Úgy kezdődött az egész, hogy megszállott Ladásként építgettem egy 2106-t. Egyszer nézegettem a neten, és belebotlottam ebbe az öreg Datsunba. Bár siralmas állapotban volt, egyből beleszerettem, és azt mondtam: Nekem ez kell! Pedig nem akartam autót venni, komoly terveim voltak a Zsigával.
Kicsit több mint egy éve van nálam. A „baleset” úgy történt, hogy édesapám meglátta az egyik használtautós oldalon: első tulajos, magyarországi, fullfapad 190-es, a hirdető szerint „gyári” állapotban. Akkoriban hullott ki alólam az előző közlekedési eszközöm egy automata váltós Renault Clio I.-es (gondolom mindenki kitalálja: elfogytak a fokozatok a váltóból). Felhívott hát, hogy: „Te nem lenne jó ez neked?”.
Az a fránya részecskeszűrő nálam valamiért nem akar elromlani, 150000km alatt egyszer nem volt vele probléma, ahogy az egr-el sem, ha az ember normális fordulatszámtartományban használja a motort, nem fognak problémát okozni.
Élőben 89-90 körül láthattam meg először, egy ismert lemezlovas (akkor még így hívták) járkált egy ilyennel és rendszeresen ott állt a VI. kerületi klubja előtt. Persze, hogy ez a hely lett a törzshelyem. Első látásra beleszerettem az autóba.
A feleségemnek kerestem valami kicsi kocsit, amelyik nem fogyaszt sokat, öt ajtaja van és nincs benne kuplung (ez úgy is csak zavarja a legtöbb nőt és most már engem is :).