Olvasónk és több Totalcar-cikkhez is autókat adó barátunk (Matra M530 LX, Opel Olympia Rekord, NSU Ro 80, Talbot-Matra Rancho), Kemény Attila most nem restaurátorként, hanem egy eldugott, ám annál érdekesebb francia autómúzeumhoz vezető túra főszereplőjeként jelentkezett. Bevallom, soha nem jutna eszembe épp Romorantinbe, a Matra autógyártó volt telephelyére zarándokutat tervezni, de ez talán azért is van, mert nincs Matrám, Attilának ellenben (ha jól tudom) négy is van otthon. Hülyén haltam volna meg, ha nem látom ezeket a képeket, a Matra-múzeum autói az autóbuzi legrejtettebb tudatalattijában turkálnak. Zseniális az egész, a belépő egyébként csak 5 euró, gyerekeknek 3,50. Itt a honlap a részletekkel.
Jöjjön hát Attila túraleírása – az út 4600 kilométeren át tartott, a főbb állomások Nürnberg, Párizs, Romorantin, Mont Saint-Michel voltak. A képekre pedig kattintsanak, a galériában akad belőlük bőven. A szerk.
Romorantinbe érve egyértelmű táblák igazítják útba a múzeumba igyekvőket, eltévedéstől tehát nem kell tartani. A parkoló 80-100 méterre, egy kis merőleges utcában van, ingyenes. Vasárnap délhez képest meglepően sokan (30-35 ember) voltak bent, de ez egyáltalán nem volt zavaró, senki sem akadályozta a másikat a fényképezésben, az adattáblák olvasásában, mert van hely bőven.
Egy nagy, eltolható kapun keresztül jutunk be az utcáról a rendezett udvarra, ahol már a kerti dísz is egy növényekkel benőtt, Forma 1-es autót idéző makett. Belépve az épületbe jobb kéz felől van a fogadópult, ahol – és ami mellett – az emléktárgyakat, plakátokat, kitűzőket, kulcstartókat, tollakat, pólókat, pulcsikat, szóval minden olyasfélét lehet kapni, ami ilyen helyen szokott lenni – viszont ne feledjük, hogy Matra-specifikus relikviákat másutt meglehetősen nehéz beszerezni.
Rögtön bal kéz felől egy ’68-as, Vignale karosszériás, piros M530 terpeszkedik, fölötte, és mindenütt máshol is plakátok, régi Le Mans-i és F1-es győzelmek, versenyek képei. Az egész mögött mosdók, dohányzóasztal fotelokkal, vitrinek makettekkel, matchboxokkal – itt már csak elüldögélni is kellemes.
A fordított, U alakú kiállítótérbe lépve rögtön néhány különlegességet láthatunk – nem mintha az összes többi gép nem lenne az. A recepció mögött, egy külön beállóban áll Sonia Delaunay festőnő M530-asa. Az efféle alkotások tökéletes befogadásához bevallom, nem vagyok elég művészlélek, nem tetszett.
A középen elhelyezett két Xsara WRC-től jobbra egy kabrió Espace (Espider Étude) áll, érdekes megnézni, hogy helyezkednek el benne az ülések. Mögötte egy Espace F1 névre keresztelt családi egyterű áll, figyelemre méltó a hátulja.
A fenti kocsik mögött nyílik egy sötét különterem, ahol a 8-10-12 hengeres versenyautó-motorok láthatók. Szédítő mennyiségre kell készülni, vagy 25-30 áll belőlük itt, mind külön-külön kivilágított vitrinben, valamennyinél ott a leírás, mibe, mikor használták.
Az egész termet betölti folyamatos motorzaj, ezt a mindenfelé elhelyezett a hangszórók sugározzák, a moraj egyébként az egész kiállítás területén jól hallható. Gyorsítás, visszaváltás, újra padlógáz… szinte a pálya mellett állunk, bár a mozgó autók látványával együtt izgalmasabb lehetett hajdanán. A WRC-k és az Espace F1 között egy Forma–1-es autó belsejét is kiállították.
A csarnok jobb felén tovább lépdelve, balra a kék Le Mans-i versenygépek sorakoznak, emlékezetül arra, milyen fényes múltat tud maga mögött a márka.
A Le Mans-i kékségekkel átellenes oldalon, az első Djettel kezdve az utcai autók sorát tették ki.
Hátul, külön sorban az Espace fejlődését követhetjük figyelemmel, ami önmagában megérne egy múzeumot, hiszen ez a szekció nem csupán egy autótípus születését dokumentálja, hanem egy teljes autófajtának a keletkezését, egy olyanét, ami nélkül már el sem tudjuk képzelni az utcaképet.
A csarnok másik részét többnyire a Forma-1-es kocsik uralják. A folyosó két oldalán csak ilyenek állnak, de látható itt kerékpár és motormetszet is.
E részleg végén, a WRC ralikocsik másik oldalán pihennek az igazi veteránok, elsősorban Citroenek. Közöttük balra nyílik egy különterem lejárata, ahol nagyrészt kabriók láthatók. Érdekes volt a Sbarro által a Berlingóból készített modern Méhari.
A csarnokba visszatérve a veteránok és a WRC-k között lehet lejutni az alagsorba, ahol a tanulmány- és koncepció-kocsikat állították ki körben, a fal mellett. Itt középen csak négy autó áll. A lépcsővel szemben a fából készült ISIS.
Az Isis fateste mellett az Avantime merített kasznija - azért így már elég izgalmas, nem?
Eggyel odébb az M25-ös.
A sort pedig a P29-es zárja. ( 1010139 – 181)
Mindegyik autó tele van ötletekkel, érdemes megnézni például a Zoom maga alá húzható futóművét. Összességében a kiállítás nagyon tömény, jó sok időt el lehet tölteni a megnézésével. Tisztaság, ragyogás mindenütt, ahogy illik.
Csak azon lepődtem meg, mennyire hidegen hagyja a recepciós bácsit, hogy a Lajtán túlról elhoztam egy valaha náluk gyártott autót. Ez annak fényében is érdekes, hogy sem Romorantinben, sem az egész út során nemhogy Ranchót, de egyetlen más veterán járművet sem láttam, kivéve Párizsban a Szajna partján egy oldalkocsis Uralt, illetve egy lakóhajón egy régen használt Amphicart.
Abban azért szinte biztos vagyok, hogy a bácsinak fogalma sem volt róla, hol az országunk… Mondjuk, végül nagy kegyesen megengedte, hogy egy kép erejéig beálljak a múzeum bejárata elé. Azt persze nem vártam, hogy kávéval, sütivel kínáljanak, de valami egészen halvány lelkesedésre azért készültem.
A Ranchót nem kérdeztem, de ő biztosan örült, hogy hazalátogathatott. Nekem meg így is örök élmény marad az utazás.
