Amikor a hétfői értekezleten Papp Tibi felsorolta a héten várható tesztautókat, azonnal berikkantottam a zsivajba, hogy eszeveszettül vinném a Toyota Prius Plug-Int. A konnektorról is tölthető hibridautó tesztjét a jövő héten olvashatják a Totalcaron.
Kiderült, hogy az új autóhoz ragadt egy tévéstáb, és egy régi, második generációs Prius is. Az operatőröknek egy-két-három napra át kellett adnom a Toyotát, hogy elvégezzék vele amit el kell végezniük. A régi Prius pedig azért került hozzám, mert Karottának is ki kellett próbálnia az újat, hogy érvényes állításokat fogalmazhasson meg az aktuális TCTV-adásban.
Most pedig én is megfogalmazom saját állításaimat azzal az estével kapcsolatban, amikor a szerkesztőségből Karotta 2004-es autójával indultam haza, és soha nem érkeztem meg. A beszállás után kellemes érzésem támadt, azt gondoltam, mennyivel emberibb egy ilyen űrjármű, ha már ott van benne egy család történelme, gyerekülése, kekszmorzsái és szaga. Így sokkal kedvesebb a Prius II központi kijelzőjének gyér színvilága, illetve a maihoz képest megejtően bumfordi grafikája, vagyis mindaz, ahogy tíz éve a jövő autóját képzelték a Toyotánál.
A hangulatot fokozta, hogy mellettem ült Dudás Gergely, az Index főszerkesztő-helyettese, akit az estig az irodában kockuló kollégák a carpooling (magyarul telekocsi mozgalom) hercegeként ismerhetnek. A fuvar csak a közeli Batthyány térig tartott volna, ezért indulás után rögtön a lényegre tértünk: ő is szeretne egy ilyen autót, és a vásárlásról már döntöttek is a feleségével.
Aki egy kicsit kevésbé járatos az Amerikából behozott, használt Priusok virágzó piacával kapcsolatban, annak ideszúrom, hogy mindig akad a neten néhány olyan, főleg második generációs darab, amelynek legfeljebb 100 ezer mérföldet mutat a számlálója, és ha volt is balesete korábban (volt), első magyar tulajdonosát már viszonylag rendezett állapotban várja, nagyjából 2 millió forintért.
Karotta autója is hasonló életpályát járt be mielőtt megvette, vagyis nem ez a világ legszebb állapotú hibridautója, de a család boldogan használja. Bár ő következetesen robotgépnek nevezi, munkába járáshoz biztosan nagyon megfelel, hiszen a cseréről eddig egy szót sem ejtett.
1,8 kilométernyire a szerkesztőségtől már kezdtek kialakulni az élet fennmaradásához szükséges hőmérsékleti viszonyok az utastérben, jöttek volna a hümmögős pillanatok Dudás-kollégával, amikor a Szépvölgyi út kereszteződésénél váltott a lámpa, gázt adtam, majd hatalmas csattanás, és egy pillanat alatt szertefoszlott az idill: a Toyota lerobbant.
Az nem lehet, hogy egy ennyire emblematikus japán autó egyszerűen megszűnik működni! - ugrott be eszeveszett sebességgel a kettővel ezelőtti Corolla tévéreklámja. Pedig de. Sőt, ahogy megmaradt mozgási energiánkat hasznosítva még Prius-viszonylatban is nagyon csendesen átgurultunk a kereszteződésen, már tudtam, hogy nem találok majd a mókából franciára állított központi vezérlőképernyőn olyan menüpontot, amellyel a rendszer visszatér az utolsó helyes konfigurációhoz.
A hibrid-Toyota pontosan úgy múlik ki, mint bármilyen más autó: a vezető fejében ilyenkor pontosan ugyanúgy felvillan a miért pont én-lámpa, a biztonsági mentést pedig ugyanúgy egy közönséges trélerre kell bízni, mintha teszem azt, egy Polski Fiatban ülnénk 1987-ben, a gyújtógyertya kilövése után.
A Kúlok Kúlja összesítés idei első helyezettje nagyon sajnálta. Kicsit nevetgéltünk, majd taxival távozott. Kisvártatva megérkezett Karotta, és hamarosan ott volt velünk a tréleres is. Előtte, bűntudat ide vagy oda, visszaültem az úttest mellett vészvillogózó autóba, hogy a maradék testhőmet összeadjam az utastér melegével. A várakozás perceiben is csak egy platánfának támaszkodva bírtam állni az éppen erre a napra eső hátgerinci idegbecsípődésem miatt. Most már tudják, milyen egy tökéletes csütörtök este.
Miután elkészítettük a felvételeket, keresni kezdtük a régi Prius vonószemét, hogy az autómentő egyszerű drótkötél és csörlő segítségével felhúzza a platóra a magatehetetlen, enyhe tolásra is fájdalmas ropogó hangot hallató Toyotát és végre elindulhassunk Budafokra, ahol a Prius-guru még este is fogadja betegeit.
Mivel Karotta hétköznapi autójának csomagtartójából - kifürkészhetetlen okból - hiányzott a gyári vonószem, az autómentős a közeli taxiállomásra, mi pedig a plug-in tesztautóhoz indultunk, hogy immár liluló kezekkel keressünk valamit, amit a lerobbant kocsi első lökhárítójába csavarhatunk és kibírja a vontatást. Ilyen szélsőséges lelki és időjárási helyzetben minden pillanat rengeteget számít, ezért érintett érzékenyen mindhármunkat, amikor kiderült: a nagyobb akkumulátort cipelő új Toyotának nem a csomagtartójában kell keresni a vonószemét, ott ugyanis nincsen akkora rekesz, mint a régiben. Hát akkor mégis, hol a fenében?
Amikor végre megtaláltuk az emelőt és vele az istenverte vonószemet a Plug-in vezetőülése alatt kialakított rekeszben, azt Excaliburként az égbolt felé tartva jelt adtunk a tréleresnek, aki ismét felvette a csörlőzéshez szükséges testhelyzetet. Hamar kiderült, hiába. A régi Priushoz ugyanis más menetemelkedésű vonószem szükséges, mint az újhoz. Az egyik nem csavarható be másik lukába és viszont.
A problémát végül úgy oldottuk meg, hogy rendkívül óvatosan, a hátsó, fix vontatási pontra beakasztott drótkötéllel tettük trélerre a Priust, ügyelve arra, hogy az orra közben ne súrolja az aszfaltot, és a lélekromboló ropogás után körülbelül másfél órával már úton is voltunk Budafokra.
A mester kezei közt hamar gyógyul a Prius, próbáltam a rossz érzések ellenére álomba kényszeríteni magam azon az estén, miután hazavittem Karottát. Még másnap reggel is háborgott a lelkem.
Néhány nap csend következett. Semmit nem mertem kérdezni. Végül valaki más mondta, hogy a kolléga megkönnyebbülten meséli a konyhában, hogy idén mégiscsak lesz karácsony a Bazsó-házban, hiszen mindössze 70 ezer forintba került a hibaelhárítás a Toyotán.
A pontos diagnózist végül már a tulajdonostól tudtam meg, aki egy kettétört csavart tett az asztalomra. Ez a csavar a Prius ezerötös benzinmotorjának egyik tartóbakjában múlt el, vélhetően azért, mert a korábbi karambolban megnyúlt és a helyreállításkor nem ellenőrizték. A megbillent motor-váltó egység befeszítette a bal első féltengelyt, amitől a belső féltengelycsukló azonnal szétfordult. A hajtáslánc ledifferált, így hiába volt még egy ép féltengelyünk, a Toyota képernyőjén megjelent az Erreur du systéme-felirat, és onnantól nem reagált a gázadásra.
A működő autónak nagyjából egy hétig örülhetett Karotta. A Budafoki guru ugyan átvizsgálta és összerakta a szétesés után is sérülésmentes féltengelyt, pótolta a Szépvölgyi út aszfaltján napokkal később is látható, szétfolyt kenőzsírt, ám valami megint szivárogni kezdett az autó bal eleje alól. A hajtóműolaj volt az, és a bolygómű házából jött.
A szivárgás okáról most még semmit sem tudunk, csak annyi biztos, hogy a Prius központi bolygóművének olajtöltete elvileg az autó élettartamára szól, így az utántöltés viszonylag nehézkes. Csak rossz és meg rosszabb ötleteim vannak, pedig bölcsész vagyok. Félő, hogy a méltán népszerű Hangyász hétfők mellett el kell majd indítanunk a Prius péntek sorozatot is, hogy ott adjuk közre a nyolcéves hibridautó javításának fejleményeit. Kevés epizódban reménykedem.