A kunmadarasi reptéren a délelőtt motoros gyorsulási versennyel telt. Tagadhatatlanul izgalmas a komolyabb géposztályok vetélkedése, ám van itt három jármű, amivel ritkán találkozik az ember. Az említett három vadból kettő épp most, e sorok írása előtt döngette meg az aszfaltot, de még inkább a nézők dobhártyáit.
Az első egy gázturbinával felszerelt csőváz, kerekeken. Nem tudom pontosan mi a tisztességes neve, tény, hogy már ránézni is rossz. Ezeket a gépeket eddig csak internetes videókon láttam, már a képernyőn keresztül is igen hatásosak, pedig az effajta látványosságok igazándiból testközelből izgalmasak.
Számomra tehát új volt az élmény, megpróbálom leírni, nem lesz könnyű feladat. Maga a szerkezet ránézésre tényleg nem több, mint amit írtam. Hátul egy gigantikus gázturbina, előtte a vezető egy csőváz-kalickában. Viszonyításképpen mondom, hogy a Y2K 400 lóerős turbinája megközelítőleg akkora, mint egy 2 literes pillepalack. Ez valamivel nagyobb... A gumiabroncsok itt nem olyan hangsúlyosak, mint a klasszikus drageknél, hiszen a gázturbina tolóereje gyorsítja az autót.
A készülődés során elhangzott, hogy a turbina olyan intenzitással szívja el a levegőt a beömlőnyílásától fél méterre ülő vezetőtől, hogy a vadászrepülőgép-pilóták által használthoz hasonlatos oxigénmaszkot kell viselni itt is. A speaker mindenkinek felhívta a figyelmét, hogy nem vicc, fogjuk a fülünket, mert a jetcar nagyon-nagyon hangos. Én ezt elhittem neki, ám mivel a Totalcar végsőkig hálás olvasóközönsége lényegesen fontosabb számomra, mint a hallásom, így a fényképezőgép lefoglalta a kezemet, a fülem meg ott volt csak úgy nyitva. (A futamról készült videót este töltöm fel.)
Az indítás közben még viszonylag elviselhető volt a hangerő, egészen az első durranásig, amit látványos lángcsóva is kísért. A lángcsóva hőjét abból az tíz méter távolságból jól lehetett érezni ahol álltam. Ezek a durranások (amihez fogható hangnyomásban azt hiszem még nem volt részem soha) egyre hevesebben követték egymást, míg egyszer csak elszabadult a pokol, és iszonyatos hangorkán kíséretében pár másodperc alatt ponttá zsugorodott az ördögi masina. Arra lettem figyelmes, hogy a fülemben olyan érzés kerekedett, mint néha merülés közben, mintha valami folyadék folyt volna le a garatomra. Nagyon furcsa volt, akkor eléggé bántam, hogy a videóval bíbelődtem a fülem befogása helyett, de mostanra úgy tűnik, hogy megúsztam halláskárosodás nélkül.
Ezután még ennél is őrültebb produkció következett egy rakétahajtású motor személyében. A rakétának hátborzongató tulajdonsága, hogy nincs alapjárat, az indulás előtti másodpercben teljes csendben áll a rajtvonalon. Ugyanígy, ha már egyszer beindult és a reakció megkezdődött a tartályokban tárolt anyagok között, leállítani már nem lehet. Ahogy a rajtban állt a motor és motoros, korábbi tapasztalatom alapján úgy döntöttem, hogy ezúttal inkább a fülemet fogom, nem a kamerát. „5,4,3,2,1 rajt” számolt vissza a közönség, és már startolt is az az őrült, akit nem tudom ki kényszerített, hogy egy ilyen motorra üljön. Biztos a családja életével zsarolták meg, mást nem tudok elképzelni, ami miatt valaki ráülne arra az izére. Bár a fülemet befogtam, a rakéta leírhatatlan robaját tökéletesen és teljes részletességében hallottam a homlokcsontomon keresztül. 5,816 másodperc alatt tette meg a 400 métert, célvonali sebessége 320,62 kilométer/óra volt. Néztem utána ahogyan elsüvített mellettem, próbáltam elképzelni mit érezhet azon a motoron az az ember, de nem sikerült.
A rakétamotor után pár perccel keményen el kezdett szakadni az eső, ami fejvesztett menekülésre kényszerítette a nézőket. Délután folytatódik a kunmadarasi rendezvény, a gyorsulási elődöntőkkel és végül a döntőkkel. Remélem felszárad az aszfalt, mert a komolyabb kategóriákat csak száraz talajon hagyják elstartolni.