Öreg Mercik, mind kilométer nélkül

  2008. szeptember 05. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes autonania

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


Elnézést kérek mindenkitől, gyerekkoromban egyszer beütöttem a fejemet, azóta szeretem a Mercedeseket. Lehetett volna Citroën, Opel, Bugatti, Zaporozsec is a közelben, mit tegyek, szellemi ébredésem táján éppen Mercik voltak kéznél.

Most már bevallhatom, hogy amikor ábrándozni szoktam a neten, mindig megnézem a Mercedes-kínálatot is, bár az eddigi, tőlem származó Autonániákban (ha jól tudom) egyszer sem szerepelt még háromágú csillag. Írtam már Pandáról, nagypolákról, Zastava 750-ről, motorról, Ford Taunusról, mindenféle furgonról, de Mercedesről egyszer sem. Önmegtartóztatok, mert nem hiszem, hogy jót tesz a világnak, ha egy újságíró, akit esetleg még többen is olvasnak, mint az átlagos blogolót, a saját vallási eszméit terjeszti.

Most feladom az elveimet, muszáj színt vallanom. Ahelyett, hogy az utóbbi időben szilikonmellű macákra nyálaztam volna a neten, mint minden egészséges érdeklődésű férfi, inkább Mercedeseket néztem. Régieket, ahogy szoktam. Tehát most Mercikről fogok papolni, és fárasztom ezerrel az olvasókat. Jó muri lesz.

Nemsokára elkészül ugyanis egy veteránautóm (remélem még az idén), tehát öreg szürke Mergánknak, Bazegnek mennie kell, mert az ő helyére áll be a ropogósan friss restaurálvány a garázsba. Bár Bazeg műszakilag közel olyan kondiban van, mint új korában, szétveti az erő, a finom, kontrollált működés, az elpusztíthatatlanság érzete, a teste annyira rozsdás, hogy minden csepp esőtől elfogy belőle egy kiló vas. Nem állhat kint. Viszont mivel az autóparkunk további része egy 26 éves Fiat Pandából (enyém) és egy 22 éves Mercedes 190 D-ből (a feleségemé) tevődik össze, és a dolgok szükségszerűségéből fakadólag azokat is néha, pár napra nélkülöznünk kell, amíg kisebb kozmetikázásra szorulnak, nem árt, ha van harmadik, napi használatba bevethető veteránjármű is.

Most például a Kati Mercijéből csöpög valami, egyszer már egy általános szerelő ránézett, akkor kicsit nem csöpögött, de most megint. Nem vészes a dolog, de a feltartott mutatóujj ott lebeg. El kell hát vinnem rövidesen a Kareszhoz Balatonra, az ilyet csak ő szokta rendesen tudni, miért van, és meg is csinálja. Addig a Bazeg áll szolgálatba Katiautóként. Ha jövőre nem lesz meg, nem tudom, hasonló esetben mit teszünk majd. A restaurált járgányt nem tesszük majd be a darálógépbe, ahhoz túl sokba’ lesz, no meg az energia, ami belement, amúgy is, mi lesz, ha megkarcolódik. Nem.

Januárra talán összejönne pár százezer forint, pláne ha nem költenénk annyit karácsonyra és szilveszterre, mint tavaly. Három-négyszázezerre gondolok. Rögtön beugrott: még egy 190-es kellene a családnak. Talán az sem baj, ha benzines, hiszen nem menne sokat, de működjön. A sajátunkban most már 459 ezer kilométer van, az elmúlt harmincezret zoxó nélkül húzta le, egyszer volt kisebb önindítóhibája (tizenezer forintból orvosoltam). És most is viszi simán a százhatvanat, utazik lazán száznegyvenet, eszik nagyjából semmit, csendes, kényelmes, stabil, kellemes. Egy barátságos igásló, nem olyan, mint a gyűlöletes W124-esem volt, vagy akár egy korábbi fekvőlámpás kombim (amibe valószínűleg csúnyán belenyúltam anno).

Mennyiért is vannak ilyen Mercik? Öt kilóért? Négyért? Nocsak, már háromért is? Egyre szebb a világ. Most az egyszerűség kedvéért az expressz.hu személyautós listájában turkáltam. Ez az oldal egyszerre csak 600 autót tud megjeleníteni, utána kroppolja a felsorolást, érdemes hát szűkíteni a keresést.

Első találat: pilisvörösvári 190 E, 1988-as, 240 ezer kilométerrel, vizsga jövő év novemberéig.

Szélükön megrágott, leütött, AMG-utánzatú, ötküllős felnik, a díszléc mentén végigrohadt lemezek, bilikék szín, világosszürke belső, elöl morcosítás, de csak a fényszórókon, az indexekre nem megy ki.

No meg a kötelező fiatalítás, a fehér indexbura. Ilyenért pénzt azért még én sem adok.

Negyvenezerrel odébb újabb találat. Bács-Kiskun megyei 190 E, 1988-as, 250 ezer kilométerrel, vizsga jövő év novemberéig. Szép AMG-utánzatú, ötküllős felnik, korrekt fényezés, bilikék szín, világosszürke belső, elöl morcosítás, de csak a fényszórókon, az indexekre nem megy ki, no meg a kötelező fiatalítás, a fehér indexbura.

Álljunk csak meg… Önök is észreveszik, mennyire hasonlít egymásra az előző két bekezdés tartalma? Majdnem szóról szóra ugyanaz. Az állapot persze emitt pöpec, amott ramaty, de minden más stimmel. Nicsak, még az autó beállása is azonos, főleg hátulról nézve: letekert bal egyes ablak, tíz fokban balra kifordított első kerék. Még az első rendszámtáblatartó keret is törött mindkettőnél a jobb szélen, ha jól látom.

Vajon elvitték az autót Bács-Kiskunba, körbefújták, kipolírozták, belement tízezer kilométer, feltupírozták a felniket, és most negyvenezerrel drágábban adják? Tudja a rosseb. Mindenesetre fura, hogy ennyi hasonlóság legyen, ha jól számolom, vagy kilenc ponton. Egy hónap van a két hirdetés feladása között, simán megeshet, hogy a kecskeméti díler megvette a vörösvári embertől, kipofozta, nem sajnálom én tőle a profitot. De mi van, ha én most odamegyek az eredeti tulajhoz, aki még mindig hirdet, és meg akarom venni tőle 300-ért a kék, leütött autót? Visszarozsdásítja nekem? Gyanús, gyanús, lépjünk.

 

350 ezer. Itt egy C-s rendszámú autó, de magyar, sőt, budapesti a tulaj, lehet, hogy valami vegyes vállalat tulajdona? Sebaj, ettől még jogilag bent van az országban, nincs regadó. Szépek a vonalak, tűrhető a belső, a ’83-as kocsiban ABS és elektromos síbeda is akad. De mi ez a légzsákos kormány a képen?

Létezett ugyan már légzsák akkor a bébi-Mergákban (már éppen) felárért, de ha ez is olyan, a tulaj miért nem sorolja fel ezt a különleges extrát?

Viszont borzalmas, százforintos dísztárcsák csúfítják el (a Czimbuláéknál, Ürömön egy garnitúra eredeti kábé kétezer forint lenne), ráadásul karburátoros kivitel. Szereltem én eleget Stromberget életben, felnőtt embereket láttam már zokogni e csodás porlasztófajta kilencvenedszerre szétszedett romjai fölött, nem kell az autó.

Az újabb fénysugár Kistarcsa irányából hasít a szemembe. De fasza, grafitszürke metál, nagyon jól áll ám a bébi-Benznek. 380 ezret kérnek érte, napfénytető, ABS, szervó, és befecskendezős – Stromberg helyett már inkább a K-Jetronic, vallom én, örülök tehát. Tovább olvasok. Hőőő…. Öhöm… Hrrrr… Krák-krák… Izé. 154 ezer kilométer van benne.

Már jól vagyok, köszönöm, kijöttek a mentők, hogy ezek a modern segélykocsik micsoda újjáélesztő berendezésekkel vannak teli, nahát. Megmenekültem. Szóvalhogy 154 ezer kilométer egy 19 éves Mercedesben.

Én meg akkora úszóhártyákkal születtem, hogy tudok repülni is, nyáron mindig így járok dolgozni, reggelente a Szabadság-hegy tetejéről elegánsan elrugaszkodva a lég habjaiba vetem magam (de szép képzavar), körberepülöm a Parlamentet, belesek az ablakon, hogy az ország atyjai művelnek-e már valamit hajnali fél tizenegykor, majd végigsiklok a Duna fölött, és a kollégák elkapnak Újpesten, az Árpád úti irodaház tetején. Hát persze. A motorházfedélen, a hengerfej fölött az óriási, matt foltot pedig nem az egymilliót verejtékezett motor szívta ki, hanem a nagy platánfa alatt tizennyolc éven át mindig épp oda sütött a nap a Wörthi-tó partján, persze még az előző, osztrák tulajdonosnál, naná.

És a tolótető sem a rommá használtságtól (van ezekben a Merci-tetőkben egy kis spiáter elem, ami valahol félmilliónál elkezd kopni, majd eltörik) nem csukódik síkba, hanem mert annyira új még a gyári tömítés, hogy szikkadnia kell. Legalább 250 ezret írtak volna, mint a bilikék, kecskeméti (pilisvörösvári) autónál, abban még van némi kegyelet. Hagyjuk.

390-nél tartunk, látóterünkbe érve immár egy tahitótfalui autó veri vissza a lemenő nap Pilis felett átkukucskáló fényeit. Ez már dízel, ami szuper, van napfénytető is, igaz, jó régi, ’83-as a kocsi. És lám, az igazi korrektség netovábbja: két kép van az autóról, az egyiken gyönyörű, csillogós, a másik kizárólag egy díszlécétől megfosztott, rozsdás ajtóélet és lukas küszöböt mutat.

Németországban hirdetnek így autókat. Kicsit megmutatják a kocsit, de mivel mindenki tudja, hogyan kellene kinéznie, ha új (vagy ha ügyesen fotózzák), inkább az egyedi jelenségekre (értsd: hibák) koncentrálnak a digigép objektívjével. Örömteli dolog, hogy ez a fajta korrektség felütötte a fejét Magyarországon is. Mégis inkább tovább nézegetek a kínálatban, mert a 210 ezer kilométer és a repedezettnek írt műszerfal kombinációja furcsa – a kettő nem lehetne együtt, legalábbis nem valószínű. A most hirdető, tisztességes tulajdonos talán nem is tudta, mennyi kilométerrel vette az autóját pár évvel ezelőtt. Ha nem lenne másik jelölt, erre azért rámozdulnék, egy küszöb- és ajtóél-javítás nem a világ.

 

430 ezernél egy újabb, talán grafitszürke színű benzines, ez is befecskendezős, sajnos nincs tolóteteje, helyette manuális a klímaberendezés. Utóbbit nem szeretem, előbbit igen, saját agybaj. De tény, hogy ez azért piacképesebb darab. Már az újabbik fajta 190-es, Sacco-deszka az oldalán, szépek a felnijei, már amennyire a homályos képeken látszik, és mintha amerikai lökhárítók lennének rajta, tudják, azok a hosszabbak. Vajon megvannak hozzá valahol a fura amerikai fényszórók is?

Gusztusos darab, bár az a 170 ezer kilométer valószínűleg azóta került bele, amióta kicserélték a mérföldes óráját, az lenne igazán érdekes, hogy az mennyit mutatott. Ennyi kilométerrel közel húszéves Mercedes nem létezik, ha igen, arról írnak az újságok, a szagát konzervdobozba zárják a márkamániákusok. Ja, és vajon miért ötajtós hatchback, azaz ferdehátú az írás szerint? Átalakították? Muhaha.

Innentől már rajzanak a 190-esek. 429-ezerért egy egészen őszinte, fehér benzines, ráadásul a nagyobbik, 2,3 literes motorral. Borzasztó ízléstelen és disszonáns dolog egy műanyag dísztárcsás, teljesen szabványos autón az oldalsó, utólagos sportcsík, de más zavaró dolog nemigen akad.

Kicsi, valódi rozsdafolyás hátul, fényes, de szakadásmentes bőrülések, repedetlen műszerfal, motoros ablakok, klímaberendezés – milyen kár, hogy nem szeretem az automatát.

A hirdetés legalább nem böki ki a szememet mondvacsinált kilométeradatokkal. Köszönöm a figyelmességet.

Egy ezressel odébb egész biztosan megint ugyanez az autó figyel az oldalon. Semmi kozmetika, semmi tupírozás, gondolom, a tulaj maga is hirdeti, meg beadta a kereskedésbe is, ahol szintén hirdetik. Ha kétszer látni, hát kétszer látni, annál valószínűbb, hogy észreveszik. Érdekes, ebben a hirdetésben szó sincs klímáról, viszont szerepel benne tolótető. Vissza az előző hirdetéshez: hát persze, azon is ott a síbeda légterelője, a műszerfalon viszont nem látom a klíma szabályzóit. Mindegy, apró hiba. Vonzónak tűnik a kocsi ebben a hirdetésben is, bár még mindig rajta a dupla dekorcsík, és továbbra is automatás. Megyek tovább.

Tárnokon találom meg az első, 95 százalékban már valóban nekem is tetsző autót. Borzalmasan rosszak a képek, és ez mindig segítség a kopottasabb kocsiknak. Emez is a második szériából származik, és azon a negyven pixelen, amennyi látszik a kocsiból, nagyon zsírnak tűnik az állapot. 1.8-as benzinmotor (jó darab volt) befecskendezővel, különben extramentesség, még egy tolótető sincs. És nem írtak kilométert, juhhé! Aztán meglátom lent, a szöveges dobozban: 146 ezer kilométer. Felkiáltójellel.

Nos, ha kedvet kapnak hozzá, azért mindenképpen kérjék el a szervizkönyvet. Nem baj, ha kicsit gyűrött, kicsit foltos, még az se, ha szakadt. De az a tizenöt lepecsételt rovat (vajon ennyinek kellene lennie a füzetben 146 ezer kilométerig? Első ezres szerviz, meg másik 14 darab a tízezreseknél talán) ott legyen benne.

És birtokbavétel után szépen menjenek el az első unix-trade-láng-birner-bárdiba, hajítsák el gyorsan azt az ízléstelenül felberhelt sportkipufogót, és tegyenek a kocsira egy eredetinek tűnő utángyártottat legalább. Én inkább maradok még a Bazegnél. 150 ezer kilométerrel, természetesen.

Aki átlát a szitán, azért persze tegyen hozzá egy nullát.

Az Autonánia rovat emblémája

Autonánia

Gyakran bóklászunk a Mobile.de-n és a Használtautó.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!

A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS).

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr81646784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kifordított kacagány 2008.09.05. 08:36:26

egy kérdésem azért lenne. nem mindegy annak az 500.000km-nek, hogy letagadják vagy sem? így is, úgy is benne van. csak ezért nem megvenni egy autót és olyant keresni ahol nem tagadják le, mi értelme? persze bosszantó az ilyen sumák tempó, de ha egyszer itthon erre van igény, igyekeznek azt kielégíteni. ha a tisztelt vásárlókat nem érdekelné a km egy huszonéves autónál(ami tényleg hülyeség), akkor nem lennének letagadva sem.

WP12 2008.09.05. 08:38:06

Valaki lenyúlta az "Ati" nickemet :-/

2 kilóval a 600 ezres határ fölött egy 190-es:

www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=2019666&command=ugras&screenwidth=1024

Ybl 2008.09.05. 08:42:17

Jockey Merci a 126-os hóóóóól van, meeeeeere van???

WP12 2008.09.05. 08:45:26

Kifordított kacagánynak ezúttal igazat adok. Önámítás 10 év fölött kevés km-rel autót venni. Nagyon ritkán előfordulhat. Viszont az általános eset az, hogy a 90-es években megvett a magyar vendégmunkás németben egy pár éves, de több mint 100 ezret futott firmawagent, aztán azzal járt haza dolgozni 3-4 hetente évekig. Pl. a fater Sierrájának ez volt a sorsa kb. 300 ezerrel adtuk el 9 éves korában, igaz a motorban csak a fele volt, mert az első motor nem bírta a munkába járást :-D

mv3 2008.09.05. 08:55:21

Hahó!

A mai napig megfordulok egy csinosabb 190-es után, nagyon eltalált forma. Ennek ellenére, bár egyszer megégetted magad egy 124-essel már, de nem lenne családi megoldásnak praktikusabb? Sedan,tolótetővel, kicsit több hellyel.

jenko80 2008.09.05. 08:56:21

10 éve egy w124 200d-n tanultam vezetni, No-i taxi volt korábban, kb. 1M km lehetett benne. Én olyan finom, méltóságteljes, jól irányítható autót azóta sem vezettem. Két kellemetlenséget leszámítva tökéletes volt: 75 LE (bár tanuló üzemmódban nem sokat számított), és a zöld műbőr ülés...

rush4you 2008.09.05. 08:59:45

én nem vagyok csillagos fan, sőt.. de ami pl itt a cikk első képében van, vagy mondjuk az evo a használtautón az odabasz
tökéletes instantget lenne, csak a péééz

Lowtyo 2008.09.05. 09:09:19

Kb.: 1 éve árultak egy 190-es avantgarde azzurro-t a használtautón. Próbáltam meggyőzni a nejem, hogy jó lesz ez neki autónak, de valahogy nem tudott megbarátkozni a tarka-barka kárpittal. A csákónak, meg fingja nem volt mit árul. Azóta is bánom, hogy nem hoztuk el.

fogash 2008.09.05. 09:13:39

gool, ilyen autó csak a mesében létezik... :)
Amúgy ha valami, akkor már nekem is a kispados Evo jön be, bás sokan azt se tudják, mi az.

off: Csikós mester, a hétvégi ferrarikról nem akarsz írni valami hitelesebbet, mint a kollégád a parlagfűjével meg a "nemtalálomamellényt"-nyavalygással?

luxurypunk 2008.09.05. 09:28:31

floydian, hol találtad meg az árat?

jenko80 2008.09.05. 09:29:49

ez már majdnem evo, nem? www.hasznaltauto.hu/2325987_mercedes-benz_190d_1988
nem rohadt, mégis ki lett lakatolva! Mindenhonnan megnézhető kivitel.

Lowtyo 2008.09.05. 09:31:36

én is off: ha már a hétvégi lovasparádé, írhatnál egy picit arról, hogy meglepődve tapasztaltad, hogy nem is répát reggeliztél és mégis...és hogy ez milyen furcsa, meg ilyesmi.
Amúgy miért nem szereted az automatát? BENZt el sem tudnám képzelni mással. Azok kényelmes autózásra valók és igazán kényelmessé az automata teszi. Élményszerzére, meg kell valami kicsi, erős hátulkaparós vaddisznó, aminél minden kanyarért meg kell küzdeni.

csarlee 2008.09.05. 09:41:58

A cikk nagyon jo, bar szvsz a Merci pont az a verda amit boldog-boldogtalan szerelget de erteni csak kevesen ertenek hozza. Plusz a barnaboru etnikumok is nagyon preferaljak, szoval nehez benne epkezlab darabot talalni. Sajnos, ez a magyar hasznaltauto piac szinvonalat is jol mutatja, tuningkipufogo + Tesco gazdasagos mua. disztarcsa...
No comment.

apamacko 2008.09.05. 09:44:39

Jaj Zsolt !

Ilyenekt írsz és mán megin kezdek megbolondulni én is.
Lehet ma elviszik a gyári állapotú Golf III. gépemet.
Tegnap lemostam kipucoltam, most meg olyan szép hogy vérzik a szívem.
Mi a szart veszek helyette 5 kilóért?

Egy pörgetett órás vackot ?
Az enyémben hiteles a 126ekm és gyári minden eleme fénye.

Merciben BMW-bwn ilyet nem találok !

Na töröm az agyam megyek a netre :-)

W140 2008.09.05. 10:15:27

toncsi 64
Igazad van, értékvesztés gyakorlatilag nincs.

Azért nem biztos, hogy mindenkinek bejön az őszinte eladó, mert ez is fent van egy jó ideje:

www.hasznaltauto.hu/2291187_mercedes-benz_124_1991

Pedig tudható, hogy 1M km.-ig nem nagyon kell ezekhez hozzányúlni.

vadparaszt 2008.09.05. 10:21:26

Hátha jelentkezik valaki, hogy féláron tud egy nullkilométereset. Vagy az alatt kicsivel.

Pasas 2008.09.05. 10:24:27

A használtautón van egy gyönyörű 190 EVO II. 3 milla körül hirdetik, és írja hogy németben 30000-85000 euró között van. (tényleg annyi). Akkor ez miért nem kelt még el?
www.hasznaltauto.hu/2270215_mercedes-benz_190_1990

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.09.05. 10:44:21

Hajaj, sok-sok alkaommal böngésztem már végig a hazai mercikínálatot, eddig gyümölcs nélkül, mondjuk e pillanatban a della se lenne meg rá... pl a 123 230e hogy érdekelne :-D

Viszont bibibi, én már vezettem ilyen 190 evo II-t, nem kis élmény, elsőre rögtön ott a "fordított" sportmanuál, aztán ha megszokod, kiderül, hogy ez ma bár nem fejletépő, mégis megkora királyság :-DDD abszolute kéne :-D

Rocko- 2008.09.05. 10:54:13

zoxó. :D
amúgy ja, olyan siralmas állapotban vannak a hazai meercik, h ha BENZ fan lennék, akkor se mernék venni.

SsPL71 (törölt) 2008.09.05. 11:06:08

"2 kilóval a 600 ezres határ fölött egy 190-es:
www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=2019666&command=ugras&screenwidth=1024
"

Hát azért ez az elől hátul meg kitudja hol törött telibefújt szart nem venném meg 300ért sem, nem hogy 800ér!!!

SsPL71 (törölt) 2008.09.05. 11:10:05

"A használtautón van egy gyönyörű 190 EVO II. 3 milla körül hirdetik, és írja hogy németben 30000-85000 euró között van. (tényleg annyi). Akkor ez miért nem kelt még el?"

Öööö....talán azért mert nincs benne légzsák? :D

DonCiccio 2008.09.05. 11:34:14

Kezdem látni, hogy mekkora szerencsém van. Tavaly vettem asszonynak egy W123-as 200D automatát családi ismerőstől 160.000 km-el. Szervízkönyves. :-)
Előtte nem volt Mercink és nem is szerettem a márkát. Ma azon veszekszünk, hogy ki vezeti.
Belülről tuti, kívül egy-két helyen kezdeti rozsda indul.
Azt hiszem, elég könnyű lenne szalonállapotúra hozni. Az ülésvédő huzatnak is volt védőhuzata benne.
Tudnátok ajánlani egy megbízható mestert, aki szétszedi atomjaira és összerakja? Szeretném betolni a garázsba és csak hétvégén örömautózni vele.
Kérlek, segítsetek.

DonCiccio 2008.09.05. 11:34:53

Kezdem látni, hogy mekkora szerencsém van. Tavaly vettem asszonynak egy W123-as 200D automatát családi ismerőstől 160.000 km-el. Szervízkönyves. :-)
Előtte nem volt Mercink és nem is szerettem a márkát. Ma azon veszekszünk, hogy ki vezeti.
Belülről tuti, kívül egy-két helyen kezdeti rozsda indul.
Azt hiszem, elég könnyű lenne szalonállapotúra hozni. Az ülésvédő huzatnak is volt védőhuzata benne.
Tudnátok ajánlani egy megbízható mestert, aki szétszedi atomjaira és összerakja? Szeretném betolni a garázsba és csak hétvégén örömautózni vele.
Kérlek, segítsetek.

W140 2008.09.05. 11:57:57

Pasas
Azért nem kelt el, mert nem igazi EVO.
Számtalanszor többen is próbáltuk megtudni az alvázszámát(abból lehetne megállapítani), de mindíg volt valami kifogás.

W140 2008.09.05. 12:00:01

Több mint egy éve fönt van.
Ha igazi lenne, szerinted már nem eladta volna a mobile.de -n például háromszor ennyiért?

Kifordított kacagány 2008.09.05. 12:03:23

W140 2008.09.05. 10:15:27
ezért írtam, hogy igény van a vetítésre. az emberek nagy része itthon két szempont alapján vásárol használtautót. 1. mennyit mutat a km számláló. 2. mennyit fogyaszt.
egy két éves autónál ez még nem olyan nagy baj, de tíz év felett már az idiotizmus egyik jele.


az tök jó, hogy annak ellenére ajánlgatják itt a népek az automata darabokat, hogy Csikós úr kizárta őket választásainak sorából. az még jobb az egészben, hogy ezen népek nagy része valószínűleg az életben nem venne automatát. :)

Lowtyo 2008.09.05. 12:18:24

őőőő
nemtom rám gondoltál e Kifordított kacagány, de nekem automatám van. És most meg kell válnom tőle, de a következő kiszemelt is automat. Az asszony egyszerűen imádja, pedig ügyesen vezet és sosem volt baja a kézi váltóval, de össze sem lehet hasonlítani mennyivel kényelmesebb, mint a kézi váltó.
Az többi mondandóddal maximálisan egyetértek. Sok haverom hülyének néz amikor megtudják, hogy behörpint 13-15 litert városba a kicsikém. Oszt akkor rövid matekóra, Ő mennyiért vette, én mennyiért. A végén az jön ki, hogy annyi pénzt költök egy hónapba benzinre, mint ő hitelre. És egy hangyányit nagyobb és konfortosabb is a vasam.

W140 2008.09.05. 12:23:20

Így van, ez idiotizmus.
Egy Mercedesnél különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az új árának az 5 százalékáért szeretne valaki egy alig futottat venni :-D

Amúgy kéziváltósat könnyebb lesz keresni, mert mindenki az automatát keresi.
Meg a klímást :)
Egyrészt a Mercedes nem tud kéziváltót csinálni, másrészt a feelingjéhez hozzátartozik.
Egy normális állapotú Mercedes semmiképpen nem jön ki 1,5 - 2 millió alatt évjárattól függetlenül, max nem a vételárnál fizeti ki az ember, hanem rögtön utána.
Utána viszont újra 20 évig autó lesz, és ha vigyáznak rá, csak felfelé megy az értéke.
Ezért választottam én is a típust.
Na meg az élmény kedvéért :))

Dennis01 2008.09.05. 13:15:43

a mobile.de-n, ahol a 190-es EVO van 101 kilometerrel, mogotte eleg fasza BMW-k allnak, pl: BMW 2002, ha jol lattam. Meg mogotte egy Lamborghini is van...
Eleg fasza kereskedes lehet...

Dennis01 2008.09.05. 13:16:54

Jó kis poszt; meg meg ilyeneket!!!

Sam8888 2008.09.05. 13:20:25

Lowtyo 2008.09.05. 12:18:24

Na én ezt magyarázom egy havernak, aki most vesz autót... Hitelre... Vegyen valami régebbi nagyobb autót kp-ra és akkor nem egy teszkógazdaságos verda van a segge alatt, ami nemis az övé...

merci_190TD 2008.09.05. 13:24:17

Sziasztok!

Imádom ezekekat a 190-eseket.
Azért lehet találni szépet, de nem 300-400 ezres kategóriában.
Ha nem is 2 M-ért, de 900-1 M közötti árban érdemes gondolkodni szerintem.
A családunkban több merci is van!
Szerintem érdemes egy újabb autó mellett egy 190-esben is gondolkozni.
Több örömet fog okozni, mint hinnétek!

whoami 2008.09.05. 13:25:16

egy előző post kommentjei közt volt:
www.youtube.com/watch?v=ixERCJfGyeY&feature=related
én ilyen merkára vágyom

Lowtyo 2008.09.05. 15:01:19

Nekem van egy 20 éves 190-es mercim eladó és tényleg csak 80 ezer kilóméter van benne. A kormányt felpolíroztuk, mert így szerintem szebb, meg persze a váltógombot is. A vezető ülés azért van kiszakadva, mert mindíg ott simogattam, annyira szerettem. A műszerfalon a repedésnek látszó mélyedések valójában vízelvezetők, az üvegre lecsapódó párát vezetik el. A fehér füst valójában vízgőz, annyira jó a katalizátor benne. Igen, a gumik kopottak, de most ez a divat. Nem rohad, a barnás foltok valójában azért kerültek rá, hogy minél patinásabb legyen. A váltó azért recseg, mert akkoriban lehetett bele ilyen extrát rendelni. Volt aki azt mondta, hogy jobbra húz a fék, de valójában rákészül a kanyarodásra. Jobbra kanyarodás esetén már előre elkezdi, balra kanyarodáskor pedig segít, hogy minél nagyobb ívben tudjunk befordulni.
Na, óccsóér adom.

w124 2008.09.05. 15:03:15

mv3-nak van igaza.A 24-es ezerszer szebb és jobb mint a 190 -es.Az ördög a részletekben van.Sokkal igényesebb kialakítású és tágasabb.Pontosan tudjuk miért készűlt a 190-es.Azért,hogy a prosztó is érezhesse egy kicsit a merci feelinget.A különbség nagyobb mint a kocka 05-ös és 07-es között.Pedig aki ismerte ezeket az tudja,hogy mennyivel igényesebb volt a 07-es.Nekem a második 24-esem van és a a ketttőre együtt is keveset költöttem.Ez jobban felszerelt 250TD-különben még a 300-as lenne.Nem szabad szétütött szemetet megvenni és elfelejted hol nyílik az autó eleje.Meg kell adni az árát.Aki sokat kér érte tudja,hogy a gondtalan autózást kínálj.Megéri több pénzt adni érte.5-600 ezerért ne várja senki,hogy majd soha nem romlik el,csak azért mert a 24-eskröl azt mondják,hogy jók meg mert merci.Mindenképpen '92-utánit.Ezeken már rengeteg hibát elhárítottak és sok felhasznált anyagot jobbra cseréltek...ja én mercedes fan vagyo.(nem véletlen)

w124 2008.09.05. 15:04:19

w140-nek nagyon igaza van!!!

Pasas 2008.09.05. 15:25:01

Köszönöm a válaszokat. Tudat alatt én is erre gondoltam, csak nem gondoltam hogy van olyan pancser valaki, hogy meghirdesse EVO-nak ha nem tudja igazolni az eredetiségét. (forgalmi, alvázszám, ha jól tudom ezek sorszámozottak homologizációval, etc...). Aki ilyen autót vesz, valószinűleg ért hozzá egy kicsit.

Kifordított kacagány 2008.09.05. 16:28:57

Lowtyo 2008.09.05. 12:18:24
nem rád gondoltam, te megmondtad, hogy szerinted az illik hozzá és sokkal kényelmesebb(ezzel egyet is értek). a többi népekre gondoltam, akik linkáradatot zúdítottak ide szinte kivétel nélkül automatákat. kiváncsi lennék közülük hányan vennének ilyent.
az én asszonykám is úgy van vele, hogy boldogul mindennel aminek 4 kereke van, de ő is jobban szereti az automatát. én is. szerintem már nem is veszünk másmilyent. közútra nem kell más.
a halálom tud lenni nekem is, mikor folyton azt kérdezgetik mennyit eszik(mit gondolnak, harmatlével megy?). francot sem érdekel. szerintem csak azért kérdezik, hogy megnyugodjanak, ők jól választottak. számoltatni meg hasztalan őket, mert fel sem akarják fogni miről beszélsz nekik. amúgy is csak az önigazolást keresik és jönnek a "de"-k. a vicc az, hogy az asszony gázos autóját tankolni is annyiból tankolom, mint mások az új szupertakarékos dieselt:) de még így is van aki szerint a szar amcsi batár helyett inkább valami új európai játékautót kellett volna venni.

W140 2008.09.05. 12:23:20
egy trabinál is idiotizmus. tíz év felett már úgyis csak az állapot számít.
azzal sem értek egyett, hogy inkább drágább, de jobb állapotúnak tűnődarabot érdemes választani. persze nem kell megvenni a leglepusztultabb hulladékokat sem, de adott esetben nem biztos, hogy nem kell ugyanannyit költeni egy milliós nagyságrenddel többe kerülő autóra, mint egy olcsóbb, de épnek látszóra.

Lowtyo 2008.09.05. 15:01:19
:D oké, két forintért megveszem

Pasas 2008.09.05. 15:25:01
biztos balekra vágyik.

Lowtyo 2008.09.05. 16:43:35

KK: te kis cseles, nincs is már 2 forintos
én meg majdnem bedőltem

T-boy (törölt) 2008.09.05. 16:45:00

Az én 78"-as 123d-m németországi forgalmijában/kormányhivatalé volt/5 név
szerepelt.

1920-25 közötti születésűek,hát
nem volt széthajtva.

Werwolf 2008.09.05. 16:46:55

kedves csikos zsolt,
attol a kremszinü 83-as W123 200-tol, amit aprilisban vettem valszeg beszarnal...
Klima, bör, centralzar, futo vonalak, 114 ezer merföld szervizkönyvvel es minden gyari.
Picit kellett fenyeztetni, gumikat venni, törött balhatso lampaburat, es footrest-et venni, szervizbe vinni, zenegepet tenni bele (picit, kulturaltat), futomüvet allittatni, kitakarittatni. Es potolni a csillagot a nóziján.:))
Mire minden kesz lett kerül EUR 4000-be.
Azota mint a Schaffhausen!

Kifordított kacagány 2008.09.05. 16:59:34

Lowtyo 2008.09.05. 16:43:35
dehogynincs, itt van a markomba-e:)

T-boy 2008.09.05. 16:45:00
ja, ilyenekkel vannak tele a hirdetési ujságok. lepusztultat szinte nem is kapni.
talán ezért lehetséges, hogy amelyik tényleg ilyen, azt szinte lehetetlenség megtalálni.

T-boy (törölt) 2008.09.05. 17:24:53

Akitől vettem,Németországba járt vele
dolgozni/még német rendszámmal/minden
héten.Kissé fáradtan bement vele az erdőbe,
akkor vettem meg.Egy sárvédő/500sch/+egy
lámpa.Igaz,a vámos egy darabig hitetlenkedett, mondtam,hívja fel az
üzletet.Nem hitte,hogy csak ennyi.
Sajnos azóta elkerült a típus.

zsolababe 2008.09.05. 18:25:52

nekem SEL 400asom van '92-es es pontosan 159.000km van benne es ez biztos mert jelen voltam az osszes kmnel :):) csak hat en nyaron motorral jarok telen meg nem nagyon :)

GGG77 2008.09.05. 20:34:21

190-es is oké, de én inkább W124-et nézegetnék. Tudom, egyszer megszívtad, de nincs ez mindig így.
Persze nálam az automata kötelező felszerelés.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2008.09.05. 20:46:33

kérdés:
a 190 es ben volt 2 literes 16 szelepes motor?

T-boy (törölt) 2008.09.05. 20:51:04

Az automata általában a legkényelmesebb
megoldás.Városi forgalomban meg főleg,
csak ki kell próbálni.
Mercivel amúgy sem hajlamos az ember
agresszíven vezetni,hanem csak csordogál
a forgalommal.

Trash 2008.09.05. 21:21:21

itt van a lelkem elásva

Egyetértek.

Krizsán 2008.09.05. 21:53:50

Van itt 1994es 124 Merci mindössze 436 kilóméterrel, gyönyörű, csorog a nyálam:)) E300TDT ja és 4MATIC...
múzeumból...
Javítsatok ki, ha nem így van, de én úgy tudom hogy 1994-ben már a 300 dízel 24 szelepes, de ez még a régebbi motor (10-es kép)
Itt a hirdetés:
www.autoscout24.de/Details.aspx?id=vnu2alshbgmt

kacsa503 (törölt) 2008.09.05. 21:59:41

Én tavaly vettem egy 88-as 190E-t 5 sebességes manuális váltóval.Szerelem volt első látásra,és ezt tényleg egy idős nyugdíjas-majd később a felesége-vezette.A kocsiban 227000 km volt,5 sebesség,elektromos síbeda,ABS,szervo.20 éve!!!Ja!És üléshuzaton ülésvédőhuzat:-)Németországban vásárolta a gyártól és márkáért.Jelenleg egy "C"-s(w202) Mercije van,80.000 km-rel.Vicc.Minden garázsajtó kitárulásánál boldogan tölt el a csillag látványa és a nyugodt méltóság.Naponta vezetek PAV 1-gyel Budapesten,annak összes stresszével,de,ha végeztem a munkával és beleülök,mintha kizárták volna a külvilágot.Nyugalom van.Már nem akarok hajtani csak élvezni az AUTÓT-amit még emberek gyártottak-és nem egy műanyagot és érezni azt,hogy ezt még én irányítom(még az ablak sem elektromos).A kötelező kopó alkatrészeken kívűl két küszöböt cseréltem de,azt hiszem ez a 20 évbe még belefér.Az előző gazdájával tartom a kapcsolatot és itt is családtagnak számít.Talán mert lelke van?Vagy mert nosztalgia?Nem tudom.Talán 20 év múlva megtudjuk mit is tudnak ezek a mai autók(ha egyáltalán megérik) és akkor öreg nyugdíjasként én is büszkén törölgetem le róla a port.:-)

Krizsán 2008.09.05. 22:04:27

Egyébként valamelyik nap raktak föl egy hirdetést a használtautóra, egy W123-as 300D, fekete metál, klíma 145 ezer km (!!!nagyon is valóságosnak tűnt!!!), semmi taknyolás, csak gyári állapot! Ja és 1984-es.Persze hétvégi autóként használt. És ez komoly, élőállat disznó, ló csere érdekelte az eladót:)))). És mindez 370ezer jó magyar forintért!!!!!Hát legalább egy millóval többet ért a verda!!! Mondanom sem kell, hétfőn küldte a hirdetésfigyelő, és kedden már hiába kerestem a neten a kocsit.Az egészben az fájdította legjobban szívem hogy még 370 ezer kib@szott forintot sem bírok kifizetni, kész ilyen alkalom nem lesz többet... fáj...

kacsa503 (törölt) 2008.09.05. 22:05:28

Ja!És gyári Becker rádióval(oldalasan megy be a kezetta)és Nokia 2110-es telefonnal.Blauschwarz metál,5 küllős gyári felnivel,fekete belsővel.Gyönyörű.

T-boy (törölt) 2008.09.05. 22:26:56

kacsa503
Bármikor adod el megbánod/mint én/.
A 123-as egyébként nagyobb,kényelmesebb,
de a szerkezet ua.stabil,megbízható
mindkettőnél.

bgy_ 2008.09.05. 23:00:56

Egy szép dízel 123-at én is vennék. A múlt héten majdnem megnéztem egyet, már épp indultam, mikor a tulaj hívott, hogy eladta. Szerdán meghírdette, pénteken elvitték.
Azért Bazeg is izgatja a fantáziámat.

qualitaet 2008.09.05. 23:01:52

"Az igaz, csak nem adják oda 0 Ft induló + 100 hó részlet konstrukcióban :-)))"

Hála istennek. Nagyon helyes. Az baszna be ha egy ilyen makulátlan darab "olyan" kezekbe kerülne.

"Egy normális állapotú Mercedes semmiképpen nem jön ki 1,5 - 2 millió alatt évjárattól függetlenül, max nem a vételárnál fizeti ki az ember, hanem rögtön utána."

"w140-nek nagyon igaza van!!!"

Ezt a autóhoz általában kicsit is értő emberhez méltatlan csacsiságot nem számítva:

"Pedig tudható, hogy 1M km.-ig nem nagyon kell ezekhez hozzányúlni."

Ezt a fajta kábítást a Dobi István úti, régi autópiacon hallhattuk utoljára a rendszerváltás előtt. Azért ott, mert ezt már a '90-es években sem kajálta meg egyik hülye sem a Nagykőrösi úton.
Van példa az 1 mio. km-re de távolról sem " hozzányúlás" nélkül.

"Az én 78"-as 123d-m németországi forgalmijában/kormányhivatalé volt"

Hát persze.
Mint ahogy általában minden magyarországi, fekete, 116-os, 123-as,vagy 126-os kívétel nélkül Kádár Jánosé volt - legalábbis a tulajok szerint.

Még nálunk sem ,de Etiópiában vagy Burundiban sem használt kormányhivatal diesel motorú modelleket A '70-ES években nemhogy a NÉMETEK!!!

tcom 2008.09.05. 23:34:57

Kicsit off leszek, de nem tudom megállni, hogy én is egy 2 éves Swift-től voltam kénytelen megvállni, avval a tudattal, hogy a 8-900000 Ft, ami utána rendelkezésemre áll már csak tragacsra lesz elég.
Hát nem. Sikerült egy 96'os Honda Accordot megvenni, nagyon jó állapotban (185000 Km), 1bd rozsda folt nélkül 890000 Ft-ért. Álldom az eszem, hogy megválltam a (30 ezres) kölcsönnel terhelt (amúgy kiválló) kis Suzukitól. Habár a Honda akkori Accordja inkább BMW kategória volt, azért nincs messze a 190- től sem. Fejedelmi kényelem, hihetetlen pontos váltó, és mindha megjavították volna az utakat és nem vészes a 2l-es motor fogyasztása sem (7-10L).

Ezután már soha sem veszek új és kis autót és főleg nem részletre.
Bocsánat, ha zavartam.

tcom 2008.09.05. 23:41:37

Ja, amúgy soha sem voltam Mercedes fan. Valahogy nevetségesnek tartom, ahogy a sok tokos megőrül érte. 20 éve láttam egy olyan német családot a Balatonon, aki ugyan az akkori legújabb és hihetetlen drága autójukon kívűl semmit sem tudtak élvezni. Autóban alvás, szendvicsezés.
Valahogy egyfolytában az jut eszembe, hogy a japánok sikeresebben gyártják a hasonmásokat (Lexus). Persze ennek ellentmond, hogy még si irdatlan mennyiségű bálna kelt el a piacon eddig is. De megértem azokat is, akik odavannak érte, hiszen tényleg egy életérzés beleülni és tulajdonolni.

qualitaet 2008.09.06. 00:21:12

"Habár a Honda akkori Accordja inkább BMW kategória volt"

Ja. Egy kategória. Mindkettő személygépkocsi.E tekintetben kétségkívül. Oszt' ezzel vége is.

"azért nincs messze a 190- től sem."
Repülővel tényleg nem.
"Valahogy nevetségesnek tartom, ahogy a sok tokos megőrül érte"
"De megértem azokat is, akik odavannak érte, hiszen tényleg egy életérzés beleülni és tulajdonolni."
Most akkor melyik?

"20 éve láttam egy olyan német családot a Balatonon, aki ugyan az akkori legújabb és hihetetlen drága autójukon kívűl semmit sem tudtak élvezni. Autóban alvás, szendvicsezés."

Hallucinogén szereket szedhettél már anno is...

"Valahogy egyfolytában az jut eszembe, hogy a japánok sikeresebben gyártják a hasonmásokat (Lexus)."
...és ahogy elnézem ,ez az évek során
nemigen változott.

faterpolo 2008.09.06. 00:27:29

kövezzetek meg, de nekem a gusztustalan hedonizmus fellegvára kéne: az a bizonyos 126-os 560 SEC:DDD. Egyszer vezettem 126-ost, az egy 500 SEL volt. Húsz éves. Egyik ismerősünké volt, csak éppen én voltam az egyetlen, akinek volt jogsija, ellenben nem ivott. Mókás volt, amikor az autópályán 120-szal "szötymörögtem" a belső sávban (Karácsony este, forgalom alig), és egy Ford Focus villogni kezdett mögöttem, hogy húzzak el előle. Elhúztam előle. Csak nem a külső sáv, hanem az éjszakai horizont irányába... Fantasztikus volt, ahogy a kocsi orra felágaskodott, feldübörgött a V8, a Focus lámpái pedig valami távoli, rejtélyes pislákoló gyertyafénnyé zsugorodtak az éjszakában. Szerintem az ipse akkor próbált utoljára levillogni egy öreg Mercedest. Öreg Merci nem vén Merci:D:D:D

w124 2008.09.06. 06:33:58

tcom!Te nem érted és nem is fogod megérteni,ameddig az accordot hajtod.Ha nálad lenne egy napra egy jó merci,a hondába vissza ülve nagyon el lennél kenődve...Megváltozna a véleményed a "sikeres"japánokról!

Kifordított kacagány 2008.09.06. 06:34:07

kacsa503 2008.09.05. 21:59:41
micsoda egy felelőtlen, izgága nyugdíjas lehetett. képes volt annyit belehajtani, mikor a hirdetések tele vannak jobbnál jobb darabokkal, amikkel szinte nem is mentek. a galád biztos előretekerte az órát.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2008.09.06. 06:53:20

faterpolo,

nekünk az most a családi autónk, mit mondjak, szeretjük :)?
24 évesen, extrákkal a legjobb választás. Kiszámoltam, 10 év múlva lesz egálban költségileg egy hitelezett újmiautónkkal. Addig meg hát, pl. hátracsúszik a fitymám gyorsuláskor, a gyerekek kacagnak az utastérnek hívott teremben :)))

T-boy (törölt) 2008.09.06. 09:15:24

qualitaet!

1.a kormányhivatalok autóparkja nálunk
sem A8-asokból áll.
2.a németek takarékosak,némelyek példát
vehetnének/diesel/,nem 3 évente új
autót.

Kifordított kacagány 2008.09.06. 09:27:07

példát sosem fognak venni, ahhoz ész kellene és nem az adóforintjaink. míg ez utóbbit megkapják, az előbbire nincs szükségük

Dagiszabi 2008.09.06. 10:40:40

davenport!

A w124 230E-ben KE-Jetronic van, nem K.
Nagy a különbség szopásfaktorban.
A K-nak a legbonyolultabb elektronikája egy bimetál. Na jó van egy AC relé is, de az egy darab dróttal áthidalható és akkor is megy.

kacsa503 (törölt) 2008.09.06. 10:48:32

Kifordított kacagány!

Igen,sajnos már csak ilyenek ezek a mai nyugdíjasok.:-)Sajnálom,hogy nem valami kisebbségtől vettem "0" kilométeresen.:-(Csak
valahogy nem bírtam volna azt az "újautó" szagukat.Az előző(egyetlen)gazdája még a csillagra is szereltetett riasztót +gravír az ablakokban.

Kifordított kacagány 2008.09.06. 10:57:58

jó is az, ha az ember egy ilyent ki tud fogni. majdnem mint egy lottó ötös

w a s d 2008.09.06. 11:44:36

Szerintem kell venni még egy Pandát 3. autónak.:D

Dennis01 2008.09.06. 14:40:51

Vagy visszavenni az Alfat...

qualitaet 2008.09.06. 15:05:42

T-boy


"1.a kormányhivatalok autóparkja nálunk
sem A8-asokból áll.
2.a németek takarékosak,némelyek példát
vehetnének/diesel/,nem 3 évente új
autót. "

"Még nálunk sem ,de Etiópiában vagy Burundiban sem használt kormányhivatal diesel motorú modelleket A '70-ES években nemhogy a NÉMETEK!!!"

1. Valóban téboly, hogy dacára annak, hogy nagybetűvel írtam, a '70-ES éveket mégis elkerüli a figyelmed. Ennek ellenére fedi a valóságot, hogy a '70-es 80-as években Mercedesek, Volgák, és Ladák álltak a kormányhivatalok szolgálatában. Nos ezek közül pont annyira volt diesel üzemü bármelyik is mint amennyire A8.Így utóbbi meglátásod helytálló.

2. A németek valóban takarékosak ami ugyebár nem jelent egyet a hülyeséggel, jelesint, hogy nem használtak kormánzati célokra 55 lóerős, közel másfél tonna súlyú, "dinamikus" járműveket.

qualitaet 2008.09.06. 16:02:04

A '70-80 évek hazai kormányhivatali járműveiből a pontosság kedvéért a BMW-t,a Csajkát, Fiatot, Opelt és a VW-T se hagyjuk ki.

Werwolf 2008.09.06. 16:04:34

Fiatot? Opelt? VW-t? ???

Werwolf 2008.09.06. 16:07:00

VW-nal talan malacorru passat?
Többin mostanaig törtem hiaba a fejem.

csiky944 2008.09.06. 16:18:00

mert a malacorrú az tényleg 70-es évek,offkorz

Werwolf 2008.09.06. 16:25:43

csiky944,
a malacorru a 80-as evek vege, kb 89-töl, ami nem mond ellent ennek: "A '70-80 évek hazai kormányhivatali járműveiből a pontosság kedvéért a BMW-t,a Csajkát, Fiatot, Opelt és a VW-T se hagyjuk ki." - amire reagaltam.

csiky944 2008.09.06. 17:11:39

88-tól amúgy,de a malacorrú eléggé közel volt már a rendszerváltáshoz,inkább a B2-es Passat-ok voltak

T-boy (törölt) 2008.09.06. 18:04:14

qualitaet!
1.Olvasni csak pontosan.Azt írtam:ÁLL.
2.Én csak tényeket írok,mivel nem voltam
akkor Németországban/ahogy Te/fogalmam
sincs milyen kocsik voltak.Nem szólva
Burundiról!
3.A 70"-es években barátom/aki hozzáfért/leadott Shevrolet Impalával járt/csak adalék a listához/
Maradjunk objektivek,nem biztos hogy a
másik hazudik.
Pont.

csöcsfej 2008.09.06. 18:36:30

Pötsök, ha már mobile....

suchen.mobile.de/fahrzeuge/showDetails.html?id=74474352&__lp=15&scopeId=C&sortOption.sortBy=price.consumerGrossEuro&sortOption.sortOrder=ASCENDING&makeModelVariant1.makeId=17200&makeModelVariant1.searchInFreetext=false&makeModelVariant2.searchInFreetext=false&makeModelVariant3.searchInFreetext=false&vehicleCategory=Car&segment=Car&minFirstRegistrationDate=1965-01-01&maxFirstRegistrationDate=1985-12-31&maxPrice=2001&siteId=GERMANY&negativeFeatures=EXPORT&damageUnrepaired=NO_DAMAGE_UNREPAIRED&customerIdsAsString=&lang=de&pageNumber=11

suchen.mobile.de/fahrzeuge/showDetails.html?id=64007257&__lp=15&scopeId=C&sortOption.sortBy=price.consumerGrossEuro&sortOption.sortOrder=ASCENDING&makeModelVariant1.makeId=17200&makeModelVariant1.searchInFreetext=false&makeModelVariant2.searchInFreetext=false&makeModelVariant3.searchInFreetext=false&vehicleCategory=Car&segment=Car&minFirstRegistrationDate=1965-01-01&maxFirstRegistrationDate=1985-12-31&maxPrice=2001&siteId=GERMANY&negativeFeatures=EXPORT&damageUnrepaired=NO_DAMAGE_UNREPAIRED&customerIdsAsString=&lang=de&pageNumber=12

suchen.mobile.de/fahrzeuge/showDetails.html?id=74374911&__lp=15&scopeId=C&sortOption.sortBy=price.consumerGrossEuro&sortOption.sortOrder=ASCENDING&makeModelVariant1.makeId=17200&makeModelVariant1.searchInFreetext=false&makeModelVariant2.searchInFreetext=false&makeModelVariant3.searchInFreetext=false&vehicleCategory=Car&segment=Car&minFirstRegistrationDate=1965-01-01&maxFirstRegistrationDate=1985-12-31&maxPrice=2001&siteId=GERMANY&negativeFeatures=EXPORT&damageUnrepaired=NO_DAMAGE_UNREPAIRED&customerIdsAsString=&lang=de&pageNumber=13

suchen.mobile.de/fahrzeuge/showDetails.html?id=70562940&__lp=15&scopeId=C&sortOption.sortBy=price.consumerGrossEuro&sortOption.sortOrder=ASCENDING&makeModelVariant1.makeId=17200&makeModelVariant1.searchInFreetext=false&makeModelVariant2.searchInFreetext=false&makeModelVariant3.searchInFreetext=false&vehicleCategory=Car&segment=Car&minFirstRegistrationDate=1965-01-01&maxFirstRegistrationDate=1985-12-31&maxPrice=2001&siteId=GERMANY&negativeFeatures=EXPORT&damageUnrepaired=NO_DAMAGE_UNREPAIRED&customerIdsAsString=&lang=de&pageNumber=14

életem végéig eljárnék ezekkel a vasakkal...államunk meg bssza meg a *!%!!=%!%==%!=%=!+==+

qualitaet 2008.09.06. 20:16:09

BMW: BMW 728 (1978) AH 76-34

Belügyminisztérium Állambiztonsági Szolgálat megfigyelői (III/III osztály ,becenevükön : "kukkosok")
később ugyanez a verda rendes "csíkos" TŰZOLTÓSÁG feliratú parancsnoki autó lett.

BMW 735 iL (1987) AJ-64-43 Grósz Károly

BMW 520i (1987)AJ 70-00 Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter-hellyettes ill.miniszter.

BMW : BMW 320i (1984) 3-4 db.III/III-as kukkosok csereberélt rendszámmal.

BMW 730i (1989) 7-8 db. Különböző minisztériumok.

"Fiatot? Opelt? VW-t? ???"

Fiat: Fiat 132 kb 20-25 db. Megyei első tikárok (1975-76)

Fiat Uno Turbo. III/III-as kukkosok csereberélt rendszámmal
Opel : Opel Senator 3.0 Kukkosok u.a.

VW Golf GTI, Scirocco GTI (1985)kukkosok.

Renault 5 GT Turbo. kukkosok.

Belügy ,pénzügy,pártbizottság, stb,mint ilyenek ugyebár kormányhivatalok.


T boy

1."Olvasni csak pontosan.Azt írtam:ÁLL.

Így van.Ennek ellenére a mai állapotokkal rukkolsz elő amikor én a '70-ES ÉVEKRŐL ÍRTAM.De mi a lótúró köze van a mai viszonyoknak az akkorihoz?

2."Én csak tényeket írok,mivel nem voltam
akkor Németországban/ahogy Te/fogalmam
sincs milyen kocsik voltak."

A "tények" kissé erős kifejezés. Utóbbi látszik(csepet sem szégyen) ,így fenntartások nélkül elhiszem.
"Maradjunk objektivek,nem biztos hogy a
másik hazudik."
Én ezt fel sem tételeztem. Rossz aki roszra gondol. Kinek nem inge ne vegye magára.
Én inkább arra tippelnék, hogy az ominózus "Fahrzeugbrief"-ben valamilyen "Bundes"-sel kezdődő hivatal lehetett.
Ez ugyebár "szövetségi"-t jelent amit sok magyar prosztó (nem te természetesen) előszeretettel aposztrofál korményhivatalként.

"A 70"-es években barátom/aki hozzáfért/leadott Shevrolet Impalával járt/csak adalék a listához/"

Ha jól emlékszem nem az "állami autók későbbi sorsa magánszemélyeknél" c. fejezet volt a fő csapás.
A leadott ugyebár más tészta.
Az '50-60-as években valóban használtak amerikai kocsikat, de ezeket kb. ' 68-tól mind Mercedesre cserélték.
A '70-es években nemigen volt gond ezekhez hozzáférni.Zöldségeseken, vásározó cigányokon meg egy-két feltünősködő művészen kívül nemigen kapkodtak utánnuk mert a fenntartás már akkor is problémás volt.
"Hozzáférni" a leadott Mercedesekhez kellet.

qualitaet 2008.09.06. 20:18:33

"rossz" két sz, sorry.

qualitaet 2008.09.06. 20:20:11

A cseppet meg két p. Ma nem tudok helyesen írtni.

boszme2 2008.09.06. 20:34:00

sziasztok,

nekem egy osztrák rendszámú 1992-es w124-esem van, 250D, első osztrák tulajtól vettem, és most léptük át a 250 ezret!!:))

még szervízkönyv is van.. ugyan ritkaság, de előfordul ilyen kevés km-rel is ennyi idős merci! :D

ja és egy kis rohadástól eltekintve, az első szélvédő körül, semmi baja nincs a kocsinak, megy mint a meszes, 140-150-et bármikor, rövid időre a 170 is belefér.. :D

mindezt csak azért, hogy lehet jó mercit is kifogni (persze nem itthon ;) ) és a 124-es igenis jó autó.

beleske 2008.09.06. 20:37:29

faterpolo
Nekem is volt hasonló élményem, pedig az csak egy 126/280-as volt.
Külföldi vendégeimet vittem ki a reptérre, az én 124-esem éppen szerelőnél volt, azonnal kellett a kocsi.
Az életben eszembe nem jutna az aluljáróból kifelé jövet a gyorsforgalmin előzni, de ezzel a döggel ez sem tűnt lehetetlennek, pedig amikor ott jössz fel, és már elég hosszan belátod az utat, egy átlagos autóval még csak a sebességet gyűjtöd, ha ilyen manőveren töröd a fejed.
Egyszerűen fantasztikus érzés.

beleske 2008.09.06. 20:44:57

Kicsit szétszórt vagyok, a barátom adta kölcsön

qualitaet 2008.09.06. 21:04:01

FIAT 130! Nem 132. Elnézést.

faterpolo 2008.09.07. 00:55:26

Libretto!

Először is fogadd őszinte elismerésemet kiváló ízlésetekért!:D Másrészről költségileg sohasem lesz egálban az emlegetett Miautónk a Merciddel, mert abban tíz év múlva sem lesz akkora utastér, motorerő, mint a 126-osban. Meg hát az extralista sem ugyanaz...:D Szóval 10 év múlva a te kocsid többet fog érni, mint a ma vásárolt akkor 10 éves Suzi:)

faterpolo 2008.09.07. 00:57:46

Beleske!

Akkor mindent tudsz, ami fontos, téged se kell sokat győzködni:) Bár én még azt a 124-est is biza elfogadnám. 22 éves vagyok, öt éve van jogsim, de kocsim még nem volt:(. De lesz, ha bele döglök is!!!:D
A 124-est pedig használd egészséggel még jó sokáig:D

faterpolo 2008.09.07. 00:59:24

Csöcsfej!

A bordó 116-os nekem speciel INSTANT GET!!!:D

faterpolo 2008.09.07. 01:04:22

...és most nevezzetek perverz állatnak, de nekem a 116-osokból a kormánykerék tetszik a legjobban!!! Mögötte a második helyen áll a 123-as/124-es/126-os/ szekerek légzsák nélküli kormánykereke. A légzákos kormányok olyan rondák, hogy képes lennék kicseréltetni a sajátomban (ha lenne) légzsák nélkülire...:D

Werwolf 2008.09.07. 09:51:54

qualität,
beszaras....
A kukkosok turbo unoja, meg E30-asai, meg R5, meg Scirocco - nem gondoltam volna.

Kopi3.14 2008.09.07. 21:18:37

mobilen is megéri ezeket nézegetni, és kupéból is vannak szép pintyek. Azonban itt is láttam olyat, amelyik teljesen azonos paraméterekkel, teljesen azonos képekkel eltérő áron virított egymás mellett. :)

zöldi 2008.09.08. 07:10:20

Egy barátom tavaly vett egy 123-ast. A km, a kocsi teljesen gyári fényű volt. Kilakatolták a hátsó kerékíveket, valami aranykezű meg úgy megfújta+összepolírozta a gyárival, hogy bárhogy néztem, nem láttam a külömbséget. Múltkor beleültem, hihetelen könnyedén működik minden, de semmi nem lötyög. Elképesztően jó gép. 300-ért vette, kb ugyanannyit ráköltött, most meg van egy kocsija, amit majd az unokák is használhatnak.

akos696 · www.focusauto.hu 2008.09.08. 17:23:11

Én is eljátszottam a gondolattal eyg W124 kombi erejéig, de egyszerűen nem tetszik, bármennyire is szeretném. Az E34 kombi sokkal szebb. 525 TDS, vagy 525i aut, dupla tolótető, full-full extra, bordóban, 200e körüli km-rel (valós)... Ilyen finomságot láttam a neten 1m körül+ forgba helyezés, de olyan szép volt, hogy elállt a lélegzetem is. Ja és vaj bőr belső+fa berakás. Mint egy álom, de azért nem is volt occsó.

egy oldal, ahol szép új-rég merciket árulnak...

www.124.atw.hu/

Nishida 2013.12.01. 19:59:40

Üdv!

Csak egy kis történetet akarok megosztani ezeknek a gépeknek az állóképességéről! Szóval az életem úgy alakult, hogy volt szerencsém 2003-ban az akkori Köztársasági Őrezred keretében lévő kiképzésen részt venni. Ebben a programban több napon keresztúl szerepelt speciális vezetési tréning, amit 124-kel hajtottunk végre. Automata váltó. A feladat során toltuk, tolták neki, a váltóból folyt az olaj, a gumiból kiállt a drót,cserét követően újra és újra, csak mentek és memtek. Hihetetlen volt látni és tapasztalni, hogy mit bírnak ezek a gépek! Nem kímélték őket! Továbbá, napi szinten ezeken a vasakon képezték a gépkocsivezetőket! Kérdeztük a gépjárművekért felelőst, hogy miért használnak Merciket! Ránk mézett és annyit mondott; "Mert csak ők bírják ezt a terhelést! Kipróbáltunk BMW-t, Volvót, Saab-ot, de egyik sem bírta a kiképzést!" Akkor fogadtam meg, hogy lesz egy nekem is! Lett is! Ja, bocs de automata!

Szóval nekem ez az auto! Szerintem annak aki nem vezette ilyet, és nem birtokol ilyet, fölösleges mesélni, hogy milyen!
süti beállítások módosítása