Így két nap után már ki merem jelenteni, hogy Japán az én gyomromnak kissé túl cuki. Az egy dolog, hogy a mindenhonnan támadó cukipofa állatkák után egy mezei Hello Kitty-s kipufogóvég már megkönnyebbülésként hatna, mert a cukiságok reklámtáblákról bandzsítanak rád csőstül, a metróban, az utcán, az aluljáróban, mindenütt. De az emberek is túl cukik, a folyton vihogó csajoktól kezdve a papucsbojtig hajlongó éttermi pincérekig mindenki. És ne vegyétek zokon, japán barátaink, hiszen tisztelettel nézünk fel csodákat véghez vitt nagy nemzetetekre, de a többség béndzsának hat.
Nem vagyok egyedül ezzel a benyomással, konzultáltam a kollégákkal is. Hányatott történelmüknél fogva az elnyomott nők viselkedésén nem akadunk fenn, meg különben is, egy elesett leányzó mindig meghatja a férfiszívet, de hol van a hím, aki határozottan a segítségére siet? Ilyet alig látni a nagy tokiói forgatagban, a testbeszédből legalábbis ez jön le. Félénken néző, félénken mozgó, félénken beszélő az emberek túlnyomó többsége, szamurájt nemigen látni. Lehet, hogy ez is visszavezethető a történelemre, hiszen az elszigetelt országban ronda diktatúra alatt nyögtek évszázadokon át, aki kinyitotta a pofáját, azt gyorsan hasba szúrták, de elég volt akár csak megkérni erre.
Itt van például a 47 ronin meséje. A sokszor megénekelt sztori Aszano Naganoriról, pontosabban az ő szamurájairól szól. Aszano az 1700-as évek legelején volt kiskirály, és egyben udvari tisztviselő. Egyszer sikerült úgy összeszólalkoznia a rangban felette álló Kira Josinakával, hogy tettlegességre került sor, ám mindketten túlélték a kakaskodást. Kira erre megparancsolta neki, hogy az illendőség kedvéért éljen a szeppuku lehetőségével, vagyis rituálisan ölje meg magát, amit Aszano meg is tett, ezzel életre keltve a máig népszerű legendát.
Negyvenhét szamurája volt Aszanónak, akik egy csapással roninná, gazdátlan szamurájjá lettek. Két éven át tervezték a bosszút, amit sikeresen véghez is vittek, vagyis kinyiffantották Kirát. Levágott fejével még parádéztak is a városban. De hogyan tovább? Nos, a negyvenhét ronin csoportos szeppukut követett el, miután a regnáló sógun ezt elrendelte. Ennyit a lázadó japánokról.
Ettől függetlenül, vagy éppen ezért szenzációs, milyen döbbenetes kultúrát hoztak létre, nem beszélve a technikai fejlettségről. Közben elfelejtettem, hogyan akartam rákanyarodni a témára, a lényeg az, hogy megszöktem egy nissanos buliról, mert nem bírtam ellenállni a helyi autósbolt csábításának.
Mázlim volt, mert este fél kilenckor még nyitva találtam. A Homasita ehhez képest kutyafüle. Aki még nem járt a Hong-Kong, Malajzia, S(z)ingapur, Tajvan országnevekből összeácsolt áruházban, képzeljen el egy százforintos boltot, ahol csak autókhoz szánt kellékeket árulnak. Azért írom azt, hogy autókhoz szánt, mert hogy nem szükséges, az biztos. Na, a yokohamai Super Autobacs Creative Carlife Store ennek az intercooleres, vízbefecskendezéses, nitrós, turbós változata. Na nem, mintha ilyeneket árulnának.
Belépéskor először a csengés-bongás és a vizuális ingerek gyilkos koktélja nyom hókon. Minden második sorban beszél hozzám valamilyen gép, néha egyszerre kétfelől, megállító táblák jobbról, balról, a polcokon, falakon, de talán a plafonon is a pink és a neonsárga eddig ismeretlen intenzitású árnyalataival lelkesítenek a vásárlásra. Először megyek egy kört, hagyom, hogy hasson rám a környezet, rágjon meg, köpjön ki, menjen át rajtam úthengerrel, aztán ha túlélem, majd körülnézek, mit árulnak.
Nem könnyű rájönni. Néhány terméknél ki kell betűzgetnem és logikáznom a gyenge angolságú feliratozást, máshol ez sem segít. Pedig azt gondoltam, autós téren nem vagyok teljesen zöldfülű. Ám a nyuszifüles rendszámrögzítőcsavar-sapka és a dugattyúra emlékeztető hátsóablaktörlő-anyatakaró valahogy nem ugrik be elsőre.
Amikor már szédülök a gagyikavalkádtól, megtalálom a tutit: a vakkapcsolóra ragasztható elektromostükörgomb-imitációt. Túl drága, nem hozhatom el, viszont nem tudok menekülni, csapdába kerültem - a bödönös autóparfüm-soron át vezetne az út kifelé, de itt ráadásul nyuszifülek és manófejek ontják a bűzt.
Végül kiszemelem a távolban az olajos sort, és a fémkannákat fixálva átszörfözök az illatcunamin. A Magnatecet fantasztikus retródobozban árulják, és külön olaj van a GT86-oshoz. Koncentrációs képességemnek köszönhetően megúsztam az utazást, az olajadalékoknál már kinyitom az orrom, és majdnem beleütöm egy szétszedett Wankel-motorba.
A guanó egy légtérben osztozik a Koh-i-Noorral, van itt más is. Tein-rugók sorakoznak a polcon, akciós áron. GT86-hoz csavargatós rugóstag raktárról. Csak tessék. Érdemes megnézni a Toyota Alphardot, aki esetleg nem ismerné - na, ehhez a pompás kisbuszhoz is lehet kemény ültető szettet kapni. Ne legyünk igazságtalanok, ezek egészen jó minőségű cuccoknak tűnnek, ahogy a tuning kipufogó rendszerek is. A legdurvább orgia közepén is akadnak virágszálak.
Mielőtt kitántorognék a boltból, eszembe jut, matricát ígértem Rézmányi Balázsnak és Pistának. Próbálok a Hello Kittyk közé fókuszálni, és leakasztok kettőt a polcról. Megvan, srácok!
