Nem tesz jót a közlekedésbiztonságnak, ha az ember a gyönyörű délutáni naplementében grasszál hazafelé a Citroën Nemóval, és ezzel a látvánnyal szembesül.

Egy biciklistát. Már a kormány is, amit markol, messze az SUV-k teteje fölé tornyosul, ő maga pedig az első emeleti ablakokon kukucskál befele. Ijesztő, lenyűgöző, döbbenetes. A firkász meg ilyenkor - hogy el ne szalassza a mozgó célpont megörökítését - a műszerfal alá bukva turkál a táskájában a fotográfiai eszközért.

Nézzék csak, a váz dupla, másfél méteresek a fékkábelek, a lánc pedig majdnem függőlegesen hajt. Eszméletlen. Sárhányóból hátul pedig rögtön kettő is van, egy az alsó biciklinek, egy a fölsőnek.

Óvatosan megelőztem, hogy lássam rendesen elölről is - hát tükörből még ijesztőbb látvány volt a bringás.

Sajnos nem tudtam meg, mit tesz megállásnál, hogy száll le, miként ül vissza a nyeregbe, mert a Mexikói út és az Erzsébet királyné útja sarkán épp zöldre váltott a lámpa, amikor odaért, nekem meg sietnem kellett, vártak. De úgy tűnt, úgy uralja a hórihorgas izét, mint más 26 colos montenbájkot.

A szent őrült. Milyen jó, hogy a kreativitás nem veszett ki legalább néhány emberből. Meg a polgárpukkasztás vágya sem. Persze biztosan akadnak majd, akik elküldik szerencsétlent a nénikéjébe, miért veszélyezteti a forgalmat ilyen baromsággal, de higgyék el, emberünk sokkal stabilabbnak és ártalmatlanabbnak tűnt mondjuk egy hétvégi csopperesnél, vagy egy Váci úton grasszáló, joystickes mozgássérültnél. Leben, und leben lassen. Örüljünk a sokszínűségnek, pláne ha már ilyen ötletes.