Nyáron Földváron lenni jó, mert ott a család, lehet fürdeni, focizni, bringázni, a kisdedek gyöngyöző kacagása az égig hallik. Idill, Paradicsom. Paprika. Idén még a szúnyogok sem csíptek, mert bár voltak vagy negyvenmilliárdan, egyiknek sem volt fullánkja, lévén mind árvaszúnyog. Na meg aztán Földvár azért is jó, mert onnan mindig lehet átmenni Kareszhoz Viszre, autót buherálni. Humortalanoknak, akik erre a szóra vérbe borult szemekkel hörögni kezdenek a kommentablakban – szerelni.
Karesz ritkán iszik, de a harmincöt fokban letolt egy fél üveggel ő is
Idén sajnos túlságosan jó autókkal indultunk le Földvárra. Era még Olaszország előtt túlesett egy átfésülésen, a feleségem 190 D-je előtte is jól érezte magát – nem volt ürügy átmenni, maximum egy közös üveg sör. De volt nálunk egy buli, Kareszék átjöttek, akkor mondta, kevés kicsit a meló, válság van (azóta megint elég, szerencsére). Mi meg aznap este megnéztük az Excel-eket Katival, mikor volt olajcsere a kocsikban. Kati Mercijébe kellett volna még majdnem egy ezres, Era viszont ép ugyanannyival túl volt a sajátján, még jó, hogy megnéztem. Nem gondoltam volna, hogy február óta ilyen sokat mentem vele, de a német és az olasz út alatt szépen gyarapodtak a kilométerek.
Ugyan nincs mit szerelni, de legfeljebb majd nem én cserélek olajat otthon, hanem átengedem ezt Karesznek, mert – hurrá - így megvan az ürügy. Először Kati autójával megyek, mert valami nyiszorog benne elöl, hátha kell alkatrész, és ahhoz jobb, ha a lellei Landot még nyitva találjuk, aztán Kati és a gyerekek átjönnek este családozni Erával, akkor majd ő is megkapja a cseréket.
Ez itt harmincezer HUF. A keretet Karesz túrta valahonnan
Első meglepő dolog: a 190 D kétliteres motorjába hajszál híján ugyanannyi olaj kell, mint a 300 TD-be – hat és fél liter. Egyszerre még sose cseréltem, fel se tűnt. Biztonság kedvéért nemcsak az olajat, de a fékfolyadékot is kicseréltük, mert szerintem négy éve nem volt. Ezt kevesen szokták elvégeztetni, pedig rendszeres cserével iszonyatosan kitolható a fékalkatrészek élettartama, ellenkező esetben viszont hamar szétmegy minden, ami gumi. Ja, és a légszűrőt is kidobtuk a 190 D-ből. Említésre sem érdemes piszkálás volt, a nyiszorgás okára is fény derült: az első keresztstabik befogatásánál tágult ki a szilent, de még nem lóg, ráér.
Egy garnitúra keresztstabi-szilent majd kell. Talán jövőre
Katiék is megjöttek, Erában hűtőt mostunk, vizet is cseréltünk, mert tiszta rozsda volt, Karesz ráadásul szerzett egy légterelő keretet, ami mindig is hiányzott a hűtőről. Amíg ő kicserélte a sortömítést a leömlőnél, ami Szlovéniában, egy kúttól elstartolva egyszer mintha kifújt volna (és tényleg látszott a nyoma), addig én a keretet műtöttem fel.
Végre van keret, tud rendesen szívni...
Nem volt vészes a meló, csak Karesz káromkodott az önzárós kipufogóanyák és az ujjnyi hosszúságú csavarok miatt (nem tehetek róla, ez volt a szettben), de istenem, Karesz azért van, hogy káromkodjon. Ha nem tenné, azt hiszem, hogy meghalt.
Középen a kis bigyó, rajta dróttal az
Aztán még sebtében kimérte és kicserélte az első hengernél az izzítógyertyát, amiről csak sejtettem, hogy rossz, mert vagy két hónapja nem működött az izzítás-visszajelző. Csere után rögtön világított, nem árt, ha jó, bár csak októbertől lett volna olyan probléma, amit észreveszek. A hátsó remegés sem vészes, majd ha sok időm lesz, utánajárok, az várhat, a dobáló kuplungra tudom a megoldást: kell egy 300 D-re való, dobálásmentes autóból bontott lendkerék, hozzá kuplungtárcsa és kuplungszerkezet. Majd ha rám dől az Eximbank, lépek.
Ha bemelegszik, remeg
Valami azonban még zavart, és reméltem, hogy Karesz tudja a megoldást.
„Karesz, miért remeg a motor jobbra-balra alapjáraton? Elméletileg szelephézag, de azt a múltkor is, meg decemberben is néztük. Mások meg azt mondják: az adagolóban a fenékszelepet kell felújítani…” – kezdtem.
Ott az új sortömítés. De szép, csillog
„Egy frászt, a fenékszelep nem csinál ilyet. Mit mondsz, remeg?” – és közben néztük a bemelegedés után már igencsak tángálódva járó motort. „Hogy a rosseb… Lássuk csak, remeg, sortömítés kiment, ami csak úgy nem szokott, égnek ki az izzítógyertyák, hiszen mondtad, cseréltél már otthon kettőt…” – morfondírozott, miközben húzta a gázrudazatot, és figyelte, milyen fordulaton simul ki a motor járása.
„És ha figyelsz, kattog is valami, finoman, legjobban akkor hallod, lemászol ide, az autó alá, mintha valami kis manó kopácsolna a kipufogóban” – folytattam.
„Öregem, rossz hírem van, vége a szelepeknek. Ezért van itt minden hiba. Le kell kapni a hengerfejet, új szelepvezetők, szimeringek, csiszolás… Meg kell csinálni, mert elkezdi gyártani neked a kokszot, az betelepszik a gyűrűk alá, aztán azok be is támasztanak, ami durva kopást okoz” – foglalta össze.
Így hát Erát visszavittem nyaralás végén Kareszhoz, amikor visszajöttünk Pestre. Haza a Kati 190D-jével cuccoltunk, a bicikliket, sisakokat lent hagytunk még egy hétig - a kombi literjei pótolhatatlanok. De azért a kis Merci is kitett magáért, a képen nem látszik még három, barom nagy zsák, meg egy óriási táska is volt még a teraszon. És ott a kismotor, két roller, nyúlketrec - mind befért, bár nem táncoltunk odabent. Karesz hétfő reggel látott Erához, küldött videót is aznap délután, abban mindent elmond.
Aztán még aznap megrendelt mindent, egy húszasból kijött az egész cucc. Kedd reggel már a második videót kaptam tőle. Itten:
Közben meg elkészült az udvarán az oszlopos emelő is, igaz, itt még félkész, de azóta már működik, tiszta havaj a szerelés.
Emelő, még félkészen
Aztán csütörtökön dolga volt Budapesten, felhozta Erát. Eddig mindig magyaráztam neki, mennyire zavar a kuplungdobálás, meg hogy morog jobb hátul valami (egyre gyanúsabb a féltengely), de hitte is, meg nem is. Most, hogy ő vezette a városon át a kocsit, lávaként ömlött a szájából a káromkodás, amit kifejezetten élethűvé tett az azonos lyukból távozó, vastag füst is. (Károly=Vesuvius?)
„Ez a BUDI!” - kiabálta. „Ó, hogy rohadna meg, majdnem megőrültem tőle. Ezzel nem lehet menni! Komolyan mondom, már görcsöt kapott a bal lábam, annyit játszadoztam a kuplunggal, hogy ne rángasson…” – szitkozódott.
Barátom, ezt magyarázom két éve, gondoltam, de nem fejtettem ki bővebben. Most legalább végre elhiszi, hogy zavaró, Viszen az ilyen városi problémák kvázi reprodukálhatatlanok. Karesz egyébként még kicserélte az olajos láncfeszítőt is, mert az nem volt már a csúcson, egy másik, hidegebb termosztátot is betett, és megcsinálta a vákuumos leállító-izét az adagolón. Most már nem kell külön bovdent húzni a műszerfal alatt megdögleszteni a motort, elég elfordítani a kulcsot. Tiszta luxus.
Enyhe remegés még mindig maradt bemelegedés után, a töredéke ugyan az eredetinek, de valami van. Karesz szerint a vezérműlánc-kerekeket (amiket a Merciben nem szokás cserélni, csak egész ritkán, minden sokadik lánccserénél), meg a vezérlőtárcsát megviselte a régóta tartó rángatózás, azokat is ki kéne majd idővel cserélni. Ezek azonban nem sürgős dolgok, és alig venni észre a hatásukat. Mert különben Era igen jó.
„Te Csiki, autópályán ez elképesztő, erős, mint a dög, csendes, gyönyörűen megy, amúgy értem, miért szereted” – tette hozzá az úton szerzett tapasztalatait. Naja, ezért is erőltetem, hogy igazán jó legyen. Kéne bele még két darab, bézs színű, harmadik szériás első ülés, ha azok lennének valahonnan, a szögletes fényszórók már megvannak. Szinte eredeti lehetne.
Mindenesetre Era már többször járt külföldön, beletettem huszonháromezer kilométert, soha nem rohadt le, nincs még egymillió forintban (hehe) – máris sokkal-sokkal többet tud, mint a 850 ezerért vett, másik hatszázötvenezret elnyelt, 600 ezerért eladott, és alig másfél évet nálunk töltött, lépten-nyomon bedöglő, kellemetlen W124-esünk, a Hans. Pedig az sokkal kevesebbet futott Eránál, látszott mindenén, a pedáljain, a kárpitjain, egyenként az alkatrészein. Era marad, szeretjük.