A zárás utáni napon kicsit szomorú hangulatban autóztam ki az OT Expo hűlt helyére. Pár bútordarab, a kanapék és az asztal, valamint a lampiontartó-konstrukció darabjai feküdtek a földön, mint megunt, eldobott dolgok. Köröttük pár autó, papírdarabok és apróságok, emlékek egy jó bulira.

Körbejártam még a csarnokban, beültem a kék RX3-asba, amit bevallottan megszerettem. Ütött-kopott orrával, girbegurba lemezeivel és leütött, kicsi, ám széles felnijeivel az a típusú autó volt, amely számomra megtestesít minden örömöt, amit csak az autózás adhat.

Negyven éves, ebből 35.-et tapossa versenyautóként. Ugyanannál a tulajnál, ugyanazzal a szerelővel. Nyilván nem a leggyorsabb, nem a legerősebb és nem is modern, de szeretik, törődnek vele és ezt érzi, meghálálja.

Mert lelke van, szíve van és csak ez számít. És ha látták a büszkeséget és a szeretetet a tulajdonos arcán, amikor bemelegítve egyszer-kétszer elforgatta 13 ezerig a duplatárcsás wankelt, akkor igazat adnak nekem abban, hogy igenis az autó több, mint csak gép.

Aztán megérkeztek azok, akik mindennél jobban imádják és lassan feltoltuk a trélerre. Aki beszélgetett velük, az tudja, hogy eszméletlen kedves, közvetlen és készséges emberek. Még ott, a helyszínen csináltattunk nekik emlékbe egy pár bögrét, melyeken - természetesen - az autó volt látható, úgy felpolírozva, ahogy tán soha azelőtt, egy pár póló és egy, a Mazda történelmét feldolgozó könyv volt még a táskában.

És ők őszintén örültek ennek a pár apróságnak, látszott rajtuk, hogy meglepte őket a kicsi kedvesség, nem játszották meg a meglepődést.

Cserébe megígérték, hogy ebben a szezonban a Totalcar-matrica végig ott feszít majd az autón. Szerintünk jobb helyre nem is kerülhetett volna. Sok szerencsét, Michael! Sok szerencsét RX3!

Kauferék nem ma kezdték, nagypapa messze földön híres Bogárgyógyász volt, apuka pedig már a nyolcvanas években is furgonszám hordta az alkatrészeket, jórészt Olaszországból, de itthon is meglehetősen jó kapcsolatai voltak. Persze valamit valamiért, a kurrens alkatrészeket kint is, itthon is úgy kapta meg, ha hajlandó volt bevásárolni hozzá a legbetegebb, eladhatatlan cucokat is. Így lett az Autóker és Giovanni elfekvő készletéből Kauferék elfekvő készlete.

Nem kis tételekről beszélünk, több családi háznyi raktárat töltöttek meg a Fiat, Mercedes, BMW cuccok, néhány más raktárat pedig a szocialista típusok cuccai foglaltak el.

Az idő persze szalad, több éve nem keresett senki W116 gyári felső vízcsövet, így - mivel a hely kellett a kurrensebb árukhoz - kidobáltuk őket. Egyszerűen nem volt kapacitás arra, hogy összeírjuk, és "megebayezzük" őket. Hajszál híján hasonló sosra jutott az elfekvő készlet maradéka is, szerencsére a Csikós Baráti Kör két rövid látogatás során harsány hujjongatások közepette begyűjtött belőle néhány doboznyi kincset. Mi pedig a maradékot konténerbe hajítottuk, aztán a felszabadult helyet megtöltöttük motorolajos kartonkkal.

Lélekben készülünk arra az időre, amikor a TotalCar stencilezett fanzinként, esetleg kódexek formájában él majd tovább - akkor mivel járunk majd, ha épp nem gyalog?

Vélemények az azonos című írásunkról.

Bevérzett már a szemünk a sok kistehertől így úgy döntöttünk, hogy egy életre leszámolunk velük. Kaptak terepet, vizet, kínlódtak dombon, döngött rajtuk gerenda.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Elkezdődött, nincs több lappangás, elő kellett lépnünk mindennel, amin eddig dolgoztunk. Felkapcsoltuk a lámpát és büszkeség töltött el bennünket: minden olyan, ahogy azt elképzeltük. Jól jön ez a pénteki próbanap, a nagy roham holnap várható. Aki ma itt volt, annak tetszett, ebben biztosak vagyunk. Köszönjük a kedves szavakat, a kézfogást és a barátságot. Várunk mindenkit holnap is, este tízig.

Pedig de. Valami elkezdődött. Valami jó. És mi ott voltunk.

Pillanatnyilag ő az ország legsikeresebb autóversenyzője, tavaly Makaóban a világ legjobbjait utasította maga mögé.

Szombaton az Oldtimer Expo TC standján velünk lesz Michelisz Norbi, az egyetlen magyar autóversenyző, akinek mostanában esélye van egy autós világbajnoki címre. Tavaly már megmutatta, hogy mennyire nem fakezű. Az év újonca volt a túrakocsi világbajnokságon, összetettben 104 ponttal a 9. helyen végzett, és begyűjtött egy futamgyőzelmet is, ami ebben a brutálisan erős mezőnyben önmagában is hatalmas eredmény. Idén ugyan hiányzott az első futamról, de a másodiktól bekapcsolódik a versenybe az új, turbós BMW-k egyikének volánjánál. Gondoljuk meg, ha tavaly egy dízel Seattal nyerni tudott, mire lehet képes egy autóval, ami végre a jó végén hajt, és talán nem csak egy egész keskeny tartományban erős.

Norbi a Dension-fiúk jóvoltából nálunk vendégeskedik majd, és mivel kedves, szerény embernek ismerjük, nyilván szívesen válaszol a kiállítás-látogatók kérdéseire. És persze dedikál – képzeljék el, mekkora érték lesz az aláírása, ha sikerül elérnie a célt, és belőle lesz az autósport első magyar világbajnoka. Ne hagyják ki a lehetőséget.

(x)
 

De mit tegyünk a helyére? Kiskáté gondolkodó tuningolóknak, akik nem a lóerőre mennek.

Vélemények az azonos című írásunkról.

Valójában épkézláb posztot kéne írnom arról, mi történt ma, de aki valaha is szervezett már kiállítást, az nagyjából tudja, mindenki másnak pedig elmondják a képek. Rohanás-pakolás, súlyos, nehéz dolgok cipelése után a standrendezés, ami önmagában felér egy Kaprov-Kaszparov játszmával. A hét autóból öt már itt van, adtunk időt magunknak, flottul is ment minden. Nagy nehezen sikerült az elektromos vezetékeket is elrejteni a ragasztott szőnyeg alatt, a helyi erők sokat segítettek, a szervezőcsapat többi alkotóeleme pedig nyakába vette a várost, telefonált és intézett, pénzt vitt és adott, de működnek a dolgok.

Az S800 nem roadster, mint gondoltuk, hanem kupé, ennek csak örülni tudunk. Megdöbbentő, hogy egy 40 éves japán kisautóban olyan a váltási érzet, mint egy...ööö...nem tudom, döbbenetes. Klity-klaty három centin.

Használt persze ez is, csakúgy, mint a pöttöm Z600. Nem patika veteránok, de ettől életszagúak, mi nem bebalzsamozott hullákat állítunk ki, soha nem is akartuk, hogy így legyen.

Megjött az LJ is és az elegáns Celica, nemrég pedig beesett a 240Z. Nincs akkora nyüzsgés, mint gondoltuk, éppen csak két-három stand van még készen, holnap szívni fognak a restek, az már biztos. Beüzemeltük a szórakoztató-központot, itt a rengeteg repicucc a japán nagykövetségről, ezekkel alig fél órája esett be a lógó nyelvű Csikós.

A Yakimo-autó hangosításával gondok vannak, de ezerrel füstölnek a forrasztópákák, hogy péntekre életet leheljünk ismét az undok hangosbemondóba.

Találkozunk holnap - szigorúan korhú göncökben - a Millenáris Velodromon (ami, ugye, nem azonos a budai Millenárissal, ez ugyanis Zuglóban van)!

Senki ne gondolja, hogy csak öreg autókkal és néhány pólóval készülünk az OT Expóra. Örömmel jelentjük, hogy bögrék is lesznek, de nem csak ez az egyfajta yakiimós: mindenféle érdekes, japános-autós-benzines dizájn várja a látogatókat.

Megsúgom, akár készletben is érdemes gondolkodni, ideje elfeledni az ikkejás-ósanos-teszkós egyenbögréket – higgyék el, ebből még a kávé is jobban esik, Kriszta is tanúsíthatja! 

Átmentem a piroson. Megállított a rendőr, meg akart büntetni, majd kezdődött az alkudozás. Alkudjon ön is, ha van érzéke hozzá! Van értelme!

Vélemények az azonos című írásunkról.

Illetve helyesebb lenne az Idegileg Vegetatív Emberi Roncsok (IVER) klubjának nevezni lassan a szerkesztőséget, hiszen furamód rángatózni kezd még szegény Angéla arca is, ha az OT Expo szóbakerül. Ma sikerült elterjeszteni a kórt az Indexes kollégák között is, hiszen Csikós röpke három órán keresztül járatta a Ya-kiiii-mooo, Yaaa-kimooo! c. slágert odabent a szerkesztőségben a remek kis autónk hangosítását próbálgatva. Ma a Totalcar ennek köszönhetően megint leverte az Utállak-métert, de oda se neki.

Este van, zúgó fejjel értünk haza mindannyian, hányadszor már? A szemhéj ilyenkor ellenállhatatlanul zuhan 9G-s túlterheléssel a föld felé, de még nem lehet, tartozunk még valamivel az olvasónak, akit – nem véletlenül – igyekeztünk a lehető legkisebb mértékben bevonni mindabba, ami készül.