Türkmenisztán igazán furcsa hely lehet. Óriási kőolajkészlet van az ország alatt, ami persze hoz a konyhára, igen szépen. Emellett a világ kilencedik gyapottermelője, a környékre jelentős mennyiségű elektromos energiát exportál. Ugyanakkor az országban nagy a szegénység. A demokrácia és az emberi jogok szavakat ismerik, de nem része az aktív szókincsüknek.
Miután Türkmenisztán elnyerte függetlenségét, és már nem a Szovjetunió egyik köztársasága volt, megválasztották elnöküknek Saparmurat Niyazovot. Aki a türkmén kommunista párt főtitkára volt 1985-től, és egyébként szerény ember volt: nemes egyszerűséggel csak Türkménbasinak (Minden Türkmének vezetője) szólíttatta magát. Az összes hónapot átnevezte: januárt saját magáról, áprilist tulajdon anyjáról, míg szeptembert az általa írott könyvről nevezte el (melynek mélyreható ismerete többek közt a jogosítvány megszerzésének is alapfeltétele volt).
2006-os halála után a személyi kultusz csökkent (a hónapokat is visszanevezték 2008-ban). Új elnökük, Gurbanguli Berdimuhamedov még a cirkusz és az opera betiltását is feloldotta. De a külföldre utazás, a nemzetiségek és kisebbségek helyzete még most is problémás. Ugyanakkor (most tessék figyelni!): motorkerékpárosoknak, robogósoknak 40 liter, személygépkocsi tulajdonosoknak havonta 120 liter, busz, tehergépkocsi és traktor sofőrök 200 liter üzemanyagot kaphatnak havonta, ingyen. De Berdimuhamedov elnök úr sem az a nagyon szerény valaki. Mondjuk az autókat szereti: egy autóversenyen csak úgy megjelent, és természetesen meg is nyerte azt.
Hadserege a Jane's Information Group szerint 2009-ben még közép-ázsiai mértékkel is gyengén felszerelt és rosszul karbantartott volt. Magyar mércével persze óriási: 200 különböző járművük, 700 harckocsijuk van, 24 hónapos a kötelező sorkatonai szolgálat, aktív állományuk huszonkétezer fő. Ekkora hadseregnek már igazán kijár egy-egy fájintos díszszemle.
És egy díszszemlének megvan a maga koreográfiája: tányérsapkás emberek tisztelegnek, jelentenek egymásnak. Ezt meg ugye gyalog, egy nagy felvonulási téren nem lehet előadni, autó kell a ceremóniához. Levedlett Uazokkal meg már milyen ciki lenne. Találtak hát megoldást (a képért, ami a posztot ihlette, köszönet Sándornak):
A fotót elnézegetve az ember feltehetné a kérdést: nem túlzás ez egy kicsit? A Rolls-Royce Drophead Coupé a luxusautók között is elég drágának számít, nehéz lenne pontosan beárazni a Dabara-1 és Dabara-2 rendszámú példányokat, de mai árfolyamon darabjuk százmillió forint körül van (plusz regadó, vám, áfa, már ha kell ilyesmit fizetni Türkmenisztánban). Persze ha belegondolunk, elődeik, sőt, a mi katonai, állami vezetőink sem mezítlábas Zsigulikkal parádéztak.
Volt idő, mikor a Magyar Néphadsereg is látványos felvonulással igyekezett megmutatni erejét. 1980-ban egy igazán pompázatos előadást nézhettek végig a Felvonulási téren felsorakozott népek, illetve az emelvényen integető vezetők. Tessék megfigyelni a kimondottan parádés kocsinak gyártott kabrió Csajkákat, a krómozott kapaszkodó korlátokkal és mikrofonállványokkal - nem csak a szovjet elvtársaknak jutott ilyen csoda gép, a baráti országok vezetői is ilyen különleges gépekben pózolhattak.
Sőt, a szovjet elvtársaknak később még nagyobb, még modernebb Zilekből volt lehetőségük tisztelegni a zászlóknak.
Volt honnan meríteni a türkmén utódoknak, és abban sem vagyok biztos, hogy a korabeli Csajkák és Zilek előállítási költsége arányosan alacsonyabb volt, mint a fent látható türkmén Rollereké. Ha nálunk is ingyen lesz a benzin, ön megszavazná, hogy a mi vezéreink is kabrió Rolls-Royce-okból integethessenek a népnek?
.svg){kind=link}