Reggel fővárosunk felé hatoltam éppen, mikor a rádió bemondta a Nap Autóshírét:

Félmilliárdos autót tört össze egy német az autópályán

Berlin, 2010. október 4., hétfő (MTI) - Egy közel félmilliárd forint értékű szupersportkocsit tört össze Németországban egy autós, aki 200 kilométeres sebességgel száguldott vasárnap az A3-as autópályán.
Az egyéni megrendelésre készült Bugatti sofőrje ilyen sebesség mellett már nem tudott időben lefékezni, amikor észrevette, hogy egy másik személyautó előz előtte egy nyergesvontatót. Megpróbált a két jármű között keresztüllavírozni, de nem sikerült, mindkettővel ütközött.
A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, ám a tulajdonosa szerint 1,7 millió euróba (466 millió forint) került Bugattiban 400 ezer euró, vagyis 110 millió forintnak megfelelő kár keletkezett.
A rendőrség szerint a másik két járműben keletkezett anyagi kár lényegesen kisebb...

Ej, szerencsétlen flótás - gondoltam magamban - ez azért fájhat. Egyszerűen ennyi pénz még annak is fáj, akinek nagyon sok van. Sajnáltam, mert bár a híradások azt sugallják, szerintem messzemenő következtetéseket nem érdemes levonnunk.

Nekem legalábbis kicsit büdös volt itt a leves. Figyelem! Privát okfejtés következik, első verzió:

Először is szögezzük le, hogy a sebességkorlátozás nélküli német autópályákon a 200 km/órás tempó korántsem ritka. Igaz, ahhoz képest nincsenek sokan, akik e fölött közlekednének, de azért éppen elegen ahhoz, hogy kis jóindulattal megszokottnak nevezzük. Ezért - főleg egy Veyron kormánya mögött - nem ítélném el ezt a jóembert. Bár sosem vezettem Veyront, azért el bírom képzelni, hogy a kétkiló nem különösebben drámai érzés ebben az autóban.

Ahol leginkább kilóg a lóláb, az a: Az egyéni megrendelésre készült Bugatti sofőrje ilyen sebesség mellett már nem tudott időben lefékezni, amikor észrevette, hogy egy másik személyautó előz előtte egy nyergesvontatót. - mondat.

Képzeljük magunkat a helyébe (könnyű) ill. képzeljük helyébe G. József átlagsofőrt, akire ráborult a lottóötös és éppen diszkréten zúz az Autobahnon (Revier: Autobahn. Tempo: Mörderisch). Kétszázat mutat a sebmérő, a Power Reserve-mérőben van még felesleges 800 ló, mondjuk.

Figyel, előre néz, mert másmerre nem érdemes, csak arra, amerre megy. Az ember már csak ilyen, nem bagoly, sem denevér. Ha csak otthon nem felejtette bakancstalp vastagságú szemüvegét, akkor jó eséllyel észrevette a teherautót. Messziről, elég nagy.

Sőt, továbbmegyek (bár érzem, hogy ingoványos a terület, hiszen nagyon sok az ismeretlen), még talán a teherautó mögötti autót is észrevette. Innentől aztán könnyű eljutni odáig: lehet, hogy nem is a szegény Veyronos a hibás (bár ezt a hír sem egyértelműsíti)?

Egyszerűen nem lehet, hogy csak az történt, ami már annyiszor megesett velem, velünk, önökkel? Hogy a külső sávban haladó rosszul, hibásan mérte fel a mögötte érkező távolságát? A Veyron 126 méteren belül fékez állóra kétszázról, ami döbbenetesen jó érték ugyan, de még mindig több, mint egy focipályányi. Az pedig ez esetben nem volt elég. Aztán jött az utolsó menekülési útvonal: be kettő közé. És a 400 ezer eurós kár.

És vigyázat! Az érem másik oldala az, hogy annyira tán nem is kell sajnálni a Bugatti sofőrjét, hiszen igaz ugyan, hogy vannak helyek, ahol lehet kétszázzal döngetni, de az ajánlott sebesség ott is 130 és - javítsanak ki a Németországban élők -, ha nem a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett (márpedig ahol elképzelhető, hogy kikolbászol elénk valaki, ott bizony érdemes résen lenni, lassítani), akkor ő a hunyó? Hiszen egy kétszázzal közelítő, földhöz lapult Veyron sebességét akár még nehéz is lehet megsaccolni, kellő rutin nélkül.

Aki tudja, hogy is van ez, melyik szituációban, milyen feltételek mellett ki a hunyó, az ossza meg velünk. Mert jelen esetben tán egyértelmű a dolog, de vitaindítónak megteszi.