Amikor vasárnap reggel bekapcsolom a számítógépet, a család már tudja – kár reggelihez hívniuk engem, Apának ezen a hétvégén szerelős posztja van, leül a gép elé pizsamában, és estig nem lehet majd hozzászólni, mert egyik kézzel trollokkal szkanderezik, másikkal magyarázó esszéket ír, közben pedig az orrával egy harmadik ablakban a javításokat üti be a blogszerkesztőbe, mert a troll olyan, hogy a fűszálon levő bolha lábának a szőrén fityegő, csakis elektronmikroszkóppal kiolvasható szövegen fellelt háromtized lóerőnyi elírásba is belekapaszkodik.
A troll életének az értelme: bebizonyítani, hogy ő az okos, a másik idióta. A troll persze sose gondolja, hogy ő egy troll, igazából semminek se gondolja magát, csak az átlagosnál talán kicsivel ügyesebb, szebb, gyorsabb, okosabb és összeszedettebb lénynek. Talán túlzás azt mondani, hogy nincs hibája, de azért nagyon közel áll hozzá. A troll úgy véli, hogy a troll mindig a másik, aki vele vitázik, esetleg a téma ötletgazdája, akit hívhatunk akár kákának is innentől, mert úgyis lesz rajta csomó. Egy csomó csomó.
Vannak barátságos trollok, ők kézből esznek és dorombolva, két ásító nyávogás között utasítanak rendre, támadásuk ellen pedig sokszor elegendő felmutatni a Vajsárga Cetlit, és mosolyogva odébbállnak. A másik végleten viszont ott vannak az északi, igazi kemény, nagy vértet és óriási szablyát hordó, snuffot rágcsáló mérges trollok, akik egy pontatlan, netán túlzó megfogalmazásra, pláne pedig az önkritika legcsekélyebb jelére – „BAROMEZAZÁLLAT? LÁTTATOKMÁRILYENHÜLYÉT?” – mordulással hívják fegyverbe éles fülű, közelben lakó trolltársaikat. És már indul is a roham.
Az ilyen trollal nem könnyű megküzdenie még a moderátori szintű, ember fajú lényeknek sem. Lehet először aszpirinnel kezdeni, keményebb dózisnál nem árt, ha van nálunk paracetamol, krónikus esetben őrölt macskabajusz, pipafüst, a pap kézelőjéről szöszmösz, de az antibiotikum sem árt, ha már nagy a baj. Ám ha végképp nem használ semmi sem, a moderátori gomb simogatása végül minden esetben elűzi a trollt. Ám a troll végleg ki nem irtható, csak lappang, mint a következő szezonig az influenzajárvány, de közben titkon mutálódik is, egyre cikornyásabbá fejlesztve eszköztárát, mind finomítva kákáncsomókereső berendezésének radarját.
A troll szerencsére olyan, mint a Hegylakó – hiába hívja az övéit, a kommentdoboz végén mégis csak egy maradhat. Szerencsére a százharmincadik komment táján az összes Hegylakó-troll már csak a másik Hegylakó-troll letépett végtagjaival a szájában harcol egy ötméteres vértócsa közepén, az emberek pedig, akik értelmesek, addigra már rég visszahúzódnak kellemes városaikba a csatatérről, és pompás vörösborukat a kandalló előtt szürcsölve arra gondolnak – na, ilyen förtelmes helyre se megyek még egyszer. A trollok pedig a posztok utáni kommentfelhő végére mindig ki is irtják egymást, bár ezt sajnos senki se látta még, aki el tudná mesélni, de a legenda azért hihető.
Amikor a családi reggeli, ebéd, majd vacsora, a garázsban simogatásra váró járművek szerelgetése, de még a gyerekeimmel való társasozás, esetleg a budai hegyekben való, egészségjavító kirándulás helyett azt veszem észre, hogy már tíz órája fenn vagyok, vasárnap van, és én még mindig pizsamában ülök a gép előtt, a vérnyomásom pedig akkor is jó lenne, ha tegnap meghaltam volna, mert egy jó kis hétvégi blogposzt-kúra a holtat is feltámasztja a sírjából, olyankor el szoktam képzelni a trollt. Azaz a Trollomat, aki soha nem látható, mert amikor az ember meglátná, eltűnik.
Az internetre lefordított troll nagyjából így néz ki: sose áll ki a nagy plénum elé névvel, arccal, nem megy közösségi helyekre, ahol emberek, trollok, félszerzetek és Fejhangon Síkító Kockafejek korlátozás nélkül vegyülhetnének. A távolmaradását arra szereti kenni leginkább, hogy „ilyen idióta társaságba nem megyek”. De akad troll, aki a benzinárakra, a távolságra és a nagynénje vesebajára hivatkozik, mert a troll eszköztára rendkívül színes. De hiába harcias a troll, végül mindig csak fedezékből lő, lehetőleg hegyoromról, lehetőleg kikötött jószágra (ideális célpontja a káka).
Nos, képzeletem szpotfénye a most trollra irányul, akit egyszer az életben végre látok is. Pattanásos, pinát csak szexújságban látott, húsz-hatvanöt éves nagykamaszok ők, enyhe ondószaguk (az idősebb fajtákat szájszaguk) és furcsa zavarodottságuk okán kerülik őket a többiek, ezért – jobb híján – legjobb barátjuk a számítógép, a legfergetegesebb bulijaikat a fórumokon és mindenféle posztok után csapják. És persze mind irigy valamire, legfőképp arra, hogy a valódi világban meg is történnek azok a dolgok, amikről ők csak virtuálisan értesülnek.
Mivel a troll a testi örömöket csak önmagával kapcsolatban éli meg, ezért – bár új korában még heteroszexuálisnak indul – középkorúvá érésének idejére már metroszexuálissá válik. A nők addigra már nem elérhetetlen, ám titkon vágyott, hanem egyenesen gyűlöletes lényekké silányulnak a szemükben. Sikertelenségüket leplezendő, a titkos trollkocsmákban a „megbasznám”, „baszódeszkára tenném”, „leparkettáznám” és „kinyalnámabugyiból” felkiáltásokkal jutalmaznak minden, a kricsmi ablaka előtt elvonult, de már biztosan hallótávolságon kívüli nőt, ám – mivel a troll ügyel arra, hogy bizonyos vonatkozásokban embernek mutatkozzon – internetes fórumokon és kommentablakokban csak a „sunáznám” szóval jelzi trolltársainak, mire gondol elméleti felhorgadása pillanatában - ezt a felhorgadást egyébként trolltársai el is várják tőle, máskülönben impotensnek gondolnák. Hiszen maguk is mindig odateszik ezt, nehogy kiderüljön az igazság. Aztán, miután a troll bebizonyította rátermettségét, megnyitja a Kék Osztriga honlapját és könnyít magán.
Szerintem viszont egyenesen gyávaság ilyennek képzelni a trollt. Sőt, messzebb megyek, az efféle gondolkodás már önmagában is egyfajta burkolt trollkodás, hiszen az ítélkező okosabbnak, szebbnek, társaságilag elfogadottabbnak, jobb szagúnak, simább bőrűnek állítja be magát, mint az az ismeretlen trollegyént, akit elképzel. Tehát a trollkodás egyik legfontosabb kritériumát az ilyetén ítélkező is kimeríti. Hiba.
Nem, szerintem a troll kemény csávó, tényleg annak a megtestesítője, amit vetít magáról, és tényleg csak a szerénysége – oké, néha a nem túl szívesen bevallott szociofóbiája – akadályozza meg abban, hogy a tömeg elé lépjen. De mindig elhatározza, hogy na, majd legközelebb, és tényleg, már a múltkor is majdnem elment arra a nyílt napra a Há Ringen. Persze csak azért, hogy kicsit megmutassa - van, akinek rendben van az autója, akad még e hazában, aki tud vezetni. Nem, nem a szeretetért megy, nem is a barátokért, egy troll józanul gondolkodik, céltudatos, nem vezérlik az érzelmek, neki a nyálas ölelkezés, ömlengés helyett elég, ha halkan, de mindenki elismeri - ő a legjobb.
Nem barátom, Szilylaci, sem barátom, Winkler, mindketten buták vagytok. Mert az én trollom (és valójában a tiétek is) kemény kötésű csávó, tiszta fejjel, komoly kézügyességgel, nagy tapasztalattal bír az élet minden terén. Távolról sem egy kitaszított szerencsétlen. Képzett illető, ha nem is okvetlenül egyetemi, de minimum egy masszív, sokfunkciós gépkezelői oklevél tulajdonosa. Asszonya tudja, hol a helye, otthon főz, mert a férfi keresi a pénzt, és eleget. Bár jó a házasság, neki, a trollnak nem engedné a roncsgyűjtést. Ha mégis gyűjtene, persze csakis úgynevezett IGÉNYES kocsit (motort) venne, s az utolsó műszermutató-visszahúzó rugóig felújítaná, természetesen saját kézzel, mert az a biztos. Hát persze, hogy tudná, hogyan kell, de ilyen pitiségekkel, hogy írjon róla, nem piszkolná be a kezét, hiszen, úgy tudja, mindenki ért az ilyenhez, nem igaz? Persze ő csak egy egész kicsit azért jobban, de ez nem baj. Hiszen nem nárcisztikus személyiség ő, egyszerűen csak jól sikerült.
Az én trollom eleve nem gyűjtene persze roncsot, mert mi is a jó az öreg járműben, ami lassabb, környezetszennyezőbb, megbízhatatlanabb, zajosabb a maiaknál, ráadásul életveszélyes és ronda is? Az érzelem? A nosztalgia? A gépszeretet? Micsoda butaság ez mind...
Ő mindig új autót vesz, maximum másfél évente, mert utána már veszélyessé és környezetszennyezővé, ergo vállalhatatlanná válik. Legszívesebben akkor azonnal zúzdába vitetné, hogy meggátolja a jármű további használatát, de sajnos mindenki pénzből él, jól jön az a kis apró a következő, már tizenhat légzsákos, elméletben már az Euro7-et is tudó, az indexkaron is tárcsafékkel szerelt új verda megvételéhez. Olajat harmincezer helyett háromezrenként cserél, az összes fékbetétet az átvétel napján versenyspecifikációssal váltja le, a távolságtartó radarjának ablakát különleges, fényvisszaverés-csökkentő, bogártaszító, hatásfokozó kanadabalzsamos szerrel kenegeti, aminek a beszerzési forrását szívesen elárulja (hiszen az információt nem vonná meg senkitől), de nem lesz olcsó.
Az én trollom fehér ingben, kulturált sörtével, menő, de minden időben jól átlátható napszemüvegben száll autóba. Gyermekeit 180 ezer forintos, svájci Roxfeld ülésekben utaztatja, lehetőleg sok vizet iszik az út előtt, hogy ébrenléte garantált legyen, de sokszor pisil, mert tudja, hogy a huhó és a lép könnyen reped balesetben, szabadulni kell tehát a mérgektől. Éles szeme a fákkal benőtt sebességkorlátozó táblákat is észreveszi, a sebességet pedig inkább alulról két, mint felülről tíz százalékra lövi be, mert úgy helyes, úgy biztonságos, egyébként is, ő még soha nem szabálytalankodott az életben, nem is akarja elkezdeni. Amikor valaki felveti neki, hogy e kiválóságait talán egy pöttyet túl sokat hangoztatja,
Az én trollom soha nem vált sávot indexelés nélkül, a záróvonal neki fal, betartja a követési távolságot, előzékenyen, de határozottan vezet, érzelmek nem vezérlik, mert azokat a kommentablakra tartogatja, így maradhat a forgalomban oly fegyelmezett. Télen nem is egy, hanem helyből két szilikás-mikrolamellás gumit húz a felnikre, nyáron pedig tudományosan temperálja az utasteret – nem, a trollautóban nincsenek hideg- és meleggócok, ott egyenletes a klíma, hiszen a troll autója a legjobb vétel, ami létezik, hiszen ő a troll, aki nem tévedhet, és mérhetetlen tudásával az egyetlen, de tökéletes vételt választotta ki a piacról. Szívesen elmondja, mi az, mert ő nem károsítja a többieket, cserébe csak annyit kér, az eltévedt, szerényebb értelmi képességű, megsegített tömeg nézzen fel rá, amikor rájön, milyen jót tett velük.
Az én trollom libidója óriási, de mivel csodás családban él és példás férj, ezért a nej közelségében a „sunáznám” szó el nem hagyja ajakát, szókincse a „kedvesem” és a „mit szólnál egy romantikus éjszakához” skálán mozog, hiszen ő baszni, csöcsökről értekezni kizárólag a trolltársak körében szokott. Na de, az egy másik világ, a férfiaké, nem tartozik olyanokra akiknek két helyen is kevesebb jutott a kelleténél, odafent és odalent. Ugye tudjunk, kacsint össze a többi trolltárssal.
Van persze olyan trollom is - de ő is csodálatos illető - aki nem kevésbé jó ízlésű, elegáns, szabálytisztelő és felelős polgár, mint a fent vázolt archetípus, de – ahogy az egyébként minden belépőt idővel óriási anyagi sikerhez juttató Amway- és a System21-láncolatok esetében – ő még lejjebb van a ranglétrán anyagilag. És emiatt egyelőre még kénytelen használt, olykor egyenesen öregecske járművel közlekedni, ami lehetőleg tisztességes német, kizárólag Alfa, Citroen, hülyevagycsakisjapán, vagy "az összes rom elmállik, amikor az én Ladám még itt gurul majd" típus lehet - de ezt trollja válogatja, sajnos e magasabb kultúrájú lények között sincs mindig egyetértés.
Ne higgyék, hogy a troll ilyenkor, amikor öreg autóba kényszerül, elengedi magát, és az utolsó pillanatig húzza az olajcserét, a futómű legkisebb kottyanására ki nem üti az összes gömbcsuklót és vesz mindből újat, nem tolómérővel méregeti a folyadékszintet az ablakmosó-tartályban. Mert a troll ad magára, az ő autója mindig pöpec, hiába 5/15/25 (nem kívánatos kihúzandó) éves is. A troll autóján nem fog az oxidáció, a troll autójának karosszériája titánból van, még ha az emberek nem is gondolnák, hogy 1979-ben a Volkswagen gyártott olyan Passatot. De a troll tudja, és kifogja. Nála a CO-mérő műszer mutatója kitörik a vizsgán, de lefelé, a Mozaikban Szavjetszkoje Igrisztojét bontanak, amikor meghallják, hogy másnap ő áll majd be elsőnek a 3-as sorra, mert tudják, csodát látnak. Természetesen hajnali négykor, mert ha kell, az én trollom korábban kel, később fekszik, többet iszik, de színjózan marad, és közben arcizma nem rendül, akár Incsu Csunnának, amikor combjába áll a Bowie-kés. Ő persze, szégyenkezve autójának ódonsága, de kicsit büszkélkedve annak kiváló műszaki állapota okán, koccint egyet a fiúkkal, persze szigorúan szénsavmentes ásványvízzel.
Természetesen minden munkát maga csinál. Ő hegeszt (igen, titánt is), kalapáccsal művészien formáz gyárival azonos sárvédőt, hossztartót a fogával rittyent hármas kazánlemezből. Fél kézzel motort generáloz, másikkal százados tűrésre esztergálja a frissen vett, de kicsit gyanús féktárcsát. Kárpitozni és fényezni is tud, persze, szerszámai pedig kivétel nélkül minőségi termékek, hibátlan állapotban. Fejből ismeri az összes Weber-karburátor beállítási adatait, KE-Jetronicot pedig álmában rak össze, szed szét, mi is azzal a probléma?
Hogyne, ismeri 1950 óta az összes európai és amerikai típus díszléc-sémáját, rádiuszokkal, beszerzési forrásokkal (te tényleg nem onnan veszed?), fejből nyomja a lóerő-adataikat, DIN-ben, SAÉ-ban, CUNÁ-ban. Kicsit a távol-keletiekkel is tisztában van, de ott azért akadnak fehér foltok, mert azokat nem szereti, meg hát a troll is csak emberből van, mindent nem lehet. De azért ott van ő a szeren, persze úgy, hogy közben jut ideje családra, szórakozásra, olykor-olykor egy kis titkos kanyarra is, de persze olyanra csak ritkábban.
Az én trollom egy szuperember, ha nem lenne annyira hihetetlen jó az ízlése, akkor testhezálló, fényes kék ruhában röpködne fenn az égen, sárga keretbe foglalt "T" betűvel a szíve fölött, messze kinyújtott jobb kézzel - és ettől még nem lenne ő náci, hiszen csak a repüléshez venne így lendületet. Egy XXI. századi, mégis reneszánsz hős ő, aki mindenhez ért, legyen az teljesítményadat, bennfentes autóipari infó vagy egy kis szelepfészek-marás a Ferrari-hengerfejben, netán Grétsy doktort meghazudtoló helyesírási tudás. Mint ilyen, a véleménye megkérdőjelezhetetlen, megalapozott, tudása emberi ésszel felfoghatatlan. Kár is volt megírnom ezt a posztot, magam alatt vágom a fát, és már látom, ahogy Tibby az ügyeletes címlapossal hétfőn kiteteti a felhívást a Totalcarra:
„Mindenhez értő, Wartburgtól a Paganiig, ablaktörlőgumi-cserétől a Bugatti Veyron elektronika-hackelésig, a Nürburgringen a Nissan 2000 GT-R-rel való új körrekord felállításától az iskolák közelében való szabályok betartására buzdító, színes, vicces, izgalmas és elsősorban rekordnézettségű videók készítéséig tartó munkakörbe a Totalcar munkatársakat keres. Jelszó: magas fizetés! Jelentkezés csak trolloknak!”
Jó volt önökkel idén is,
a búcsúzó kákák nevében
Csikós Zsolt
