Már látom magam előtt a nekivörösödött olaszautó-gyűlölőket, régiautó-utálókat, a világ olcsóbb járművével járkáló felét köztörvényes bűnözőnek tekintő olvasókat, amint e poszt olvasásának első harmadában kicsit közelebb húzzák a monitort, alaposan kitágulnak az orrcimpáik, majd vitriolba mártott billentyűzettel futószalagon gyártják a hörgő kommenteket hajnali háromig.

Pedig felesleges. Ennek a posztnak egy tanulsága lesz: az utángyártókat kellene elküldeni Alaszkába kalapácsfejet reszelni a szabad ég alatt. Azokról az utángyártókról beszélek itt, akik nem megfelelő technológiával készítenek szemre szinte jónak tűnő alkatrészeket. Illetve azokat az autószerelőket kellene beutalni Csernobilba reaktorburkot csavarozgatni, akik csajoknak (nem) karbantartanak autókat bagóért, aztán ha illető csaj közeli kapcsolatba kerül egy útszéli fával, és meghal, vállat vonnak: szar az olasz óttó, montammá’ (orrszívás). Meg vén vót az a Fityó, rég bontóba’ lett vón' a helye (pöcsvakarás).

Csajtól vett kicsi autómmal az utóbbi időben kis híján két olyan nemtörődömség áldozata lettem, ami eléggé felborzolta a kedélyemet, pedig azért már jó ideje szokom, hogy a Balkánon élek. Közel negyvenkét éve.

Egy éjjel ugyanis hazafelé tartottam Budakesziről, amikor (szerencsére az emelkedőnek felfele) kicsit nagyobbat fékeztem a pirosra váltó lámpánál. Semmi vészfékezés, csak egy erős taposás. Nagy csattanást hallottam, a fékpedál majdnem a padlóba szaladt. Haza már úgy vánszorogtam, hogy a pedál az utolsó harmadon keményedett csak fel, és csak az alsó három centin fogott. Hátulról meg valami súrlódó hang jött. Egyik fékkörnek kakukk, tudtam én.

Másnap szombat jött, délután szétszedtem a Pandát, a jobb hátsó fékpofák ledobták a betétet. Mindkettő. Biztonság kedvéért mind a négy féket szétszedtem, megnéztem – a többi poros, használt, de vastag betétes volt. Ezen az egyen viszont, nini!, itt-ott még fényes volt a vas. Tehát nemrég tette őket fel valaki, talán kicsivel azelőtt, hogy megvettem az autót.

A fékdobból a földre esett Ferodo majdnem olyan vastag volt, mint a bolti újé. Ennyit a kínai-török-magyar-indiai ragasztókról/kisiparosokról. Hogy ezt honnan kellett volna látnom, amikor megvettem az autót, vagy, hogy bármilyen szerelőnek honnan kellett volna látnia, az én nem tudom.

A felbakolt Pandától azonban nem lehetett kiállni a Bazeggel a garázsból, de így összerakni nem akartam, hétfőn viszont kellett valamilyen autó, mert sok dolgom volt. Ráadásul esős idő jött, motor szóba se jöhetett. Gyorssegélyre volt hát szükség. Barátunk a Gugli, találtam egy Pink Autósbolt nevű helyet Kőbányán. Éjjel-nappal nyitva vannak, az árak teljesen hétköznapiak. Valami 3000 forint táján vettem betétgarnitúrát. Állítólag jó minőségű.

Otthon küzdöttem egyet a fékbetét-összehúzó rugókkal (ezekkel mindig szívok, amikor öreg Fiatokat szerelek, van egy átemelési trükk, amire mindig csak kiadós szívás után jövök rá újra), szépen kitakarítottam, beállítottam az eddig meglehetősen gyenge kéziféket is, most fasza.

Ha már a kocsi alatt voltam, úgy döntöttem, utánajárok, mi lötyög az elejében. Középállásban holtjáték a fogasléces(!) kormánynál, rázós úton szörnyű zörgés elölről – iszonyúan zavart, amióta megvolt a Panda. Már sokat néztem a kormányösszekötőket, a szilenteket, a lengéscsillapítókat, a motor-váltó felfüggesztését (hátha a zörgés független a kotyogástól), de semmi olyat nem találtam, ami gyanús lett volna. Kicsit gatya a jobb első lengéscsillapítóm, előbb-utóbb kell vennem egy párat, de nem onnan jött.

Annyira triviális volt a megoldás, hogy ilyenre gondolni sem mertem volna. A lábtérben hanyatt fekve, a kormánykeréktől indulva dolgoztam magam lefelé, rángattam, feszegettem, és szinte rögtön meglett. A kormánytengely kardánkeresztjének az összehúzós ricnijei sem fent, sem lent nem voltak meghúzva. Értsd: lötyögött az egész tengely. A zaj abból fakadt, hogy rázós úton ki-be járt az egész kormány, tengelyestül. A lógás pedig abból, hogy kardánkeresztek el tudtak mozdulni pár fokot a ricnin. Kiugrani nem tudtak, amíg benn a csavar, mert a tengelyben van egy nút, amit keresztez a csavar. De ha a tengely kicsit kigyalogolja a ricni bordáit, a kormány átfordulhatott volna valami erős kanyarban. Ez nálam tényleg kimeríti az emberölési kísérlet fogalmát.

Összegzés:

1.) Le a gagyi alkatrészgyártókkal!

2.) Le a felelőtlen autószerelőkkel!

Ez két emberi mulasztásos hiba volt, még jó, hogy megtaláltam őket, mielőtt baj lett volna belőlük. És kedves olvasó, ne higgye, hogy az ön autójában nincs ilyen, ha a gyári összerakás óta akár csak egyszer is komolyabban hozzányúltak. Mindenesetre még vagy egy órát nézegettem a Pandát, utánahúzogattam a csavaroknak, feszítgettem a futóműelemeket, elgondolkoztam, mi hiányozhat honnan, mi lehet fent fordítva. A kipufogóleszakadás elmegy, a vízforrás bosszantó, de ilyen fék-futómű-jellegű hibát nem akarok találni többet.

U.i.: A Panda szerelőjére egyre dühösebb vagyok, most már nagyon szeretném megtudni, ki lehetett az. Nem tudom, hogy ennyire cinikus, ennyire lusta, ennyire buta, vagy ennyire béna-e, de ez a slamposság nem megy egy autónál. Egy rakás amatőr módon összerakott, részben csak a használatot akadályozó, részben viszont életveszélyes hibát javítottam már ki utána.

1.) Nem volt feltéve a csúszósaru a hűtőventilátor-jeladó gombájára . És nem csak véletlenül lecsúszott, mert jó szoros a saru. Visszatettem, azóta semmi baj vele.

2.) Fordítva volt a kocsin a maszk, amitől a váltóra dőlt ugyan a hideg levegő, a hűtőhöz viszont semmi nem jutott.

3.) Valami elképesztő, filléres fékbetétet használt jobb hátul. Az általam párban nem egészen háromezer forintért vett betét ötvenszer gondosabban kimunkált.

4.) Nem húzta meg a kormánytengelyt.

5.) Nem húzta bele a feszítő szövethálót a hátsó ülés támlájába, emiatt aki hátra ült, a keresztben futó csőnek támaszkodott, ami bukkanón kis híján eltörte a hátát. Apropó, erről eddig nem is írtam. Elég legyen róla annyi, hogy csak a fiaim tudtak itt utazni, mert ők külön gyerekülésben csücsülnek. Aztán egy nyári záporban bennragadtam az autóban, unalmamban hátramásztam, és elkezdtem szerelgetni az ülést. A huzat alól egyszer csak kiomlott valami sűrű, finom műanyagkerítéshez hasonló, a tetején alagúttá visszahajtott szövet. Nézegettem, aztán rájöttem, mi az. Amióta ezen is átdugtam a csövet, van hátsó ülésem. Nem egy Lexus, de egészen tűrhető, alig rosszabb, mint egy mai kisautóé.

A szerelő urat csókoltatom.

Egy még életben lévő Csikós Zsolt

otthoni autó- és motorbuherátor