Ez egy szenzációs, egyedi ötlet, ami talán nem is annyira egyedi. Hiszen még nekem is eszembe juthatott pár évvel ezelőtt, és amikor mondogatni kezdtem másoknak, kiderült, hogy nekik is eszükbe jutott. Igény tehát nyilván lenne egy ilyenre, de nem tudok róla, hogy itthon bárki megcsinálta volna rendesen.
Nem akarok rébuszokban beszélni, inkább belecsapok a lecsóba – sokaknak szüksége volna egy olyan tárolóhelyre öreg autójuk (vagy autóik) számára, ahová elég odamenniük, bedugniuk a kulcsot, elfordítani, és már mehetnek is. Sajnos a valóságban még a saját garázs sem mindig így működik.
A garázs általában poros. A veteránautó októberben, legkésőbb novemberben beáll, az ember persze megígéri magának, hogy legritkábban havonta feltölti az akksit, felfújja a kerekeket, bemelegíti a motort, megmozgatja a fékeket. Aztán következő márciusban, amikor kisüt a nap, és elővenné a gépet, rájön, hogy van egy leeresztett kerekű, lemerült, jó eséllyel döglött akksis kocsija. Ha pedig nagy nehezen életet lehel bele, a fék szorul, az index sztrájkol, a garázsportól nem látszik az autó színe. Állítom, hogy egy csomó oldtimert azért utálnak meg a gazdáik, mert macerás elővenni őket, mert náluk már egy havi negyed-félórás karbantartgatás is szerelésszámba megy, ezért inkább hagyják lejárni a vizsgát, csendben lerohadni az amúgy kiváló gépet. Vannak nyilván sokan, akik ennél pedánsabbak, több az idejük, pormentesebb a garázsuk, vagy ha mégis poros, jó autótakarót használnak, de a járműveiket leállító ismerőseimet elnézve, úgy látom, sokaknak probléma ez a tárolás-mizéria.
Ha valakinek garázsa sincs, bérelnie kell, méghozzá méregdrágán, mert a mi éghajlatunkon az oldtimer hamar elporlad odakint. Budapesten ennek a költsége nem vicc – egy akármilyen mélygarázs alsó hangon is 10, de inkább 15 ezer forintba kerül havonta, ha drágább helyen lakik az ember (belváros, Buda), lehet akár 20-30 ezer is. Nem óccsó.
A pár évvel ezelőtt megfogalmazott ötletünk a következő volt: ki kellene bérelni egy porszáraz és pormentes hangárt, szerezni bele egy csomó tulajt, aki nem tudja hová tenni a veteránjait, odaállítani egy éjjel-nappali őrt, aki meghatározott havi ütem szerint körbejárja az idő nagy részében felbakolt, csepptöltőről merítkező autókat, leveszi őket a bakról, felpumpálja a kereküket, tesz velük egy finom kört, hogy bemelegedjen a motorjuk, megmoccanjanak a fékdugattyúik, majd visszateszi őket bakra, töltőre. Ha kap egy telefont, hogy a tulaj elvinné az autót kocsikázásra, leveszi a bakról, töltőről. A bérleti díj pedig, mondjuk, bő garázsáron menne. A tulaj számára havi néhány ezer forintért megspórolható lenne a bosszúság, s kedvére imádhatná a kocsiját.
Kemény Attila barátom már egyszer belevágta a fejszéjét egy ilyenbe, tervezett karbantartást, szervizelést, kávézót, mindent (ráadásul a közelben, Budakalászon, 15 ezer havi pénzért), de valahogy nem alakult ki belőle a rendes biznisz – lehet, hogy az elinduláshoz egy ilyen ügyletnél nem árt valami masszívabb fajta anyagi háttér, marketing, meg nem kevésbé egy meglevő, nagy, potenciális, gazdag ügyfélkör, akik helyből hoznak pár autót. Maradt az eredeti kettős profilnál: autószerelés, veteránjármű-restaurálás.
Fentiek után valószerűtlen, hogy idén január végén el tudott indulni a Kultmobil nevű vállalkozás. A projekt gazdáinak, Bartucz és Felkai Gáboroknak szintén már sok évvel ezelőtt megvolt a fejükben ugyanez az ötlet (bizonyítva, hogy anno nemcsak az én veterános köreimben merült ez fel megvalósításra érdemesként), de ők semmiképpen nem akartak városszéli hangárt. Talán mert oda a tipikus budapesti nem járna ki szívesen, sőt – hogy megemlítsük a horizonton kirajzolódó még nagyobb problémát - eleve oda sem vinné az autóját.
A két Gábor tehát a városban keresgélt. És talált. A régi taxigarázst a Kertész u. 24-28-ban, ahol már a háború alatt is profi szinten szereltek, tároltak autókat. Az épület ma is pont olyan, mint régen; zegzugos, erre rámpa, arra kanyar – egy kilencven évvel ezelőtti elvarázsolt betonkastély. Penetráns, valószerűtlen hangulata van.
Ennek a legfelső szintjét sikerült kibérelniük, ami önmagában is hihetetlen. És berendeztek ott egy olyan zugot, ami autók nélkül is az ideális klubhelyiség lenne bármire. Art deco bútorok, a falakon polcok autós relikviákkal és nosztalgikus műszaki berendezésekkel, archív fotók, lendkerekes játékok, ősi gyerektricikli, ghettoblaster a nyolcvanas évekből, feliratok, alkatrészek, minden. Lehet nézelődni, mint a múzeumban. Ja, és játszószoba is van a gyerekeknek. Csak jakiszoba nincs, de ez nem is lehet elvárás.
Az autótárolás pedig – pláne budapesti mércével – itt kifejezetten olcsó. 16 ezer plusz áfa az egységes havi tarifa, miközben lent, a koszos, esőáztatta utcán, a röppenő galambszarok célkeresztjében, a hajnali kettőkor hazafelé blattyogó részegek tükörtördelő, kulccsalkarcoló kezeinek nyomvonalában 21 ezer a havi díj az önkormányzatnál. Vicces, nem? A tárolási szerződést egyébként egy évre köti a Kultmobil, s a díjakat a következő évi papírok aláírásakor vállaltan mindig csak a KSH aktuális inflációs adatai mértékében emelik.
És ez a garázs bizony garantáltan por- és páramentes. Világos. Szép. Nagy. Oda már a megérkezés is élvezet, voltaképpen egy kirándulás Gustav Eiffel valamelyik kevésbé ismert épületébe (persze igazából nem, csak olyan). Kedvencünket kérésre rendszeresen beindítják. Felfújják. Megjáratják, ráadásul fedél alatt, ami a téli, latyakos Budapest ismeretében nem okvetlenül hátrány. Feltöltik árammal, mert ez csak természetes. És az egészről indítási, karbantartási naplót vezetnek.
A szolgáltatások sora itt nem áll meg. Mert ha a gazda úgy kéri, a kocsikat ki is szervezik rendezvényekre, filmfogatásokra, hogy megkeresse a tárolásra valót, meg talán azon túl is egy kicsit. Ebben a régi épületkomplexumban egyébként van mosó, gumis, a közelben szerelde is, tehát ha valamilyen kisebb probléma adódna az autónál, nem kell messzire vinni.
E sok kellem mellé a bérparkoltató ügyfelek kapnak programokat is – ez is a Kultmobil szolgáltatásai közé tartozik. Évente két-három összejövetelről van szó, szervezett borkóstolás, vízitúra, vasútmodellezők meghívása (a pályáknak azért bőven marad hely az autók által szabadon hagyott részeken) szerepel a következő évre tervezett események között.
Aki itt parkoltat, annak az autója jóval nagyobb biztonságban is van, mint valami kietlen, távoli garázssoron – napi 24 órás állandó portaszolgálat, teljes kamerás felügyelet, szén-monoxid-jelző, tűzjelző, minden körre kiterjedő vagyonbiztosítás, tűzbiztosítás szerepel a hosszú listán.
A legnagyobb baj maximum az, hogy a tárolóhelyek kilencven százaléka már betelt. Akit érdekel - lehet sietni.
A Kultmobilnak van egy másik funkciója is – oldtimer-kereskedésként is működik, csak itt nem valami gyártelep melletti, rozsdás drótkerítéssel körbevett, murvás telepen porosodnak a pókhálósodó veteránok, hanem néhány grádienssel az autószalonokhoz közelebbi stílusban tekinthetők meg. A cég saját honlapjára felkerülnek az eladásra kínált autók, amelyeknek a hirdetéseit magyar, osztrák, német honlapokra is felteszik a kultmobilosok. Az árakat aktuális katalógusok, piaci tapasztalatok felhasználásával, a tulajdonosokkal való megegyezéssel lövik be – „jó ideje mozgunk ezekben a körökben, komolyan felszerelkeztünk szakirodalommal, típustól, állapottól, kiviteltől függő, reális árcédulákat írunk” – mondta erre Bartucz Gábor tulajdonos.
„Nem szeretnénk, ha ez a hely méregdrága autók gyűjtőhelyévé válna, inkább a köznapi, illetve még a reális erőfeszítéssel elérhető oldtimerek szintjén próbálunk maradni, így is válogatjuk meg az eladásra átvett autókat” – tette hozzá. „Alig pár hónapja kezdtünk, és már eladtunk egy Ladát, egy Wartburgot és egy Mercedes 380SL kabriót, utóbbiért épp ma jön az új tulajdonos, de valószínűleg ő továbbra is itt tárolja majd az autót” – folytatta.
Annyit még megtudtam, hogy 60 napra vállalják az autók eladását, s ha elkel a jármű, közvetítési díjként négy százalék plusz áfát vonnak le a befolyt összegből. Amennyiben nem sikerül eladni a kocsit, a két hónapra 30 ezer forint+áfa tárolási díjat számítanak fel, ami tehát kedvezőbb még a hagyományos kultmobilos parkoltatási díjnál is.
Tehát ha ráunok majd a Pontonra, simán megcsinálhatom, hogy elviszem hozzájuk, és a felszabaduló parkolóhelyre azonnal beállíthatok egy frissen vett, új vasat. Persze nem találtam ki, mi lesz az, hiszen Dezsőt nemhogy megunni, de megszeretni sem volt időm három plusz kétszer fél napnyi vezetés alatt, itt inkább sokéves távlatokban gondolkozom. De a lehetőség, végül is, kecsegtető. És ezzel egyben – talán átjött mindenkinek - hosszú életet is kívánok a vállkozásnak.
