Sokszor poénkodtak már vele, de azért élőben ritkán látni az elmélet gyakorlatba ültetését, ráadásul ily szépen megvalósítva. A kabrió ugyanis - mint tudjuk - a legtágasabb kombi.
A minap érkezett az utcába egy Renault 19. Kabrió természetesen, mi más lenne. Sötét metálbordóban. Amikor ez az autó új volt, Nyugat-Európában nagyon elegánsnak minősült az ilyen szín, bár a magyar már akkor is lepirosozta.
Fék csikkan, kabrió megáll, szőke kiszáll, körbemegy, atléta feszül, melónak nekilát.
A jó kis százötven literes négycsillagos hetykén feszít a hátsó ülésben, valahogy így utaztatta elhíresült törpéjét Amélie a róla, és nagyszerű életéről szóló filmszínházi remekben.
Ilyenkor jön jól egy szélesre táruló kabrióajtó, no meg a tetőhiány – pakoláskor semmi hűtőborogatás, nem folyik bele mindenféle csövekbe az olaj, hogy utána fél napot kelljen várni a bekapcsolásra, hogy megint legyen hideg Tuborg.
A mi hűtőnk eddig urasan élte világát. Perzselte kobakját a gyönyörű júliusi nap, bőrülésen feszített, olaja a legnagyobb nyugalomban pihent gyomra mélyén, hiszen francia rugózás libbentette át Budapest legendás kátyúi felett.
De tetkó torzul, izom feszül, és egy rövid 3G-s gyorsulás után a százötven litykós már kint is találja magát az utcán a szőkével.
Ahogy az R19 elhajt, Bluetooth újrakapcsol, bi- és tricepszek rebbennek a egyestől harmadikig, már szinte hiányzik onnan, a hátsó ülés plédjéről a hűtő. Hiszen az ott az ő helye. Ugye látják.
