Amikor Csikós és Orosz elmentek a Chromjuwelenre, elmagyaráztam nekik, hogyan lehet eljutni a Technisches Museumhoz Bécsben. Nem túl bonyolult feladat, főleg nekem, aki hat évig éltem ott, és az egyetem mellett svarcban taxiztam egy földönkívülien ronda, narancssárga, bézs tetejű W123-assal.

Szóval a két majom elment, aztán hazajöttek lelkesen, egy csomó szép élménnyel és egy rakás képpel. Furcsamód engem nem a Bugatti Atlantic és az Uhlenhaut-Mercedes érdekelt a legjobban, hanem Csikós állólámpása a múzeum előtt.

Merthogy én is álltam már ott, úgy 22 évvel ezelőtt, életem második autójával, egy roncsteleptől megmentett, Neolux-pirosra fényezett Renault 12 Break-kel. Bizonyíték is van róla, itt a kép, ni:

Látszik, hogy akkoriban még nem volt beépítve a múzeum előtti rész, meg parkolni sem volt annyira nehéz, mint manapság. Szerettem azt az autót, kényelmes volt, takarékos és megbízható, nem úgy, mint a belőle korcsosított Daciák. Jó sok floppyt és bontott autóalkatrészt csempésztem vele Magyarországra, amiből szépen tudtam finanszírozni akkori hobbimat, a raliversenyzést.

Ez persze még kevés lenne egy jó poszthoz, a lényeg most következik. Ugyanis a múzeumos kép mellett ott volt egy másik is a dobozban, amin ott állok én, a piros Renault gazdája.

- Hosszú, kicsit Modern Talking-hajjal

- Fehér bőrnyakkendővel

- Kockás ingben

- Répanadrágban

- Fehér zokniban

- És igen, fehér makkos cipőben.

Na, most lehet röhögni.