Guruló mikrofonállvány, százmilliókért

  2013. február 03. - streetsta Címkék: gaz gurulo turkmenbasi turkmenisztan

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Mégfilléresebb Koszradírok
2015-07-28 17:27:27

A Mágikus Koszradír hihetetlenül sok ember fantáziáját megmozgatta, már-már mikroszálas törlőkendői

Kreatív traffipaxolás
2015-07-21 20:26:01

Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian.

Nesztek, rakenroll!
2015-07-08 18:16:52

A nyárnak még csak az első felénél járunk, de úgy tűnik, ennél jobb buli már nem lesz. Félre ne értse

Megbűnhődtem
2015-06-29 17:25:09

Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy

Türkmenisztán igazán furcsa hely lehet. Óriási kőolajkészlet van az ország alatt, ami persze hoz a konyhára, igen szépen. Emellett a világ kilencedik gyapottermelője, a környékre jelentős mennyiségű elektromos energiát exportál. Ugyanakkor az országban nagy a szegénység. A demokrácia és az emberi jogok szavakat ismerik, de nem része az aktív szókincsüknek.

Türkmén teveárusok

Miután Türkmenisztán elnyerte függetlenségét, és már nem a Szovjetunió egyik köztársasága volt, megválasztották elnöküknek Saparmurat Niyazovot. Aki a türkmén kommunista párt főtitkára volt 1985-től, és egyébként szerény ember volt: nemes egyszerűséggel csak Türkménbasinak (Minden Türkmének vezetője) szólíttatta magát. Az összes hónapot átnevezte: januárt saját magáról, áprilist tulajdon anyjáról, míg szeptembert az általa írott könyvről nevezte el (melynek mélyreható ismerete többek közt a jogosítvány megszerzésének is alapfeltétele volt).

Türkménbasi igazán megérdemelt egy gigantikus szobrot

2006-os halála után a személyi kultusz csökkent (a hónapokat is visszanevezték 2008-ban). Új elnökük, Gurbanguli Berdimuhamedov még a cirkusz és az opera betiltását is feloldotta. De a külföldre utazás, a nemzetiségek és kisebbségek helyzete még most is problémás. Ugyanakkor (most tessék figyelni!): motorkerékpárosoknak, robogósoknak 40 liter, személygépkocsi tulajdonosoknak havonta 120 liter, busz, tehergépkocsi és traktor sofőrök 200 liter üzemanyagot kaphatnak havonta, ingyen. De Berdimuhamedov elnök úr sem az a nagyon szerény valaki. Mondjuk az autókat szereti: egy autóversenyen csak úgy megjelent, és természetesen meg is nyerte azt.

Berdimuhamedov elnök úr egy Bugattiban. Úgy nyert meg egy autóversenyt, hogy nem is nevezett. Ezt csinálja utána valaki!

Hadserege a Jane's Information Group szerint 2009-ben még közép-ázsiai mértékkel is gyengén felszerelt és rosszul karbantartott volt. Magyar mércével persze óriási: 200 különböző járművük, 700 harckocsijuk van, 24 hónapos a kötelező sorkatonai szolgálat, aktív állományuk huszonkétezer fő. Ekkora hadseregnek már igazán kijár egy-egy fájintos díszszemle.

Türkmén T-90-esek a díszszemlén

És egy díszszemlének megvan a maga koreográfiája: tányérsapkás emberek tisztelegnek, jelentenek egymásnak. Ezt meg ugye gyalog, egy nagy felvonulási téren nem lehet előadni, autó kell a ceremóniához. Levedlett Uazokkal meg már milyen ciki lenne. Találtak hát megoldást (a képért, ami a posztot ihlette, köszönet Sándornak):

A türkmén hadsereg dísszemléjét a Rolls-frakció nyitja

A fotót elnézegetve az ember feltehetné a kérdést: nem túlzás ez egy kicsit? A Rolls-Royce Drophead Coupé a luxusautók között is elég drágának számít, nehéz lenne pontosan beárazni a Dabara-1 és Dabara-2 rendszámú példányokat, de mai árfolyamon darabjuk százmillió forint körül van (plusz regadó, vám, áfa, már ha kell ilyesmit fizetni Türkmenisztánban). Persze ha belegondolunk, elődeik, sőt, a mi katonai, állami vezetőink sem mezítlábas Zsigulikkal parádéztak.

Farkas Bercit, sikeres űrrepülése után nyitott Csajkával hordozták körbe

Volt idő, mikor a Magyar Néphadsereg is látványos felvonulással igyekezett megmutatni erejét. 1980-ban egy igazán pompázatos előadást nézhettek végig a Felvonulási téren felsorakozott népek, illetve az emelvényen integető vezetők. Tessék megfigyelni a kimondottan parádés kocsinak gyártott kabrió Csajkákat, a krómozott kapaszkodó korlátokkal és mikrofonállványokkal - nem csak a szovjet elvtársaknak jutott ilyen csoda gép, a baráti országok vezetői is ilyen különleges gépekben pózolhattak.

Sőt, a szovjet elvtársaknak később még nagyobb, még modernebb Zilekből volt lehetőségük tisztelegni a zászlóknak.

A Zil 41044-eseket még ma is használják

Volt honnan meríteni a türkmén utódoknak, és abban sem vagyok biztos, hogy a korabeli Csajkák és Zilek előállítási költsége arányosan alacsonyabb volt, mint a fent látható türkmén Rollereké. Ha nálunk is ingyen lesz a benzin, ön megszavazná, hogy a mi vezéreink is kabrió Rolls-Royce-okból integethessenek a népnek?

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr695033839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2013.02.03. 07:26:44

Ha lenne ingyenbenzin, tízszeresen szednék vissza egyéb adók formájában. Persze a sok birka ujjongana.

dik_ 2013.02.03. 07:41:48

OFF
Szovjetunió és Nyijazov a helyes formula.

---

Gyönyörűek ezek a Zilek... kéne! :)

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2013.02.03. 08:00:21

Ingyen benzin? hahaha
Tapmancs jól látja, valami ilyenre lehetne számítani.

canadacruiser · http://canadacruiser.com/ 2013.02.03. 08:32:48

Elsore Barbara-nak olvastam a rendszamot. Masodjara is.

Bird 2013.02.03. 08:35:07

E téma olvastán muszáj vagyok itt (is) elmesélni, hogy mi díszszemlénk után sétálgattunk a kicsi gyerekeinkkel, amikor megláttuk az őrizetlen nyitott autókat a tribün mellett.

Ezeken mentek egymással szemben a felvonulás parancsnoka és a honvédelmi miniszter. Egymás mellé érve megállt a két autó és a parancsnok egyetlen mondattal engedélyt kért a díszszemle megtartására, amit – nagy meglepetésre – a miniszter jóváhagyott.

Észrevettük, hogy a kocsin a kapaszkodó korlát és a mikrofon mellett volt egy ferde lap, amin az ominózus mondat volt felírva. A gyerekek az előző nap az óvodában egyórás műsort adtak elő fejből...

foolproof 2013.02.03. 08:40:48

"A demokrácia és az emberi jogok szavakat ismerik, de nem része az aktív szókincsüknek."

Mér', a mi félázsiai hordánknak talán az? Neki legalább CH jutott. Trógerek ezek a türkök, ezt kellett volna kabriósítani, biztos lett volna rá tunercég:

www.pcwalls.net/bentley_brooklands_wallpaper_hd_2-wallpapers.html

Ló Elemér 2013.02.03. 08:41:39

Orbán Viktornak ágyútalpon kellene utaznia. Szívesen ballagnék utána...

mükkemakk 2013.02.03. 08:44:01

És megteheti, hogy leszarja az IMF-et és a Világbankot? Na, akkor igazán pazar úr ez a Türkménbasi...

Megadja a módját a reprezentációnak, az biztos. De közép-ázsiai mércével nem is rossz hely az a Türkmenisztán.

HakapesziM 2013.02.03. 08:56:05

Nálunk is lopnak, loptak legalább ennyit, csak nem ilyen látványosan. És itt még földgáz/olaj sincs ami fedezhetné. Ha valaki végre összeszámolná mennyi pénzt csaltak el a rendszerváltás óta, az összegre valószínűleg Türkménbasi is elismerően csettintene a túlvilágon.

Rocso Cafe 2013.02.03. 09:07:55

Szerintem simán be lehetne vezetni az ingyen benzint a Harley marketing alapján. A motor ingyen van csak az életérzés X milio.:)

KopaszMercis 2013.02.03. 09:12:36

@HakapesziM:
Enell sokkal latvanyosabban lopnak, csak senkit nem erdekel...

Make Valamit · http://make.blog.hu 2013.02.03. 09:16:20

Nyitott ZiL jöhet, de akkor engedélyezzék a fegyverviselést is. Szavaznék a háztetőről.

Facel Vega 2013.02.03. 09:16:55

Szerintem - ha Lézer János olvassa ezt a cikket - ingyen benzin nélkül is bevezetik. Feltehetően csak miután kimutatták, hogy a szemleautókra kiírt pályázaton a Rolls ajánlata volt egyedül érvényes.

Macropus Rufus 2013.02.03. 09:24:07

miért van olyan érzésem, hogy a vezetőink egy része, szintén ilyen országot szeretne?

vezető vissza vonva... miniszter a szolgát jelent latínul. Egy szolga meg nem lehet vezető, még akkor sem ha ő az első számú szolga.

Amúgy milven vitzesen hangzik:
Orbán Viktor a szolgág vezetője (v. Gyurcsány lehet választani)
Pintér a belügyi szolga :)))

szerintem a baj ott is itt is ott kezdődik, hogy elfelejtették azt, hogy ki is juttata őket hatalomra: a nép. Mindegyiket. Ez a nép el is tudja venni a hatalmat, igaz durvábban mint ahhogy oda adta.

A Türkmén meg legalább olyan hülye nép mint mi: birák. Akár csak ők mi is hagyjuk, hogy nímand senkik irányítsanak minket. (akik ráadásúl a szolgáink... lásd feljebb) Ráadásúl ők még qurva gazdagok is lehetnének, ellentében velünk.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 09:43:32

Hat nagyon nem kene leszolni turkmenisztant mert a zaszlojaban van egy csillag ami minket magyarokat kepvisel plus mr orban volt tavaly ott is kolcsonkerni, nem utolso sorban pedig a szolas szabadsag es az emberi jogok ( videken elo oreg emberekre gondolok most ) szoval finoman a leszolassal.

Minden esetre tudnak reprezentalni arrafele, az biztos.

( lehet ott meg arrol cikkeznek hogy hogyan lehet az hogy valaki 23 evig politikus es a semmibol milliardos lesz... )

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 09:45:51

@canadacruiser: most hogy olvastam a kommented visszaneztem es rajottem hogy nem barbara :D koszi! :)

Secnir 2013.02.03. 10:30:35

"Ha nálunk is ingyen lesz a benzin, ön megszavazná, hogy a mi vezéreink is kabrió Rolls Royce-okból integethessenek a népnek?"

hülye. nézd meg a vagyonbevallásokat, már most abból integet(hetné)nek - ha akarnak.

badmash 2013.02.03. 10:39:37

Türkménbasi már halott (ezt a felületesen olvasók számára), aki - mint a cikkből is kiderül - a cirkuszt és az operát is betiltotta. Az új elnök az, aki ilyen kedvezményeket tesz. Bár gondolom, hogy aki Orbánt utálja az Berdimuhamedov-ot is utálná (autóverseny győzelem). Ha olyan jó ott, akkor miért nem abba az irányba vándorolnak ki? A II. VH óta a nemzetnek nincs felelős vezetése. De ez meg már tömény politika és nem egy autós bloghoz méltó.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.02.03. 10:43:46

@Macropus Rufus: A miniszter szolgát jelentett eredetileg, ahogy a marsall meg lovászfiút, míg a hadnagy alvezért. Megváltozott a szavak jelentése az évszázadok során.

H_M_CS 2013.02.03. 10:55:00

Nem, akkor sem szavaznék rájuk. A rolls meg vagány.

Rocko- 2013.02.03. 10:56:13

kedves streetsta! kérlek, ne adj tippeket a Szeretett Vezérünknek!
köszönöm.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.02.03. 11:01:27

Ezeknek, amik itt vezetők címén futnak, max. az járna, hogy RR-al hajtsanak át a fejükön :D

Schütii 2013.02.03. 11:10:44

@Siri Keeton: És akkor mi a helyzet a kommunizmussal? Mert a nagy álmodók szerint abban mindenkinek jó lenne/lett volna...

Xebulon 2013.02.03. 11:13:21

Kennedy-t is egy nyitott kabrióban lőtték agyon, tulajdonképpen a cserépszavazásnak egyfajta formája - én kötelezővé tenném minden állami kocsira és képviselőre vonatkozólag - kabrió Audit mindenkinek.

OCONOR 2013.02.03. 11:20:30

@Bird: Aranyos a storid, csak az a baj, hogy nem igaz!

Soha a büdös életben nem jutottál a közelébe annak a kocsinak amiről regélsz. Kivétel ha Te voltál a pilóta, vagy a dísz szemle parancsnoka, netán a honvédelmi miniszter!

Egyébiránt a világ számtalan országában hasonló megoldások vannak, csak azok a fekete táblák modernek, már átlátszóak mintha üveglap lenne, pedig azok mind súgó gépek.
Vannak akiknek nincs fekete táblájuk, hanem előmondják nekik a szöveget, a parlamentben, A MAI PARLAMENTBEN, aztán még arra sem képesek, hogy visszamondják elismételjék, pedig a gyerekeik és unokáik az előző nap komplett többsoros mondókákat kántáltak.
No kedves barátom így mesélj a múltról amit Te is én is megéltünk.
Nem kell szégyenleni, azok is Mi voltunk, és mégis itt vagyunk és nem lettünk sem hülyébbek sem ostobábbak. Az ősember még makogott, Te és én pedig már beszélünk és írunk is.
Ha figyelnél akkor láthatnád, hogy a közszereplők sokaságának a fülében úgynevezett füles az az só kütyü van. Ez egy micró technika amin keresztül bármit közölhetnek velük, PEDIG AZ Ő GYEREKEIK ÉS UNOKÁIK IS AZ ELŐZŐ NAP FEJBŐL MONDTAK EL ......

Ha akarod érted a mondandómat ha nem hát nem.......
Üdv Péter a múlt évezred utolsó századából.

OCONOR 2013.02.03. 11:24:54

@Xebulon:

Őszintén kicsit morbid, de tökéletes poén.
Egyet értek veled.

Dr. GGG77 2013.02.03. 11:26:57

@Secnir: Nem, nem, nálunk szegényeknek csak Wartburgra telik. :)

Dr. GGG77 2013.02.03. 11:28:48

@OCONOR: "Soha a büdös életben nem jutottál a közelébe annak a kocsinak amiről regélsz."

82-83 táján (5-6 éves voltam) nekem is megengedték, hogy egy pillanatra beüljek az ott parkoló Csajkába, pedig sima járókelők voltunk, zéró kapcsolattal a Párthoz.

Rocko- 2013.02.03. 11:28:57

@KopaszMercis: érdekelni érdekel, egyre többeket. csak tenni ellene, az a probléma.

OCONOR 2013.02.03. 11:30:43

@Ló Elemér:

Ágyútalp nem akárkinek jár !!!

OCONOR 2013.02.03. 11:33:14

@Dr. GGG77:

És 5-6 évesen folyékonyan olvastad a napi parancsot.
Biztos kisdobos voltál!

bandit1200 2013.02.03. 11:35:11

Azért ott lehet hogy nem a hazát árulják a parlamentből.
Legfeljebb csak az olajat.Meg lehet hogy nem az imf ugat hogy milyen hitelt ad(ami neki jó nekünk nem) hanem ők szabják a feltételeket:nem kaptok olajat a pénzeteket dugdossátok a tankba ha valami nem tetszik.

itchap 2013.02.03. 11:41:55

@Dr. GGG77: ahaaaa, zéró mi? Apa nem Volgával járt anno? :))) Najó hülyülök. Én is beülhettem a Csepel Autó gyereknapján minden járműbe, sőt a Pest Vidéki Gépgyárban még a helikopterekbe és vadászgépekbe is. Igaz, apám volt a párttitkár! :)))

szmoker (Homo Trollicus) 2013.02.03. 11:45:56

@Tapmancs: ha 2014-ben a Fidesz azzal kampányol majd, hogy az elmúlt 4 évben kormányzó MSZP-t el kell zavarni, akkor... meg fogja nyerni a választást.

jolaca 2013.02.03. 11:56:28

Ingyen benzinért már be is dobtam a szavazatomat!
Mit veszíthetnék? - a felsorolt demokrácia-szavak már nálunk is csak a kormánykommunikáció szókincsében szerepelnek.

Rocko- 2013.02.03. 12:01:13

@Secnir: irtó hülyén nézne ki a Wartburg cabrio.

dex.ion 2013.02.03. 12:01:18

@visszakettopadlogaz: "Hat nagyon nem kene leszolni turkmenisztant mert a zaszlojaban van egy csillag ami minket magyarokat kepvisel"

ez az info honnan van? soha nem hallottam róla. a vonatkozó wiki szócikk se említi. (hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCrkmeniszt%C3%A1n_z%C3%A1szlaja)

Sós Marci 2013.02.03. 12:38:58

Az eredeti kérdésre válaszolva - miszerint nem túlzás-e a mikrofonállvány - hangtechnikusként bátran ki merem jelenteni, hogy nem az >:-D

Mercel 2013.02.03. 12:49:14

Mekkora szarban lehetünk már, hogy egy ilyen hírnél témánál szinte mindenki átvált a magyar belpolitikára..
Pár éve még mindenki csak az autókon nyáladzott volna.

Mondjuk igazán nagy szarban akkor leszünk, ha senki egy büdös szót nem mer majd elengedni a vélt vagy valós hasonlatosságokról.:D

Akasztófahumor volt még mielőtt valaki..

"Frigyes"

Macropus Rufus 2013.02.03. 12:50:12

@Siri Keeton: vissza kellene állítani.
Amiért valaki miniszter(szolga) attól még lehet egészen jó politikus. De az nem járja, hogy mi rakjuk őket oda és ők meg onnantól azt hiszik, hogy mi értük vagyunk.
Ezért lenne értelme kissé felnyitni az emberek szemét, hogy nem mi vagyunk ő értük. Pláne, hogy még a bérüket is tűlönk kapják.

Mercel 2013.02.03. 12:50:59

Amúgy a ZIL-ek nekem a mai napig is tetszenek.

lutria 2013.02.03. 12:57:44

Vajon ezek a kabrió Csajkák hová lettek elprivatizálva?
Oldtimer kiállításokon nem igazán mutogatják őket...

ccvv 2013.02.03. 13:10:48

Itt a Duna vize van ingyen, nekünk abból van sok...

kuki123 2013.02.03. 13:22:00

Megalománia, egoizmus, személyi kultusz, magamutogatás...ahol ezek megjelennek az országvezetésben ott az ország romba dől, előbb vagy utóbb.

Mi járhat vajon ezeknek az idióta egobarmoknak az agyukban.

pizo 2013.02.03. 14:54:43

@Rocko-: Nagyot tévedsz, 353-asból persze ronda lenne, de előzőleg 3 különböző fajta Wartburg kabrió is volt. És most bitang sokat érnek, nem összemérhető a Rolls-val, de egyéb mostani kabriók áraival igen.

Zoli

Bird 2013.02.03. 14:58:03

@OCONOR:
Sajnálom, hogy egy 33 éves emlékemet ilyen határozottan kétségbe vonod. Netalán Neked kellett volna őrizned azt az autót és most aggódsz, hogy számon kérik, hogy miként közelíthette azt meg egy család három kisgyerekkel.

És az a szép, hogy még a géppel írt szöveg létét is kétségbe vonod és monitort, súgógépet vízionálsz egy 1980-as történethez...

Secnir 2013.02.03. 15:02:50

@OCONOR:
"Ágyútalp nem akárkinek jár !!!"

ő úgy gondolta, hogy az ágyútalpat kellene rátenni...

pickapu 2013.02.03. 16:24:37

Ebből az ingyen benzinből még többen járnának ki dolgozni.

pioker1933 2013.02.03. 16:44:12

Valamiért nekem is egyből JFK jutott eszembe...
Ha 263 képviselővel számolunk, és sikerül kialkudni flottakedvezményt, akkor kb 2 stadion árából megteremthető lenne a lehetőség egy kis kópéságra. A maradéknak meg intő például szolgálna... Nekem, mint adófizetőnek megérne ennyit.

Pepejoe 2013.02.03. 17:33:13

Lehet, hogy ezek az akkor még működő PSZH-k közt van az a kettő is, amire célbalőttünk egy RPG-s gyakorlaton 99 márciusában. Vagy április. :D Talán 4...:D

NemNick 2013.02.03. 18:38:52

Hát, ha már a szavazásos kérdést feltetted: a vezéreinknek (visszamenőleg ám!) egy használt trágyahordó taligát szavaznék meg, szamárvontatással (az hány lóerő?).
Ott utazhatnának fehér pendelyben a cúgos puttonyban a vesztőhely/száműzetés/kényszermunka felé...

Giryu 2013.02.03. 18:53:29

Csajkát kérnék. Nem baj, ha nem nyitott. :) Gyerekkorom óta el vagyok varázsolva tőlük.

Katana750 2013.02.03. 18:56:52

@Dr. GGG77: Inkább '85-ben lehetett ez a történet,mert 5évente rendezték a díszszemléket '75,'80,'85. Akkor volt az utolsó. Egyébként teljesen hihető a történet. Nem volt ez az iszonyatos félelem a vezetőinkben, pedig egy diktatúra irányítói voltak a mai választott vezetőkkel szemben.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 19:46:17

@kantorlaszlo: @dex.ion: a csillagok egy egy turk orszagot jelkepeznek, egyik a mienk. Minket magyarokat annak tekintenek. Olvassatok utanna.

indapass90210 2013.02.03. 19:55:35

@Bird: "Észrevettük, hogy a kocsin a kapaszkodó korlát és a mikrofon mellett volt egy ferde lap, amin az ominózus mondat volt felírva. A gyerekek az előző nap az óvodában egyórás műsort adtak elő fejből..."

Naná, ezeket a beosztásokat nem ész vagy rátermettség alapján osztják. Általában vadászatokon, esetleg közös kurvázáson, ivászaton dőlnek el a pozíciók.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 20:22:49

@kantorlaszlo: a wikipedia .... mi lenne veletek ha nem lenne... Egy ellenorizhetetlen nyilt forrasu barki altal formazhato ...ehhh

Sokat olvasni, iskolaba jarni, tajekozodni. Akkor megy fejbol jobban.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 20:29:04

@Dövan: a dalmandi allami gazdasagban volt egy agromonus aki a gyakorlatban foallasu ivo es kartyapartner volt hazank idelatogato fejeseinek es a szovjet elvtarsaknak. Mindig tudott hozatni "500ft -os Mariskakat" es ket pakli magyar kartya mindig volt nala. Igy nagyobb eselye volt az AG nak palyazatokon es ha jottek az elvtarsak minden rendben volt.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.03. 20:30:50

@Dövan: rengeteg jo sztorim van abbol az idobol, elkepzelhetetlen annak aki akkor nem elt hogy mik mentek.

dex.ion 2013.02.03. 21:22:13

@visszakettopadlogaz: bocs, de az, h neked mi megy fejből, az a te dolgod. viszont ha állítasz vmit, ami hihetetlennek tűnik, akkor legyél már olyan jó, h ezt vmi hitelesnek tűnő linkkel bizonyítod. várom, köszönöm.

Elijah_Baley 2013.02.03. 23:20:27

én csak azt nem értem h ezeket a zileket honnan okosították, aszittem ilyenből összesen csak három van a világban, mind moszkvában...

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.04. 01:57:15

@dex.ion: ez egy szep melo vasarnap estere: nezz utanna mit jelkepeznek a csillagok:) cafolj meg:)

A csurtus.blog on olvastam utoljara par eve is errol a turkmen csillag dologrol, elotte konyvben tizen x eve.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.04. 01:58:44

@Katana750: 5 evente volt nagyobb parade, ez igaz, erre emlexek

T-Ati 2013.02.04. 08:41:01

"Ha nálunk is ingyen lesz a benzin, ön megszavazná, hogy a mi vezéreink is kabrió Rolls Royce-okból integethessenek a népnek?"

Ha cserébe tevével kell járnunk, b***hatjuk az ingyen benzint XD

dex.ion 2013.02.04. 09:13:45

@visszakettopadlogaz: el vagy te tévedve barátom, te állítasz vmit, ergo neked kell bizonyítanod, h igazad van:)

Elijah_Baley 2013.02.04. 09:43:39

monnyuk így átgondolva a dolgot, az utsó kép mégiscsak moszkva lesz, és csak lazán kapcsolódik a poszhoz.
mivel autós blog, talán számít, h ezeknek az autóknak komoly szabályrencere volt, zil csak a legmagasabb szovjet hivatali szinten járt, lejjebb már csak csajkák és volgák szolgáltak, A 115B zilből csak a szovjet és későbbi orosz hadsereg főparancsnoka irányíthatta a dísszemlét, a tagköztársaságok és többi szocialista köztársaságban csajka féjtonok voltak rendszeresítve erre a cálra.
Amúgy mindegyik nagy szovjet limuzinból volt kombi is, mentőautónak, ha a különböző rangú elvtársak rosszul méltóztattak érezni magukat, legyen mivel kórházba szállítsák őket, szal megkérdezném, van-e türkmenisztánban rolls stationwagon?
:)

HOLIDAY 2013.02.04. 09:51:08

Én azért örülök annak, hogy ennyi baromságot idefirkálhattak egyesek. Tényleg megnyugtató, hogy akármilyen idióta, ostoba, irigy fikajani vélemény cenzúra nélkül idebiggyeszthető, elég csak belépnie a gazdájának és már tolhatja is.
Ebből látszik, hogy a demokrácia nálunk nem csak a kormány kommunikációban létezik.
Kéretik hát nem nyekeregni.

A fehér Rollsokat akarom!

Elijah_Baley 2013.02.04. 10:05:38

és a parádés autó színe lakkfekete vagy az ünneplő ruhával harmonizáló szürkészöld, ebből a szempontból a gyöngyházfényű rollerek eléggé furák.

toncsi64 2013.02.04. 12:17:59

Ugyan már más is kérdezte, de engem is foglalkoztat már egy ideje, hogy vajon mi lett a sorsa a kabrióinknak ?!
Az nyílvánvaló, hogy jelentős értéket képviselnek/tek, hiszen már egy "sima" is 10 millió körüli összeget ér. Azt hiszem a Totalcar megtehetné, hogy fut egy kört a témában... :)

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2013.02.04. 13:41:13

@canadacruiser:
b@sszus, tényleg. ha nem olvasom el a cikket csak maradok a képnézegetésnél akkor talán abban a tudatban halok meg hogy van valahol Türkmenisztánban két Rolls amiknek barbarás rendszámuk van... huhhh, még jó hogy végigolvastam a cikket is:-)

Szittyakürt 2013.02.04. 14:56:29

Ezek nemhogy RR-rel parádéznak, de ráadásul a zuhogó esőben áztatják a kárpitot! Atomot nekik!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.02.04. 20:51:55

@De gustibusaut bene, aut nihil: kozep azsiai diktatorok ( es kozep amerikai kokain barok ) ritkan izles szerint valasztanak ha demonstralni kell! :D amugy meg az istenadta nep legalabb lathatja hol a penze :)))

@dex.ion: nem targyalason vagyunk, ha erdekel utanna nezel, ha nem nem, nem tudok most beszkennelni neked a vilag tuloldalan tizeniksz eve elolvasott konyvet. Az infot azota mas forrasbol is olvastam mar ( tobbek kozott a csurtus blogon )

Az elet nem habostorta, a tudasert meg kell kuzdeni :)

nikó 78 2013.02.04. 21:12:08

Nem értem miért csoda a két RR nálunk is lehetne, a mi pénzünkből! Annyi minden egyébre van, sőt lassan aranyból kellene lennie a szalagkorlátnak is. Engem jobban érdekelnek, a szemlén látott rakétahordozó egységek, vajon létezhetnek még?? Annyi volt ott, hogy az elmúlt 4,5 ciklus valamennyi kormánytagjának jutna 1-1 hátasló gyanánt. Némelyikre
ketten is ráférnének. De két embernek biztos, hogy fejenkét juttatnék egyet-egyet a legnagyobbakból. Mekkora tüzijátékot lehetne rendezni, a többség nagy megelégedésére-lelkünk megnyugtatására.

Pizso 2013.02.05. 00:17:57

Az öt csillag az ország öt területi egységét szimbolizálja(Ahal, Balkan, Dashovuj, Lebap, Mari).
Lehet én vagyok vak, de nem látom köztük a magyart! Az a baj van egy csomó fake cucc a neten. Főleg a nacionalista oldalak csordultig vannak ezekkel! A természetes nacionalizmus jó, de néhányan megszállotak. Ők nem rettennek vissza a kitalált történetektől sem.

gigabursch 2013.02.05. 08:00:54

"A demokrácia és az emberi jogok szavakat ismerik, de nem része az aktív szókincsüknek."

Viszont valószínüleg ismerik és alkalmazzák azokat a fogalmakat, hogy:

kötelesség
rend
feladat.

Az idiokrácia viszont nem épp az emberiség társadalmi helyzetének a csúcsa, hanem a legalja. Még akkor is, ha egy selejetes alkoholista brit tengerész mást mondott (ha egyáltalán mondott ilyet).
süti beállítások módosítása