Amint láthatták a Dezső hazahozatalát végigkísérő posztokban: egy csomó kisebb és nagyobb – bocsánat, nagyobb csak egy volt – cég meglátta fantáziát a projektben, és különféle összegekkel segítette a zökkenőmentes ki- és hazajutásunkat Svédországba és -ból. Mivel Dezső hazaérése óta sokan kérdezték már, hogy ha a finn biztosító ilyen lassan lép a kárrendezési ügyben, akkor ugyan miért nem javíttattam ki (sőt, egyesek afelől érdeklődtek, hogy miért nem restauráltattam már) abból a temérdek pénzből, amit kaptam a szponzoroktól. Nos, nekik csak azt tudom mondani, hogy abból az összegből egy fillér sem vándorolt az én zsebembe. A bankszámlára, és egyéb, nem publikus helyekre sem. Sőt, a Bendéhez, de a Kareszhoz sem. Egyrészt mert ez technikailag lehetetlen lett volna, másrészt pedig – ami fontosabb – cseppet sem lett volna etikus, pláne nem hiteles. Amit kaptunk, annak egy részét elköltöttük benzinre, kompra, szállásra, a maradék pedig a cég kasszájába vándorolt, például abból vettünk videókamerát, amivel az úton készült filmet felvettük.
Ha már elérkeztünk ehhez a videóhoz: ez a közel egyórás film annak a két DVD-s csomagnak az egyik lemezét foglalja majd el tejesen, amit már árulunk a Totalcar áruházban, s amit majd az Oldtimer Expón is meg lehet vásárolni a standunknál holnap délutántól. Az első példányok már hullnak ki a gépből Székesfehérváron, holnap csomagolják őket, már Budapesten. E film tizennyolc percesre zanzásított változatát vetítettük le azon a vacsorán, amit a szponzoroknak, valamint a projekt közeli résztvevőinek tartottunk múlt hét péntekjén a közel-keleti, illetve egyéb kajakülönlegességeket felvonultató Sphinx étteremben, a budapesti Mammut 2-ben (borzalmas ez a helyesírás, még ha bejegyzett név is).
Miért épp ott? Mert a Sphinx is belépett a szponzoraink közé, s Hódi Sándor, az étteremvezető úgy gondolta, mind hely, mind kaja egyaránt kiváló lesz egy ilyen alkalomra. Ha a meglehetős méretű, tisztára nyalt tányérokból és a titokban egy-két lukat kieresztett övekből indulok ki, valamint hogy még a prezentációt is meg tudtuk tartani, úgy, hogy mindenki látott valamit a filmből, és el sem aludt, az mondhatom, a tipp mindenképpen szerencsés volt.
Bár nem autós téma, de azért ide tartozik, ráadásul érdekes is, nos az a szponzoráció, amiről eddig nem sokat beszéltünk. Mivel körülbelül egy nap alatt döntöttük el, hogy belevágunk a Ponton-projektbe, viszont akkor már csak egy hetünk volt hátra az indulásig, ezért a sajtótörténelemben rekordnak mondható idő alatt kellett összevakarnunk pénzt. Az összes partnerünket megkerestük, Bende Tibby akkoriban nem sokat tette le a telefont, azóta is fekete, üszkös folt van a jobb füle helyén.
Sajnos mi főleg nagy cégekkel vagyunk kapcsolatban. Eddig ez nem baj, mert a nagy részük be szeretett volna szállni, emiatt a szervezkedés első napjain úgy tűnt, hogy vasvillával hányjuk majd a pénzt. Aztán mindenki visszalépett. Kevés volt az idő, ekkora monolit tömbök nem bírnak ilyen rövid idő alatt tejet facsarni a mellbimbóikból, megértjük. Minket viszont már kevésbé értett meg a karunkon ketyegő Poljot (a Bendéén Fortis). Végül kicsi cégek, ismerősök vállalatai, a semmiből mandinerben beeső firmák mentették meg a dolgot, a nagyok közül csak egy maradt, a Repsol. A mai napig nem tudjuk, hogyan csinálták, valószínűleg ők se, de nagyon köszönjük.
Az első komolyabb összeg egyébként az Oldtimer Expo szervezőjétől, Noszvai Andrástól jött. Bár akkor még nem volt költségvetése az idei rendezvénynek, vaktában bevállalta, mert megérezte, hogy jó lesz neki a hírverés – remélem nem csalódott. Prokee, azaz autódokink alkatrészforgalmazó cége (mármint nem az övé, csak alkalmazott ott), a Kauf-fer Kft. erejét megfeszítve masszírozta ki a pénz a malacperselyből.
De azt, hogy egyáltalán el merjünk indulni, végül Noszvai mellett az EZ Wash nevű, spéci, nanotechnológiás (tehát űrkorszaki) kézi autómosókat és –mosási technológiákat népszerűsítő, forgalmazó és működtető cég szponzori pénze döntötte el, de ők tényleg az utolsó pillanatban jöttek. Akkor már azon gondolkoztam, honnan kérek kölcsön még pénzt az autó árán túl is, hogy kedden lóra tudjunk pattanni Domsjö irányában.
Sipos Zolink – aki mellesleg fizette a saját kajáját Domsjőig, posztot írt, videózott, fotózott, lapátolta a trágyát végig az úton – szintén valódi pénzzel tolta be a posztok végére az általa vezetett Manager Toys rádió-távirányításos cuccokra specializált boltját. Sipos a szerződést az úton, már a második napon kötötte a Bendével, miközben százötvennel robogtunk egy németországi autópályán. Mindannyiunk szerint ő szívott a legnagyobbat a túrával.
Tényleg az égből, vagy talán valami szikla ormáról esett az ölünkbe az Eupolisz – ők is menet közben, Tibby telefonján jelentkeztek be. Ha mi Svédországba turistáskodunk alternatív módon, akkor ők is szívesen megszellőztetnék saját, egészen egyedi megoldásokkal és túrákkal színesített turisztikai lapjukat, s az ott található szolgáltatásokat.
A Totalcar-közeli Freisinger Balázs, is csörrentett egyet az ügyvezetői Nokián valahol Malmö táján – volna aki még beszállna, a Netget nevű, háztartási gépeket árusító cégnek biztos jól jönne kis publicitás, meg egyébként is, szimpatizálnak a dologgal.
A radardetektorokat és lézerblokkolókat forgalmazó Detektorboltot is megfogta a Ponton-behozatal, ráadásul ők földijeim, pár utcányira tőlünk, Zuglóban van az üzletük. Szerintem mindenki a vártnál jobban járt, legalábbis ezt vettem ki a visszajelzésekből.
És persze a nem pénzbeli, de egyéb módon segítőket is bevontuk a vacsorába. Például Dános Andrást, az Opel Hungary PR-igazgatóját, aki megfelelő tesztautó híján (a ferdehátú Insigniába nem fértek volna bele a Merci téli kerekei, plusz csomagok, a másikon, a kombi Insignián meg akkora felnik voltak, hogy ahhoz nem tudtunk volna láncot szerezni, pedig féltünk az elakadástól) a saját kombi Insigniáját adta oda az útra.
Meg Dömsödi Gábor híres médiaszemélyt, gigantikus autóbuzit (utóbbival itt jobban érvényesült) is meghívtuk, aki a Rádió Q-ban többször is tájékoztatott az útról. Persze ott volt Winkler és Karotta, akik ugyanezt tették minimális spéttel az Ezeröcsi című műsorban a Neo FM-en, aztán utána Winkler még jó sokat melózott is a domsjős DVD-vel, meg posztolt is az út alatt, szóval ő is belehúzott rendesen.
Kardos Gábor is evett a soarmából, ő a (az anyacégünk) CEMP ügyvezető igazgatója, egyben az a főhatóság, aki rábólintott a projektre, meg arra, hogy elkölthessük a beeső pénzeket. Ezt mondjuk nem volt túl nehéz elérni nála, ő az instant Domsjö-támogatók közé állt az első perctől.
Balázs Vitya főmunkatárs, hosszú távú TC-gondolkodó, Wochenplanung-szülő (heti lapterv) is a vályú elé járult, megérdemelten, ő volt a domsjői túra itthoni hotline-ja, információs szolgálata, megoldóembere 24 órában. Meg persze Vályi Pista, aki a posztok felét írta, holott ott se volt, viszont a mi utunk miatt kis híján felborult a házassága. Egyébként csak azért nem borult fel, mert még nem nős. És a TC-kollektíva többi, a Ponton-feliratú mókuskerékben egy héten át őrülten taposó tagja is megjelent, meg persze Karesz is, oldalán Margóval.
Szóval nyammogtunk mind (a nőnemű hölgyek inkább falatoztak), a Dömsödi az elején közölte, hogy hullafáradt, de utána többet nem lehetett belevágni a szavába. Egész este figyeltem, nem tudtam rájönni, mikor vesz levegőt, valószínűleg felváltva használja a két tüdejét. Bende meg egy ponton próbálta felvezetni a Domsjö-számokat, de kicsit talán rossz időzítéssel, mert a leves után és a második fogás előtt voltunk. Akkor, ott mindenkinek inkább a fekete steak-en járt az esze, mint azon, hány kattintást hozott a posztrengeteg, és mennyi benzint emésztett fel a két autó összesen.
Aztán a végén következett a számomra leggázosabb rész – Tibby és Vitya kiosztották a szponzoroknak az ajándékokat. Egy bazi nagy képet, rajta Dezsővel – ami a kisebbik baj -, meg velem. Állítólag ez jelképezi a legjobban az egész túrát. Vicces. Elképzeltem, amint Prokee főnöke, esetleg Karotta, vagy éppen Dömsödi előveszi a nagykalapácsot, beveri az ötvenes szöget a falba, és büszkén kiakasztja a fotót, hogy onnantól az én kopasz burám oltárképként díszítse a családi nappalit – az a megalol. Meg a megaciki. De a képkeretek egész jók voltak, egy olyat én is tudnék használni, nem nehéz kivenni a fotót, vannak ötleteim a hasznosításra.
Nagyjából két óra alatt elpusztítottuk, amit a konyha elénk borított. Egy kis hörgés itt, egy másik huklantás ott, majd záróakkordként – hogy a szemnek is jusson valami jó – a horpadt, matt, összefestegetett Dezsőt lehetett megszemlélni a Mamut parkolójában. Mivel senkinél nem volt Kreon-tabletta, ezért a motor beindítása útján, emésztést serkentő, katalizálatlan kipufogógázokkal árasztottam el a térséget. Mert valaki megjegyezte, hogy hallani szeretné a kocsi hangját. Mindenki örült, hogyne.
Még szerencse, hogy volt ott egy Bentley Turbo is a parkolóban, az szépen átvonzotta kis csapatunkból a nézelődőket. Tudtam én, hogy a Pontonban a sztori, nem pedig maga az autó az izgalmas, szerettem is volna, hogy így történjen. Hiszen éppen azért vettem ilyen veteránt, mert nem feltűnő, mert csak nagyon keveseket érdekel. És épp ezt nem tudtam élvezni vele eddig.
Szuper volt az út haza Zuglóig, Dezsőke szereti Budapestet.
