A funkcionális tárgy egyik legfontosabb feladatának megcsonkítása az a rettentő szexepil, amiért a kupékra olyan intenzíven gerjedünk. Egy kupé soha nem lesz személyszállító eszköz. Nincsenek hátsó ülései, vagy nevetségesen szűkek, de legjobb esetben is akadálypályán kell átmászni a megközelítésükhöz.
A kupé arányai mindenképpen furcsák, ezért nehéz elrontani, jól mutat kicsiben is, míg egy szedán öt méternél indul. Az alsó-közepes, közepes szedánok állítólagos praktikumuk ellenére kiégetik a szemünket. De egy kupé is öt métertől az igazi. Arra már nem csak oda kell fordulni, azt már muszáj lefotózni.
Mert mi pazarlóbb egy tíz négyzetméter földet betakaró játékszernél? Minek egyértelműbben a szórakoztatás a feladata? Mi másért imádnánk az 560 SEC-et?
A legkevésbé praktikus kasztni, a kupé fogalma nem tisztázott. A hatvanas években az első ülések mögötti térfogat határozta meg a kupékat, így létezhettek négyajtós kupék, kétajtós szedánok. A Dodge Dart kupéja is kétajtós szedán volt, kár, hogy a tréleren egy négyajtós visznek.
Ma már kupék a népautók háromajtós változatai is, de ha a Renault „Limousine”-nak hívhatja a négyajtós Mégane-t…
Mexikóban az alsó-közepesek általában négyajtósak, ezért a kupéválaszték őskövületekre és sportkocsikra korlátozódik. Néha őskövület sportkocsikra, mint ez a második generációs, piros Camaro.
Rémlik valakinek a Ford Cougar? A New Edge Design véráldozata? Az 1989–1997 közötti hatodik generációnak még brutális emblémája és izgalmas arányai voltak, és esküdni mernék, a fura tető alatt elférne hátul a Péter is.
Chryslerből rengeteg van, az 1977-től a mexikói piacra is gyártott LeBaron nem ritkaság, kár, hogy betakart fényszórós modellel nem találkoztam.
