Egy Lexus és egy Toyota közé simán befért a Mini-stand meglátogatása, lévén, hogy utóbbi a kettő közé esett fizikailag. Ebben az új szériában már benne lesz a háromhengeres, egyfeles motor is, tudják, a száz lovas, ami elvileg négy és fél literrel eljár.
3,8 méteren túli hosszával ez a harmadik szériás Újmini már akkora, mint a kisebb kompaktok voltak az ezredfordulón – hiába, a gyalogosvédelmi előírások miatt alaposan meg kellett nyújtani az orrát. El is vesztett valamennyit a régi karakterből, most már olyan a pofája, mint annak a kutyának, aminek olyan aranyosan bamba, hosszú, görbe feje van, sajnos most nem jut eszembe a neve. De úgyis tudják, majd kábé a második kommentbe beírják, ott keressék a típust.
A kocsi grafikája generációról generációra egyre jobb, de a forma most, a második (szerintem legszebb) generáció óta hanyatlásnak indult, igaz, azért egy utcáról betoppanó fogalmatlan sose venné észre, hogy valami újat lát.
A belső tér pedig egyértelműen nagyautósabb, bár a hatalmas, középső karika megmaradt, igaz, ebben nem a sebességmérő van, hanem az infópult. Sebaj, legalább van már rendes, nagyképernyős navi, tolatókamera, sőt, akár wifis internetkapcsolat is az autóban. További újdonság a head-up display, illetve a nagy, piros billenőkapcsolós indítógomb is. Sok a kütyü, de ezek legalább garantálják, hogy a vevők továbbra is a kis divatgyösz lába előtt heverjenek. Nem tartani kell a stílust, hanem diktálni a trendet – a Mini most is ezt az irányvonalat követi.
Aki nincs tisztában a helyzettel, mondhatná – angol autó sose jó. És bár a Mini ma már igazából német, mégis igaza lenne: nem voltam sokat a standon, de kétszer is láttam, ahogy a motortérben turkálva, a kocsi alatt fekve épp szerel valamit egy izzadó intendáns. Nyilván csak az akku merült le, és a belső térbe tett kiegészítő világítás érintkezője lazult meg, de akkor is – egy szalonon, pláne világpremieren vérciki az ilyen, a japán standokon élőben végigkísérhettük volna, amint a szervezők rituális harakirit követnek el az eset után.
