Merő rosszindulatból elegyedtem szóba a Tuning Show-n alig észrevehető kisebbséget alkotó suzukis srácokkal, akik délre már teljesen bepácolódtak a velük tőszomszédságban lévő pecsenyesütő irányából érkező ételszagtól. Személyes érintettségem miatt is érdekelt, miért kezd bele valaki egy régi Swift tuningolásába éppen most, amikor már az utódmodell formája is kezd elcsépelté válni. Érdekelt, hogy pontosan mire lehet használni egy porig ültetett, nagy lökhárítós, króm felnin gördülő Suzukit a hétköznapokon.
A válasz nem sokáig váratott magára. Amikor éppen belekezdtem volna a kérdezésbe, a 2002-es évjáratú, 5 ajtós modell tréningruhás tulajdonosa elővette a távirányítós kulcstartót a zsebéből, majd a négy zöld gomb váltott nyomkodásával ugráltatni kezdte a kaszni négy sarkát. Barátságos volt, beszélgetni kezdtünk.
Air ride-dal felszerelt Swiftje talán senkinek nincs rajta kívül. Ebben az autóban egy kompresszor termeli a sűrített levegőt, azt tartályban tárolja a rendszer, és mágnesszelepek segítségével juttatja abba a lengéscsillapítóba, amit éppen emelni vagy süllyeszteni kell.
Amikor tisztázódott, hogy nem az ellenség küldött, hanem én is sorstárs vagyok, Tibivel bejutottunk az utastérbe, ahol semmi sem olyan, mint régen. Sehol a megszokott kékes üléshuzat, eltűntek a szürke műanyagok, sőt még a nyolcvanas évek japán autóra jellemző légbeeresztő redőnyöket is gondosan kicserélték az átépítés során. Ilyen egy Swift, teljesen bebőrözve. Nem kis munka lehetett eldolgozni ezt a sok anyagot, de néhány amatőr gyűrődéstől eltekintve egészen lakályos lett. Bónusz: az ajótcsapódás hangja is sokat javult. Aki ilyen autóval jár, tudja miről beszélek.
A motor viszont szinte érintetlen. Kis festegetéstől és a sportlégszűrőtől eltekintve ez egy sima egyhármas, tizenhat szelepes blokk, bár tudjuk, nem sok ilyen készült a modellciklus végén, és a mezei nyolcszelepes kormánya mögül az ember gyakorta fantáziál róla. A toronymerevítőt értjük, az előtt pedig nyugodtan leborulhat az egész suzukis szcéna, hogy ebbe az autóba milyen okosan sikerült integrálni a G Astra első lámpáit, illetve hűtőmaszkját.
Amikor kigyönyörködtük magunkat a sokszínű fényezésben, megpillantottunk egy cetlit a szélvédő mögött melyre ez volt írva: Eladó. De miért? Miért ér véget egy ilyen öröklétre ítélt barátság ember és autója közt? A tulajdonos magas fogyasztása panaszkodik. Azt mondja hónapokig vadászta a csillogó felniket míg azok a széles, alacsony oldalfalú gumikkal együtt felkerülhettek az autóra.
Ám alighogy kiderült, mennyire élhető járművet eredményez az összeállítás a Swiftség árulkodó jelei nélkül, jött az újabb baj, a fogyasztás. A Suzukit ebben a formában képtelenség 9 liter alá vinni, ami viszont túl sok ahhoz képest amennyit a suzukis srác új autója kér.
Így most gazdát keres az átlényegült magyar autó, amelyre a vételárral együtt összesen 4,7 milliót költöttek eddig. A tréninges srác, aki egyébként az első tulajdonos, biztosan bánkódni fog, de idővel feledi valahogy, hogy egyszer egy Swift volt neki a hóbort, ha hátra dől a nemrég vásárolt, hármas BMW sportülésén. Így ér véget egy furcsa szerelem.
