A szerkesztőségben a nem ugrik a japán autókra kisebbséget képviselem. Eddig két modellel tettem kivételt. Az egyik a Datsun 240Z. Ez a faragatlan, ugrásra kész vérbéka mindig tetszett, de amióta Csikós egy ilyennel állított be a karácsonyi képeslap fotózására, már több, mint tetszik. A másik a cápaorrú Galant. Mert cápaorrú, és mert ennél egyenesebb övvonala semminek sincs a világon.
A Lancer nálam nem létezett. Béna volt. Nyomi. Tökéletesen képviselte azt a szolgálatkész jellegtelenséget, amiért nem érdekelnek a japán autók. Az újról már láttam itt-ott képeket és kicsit ki is tágultak a pupilláim, de aztán elfelejtettem.
Most, hogy láttam egyet élőben, soha nem fogom elfelejteni. Sajnos teljesen körbeállták a parkolóban, ezért csak az orrát sikerült lekapnom. A Lancer vakítóan hófehér papírlapokból hajtogatott kasztnija egy kis szteroidkúrával a Galant kemény cápatestét fejleszti tovább, gyönyörű és izgató origamiautó.
A domború motorháztető, minden hajtás és él azt kiabálják: gyere velem, menjünk!
