Vettem egy Daimler-Benzt. A napi használatú Honda Spacy robogóm mellé járni, szállítani, utazni, gyűrni. Ki az esőbe, latyakba, tűző napra, utcán parkolásra, ridegtartásra. Budapestre, Balatonra, Olaszországba, bárhová. A mostani 26 éves helyett lett - csak, hogy képben legyenek.

Nos, ez az új mindjárt negyven éves lesz.

Ugye értik? Nono, furcsa ez a hallgatás... Hát jó, megmagyarázom.

Szüleim, tesóm és Era 2011 novemberében. Beválik

Családi okokból viszonylag gyakran utazunk Romániába, egészen pontosan annak Partium nevű szegletébe, Szatmárnémetibe. Előrebocsátom, a napi érintkezés szintjén nekem az égvilágon semmilyen gondom nem volt a románokkal, soha nem büntettek meg, nem szívattak, egyáltalán, rendőr még nem állított meg soha. Ellenben van pozitív tapasztalatom, orvosokról, akik gyógyították a gyerekemet és más emberekről, akik segítettek, vagy csak simán jófejek voltak.

A kellemetlen élmények hiánya miatt lepett meg a mostani történet. Illetve az, hogy van valami, ami Romániában rosszabbul működik mint nálunk – az eddig tapasztalatom az, hogy ott többnyire ésszerűbben mennek a dolgok, vagy legfeljebb döntetlen az állás. Persze, akad ökörség is, meg hülye politikusok, miniszternek megtett szeretők és hasonlók, de hát ez káeurópa, ne tessék az gondolni, hogy máshogy gondolkodnak arrafelé. Igaz, a tapasztalataim szigorúan Románia bal felső csücskére igazak, tekintve, hogy csak arrafelé járok.

Szokás szerint karácsonyra mentünk a nagyszülőkhöz.

Ez már elektronikus matrica, mint nálunk

Romániában van útdíj. Nemcsak a pályákra szedik – fel is kopna az álluk –, hanem a normál közutak használatért is pengetni kell (díjakról, a vásárlásról íme a weblap, értelemszerűen magyarul is). Két-három éve még tiszta volt minden, akkor valóban matricát kellett vásárolni.

A célirányos gumiégetést azóta nem értem, amióta egyszer kipróbáltam. Két gumim bánta, ami pénzbe került, egy kevésbé gyakorlott majom is meg tudja csinálni, mert vezetési tudás nem kell hozzá, de utána két hétig szellőztetni kell az autót.

Valószínűleg ezért nem is rajongtam soha az autós-találkozók eme közkedvelt show-eleméért. Mert az oké, ha valaki nyom egy két szép nyolcast, vagy kitartott drifttel rajzolja körbe a placcot, netán a középen álldogáló vállalkozó kedvű kislányt. De mi a buli abban, hogy sokan összejövünk, aztán időről-időre valakinek eszébe jut és kiáll egy darab betonra gumit füstölni? Nem tudom, de biztosan bennem van a hiba, hogy nem rajongok az ilyen idióta kihívásmentes khm... szórakozásért, hiszen az ún. Burnout Party-k egyre inkább felkapottá válnak.

Ez például egy igazán díjnyertes alkotás egy ilyen buliról, amit zman377 szerényen csak Best burnout ever!!!-ként emleget.

Remek móka lehet izzó kerékkel az aszfaltba süllyedni, de a buli többi résztvevője sem hazudtolja meg önmagát.

Ha úgy gondoljuk, hogy a drift nem sport (emlékeznek még szerkesztőségünkben kirobbant vitánkra?), akkor ez még annyira sem az. Valahogy többre értékelem az olyasféle guminyúzást, amit José Carlos Ramos mutat be. Mert tud valamit azon kívül, hogy nyomja a gázt, mint süket a csengőt.

Burnout Party? Ne röhögtess...

Az autóipar egy gigantikus piac, melyben fénysebességgel terjednek a jó és rossz hírek (utóbbiak még gyorsabban). Bárhol bármi apróság történik, ami akár csak nyomokban is utalhat a későbbi változásokra, azt azonnal szájukra veszik az elemzők és a stratégák. Semmi nem marad rejtve, és meglepő módon sokszor be is jön a prognózis, tudják, nem zörög a haraszt...

Legújabban a General Motors kőfejű vezetősége által lényegében meggyilkolt, néhai Saab körül alakult ki a susmus. A patinás svéd márkával nem tudta a GM megtenni azt, amit a Ford a Volvóval, így tavaly decemberben hivatalosan is csődöt jelentettek. Minden tárgyalás megszakadt a kínai befektetőkkel, miután a GM nem volt hajlandó átadni az általuk szupertitkosnak tartott technológiát és Opel-platformokat a leendő konkurensnek.(Lényegében csak a SAIC, a GM kínai stratégiai partnere jöhetett volna szóba, ők azonban - érthető okokból - nem tolakodtak nagyon azért, amihez amúgy is hozzáférnek.)

Svédországból azonban újabb hírek érkeznek. Hans Bergqvisttel és Anne-Marie Pouteaux-val, a Saab csődbiztosaival két csoport is felvette a kapcsolatot. Az egyik a Mahindra, akiket Lars Carlstrom képvisel. Carlstrom trükkös fiú, a rossz hírű orosz milliárdossal, Vladimir Antonovval való közös múltja miatt (ő is érdeklődött annak idején a Saab iránt, de valami miatt megszakították vele a tárgyalásokat) nem indul sok eséllyel.

A másik érdeklődő a misztikus török-csoport, akik mögött állítólag maga a török állam áll. Sajnos szó sincs azonban márkamegmentésről vagy feltámasztásról, a hiénáknak leginkább a gyártósorokra, gépekre ill. a gyártási kapacitásra fáj a foguk. Utóbbi viszont olyan-amilyen esélyt jelenthetne a néhai Saab munkásainak arra, hogy ismét munkát találjanak.

Várjuk a fejleményeket.

Alig pár napja futotta körbe a világot az alábbi kis videó, amely december 18-án készült Katarban. Államünnep ez a nap, ekkor alapította meg Sejk Jassim Bin Mohammad Bin Thani Katar Államát. A kicsi, 10 360 négyzetkilométeres ország kőolajban gazdag, az életszínvonal magas. (Bevételeink után pl. nem kell adózni.) Ezért talán nem is véletlen, hogy az egy főre eső erős és gyors luxusautók száma is meghaladja a máshol megszokott szintet, márpedig amilyen autópark, olyan rendőrség, hiszen a törvénynek követnie, sőt, megelőznie kell a bűnt.

Ehhez pedig kellően alkalmasnak tűnik ez a pár Porsche Panamera és Cayenne, valamint a V8-as LanCruiserek, melyek ilyen szép, libasorban demonstrálják a kis arab ország gazdagságát.

Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy Katar a Volkswagen Csoport és a Porsche egyik főrészvényese (17 százalékkal), bár tavaly novemberben állítólag eladtak belőle valamennyit. Szerintem a magyar rendőrök sem sértődnének meg, ha az öregecske Audi TT vagy a mára már kicsit kehes Mondeo ST-k helyett kapnának egy-egy Panamerát. (Tényleg, melyik a hazai leggyorsabb rendőrautó?)
(via autoblog)

Tél van. Nem lehet ugrani. Illetve lehetne, de nagyon bonyolult szervezést igényel, szóval vegyük úgy, hogy nem lehet. Ilyenkor marad a nosztalgiázás, a nyári ugrások újra és újranézése, és a napok számolása, hogy mikor lesz már végre tavasz.

Illetve mégsem! Van valami, amivel enyhíteni lehet az elvonási tüneteket. Létezik egy eszköz, ami majdnem ugyanazt nyújtja, mint egy igazi ugrás. Coca Cola – Pepsi Cola viszonylatban az ejtőernyőzés Pepsi Colája, de ha nagyon kemény szívű szeretnék lenni, akkor lehet, inkább csak Tesco Colája a szélcsatorna.

A karácsonyban többek között az a jó, hogy lehet álmodozni, forgatni szabadon a fejünkben a gondolatot, hogy mit is kérnénk a Jézuskától. Én például egy Álomgarázst állítottam össze magamnak.  Sose lesz persze ilyenem – de jól is néznénk ki, ha minden vágyunk teljesülne!

Ábrándozásomat csak egyetlen tényezőtől igyekeztem szabaddá tenni – a publikum elvárásaitól. Nem azért álmodtam meg ezt a kollekciót, hogy mások elismerését kivívjam vele, hanem olyan autókat szedtem össze gondolatban, amelyekről gyanítom vagy tudom, hogy jól érezném magamat a társaságukban.

Sipos úr - tudják, a Slovakiaring Napóleonja, aki sosem zavar -úgy látszik, nagytakarítást tart kényszerűségből vásárolt, ám időközben megkedvelt iPhone-ján, hiszen meglepetésként átküldött két gerillavideót, melyekről teljesen el is feledkeztünk.

Mindez a Totalcar kétnapos, kitelepült versenypályás forgatásán készült, tudják, amelyet lényegében elmosott a köd. Az első nyomokban korai reggelizőket tartalmaz, némi Karel Gottal fűszerezve. Ha netán furcsán nyúzott arcokat fedeznének fel a felvételeken, akkor az csak a véletlen műve lehet, hiszen Göbölyös dokival alig fogyasztottunk el egy üveg bort, inkább az egésznapos fagyás az, ami betett nekünk. Ólomkatonaként zuhantunk Árpádék családi nyaralójának ágyaiba és reggelre sem lettünk szebbek.

A másik - kicsit hosszabb - pedig a kínlódás azon fázisát illusztrálja, melyben két felnőtt férfi és pár kilométernyi kábel, valamint különféle hang- és képátvitelre alkalmas dobozok próbálnak meg elférni egy NEM widebody Caterhamben, miközben Karotta rámutat arra a nyilvánvaló tényre, hogy manapság Colin Chapman is ezt-azt áttervezett volna ezen a kemény és küzdelmes kis szerkezeten.

Mondanom sem kell, hogy nagyon várjuk már a tavaszt-nyarat, amikor visszatérhetünk ide. Jó autókkal, jó időben.

Az a munkánk, hogy vezessünk. Autózunk idehaza és külföldön, így elég jól látjuk a különbséget az országok és földrészek között. Nem a magyarok a legrosszabbak, de a dicső úrvezetők dobogójától fényévekre vagyunk.

Az első irodai kávé mellett rendszeresen előkerül a téma, elduzzogjuk egymásnak a negatív tapasztalatokat, a friss halálközeli élményeket. Így jött az ötlet, hogy év végére összegyűjtsük, ami zavar, megfogalmazzuk, hogy mi az, amit tényleg utálunk a többi vezetőben.

Talán emlékeznek még, az idei magyar WTCC-futamon jelentős számban képviseltük magunkat. Telós Bandi a Chevynél melózott, én pedig egy háromtagú stábbal kiegészülve pirkadattól alkonyatig, péntektől vasárnapig ott lógtam a Zengő Dension csapattal. Dolgoztunk, keményen, esőben, rekkenő hőségben, idegbajban és nyugalomban.

Nem kerítek neki még nagyobb feneket, legyen elég annyi, hogy kemény munka volt, azóta is emlegetjük mindannyian, akik ott voltunk. A hónapokig tartó utómunka, az Eurosport-jogok körül vívott - helyenként kilátástalan - harc már csak hab volt a tortán.

Most azonban kész lett ez a dokumentumfilm, egy olyan, amilyet megérdemel Michelisz Norbi és megérdemli a csapat, a BMW Magyarország és a Dension is. És önök. Egy emlékezetes hétvégéről, melynek végén rommá tört autóval futotta meg Norbi a leggyorsabb kört, bizonyítva ezzel, hogy van benne kitartás, küzdeni akarás.

Ha pedig ő így tesz a pályán, tehetünk-e mi másképpen a pálya mellett? Ez a mi ajándékunk minden kedves olvasónknak, fogadják szeretettel, először itt, a Totalcaron.

És ezen a ponton kapcsolódhat be minden olvasónk, aki kicsit is ért a felirat-gyártáshoz és kellő szintű angol nyelvtudással rendelkezik. Első körben úgy gondoltuk, hogy leülünk Csikóssal és megcsináljuk együtt. Aztán a BMW Magyarország felajánlott egy egész komoly nyereménycsomagot, ezért összekötöttük a kellemest a hasznossal. A Nagy Karácsonyi Hiéna sajnos elmarad, de így tán egy picit kompenzálunk.

Hozzácsaptunk egy TC-meglepetést és mindezt megkapja az az olvasónk, aki profin feliratozza a filmet és beküldi a videóhoz illeszthető SubViewer (*.SUB) vagy SubRip (*.SRT) fájlt. A feliratokat természetesen leellenőrizzük, a győztes készítőjének neve pedig felkerül a stáblistára. Erre az emilcímre!

És mindezt miért?

Először is itt van ez a karbonmintás BMW M pendrive. 8 gigás, gombnyomásra ugrik elő és tűnik el a csatlakozó. Nincs belőle minden sarkon. De akad még itt diszkrét, fém BMW-logós sapka, téli csapatós kámzsa szintén BMW logóval egy nagyon pöpec BMW Classic falinaptár és társa, egy motoros naptár, valamint BMW X1 apróságok.

Ha ön perfekt angol és úgy gondolja, megéri a fáradtságot, akkor hajrá! Az sem baj, ha nem, ez esetben csak dőljön hátra és fogadja tőlünk szeretettel ezt a filmet, ez a mi ajándékunk.

A Totalcar Nagy Karácsonyi Fotózása lassan fogalommá válik cégünkben. Hiszen nem csak tradíció ez, hanem egy olyan ünnepnap, amikor tudjuk, hogy együtt kimozdulunk valahová. Ritkán sikerül ez szerkesztőségünk életében, hiszen szanaszét akad dolgunk nap mint nap, talán éppen ezért nevetünk mindig jókat, ha mindannyian együtt vagyunk. Ritka alkalom, számunkra már ez is karácsony.

Így volt ez eddig mindig, nézzék csak: itt, itt, na meg itt és itt. Igyekszünk mindig újabb és újabb marhaságokat kitalálni, december elejétől fogva már rendre kérdezik tőlünk idebent, hogy idén mit csinálunk?

Remek ötleteink voltak: bukósisakban, egy szál tangában Széchenyi-gőzfürdőzés (ezt végül nem vállalta mindenki), a filmes karakterek megformázása pedig azon, hogy Árpád nem volt hajlandó szakállt borotválni a Ron Jeremy-karakterhez (pedig mindenkinek megvolt a szerepe).

Végül kitaláltuk, hogy legyünk gospel-kórus, hiszen valahogyan kapcsolódni kéne az ünnepi hangulathoz. Lélekben már gyakoroltunk, elképzeltük, hogyan festünk majd csirizzel bekent arccal, csillogó, kék lepelben, mindenki megkapta a szerepét: orgonista, karnagy, első tenor stb.

Sajnos azonban a Lumen Christi kórus az utolsó előtti napon visszalépett, mert túl sokat kell gyakorolniuk, készülnek az ünnepre ők is és önkéntes kórusként ritkán jönnek össze, gyakorolniuk kell. Sajnáltuk, sajnáltuk, be voltunk már sózva nagyon, de értettünk a szóból: egy ilyen kórus inkább nem vállal velünk közösséget, miután megnézték régebbi képeslapjainkat. Ez teljességgel érthető és így utólag azt kell mondanunk: köszönjük.

Hiszen ha nincs az őrületes – utolsó utáni pillanatig tartó – kapkodás, akkor sosem ismerjük meg újdonsült tűzoltó barátainkat, akik keblükre ölelték ezt a bolond szerkesztőséget. Remek pár órát töltöttünk el társaságukban, és ahogy a súlyos cuccokat aggattuk magunkra, nagyon gyorsan rá kellett döbbennünk, mennyire keménynek is kell lenni ehhez a munkához. Testileg-lelkileg.

Mert lehet, hogy a gospel-kórus lelki üdvünkért imádkozik, de a lángban álló huszadik emeletről (ahová már nem ér fel a nagy létra sem) csak egy oxigénpalackot és tucatnyi kilót magával cipelő tűzoltó fog minket lehozni. De ők takarítják össze azt is, ami egy metrószerelvény alá esett emberből maradt. Én az elhangzott sztorik után, biztosan nem irigylem tőlük a korkedvezményes nyugdíjat.

Naná, a tapizás, az megy

És ha kicsit is belegondolnak, hol és hány helyen vannak ott, mikor és mihez hívják őket, akkor nem marad más, csak annyi: le a kalappal előttük!

- Szervusz Pista bácsi! - Szervusz Doktor úr! Mindig ezt játsszák. Ezúttal csatlakozott a nagy bontófejsze

Mi pedig igyekszünk jövőre is rakni a tüzet a hazai autós újságírás kazánja alá és oltani is, ha kell. Tévében és neten egyaránt, mert az élet úgy szép, ha zajlik.

Sipos hozta a horromaciját is

Köszönjük önöknek az idei emlékezetes évet, maradjanak továbbra is velünk!

A barátaim közül sokan tudták, hogy van egy baseballsapka-gyűjteményem. Mivel az autós brancsban dolgozom, a kollekció legnagyobb része autós – ez tökéletesen érthető. Most viszont megszabadultam tőlük, intézetben élő gyerekek kapták meg a sapkákat, karácsonyra. De miért lesz az embernek ilyen gyűjteménye?

A dolog úgy indult, hogy a kilencvenes években szinte minden sajtórendezvényen adtak egy tollat, egy baseballsapkát és egy öngyújtót, értelemszerűen a cég nevével feliratozva. Akkoriban a tollnak és az öngyújtóknak stabil felhasználója voltam, de a sapkákkal nem tudtam mit kezdeni. Párat elajándékoztam, de mindig adtak újat, így a szekrényemben mégis elkezdett gyűlni pár darab. Aztán volt egy tanulságos út Brazíliába, ahol megtudhattuk, hogyan gyártják arrafelé a Corsát, vezettem alkoholos Asconát – és kaptam egy gyönyörű baseballsapkát GM do Brasil felirattal. Ez tényleg szép volt, az alap sapka általam korábban sosem látott jó minőségű anyagból készült, a hímzés és a dizájn meg fantasztikusan jó volt. Igazi gyűjtői darab.