Ül az ember a kocsiban, dögmeleg van, rárohad a gatya is. Én bizony gyíkarc vagyok, ha nem muszáj, nem akarok megsülni az öreg Mitsubishi Sigma bőrülésében, tehát megnyomom a kis hópihe ikonos gombot. Jön a finom hűvös levegő, máris kezdem magam jól érezni, így nem tűnik annyira vészesnek az előttem álló nap összes rohangászása.
De valahogy nem igazán hideg a befújt levegő. Hűvös, de nem elég hideg. Aztán egyszer csak azt veszem észre, még hűvösnek sem lehet mondani. Bizonyos motorfordulatnál, illetve tempónál hűt a klíma, máskor meg szinte semmi. Oké, dög meleg van, de hát erre lett kitalálva. Valami nem stimmel.
Pár éve hallottam egy sztorit, ami most beugrik. Igaz, ott nem klíma, hanem vízhűtő volt a főszereplő, de mivel a működési elve a klíma és a vízhűtőnek ugyanaz, érdemes kicsit morfondírozni, hátha van tanulsága a dolognak számomra is. Adva volt ugyanis egy Mazda Xedos 6, vagy kilenc, már nem is tudom, aminek mindene tökéletesen működött, rendszeresen használták nagy távolságok gyors leküzdésére, de egyszer csak azt vették észre rajta, hogy autópályán (de csak ott), nagyobb tempónál elkezdi melegíteni a vizet. Városban, országúton semmi. Kimosták a hűtőrendszert, átnézték a ventillátorokat, minden lehetséges hibaforrást átvizsgáltak, de a melegedés ugyanúgy jelentkezett. Mígnem, valakinek eszébe jutott, hogy a kiszedett hűtőt nem csak belülről slagozza át, kimosva ezzel az évek alatt lerakódott dzsuvát, hanem kívülről is lecsutakolja.
A történet szerint David Copperfield nem tudott volna ilyen látványos trükköt csinálni: a hűtő egyik oldalán befolyó víz egy szempillantás alatt a másik oldalon kakaó színű léként bukkant elő. Az évek használata alatt lerakódott kosz, por, bogarak egész egyszerűen annyira belepték a lamellák felületét, hogy nagyobb terhelésnél a hűtő már nem tudott elég hőt átadni a keresztülhaladó levegőnek, drasztikusan romlott a hatásfoka. Az alapos mosás után a Mazda hibátlanul vitte a német autópályatempót, a hőmérő meg sem rezzent a műszerfalon.
Arra gondoltam, valami hasonló lehet az oka a Sigma hűtési problémáinak is, hiszen a klímahűtő van a motortérben legelöl, nem lenne csoda, ha iszonyú redvás lenne. Hazaérve lepattintottam a hűtőmaszkot, hogy jobban lássam a lamellákat. Bizony, koszos volt, tele bogártetemmel, meg szösszel, porral. Előszedtem a nagynyomású mosógépet, előtte még befújtam a felületet Brigéciollal, majd kis hatásszünet után óvatosan nekiláttam az átöblítésnek.
Figyelem, bármennyire is csábító, ne használja senki a forgó fejű szennymaró lándzsát, amit adnak ezekhez a hobbi nagynyomású mosókhoz, mert az úgy összekuszálhatja a lamellákat, hogy az életben senki nem fésüli ki őket! Tisztán lehetett látni, hogy a motortér felé távozó lé jóval sötétebb, mint ami a csapból jön. Alapos munkát akartam végezni, ezért amennyire kiszerelés nélkül hozzá lehetett férni, minden résen, rácson keresztül támadtam a koszt. Mikor már nem láttam, hogy a kifolyó víz sötét lenne, visszaszereltem a hűtőmaszkot, és próbakörre mentem. Ha azt mondanám, a különbség óriási volt, hazudnék. Volt valami, de nem az igazi. Más lesz itt a baj.
Gyakorlott autóbuzi nem esik kétségbe, aki már évek óta keni magát össze olajjal és gépzsírral, tud olyan címet, ahová mehet klímát javíttatni. Én még a Mazda 323-asom utólagosan beszerelt, de gyári klímáját töltettem fel egy ismerősöm által ajánlott műhelyben, a Keresztúri úton. Lassan tíz éve történt ez, de mikor tavaly enyém lett a W108-as Merci, szintén hozzájuk fordultam, hogy töltsék fel a klímáját. Szerencsére már át volt alakítva a klíma rendszere új gázosra, így villámgyorsan fel tudták tölteni (persze előtte tüzetes átvizsgálás és nyomáspróba is volt, alapos munkát végeztek a srácok).
Tavaszra azonban elengedte a gázt, vissza is vittem, hogy még az ornbaui túra előtt töltsék fel újra, mert nagyon meleget mondtak arra a hétvégére. Természetesen kértem, hogy tegyenek a hűtőközegbe UV-festéket (hogy pontosan mi ez, nem tudom, biztos nem festék, a lényeg, hogy a szivárgás helyén kiszűrődő gáz és kenőolaj magával visz ebből az anyagból, és UV lámpa fényénél pillanatok alatt megtalálható a tömítendő pont). Persze, egész hétvégén éppen csak kellemes hőmérséklet volt, 100-120-as tempónál egy régi vágású autóban elég letekerni az ablakot kicsit, meg kibillenteni az elefántfület, a klíma kapcsolója érintetlen maradt egész végig. Viszont gyönyörűen látszott, hogy az egyik hollandernél gyöngyözik a kenőolaj, ott bizony lassan, de biztosan jön kifelé a drága gáz.
Hazaérve első dolgom volt visszamenni a műhelybe, ahol biztos-ami-biztos alapon megnézték az egész rendszert UV-lámpa fényénél is, de csak a szabad szemmel is látható szivárgási helyet találták meg. A villáskulcsot a hollanderre téve csak annyit mondott a szerelő, hogy teljesen laza, majd meghúzta a csavart, lemosta az egészet, hogy a korábban kifolyt UV jelölőt eltüntesse. Igazából az a csoda, hogy ennyire jól tartotta a nyomást. Már csak vissza kéne mennem valamikor, hogy leellenőrizzük, biztosan megszűnt-e a szivárgás, csak sajnos nem jutottam még el hozzájuk a kocsival, mert napközben általában nem a Mercit nyúzom.
Most viszont a Sigmával is mehettem, hiszen rá kellett nézni. Persze már benne vagyunk a legmelegebb nyári hónapokban, a szerelők pörögtek, mint a búgócsiga, amíg vártam a soromra, két elkészült autót is kitoltak a műhelyből, és folyamatosan jöttek az új kuncsaftok. Legnagyobb meglepetésemre egész gyorsan sorra kerültem, vázoltam a hibajelenséget. Elmeséltem, hogy a klímahűtőt letakarítottam becsülettel, szerintem más lesz a gond –ahogy Fischer Ubul István barátom mondani szokta egy kikönyökölt hajtókar láttán: műszaki hibára gyanakszom.
A szakember az szakember, bármennyire is okosan magyaráz az ügyfél, nem hisz neki, olyan, mint Dr. House. Jó, lehet, hogy nem abból indul ki, hogy hazudok, de abban sosem lehet biztos, hogy minden rendben van-e, csak azért, mert én azt mondtam. Le is szedte a vízhűtőt tartó füleket, hogy jobban rálásson a klímahűtőre. Persze ingatta a fejét, hogy ez bizony nem túl steril. Ezt látnom kellett nekem is, félreállt és diadalittasan mutatta a területet, ahol a kosz fészkelt. Kicsit olyan volt, mint a horgász, aki méretes halat fogott. És ez bizony kapitális példány volt: hiába öblítettem át olyan alaposan az alumínium hűtőt, több helyen, tenyérnyi felületen úgy kapaszkodott a mocsok a lamellákba, mint riadt macska a horgolt pulóverbe.
Megtudtam, hogy a hűtő elkoszolódása annyira mindennapos dolog, hogy igazából a rendes karbantartás részeként kellene tisztítani őket, de vagy nem tudják az emberek, vagy tojnak rá. Mert ugye pénzbe kerül, hiszen nem mindenki tudja kibontani otthon a garázsban az egész hóbelevancot motorolajhűtőstül, váltóolajhűtőstül, ventilátorostul. Pedig nem kellene sajnálni azt az öt-tízezer Forintot, mert ha teljesen eltömődik a hőcserélő felület, nagy melegben a klímakompresszor jól megfő, megszorul, és apró darabokra tud esni. Akkor pedig lehet százezres nagyságrendű javítást fizetni, jöhet az új kompresszor, szerelés, feltöltés, ami ilyenkor kell.
Ja, ne gondolja senki, aki most vette az új autóját, hogy ez csak az öreg szarokkal fordulhat elő. Mert nem. Míg lefejtették a hűtőközeget a kocsiból, hogy megtudjuk, egyáltalán van-e elég belőle a rendszerben, megtudtam, hogy járt már náluk 40 000 kilométert futott autó is, amin lehetett klímakompresszort cserélni. Nagyobb futásteljesítményű, magyar utakon futó autóknál évente, rosszabb esetben évente kétszer kell kitakarítani a rések közé beült mocskot. Különösen problémások a modernebb autók, azokon belül is egyik-másik Volkswagen és Audi, amiknek nagyon közel van egymáshoz a klíma és vízhűtője. Azt mondták, hogy a két hűtő között filcszerűvé képes összeállni a sok szösz, szinte egy szőnyegdarabként zárja el a levegő útját. A modern dízelek meg ugye nem sok hulladékhőt termelnek, ezért alig venni észre a csökkent hűtőteljesítményt, csak a klíma szenvedéséből jön rá a kedves gazda, hogy valami nem stimmel. Ha szerencséje van, még időben kitakaríttathatja az egészet, így sok feleslegesen kidobott forintot spórolhat meg magának.
Közben kiderült, jelentősen kevesebb hűtőközeg volt a rendszerben, a hiányzó mennyiséget kipótolták, feltöltötték csurig a rendszert. A motort beindítva rögtön érezni lehetett, hogy lényegesen jobban hűt, de abban maradtunk, hogy a hűtőket feltétlenül ki kell takarítani. Ezt én szívesen megcsinálom magam, nekem jól esik az ilyen karbantartás-jellegű matatás, még akkor is, ha le kell kötni a váltó-olaj vezetékét, meg kicsit muszáj lesz fetrengeni a kocsi alatt. Egyszerűen szeretem, ha olyan munkát csinálok a kocsin, aminek látszata van. Persze, az is elhangzott, hogy különösen pollenszűrő nélküli autóknál történhet meg, hogy a szellőző rendszerben lévő hőcserélő is koszos lesz, mint a fene, a lecsapódó párának köszönhetően a porból sár lesz, ami aztán azt a tipikus mocsári hangulatot adja az elhanyagolt autókban. Ezen csak látszatra segít a mindenféle klímatisztítók alkalmazása, ilyenkor érdemes az elpárologtatót is kitakarítani. Na, ez már egy komolyabb feladat, amihez sok esetben a fél műszerfalat szét kell bontani, ezért is marad el sok autónál.
Mintegy zárszóként, bizonyítandó, hogy mennyit számít egy kicsivel hatékonyabb hűtés, a szerelőm előhúzott egy slagot, és kevés vizet folyatott a hűtőre. Szinte azonnal lehetett kézzel is érezni, hogy a szellőzőrostélyból hidegebb levegő áramlik kifelé.
Az egész sztori tanulsága, hogy ha csak kicsit is csökken a klíma teljesítménye, vigyük el szakemberhez, de legalább vizsgáljuk meg alaposan a hűtők felületét, nem akadályozzák-e makacs, ragaszkodó porcicák és koszmacskák a hűtőlevegő szabad áramlását. Talán még jobb, ha egyszerűen –futásteljesítménytől függően- évente, kétévente megtakarítjuk, vagy takaríttatjuk a hűtőket. Ártani biztos nem fog.