„Szegény fiúk” – gondoltam, miután sikerült lefékezni a mérsékelten kivilágított Opelt toló fiatalok mögött a Dózsa György úton a középső sávban. Hirtelen elemi erővel törtek fel a Zaporozseccel és a Fieróval szerzett ifjúkori élmények: amennyit azokat toltuk-húztuk annak idején, azzal simán benevezhettünk volna egy Balaton-kerülő versenyre. Nem volt teljesen egyértelmű a helyzet, mit keresnek a középső sávban és miért indexelnek balra, így jobb híján élő elakadásjelző háromszögként gurultam mögöttük egy darabig. Nem kell ötvennél sokkal gyorsabban menni ahhoz, hogy benézzen az ember egy ilyen szitut.

Balra záróvonal és másik három sáv, jobbra sokáig magas járdaszegély. Talán ötven méter után a zebránál ki tudnak állni – gondoltam, de nyílegyenesen tolták át a gyalogátkelőn, majd a következő lámpás kereszteződésen is. Itt kezdett gyanússá válni, hogy a srácok talán fogadásból tolják végig az Astrát a Felvonulási tér teljes hosszában, vagy valami hülye vetélkedő kellős közepébe csöppentem, és mindjárt rám kiabál a rendező, hogy húzzak onnan, mert így nem elég izgalmas.

Egy sarokkal odébb a lámpánál már a piroson tolták át az autót: biztos ez a következő szint. De vajon hány életük lehet?

- Mégis meddig toljátok? – kérdeztem, amikor feltűnt a Szépművészeti Múzeum gyönyörűen kivilágított épülete előttünk. A benzinkútig – szólt a válasz, amire aztán tényleg nem számítottam. Az a javaslat, hogy ezt esetleg tehetnék a szélső sávban is, nem talált meghallgatásra, így továbbra is a középsőben haladtunk el jobbról a hét vezér, balról egy villogó rendőrautó mellett, de egyikük sem látta szükségesnek, hogy beavatkozzon az események alakulásába.  

Több, mint egy kilométer tolás után, a vasúti felüljáró felé az út lejteni kezdett, az Astra szép lassan gyorsult, amire a két fiatal különbözőképpen reagált: egyikük futólépésben követte a kocsit, másikuk enyhén oxigénhiányos állapotban lecövekelt a háromsávos út kellős közepén, és úgy maradt. A történet mindezek ellenére végül happy enddel zárult: az Opel lendületből befordult a felüljáró utáni kúthoz, és amennyire a tükörből látszott, a másik fiatalt sem ütötte el senki.

A tanulság levonását az olvasóra bízom. Talán csak egyetlen dolgot emelnék ki: attól, hogy az ember gyalogosként, vagy bringásként kiválóan látja és érzékeli a körülötte zajló eseményeket, még egyáltalán nem biztos, hogy az ötvennel, vagy gyorsabban közeledő autós időben észreveszi és reagálni tud arra, amire egyáltalán nem számít.