személyi adatok, és ezzel valaki visszaél, esetleg jött valami új jogszabály, amit nem ismerek, és két év múlva visszajönnek, hogy kavicsfelverődéses a szélvédő – nem szeretem. Próbálok ilyenkor iszonyatosan precíz lenni, mert jogászt egy nyomorult húszéves rom miatt azért nem fogok fizetni.

De ilyenkor megnyugszom. Egyik klubtársam (504LACI a nickje) a röhögéstől vonyítva passzolta körbe ezt az adásvételit valamelyik pénteki összeröffenésünkön. Aztán már mindnyájan vonyítottunk, sorozatban, fel-felhörögve, a végén már az első utunkba eső ülőalkalmatosságra lerogyva, zihálva a kimerültségtől. Mert e csodás iromány valamennyi sora gyöngyszem, minden sarok után jön egy újabb mókás fordulat.

Ilyet nem lehet hülyülésből szülni, ilyet csak az élet, pontosabban az Élet tud az ölünkbe pottyantani, halk toccsanással. A szerződéssel – ami ráadásul a törzskönyv mellé adott formanyomtatványból készült másolat, tehát még annyi agymunka sem kellett a megírásához, mint ha üres papírral ül neki az ember – ugyanis őt, a klubtársamat kereste meg egy utcabeli, hogy szerepeljen rajta tanúként. Tehát nem ötödkézből kaptam, túrtam a netről, küldte valaki e-mailben, hanem az eredetiről fénymásolón készült, első kópiát forgattam a kezemben. Zsíros posztnak való ez, nem kérdés.

A klubtársam aztán elküldte haza eladót és vevőt, hogy kicsit alaposabban vegyék át az ezt a töltögetősdis műfajt, például az eladó személye egyáltalán nem szerepel rajta, meg az autó azonosítószámai sem, amúgy is, ha ezt meglátják ezt a fecnit az okmányirodában, kihívják a rendőrt.

Különben meg - egyfajta gyermeki szemüvegen át nézve a dolgot, még logikus is az egész. Bár meglehet, a kitöltést végző egyén néhányszor biztosan vakarta a fejét. Például hogy miért kell kétszer az anyja nevét beírnia, meg hogy ki a fene kíváncsi a képviselőjére, annak lakcímére, ráadásul kétszer is. Jó, jó, az egyik a kerületi képviselő, azt még ki tudta keresni, de hogy a Gyurcsán hol lakik? Biztos a Parlamemtben, azzal nem lehet nagyot tévedni.

Egyáltalán ezek a helyek, hány cím kell ennek az átkozott önkormányzatnak? Hogy például hol gyártották az 1963-as Skodát? Tudja a rosseb, valahol Cseszkóban, az biztos, meg volt valami budis szláv is. Cseszka Bideskov, vagy Bodeskov, (Mladá Boleslav, ugye, tudjuk), legyen ez elég.

Mindenesetre Gyurcsán Ferenc családi és utóneve az biztos Ferenc, hallotta már sokszor a rádióban. Stigi, aki egyébként írásban is dadog – figyeljék csak meg az „adásvételi szerződés egyéb rendelkezései” rovatot (tartótó, akirire, gjmművet).

Egyébként maximálisan korrekt, jó tulajnak ígérkezik, figyeljék csak meg az adásvételi lezárását: „gondját viseli Stiger”.

A klubtársam még azt is mesélte, hogy miután elmentek tőle, az eladó még kicsit össze is verte a vevőt, hogy miért volt ennyire hülye. Szép az élet, itt Magyarországon, itt benne a népi folklórban, ugye. És vegyenek bátran negyvenhat éves Skoda Octaviát!