Fotós barátnőmmel, Évával kínlódtunk a kocsim lefényképezésével, ő mondta, csináljunk valami ökörséget is. Szereztem egy ruhát és parókát, a 200-asomhoz méltó nyolcvanas évekből (szül. id. 1986) és a Volvo importőr udvarán, a quality 1 használtvolvókat nézegető apukák előtt az aranyövvel elszorított derekammal intenzíven hülyét csináltam magamból.

Az egyik nézelődő családnak hosszan meséltem Volvó megvásárlásáról (a gyerekek az én autómat választották, "Apu, ezt vedd meg!"...korrekt apai válasz; "Kombit keresünk, és ez egy szedán, látjátok a különbséget?") és hogy mennyi anyag van még benne. Percek alatt kicsődült az importőrtöl is egy fejes, neki pont ilyen volt, máig bánja hogy eladta. Mindezt negyven fokban, a képen látható nejlonruciban, vakolatnyi sminkben, és vaskos parókában. A cikk lement fél éve, a fel nem használt képek pedig elsüllyedtek az egyszermegkénecsinálni mappában. Amikor megláttam Vityát a Rönóval, fehér nyakkendőben, megfelelőnek éreztem az időt; Az autómhoz öltözve kép prezentálásához.