Véget nem érő gyermekkori emlékek
Körülbelül 4 éves koromban kezdődött. Apa Trabantjában, Samarájában, pedálos Moszkvicsban ülő boldog arcot látva, nagyapám - gondolva azt, hogy élvezni fogom, elhívott magával „Volgázni”. Ez bejött.
A végleg elgurult gyógyszer tipikus esete.
Veszel egy negyvenéves, nem induló, kis szériában (kb. 3900 db) gyártott olasz(!) sportautót.
Csak néha nem indult, kiszakadt a váltó, leszakadt a kipufogó, kilyukadt a tank, meg a főfékhenger átszakadás miatt elment a fék.
Jó autó, ha működik, nekem nem működött
Jobban gyorsul, több erő és dinamizmus van benne, mint a Suzuki Swift 1.0-ban!
Magyar szerelő nem kókányolt még bele, ellenben a német! Az elektronika siralmas - egyelőre - bár már elég sok mindent megcsináltam rajta (pölö az összes műszert újra kellett gombolni, hol a jeladó volt rossz, hol rosszul volt bekötve, hol meg nem is volt bekötve, a biztosítékdobozon meg annyi a szigszalag, mintha el akarták volna postázni valahova).
