Április utolsó hétvégéje gyakorlatilag tökéletesre sikerült. Szombaton Oldtimer Premier reggeltől késő délutánig, egész hétvégén Retropartyzánok, vasárnap pedig budaörsi reptéren a Goldtimer-napon lehetett öreg autókat, motorokat, katonai járműveket és repülőket nézni. Ezek csak azok az események, amik Budapest nagyon szűk vonzáskörzetében voltak, és amikre sikerült eljutnom.
Még szombaton, közvetlenül az Oldtimer Premierről gurultunk át a Retropartyzánokra. Nem a tavalyi helyen, de egy a rendezvény alaphangulatának tökéletesen megfelelő, kissé lepukkant ipari telepen kalapálták össze a szervezők ezt a túlzás nélkül zseniális rendezvényt.
Már tavaly is iszonyatosan hangulatosra sikerült a dolog én akkor sajnos nem jutottam el, de Csikós szerencsére még időben írta le, mit látott szombaton, így vasárnap még az is el tudott menni, aki korábban azt sem tudta, mi az a Retropartyzánok. Idén jó előre beharangoztuk az eseményt, senki nem panaszkodhat, hogy nem tudott róla. Akkor a volt Csepel Művek területén egy hangárban gyűltek össze az alapvetően a szocialista járműipart képviselő autók, motorok, biciklik. Idén is Csepelen találtak helyet a Veterán Zsiguli Egyesület lelkes lányai-fiai, hangulatában az Orion-park is hozta a retrót.
A rendezőkről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, ők úgy tűnik, a mai napig a munkaverseny lázában égnek, igyekeznek még a kétszáz százalékot is túlteljesíteni az ingyenes rendezvény létrehozása közben. A vicc az, hogy sikerül is, és a lelkesedés láthatóan az összes kiállítóra és résztvevőre átragad.
Én nem tudom, milyen varázslatot kellett elkövetni, hogy a csarnok egyik sarkába bekerülhessen az a hatajtós, tető nélküli nagy-Polszki, amiből valamikor II. János Pál pápa integetett, mikor Lengyelországban járt. Ha nem is ekkora csoda, de mindenképpen csodálatos az a szintén lengyel gyártású Predom-Prespol lakókocsi, ami körül csak harminc-negyvenéves kempingfelszerelések, játékok, meg természetesen egy eredeti Csepel Camping kerékpár volt látható.
Volt itt tényleg minden, a galériákat böngészve mindenki találhat személyes kedvencet. Imádtam a Malévos kombi Ladát és az impozáns Malév-Ikarust is, a gyönyörű, eredeti állapotú, égszínkék Dacia mellett hosszasan álltam és nézegettem a részleteket.
Csóváltam a fejemet a fellelt állapotú Innocenti Mini mellett - nem is értem, hogy kerülhet ilyen állapotba egy autó. Mállik róla a festék, láthatóan volt már vastagon gittelve és újrafestve, van rajta felületi rozsda is, de olyan szépen patinás az egész, hogy vétek hozzányúlni.
Tavaly nyári ismerősöm a Dacia taxi, most egy Lada kolléga mellett várta a következő fuvart. A rendőrségi szekcióban nem csak kék-fehér Ladák álltak, de volt egy kék-fehér Skoda 1000 MB is. Rajta a felirat: veřejná bezpečnost. Egy igazi, Csehszlovák rendőr Skoda!
Mellette egy már újabb, sárga fehér VB autó, szintén a már nem létező Csehszlovákiából. És még hosszasan lehetne sorolni, mi minden volt kiállítva. Az én személyes kedvencem, nyugodtan kijelenthetem, a rabszállító Nysa volt
De tényleg, a mindent vivő a rabszállító volt. Ebbe az egy járműbe bele volt sűrítve minden, amit a szocializmusról tudni lehet és kell. Ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint amikor a pompakocsivá átalakított Volga kombimat nézegettem. Mert ezek a kisipari módszerekkel, korabeli KTSZ-ekben, esetleg kisebb vállalatoknál átépített, már alapjaikban is rég elavult autók tökéletesen megmutatják, mitől volt sokszor megalázó, élhetetlen, lábvíz-szagú a létező szocializmus. Persze voltak kellemes oldalai is a letűnt rendszernek, de hogy valamikor ezeket a munkákat valaki átvette, hogy ekkora igénytelenség hivatalosan is elfogadható volt, az ép ésszel fel nem fogható.
A tessék-lássék szabott lemezek, a találomra behúzott szegecsek, az ecsettel lemázolt felületek mind feltartott mutatóujjként figyelmeztetnek, hogy az emberi igénytelenség, ha hagyják, úgy tud elburjánzani, mint egy rákos sejt. Az kuszálja csak igazán össze a szemlélődő, tátott szájú érdeklődőt, mikor meglátja a csak úgy a válaszfalra csavarozott személyautó-fűtésdobozt. Mert az igénytelen kendácsolás-halomba tökéletesen illik, nem is kérdés, csak meglepő, hogy a drága tervező és kivitelező elvtársak akár csak egy pillanatra is gondoltak a rabok közérzetére.
Nehogy azt higgye ám valaki, hogy ez egy egyedi átépítés volt. Nem, ilyen rabszállítóval tele volt a Markó utca környéke, ahol felnőttem. Szériában készültek valahol, embereknek azzal telt a munkanapja, hogy reggeltől estig ilyeneket gyártottak. Gyakorlatilag selejtet termeltek, mert ilyen minőségű munkáért az egész kollektívát seggbe rúgták volna egy kapitalista gyárban. Minél tovább időztem a részletek felett, annál erősebb volt az érzésem, hogy a gyár brigádját kellett volna ezekkel a rabomobilokkal elszállítani.
A végére jutott még a csarnokban egy kis dekadens nyugat is, többek közt az olasz autók rajongói és a volvósok is kitettek magukért, de a tökéletes befejezéshez a lángosos bódéra volt szükség. Ahol a nép egyszerű fiai ugyanolyan olajtól csillogó ajkakkal majszolhatták a sajtos-tejfölöst, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet csapatok Grisája, vagy a rend szúrós tekintetű, géppisztolyt szorongató őrei.
Akinek még ezek után is volt kedve egy kis mókához, az mehetett egy tesztkört egy Lada Rivával. Nem, nem Niva, Riva. Így hívták az angoloknál a kocka-Ladákat, parasztmerci-Ladákat. Ami azt jelentette, hogy akinek volt egy érvényes jogsija és elég bátorsága, kipróbálhatta, milyen érzés rossz oldalon ülve kormányozni egy Ladát. Természetesen ingyen. Ahogy az egész rendezvényért sem kellett egy vasat sem fizetni. Mondom, az egész rendezvény egy csoda volt.
A Retropartyzánok 2014-ről készült galériákat a fenti képekre kattintva, illetve ezen a linken Kéner Eszter fotóit , itt pedig Sipos Zoltán képeit nézhetik meg.