Pár éve ugyanitt egyszer már beleszerettem egy almazöld Barracudába, de azt nem dokumentáltam. Nagyon vártam, hogy újra találkozzunk, akár egy másikkal.
Hát ez egy nagyon másik, a tiptop veterán helyett egy leütött halacskába futottam bele, de nagyon örültem neki. Még nem is jutottam elég közel, amikor beterített. Uh, mi ez a bűz?
A tömény és édes dögszag falként állta körül az autót. Lehet, hogy az élet császára az autós újságíró, főleg Mexikóban, de erről nem volt szó. Megpróbáltam egy szuszra körbefotózni, de néha messzebb kellett szaladnom levegőt venni, rémes volt. Valami beledögölhetett, vagy egyszerűen a Barracuda maga buggyant meg a napon.
A hal gyorsan romlik, ennek a porlepte szürke szépségnek erre több, mint negyven éve volt. A Plymouth Barracudát 1964-ben, két héttel a Ford Mustang előtt mutatták be. A Barracudát a cégvezetés kis híján a Panda névre ítélte, de John Samsen, az autó tervezője (aki a Dodge Dartot is tervezte), átverte a góréknál ezt a tökösebb nevet.
Ezek voltak az első pony carok, a mai Corsa és Fiesta, kicsi autók fiataloknak. A Valiant alapjaira épült autót eleinte kétféle soros hathengeres (101 és 145 lóerővel) és egy 180 lóerős V8-as motorral árulták. A modell sportos hírnevét az 1970-ben bevezetett, Hemi V8-as alapozta meg, addigra a formája is beolvadt az akkor jellegzetes, és máig ellenállhatatlan muscle car kupék közé.
1970-ben, a fastback eltűnésével a Barracuda elveszítette a 4,4 m2-es, valaha szériában gyártott legnagyobb üvegablakot is. 1974-re befellegzett a benzinzabálóknak, a Barracuda utód nélkül kihalt.
